Gondolatok Magyarországról, a hitről, az egyházakról, és az erkölcsről


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

(A vélemény szabad!?)

Hosszú ideig az íróasztalfióknak írtam ezeket a gondolataimat. Hiszen a mai világban egyrészt kár, és felesleges metsző pontossággal leírni a valóságot, a tényeket, mert nagyon, de nagyon kevesen értik egyes írások tényleges mondanivalóját. Másrészt kártékony lehet az igazság … közreadása olaj a tűzre.

Azonban van a dolgoknak egy másik aspektusa, azaz a kötelesség. A kötelesség erkölcsi parancs. Ha egy társadalom nagy része jónak tartja azt, ami erkölcstelen, és nemzetért való kiállásnak tartja az embertelenséget és a gyűlöltet, akkor szólni kell, szólni kötelező. És ma ezért szólok. Bár talán feleslegesen teszem, de szólok, mert rohamléptekkel saját megsemmisülése felé tart a nemzeti oldal. Megkeseredetten, másokat okolva mindenért, önvizsgálat nélkül, mellét döngetve hazafiságában, és újabbnál újabb ostoba, múltba merengő hiteket keresve. Pedig a hit, a hit tanítása, és a hit tanítói közöttünk vannak, belénk kódoltan működnek, ha odafigyelünk. Ám, ma nem figyelünk oda. Mert valakit gyűlölni kell sorsunk miatt, a nélkülözés miatt, a hazavesztés miatt, egy rajtunk és a világon uralkodó gyalázat és bűn miatt. Igaz, sokkal célravezetőbb volna az önvizsgálat, a bűnbánat, a szeretet, a tudás, a tanulás, az igazi tudományokban való elmélyülés. Egy nemzet soha nem volt ennyire kibicsaklott, ennyire tompa lelkileg és szellemileg. Soha nem tartotta a botorságot tudománynak, s a hazugságokat vallásnak, a gyűlöletet nemzetmentésnek. Soha nem számháborúzott az emberi életekkel, mert a magyarnak egy ember élete is drága volt. Hiszen a kereszténység, a szeretet és a tudás népe volt.

Tehát mi vezetett odáig, hogy kényszerét érzem felemelni az írott szót a további önpusztítás ellen? A napjainkban történő, tapasztalható esemény, vita, és tévhit, gyűlölködés késztet szóra, akár megérti a kedves Olvasó, akár nem. Hivatásom az, hogy igyekezzem felhívni a figyelmet a rosszra, az erkölcstelenre, az magyarellenesre, az önpusztításra. Mindig ezt tettem, és teszem ezután is, mint író könyveimben, újságíróként pedig a cikkekben, tanulmányokban.

A mai Magyarország, és a mai Európa jelenlegi katasztrofális erkölcsi és gazdasági helyzetéért minden hivatal, szervezet és egyház súlyosan felelős. A romlás voltaképpen akkor kezdődött, amikor aláírták a párizsi békét, s elkezdődött egy embertelen, gyilkos és értékromboló szocialista korszak az úgynevezett “Kelet-Európában”, amely négy évtized alatt lezüllesztette és emberi mivoltából, erkölcsi normáiból kiforgatta a tót, a szerb , a román, a lengyel a lett, a litván, az albán, az ukrán, a bolgár, és a cseh nemzetet. Ez a leépítés nem volt sem könnyű, sem akadálymentes, hiszen a keresztény egyházak egészen 1950-ig erélyesen felléptek a rombolás és az emberi jogok sárba tiprása ellen, de maga XII. Pius pápa haláláig védte a nemzetközi színtéren Magyarországot, és az elcsatolt területek magyarjait.

