KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gondolatok a Globalizációról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mégis csak furcsa, hogy az ügyeskedő, részvényeket, egyéb értékpapírokat és milliárdokba kerülő gyárakat, cégeket, ingatlanokat felhalmozó, csereberélő spekulánsok akár mögöttes szándék nélkül is, mint egy autós, aki véletlenül elgázol néhány békát az aszfalton, pénzügyi mannövereikkel tönkretehetik egy ország gazdaságát, kávét szürcsölgetve nyolc, tízezer kilométeres távolságból is. Ez lényegében azt jelenti, hogy ma a világ gazdaságát nem az értékeket megteremtők, hanem ügyeskedő spekulánsok, a mindennapi valóságtól teljesen elszakadt „üzérek” ellenőrzik és irányítják.

Az egyre nagyobb méreteket öltő globalizáció ezt eredményezi.

A felmérhetetlen gazdasági és katonai hatalommal rendelkezőknek általában nincsenek altruista elveik, nincsenek barátaik, nincsenek ellenségeik, csak érdekeltségeik. Ezt sokszor ők maguk büszkén ki is jelentették.

 És nincs sehol egy Cromwell, aki végre szétkergetné őket!

Az alábbi néhány kérdést javaslom feltenni a kormány és a Parlament minden tagjának, állami tulajdonban lévő cégek vezetőinek

az írott és elektronikus sajtó munkatársainak és minden egyéb közéleti szereplőnek!

Korábban volt-e vagy, akár ma is van-e családtagjain vagy strómanokon keresztül érdekeltsége u. n. off-shore cégekben?

IGEN VAGY NEM?!

Helyezett-e el korábban külföldön titkos bankszámlán vagy széfben valutát, értékpapírt, illetve részvényt?

IGEN VAGY NEM?!

 

Egyetért-e azzal, hogy az off-shore cégek titkos bankszámlák illetve hasonló intézmények, és a korrupciós ügyek titkosítása 30, vagy akár 50 évre is csak hátsó szándékú célok, piszkos pénzügyi tranzakciók, pénzmosások, csalások, becstelen módon szerzett vagyonok, fedezésére szolgálnak?

IGEN VAGY NEM?!

Magyarországon ma (is) minden hatalom és vagyon a „Dolgozó Népé!?”

Lévay Atilla, /2002/ 2005/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Gondolatok a Globalizációról

  1. Ma is aktuális, vagy fokozottan érvényes kérdések. Hány választ kaptál Atilla? Ez így sokáig nem mehet, reméljük,hogy, a továbbiakban gyorsabb ütemben növekedik a változást követelők tömege, világszerte.

  2. Hasonlóképpen,ha nem is ezen szavakkal már megfogalmazta valaki,bő 70 évvel ezelőtt,egy „híres beszédében,amely Kiss Úr jóvoltából,ezen oldalon is látható volt. (A.H.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