1948-ban lefejezték a Katolikus Egyházat, a Református Egyházat, és az Evangélikus Egyházat, 1950-ben az iskolákat államosították, a szerzetesrendek működési engedélyét visszavonták, ellehetetlenítve a szerzeteseket addig végzett szociális, és lelkipásztori munkájukban, sokakat megöltek, megkínoztak közülük, mások kényszerűen elmenekültek. Az egyház és az állam közötti megegyezést a Szentszék nem ismerte el, és kiközösítette annak aláíróit. Mindszenty, Ordass, Ravasz és börtönben sínylődtek, de a békepapok együttműködve az egyházakat felszámolni akaró kommunista söpredékkel megfeledkeztek a Krisztus ÁLTAL rájuk hagyott feladatról … Az egyház megosztottá vált, mert a hívek nagy része azokat tartotta joggal igaznak és értékesnek, akik nem hódoltak egy kommunista követeléseknek. Ám, ennek ellenére a kommunista világban tele voltak a templomok, ministránsok sokasága állt az oltárok előtt, voltak litániák, rózsafüzér, szentségimádás, és még olyan helyeken is, ahol egy pap látott el több települést naponta volt szentmise. A papság idősebbik része, akik még a kommunista rendszer előtt végezték el a teológiát és szentelték őket pappá, sokszor gyalog, vagy biciklin jártak a rájuk bízott településeket, éjt nappallá téve pasztorációs munkájukat végezték. Betegeket látogatták, hittant oktattak, miséztek, temettek, kereszteltek. Szolgálták a nemzetet, a hitet, és az egyházat. Hasonlóképpen cselekedtek a többi keresztény egyház papjai is.

Az igazi leépülés akkor kezdődött, Amikor az első békepapok által kinevelt papi generáció elkezdte szolgálatát. A papság ettől kezdve nem hivatás, csak szalma, nyugdíjas állás volt. Azokat a fiatalokat pedig, akik ragaszkodtak a régi lelkiismeretes pasztorációhoz, vagy eltiltották a papi tevékenységtől, vagy olyan helyekre kerültek, ahol alig volt hívő, ahol a kommunista hatalom emberei képviselték a többséget. A nyílt egyházellenesség természetessé vált, s a társadalom egyik évben még Mindszentyt hallgatta a Mária-év idején, a másik évben már Mindszenty ellen gyűjtött aláírásokat, a nép ellenségének nevezve a nagy egyházvezetőt. Igaz, a társadalom értékesebb része börtönökben, külföldön, a Gulágon, vagy a 298-as parcella csendjében volt ekkorra. Az Egyház tehát még az idős és szolgálatát el nem veszített papok által élt, és küzdött, de a fiatalok és a megalkuvók már megkezdték az Állami Egyházügyi Hivatal vezényelte egyházfelszámolást. Az egyházi iskolák bezárásával a kommunista hatalom végső csapást mért a felnövekvő fiatalságra, így a nemzetre. Nem így volt ez Erdélyben, ahol Márton Áron papjai  nem hódoltak be a román kommunista hatalom előtt, noha sajnos a magyarság szégyenére az erdélyi magyarok árulták el és juttatták börtönbe magát a nagy püspököt is … a kommunista magyarok, akiknek árulása a történelem szégyene volt , és marad.

XII. Pius után a Szentszék is eltávolodott a nemzettől. A II. Vatikáni zsinat magát a Katolikus Egyházat osztotta meg, s ennek a zsinatnak a határozatai és ajánlásai súlyos és máig tartó önfelszámolásba torkolltak. Krisztus tanítását, a liturgiát és a kommunista diktatúrákkal való együttműködés szempontjait átértékelték, s a “nyitást a világ” felé oly módon tették meg, hogy ez a nyitás nyitánya lett az önmegsemmisítésnek. A II. Vatikáni Zsinat ezernyi kárt és bosszúságot okozott a még élő és Krisztushoz hű papság körében. Templomokat építették át, a liturgikus tér megváltoztatása okán, a liturgiát egyszerűsítették, elvéve a hívektől és a fiatalságtól az örök kultúra megtanulásának lehetőségét, azaz a latin miseszövegeket, a magyaroktól az archaikus nyelv közelségét. Az anyanyelven történő misézés pedig újabb lángba borította a nemzetiségek hitéletét (lásd: csángók).  Ezeket a hibákat és pusztításokat még ma sem hozták helyre, bár XVI. Benedek sokat tett eddigi egyházfői ideje alatt a felsoroltak korrigálása érdekében.

A Vatikán magyarokkal kapcsolatos viszonya is nagy változásokon ment át. VI. Pál Mindszentyt felmentette az esztergomi érsekség alól, amire soha nem volt példa az egyháztörténelemben, s beleegyezett a kinevezésébe olyan embernek, mint Például Paskai László, aki még 1989-ben az egyházi kommunizmus egyik legfőbb támogatója volt. A börtönbe zárt papokért nem sokat tett a Szentszék, s ha tett, akkor azt az egész  Katolikus Egyház terhére kötött szerződés alapján tette. Magyarán Casaroli (az állítólag szabadkőműves külügyminiszter) hagyta zsarolni az Egyházat a kommunisták által. A dráma folytatódott a rendszerváltás után is, amikor különösen nagy hangsúlyt kapott a katolikusok számára értelmezhetetlen zsidó-keresztény kultúra emlegetése. Nem valamiféle antiszemitizmus volt az alapja egy ennek nyomán kialakult nemtetszésnek, csupán az érthetetlen megfogalmazás, mert a zsidók követelésére megölt Jézus egyházának nem lehet elődje “idősebb testvére” egy gyilkosságot követelő zsidóság. Téves és sok mindenre  mutató ez a máig előszeretettel használt kifejezés. Ugyanis: – Amikor Bábel Balázs püspököt antiszemitizmussal vádolja egy izraeli lap, akkor ezt nem elhallgatni, hanem  kikérni kellene az egyház részéről. De nagyon jól tudjuk azokat a cselekedeteket, amelyek a zsidók részéről a katolicizmus felszámolására utalnak. Például ilyen az olaszországi intézkedés, miszerint el kellene távolítani a feszületeket a kórházak és iskolák faláról. Ezzel szemben a gyilkos kommunista diktatúra vörös csillagát lehet használni … Igaz, az olaszországi intézkedés ellen felemelte szavát az egyház, ám idehaza a Kárpát-medencében sok tennivaló volna még a nemzet érdekében. Hiszen máig sem felejti az erdélyi katolikusság, hogy a II. János Pál nem látogatott el Gyulafehérvárra …

A mai Magyarország erkölcsi leépülése tehát nem csak a kommunista hatalom bűne, de az egyházaké is.

A hazai keresztényellenesség természetesen a zsidó, cionista célok mentén halad, bár nemzeti színekbe igyekeznek burkolni egyesek. A hatalmas káosz egyházellenességet általában csak azokban a fejekben okoz, amelyekben nem a hit, hanem az elégedetlenség és a tudatlanság jut döntő szerephez. Egy ősvallás egyházzá minősítése, hitté emelése és ezen belül a katolikus papság és felsőpapság ócsárlása ugyanaz a szellemi vonulat, mint az 50-es évek keresztényüldözése. És ezt ugyanazok irányítják, mint az állami keresztényellenességet. Az eredetkutatást kihasználva ráépítettek egy vallási elképzelést a nemzeti tudatra, s ezzel is támadva és gyűlöletet szítva a keresztény egyházak ellen. A tudatlanság ott búvik meg számos követő részéről, hogy az egyház feladatának teljesítését sokad rendűnek tartotta, így nem jutott és nem igyekezett eljutni a mai fiatalsághoz. Ez pedig egyértelműen a tunya és lusta papság bűne! Amikor tehát az egyházzal kapcsolatos hibákat soroljuk, akkor nem az egyház ellen kell uszítani, hanem ki kell mondani azokat a felelőtlenségeket, bűnöket, amelyeket az egyház nem csak maga ellen, hanem a hívek ellen is elkövetett. A maga hibájából a maga ellenségévé tette a társadalom sajnos nem kis részét, ezzel önmaga elé állítva gátat az erkölcs, a krisztusi tanok és a hit hirdetésében, s teret adva az egy tőröl fakadó jobb- és baloldali egyházellenességnek. A szerzetesrendek és a hivatásuknak élő papok falakba ütköznek, amikor tenni vágyásukat keresztülhúzza a Püspök vagy az állam. Különösen nagy baj, hogy a ma már újra hivatástudattal induló papok java részét maga az elöljáró kényszeríti a hivatástudat feladására. Kevés pap van – mondják -, de ez nem igaz. A papok autóval járnak, s nincs más dolguk, mint a pasztoráció, a temetés, a keresztelés, az esketés. Tehát autóval akár egy nap alatt többször is eljuthatnak a rájuk bízott hívekhez …

Hová vezet ez az egyházak által  gerjesztett egyházellenesség? Az erkölcstelenséghez, a gyűlölködéshez, az elégedetlenséghez, a féligazságok igaznak tartásához. A krisztusi tanok tudásának hiánya vezette el szégyenszemre a nemzeti oldalt oda, hogy nem az a vita tárgya, hogy az elhurcolt állampolgárok megölése bűn-e vagy sem, hanem az, hogy a háromszázezer kevesebb, mint a hatszázezer. S ha csak háromszázezer, akkor, az nem is sok …  Hogyan süllyedhetett idáig egy keresztény erkölcsökben gazdag és hitében tántoríthatatlan társadalom? Úgy, hogy tudatlan, felszínes műveltségű és elszánt gyűlölet él benne, minden erkölcsi tartás és erkölcsi norma nélkül. A kígyó a saját farkába harap tehát, mert ami ma Európában van, azt a II. Vatikáni Zsinat idézte elő, segítette. Ami pedig Magyarországon tapasztalható, azt a keresztény egyházak megalkuvó, és a kommunistákat kiszolgáló papi rétege alapozta meg. A papnevelés és a hit igazságainak hirdetése nem a kevés vagy sok papon múlik, Hanem a papság dolgozni, tenni akarásán, a hívek közötti elvegyülésen, s azon, hogy ha egy tömegbe hívják a papot misézni, azt ne tiltsa el e tevékenységtől egy püspöke. Krisztus sem tett különbséget, és a vámoshoz is elment ebédelni … Maga Jézus mondja, hogy a Jó Pásztor elmegy és megkeresi a juhait … A keresztény egyházaknak a bárányok érdekeit kell szolgálnia, nem pedig a magyarság ellenségeivel kell a békét keresnie. Milliók lelkében van üresség és istenkeresési vágy. Ebben utat kell mutatnia a katolikus, a református és az evangélikus papoknak, s úgy kell szolgálni a nemzetet és a hívő népet, hogy ez a szolgálat az egész társadalmat lelkileg és hitében felemelje.
Persze az is túlzás, amikor egy katolikus pap ősmagyar szerekre jár, s névadáson vesz részt … ez az a tipikus meghasonlottság, amely mind a kommunizmusban, de ma is tapasztalható. Mit kellene tehát tenni?

Elrendelni a papi és szerzetesi ruha viseletét, hogy a társadalom lássa az Isten által küldötteket, hogy ha valakinek kérdése van, akár az utcán is odamehessen egy paphoz beszélgetni vele. A társadalom igényli az egyszerűséget. Ennek érdekében a szentmisén használt öltözet is legyen egyszerű, pompa és dísz nélkül. A püspökök legyenek alázatos szolgái a hívő népnek, és az egész társadalomnak. Ne kelljen bejelentkezni és a “nem tudom fogadni” elutasítással szembesülnie annak, aki püspökéhez, papjához akar menni. És sorolhanók az igényeket és mindazon elvárásokat, amelyeket nem kellene sorolnunk, mert maga Jézus adta meg az útmutatást. A társadalmat meg kell nyerni, vissza kell nyerni, mert ha nem így lesz, akkor az Egyház, és a társadalom az értéket, erkölcsét és jelentőségét veszti. A papok dolgozzanak hivatásuk szerint, Hiszen nekik sincs munkaidejük, mert felszentelésüktől kezdve halálukig tart a szent szolgálat.
Ma, amikor eljött az idő, amikor sokan jönnek az Ő (Jézus Krisztus) nevében, akkor az Egyház feladta irányt adni és mutatni az Antikrisztus ellen.

Van tehát pótolni-, tennivaló. Krisztus népe, a választott és új szövetséget kötött nép sokkal többet kér és követel, vár el az (a Keresztény-Keresztyén) Egyháztól, mint amit kap. Az egyházellenességet maga az Egyház tudja letörni, megszüntetni azzal a szeretettel, amellyel Jézus szeret minket. És aki keresi a hitet, annak nem szabad – mert bűn – nemet mondani, eltiltani Jézustól. Jó lenne látni tehát ennek szellemében, hogy megújul és erősödik Krisztus Egyháza, mert a harc csak most kezdődik. És ezt a harcot a Sátán ellen a keresztényeknek kell megnyerniük. Európa és Magyarország keresztényeinek … s mindnyájunknak a maga nyelvén, a maga országában, a maga hitbéli hagyományai és értékrendje szerint. Ám ez az értékrend nem ugyanaz, mint amit ma képvisel az Egyház vezetése. Az alsópapság persze más, mint mondottam, hiszen köztük rengeteg lelkes és lelkiismeretes pap van, de az igazi változást a ma még posztbarokk felsőpapság önvizsgálata és magatartása hozhatja el igazán. Isten segítse őket, hogy erejük legyen e változáshoz és Krisztus követéséhez!

Br. Prof. dr. Szentkereszthy Gábor
ny. egyetemi tanár

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

5 hozzászólás a(z) “Gondolatok Magyarországról, a hitről, az egyházakról, és az erkölcsről” bejegyzéshez

  1. Nagyon sok mindenben egyetértek a cikkében leírtakkal, de talán a magyar ősvallás ellen kihúzott kardját, még az előtt vissza kellet volna tolni tokjába, mielőtt tollat ragad!
    A magyar ősvallás nagyon magas szintű vallás volt és magába foglalta a keresztény tanításokat is, de nem intézményesítette a vallást, mint a tűzzel, vassal rákényszerített, az ősvallás értékeit sutba vető kereszténység!
    Ezért én gyászt érzek szívemben, mikor más, Istvánt ünnepli!
    Ezen már persze változtatni nehéz, ezért az írása további részével egyet értek! Hogy egy katolikus miért jár el szerekre, nos talán megérthetné, ha teljes lelkével részt venne egy csíksomlyói búcsú minden mozzanatán!
    Tisztelettel: Ádám Gábor

  2. Kedves Adam Ur!
    Semmi kifogásom az osmagyar-vallast illetoen, ha mutat eredeti liturgia-leiratokat, vallasfilozofiai irasokat errol. Egyelore maradni kell a kutatasoknal, bar azok sem hoznak tobb eredmenyt mint amit eddig tudunk. En az ellen vagyok, hogy felmuvelt es tudatlan emberek osmagyar-vallasnak nevezzek sajat agyszulemenyeiket. Higgye el, hogy a kereszteny vallasban benne van az osmagyar-vallas is, hiszen minden egymasra epul. Csak a katolikus vallasbol tudnak valami keveset kihamozni az osmagyar-vallas tekinteteben, mert abba oltottak bele a katolicizmust. De nem a vallassal es a tanitasokkal van a hiba a katolikus vallasban, hanem egyes papokkal, puspokokkel, es az egyhazrombolo II. Vatikani zsinattal. Ez majd valtozik. Ami a csiksomlyoi bucsut illeti, minden evben ott vagyok, pedig Belgium messze van Erdelytol. Erre a “szerre” mindig el fogok menni, amig tudok.

  3. A katolikus egyhaz nemzetidegen, Nem kepviseli a magyar aerdekeket. Nem veletlen hogy a korabban gyakorolt kereszteny vallasunkra szeretnenk visszaterni. Attila kiralyunk Jezushitu,manicheus vallasu volt. Ha kell oda is visszaterhetunk. Mert erkolcsben nincs alku. Minden dogma, vallas annyit er amennyi haszna van belole annak a kozossegnek amiben mukodik.——http://www.youtube.com/watch?v=hf9Zo-LcAF8&feature=related

  4. Az allitasok mogott nincsenek tenyek, bizonyitekok, tudomanyos magyarazatok. TM! On csak butasagokkal jaratja le magat! Egyhaztortenetet is illenek ismerni. Ilyen “tudassal” ne publikaljon meg hozzaszolast sem.

    • En csupan a velemenyemet irtam be.Ahoz meg nem kellenek tenyek.Egyebkent en a velemenyem nem azert irom be hogy elhigyek,hanem hogy tudjanak rola.Kulonben is hol van a sok okostojas,akik osztanak itt az eszt? Hol a draga elitunk ? Csak nem leleptek kulfoldre ha mar ennyire okosak? Vagy talan sunyin kussolnak mert most majd a fidesz segit kell nyalniuk? Addig is amig csak ennyien vagyunk, be kell erned a hozzam hasonlokkal. de lagalabb rank szamithatsz.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Őrjöngő bolsevikmutánsok – a hatalom görcsösen kapálózik
Szétverik Nyugaton is az oktatást? – 10 éves az amerikai stílusú „Bologna – reform”
Juhász szerint naná, hogy a Jobbik a felelős – pont, ahogyan azt megjósoltuk
Close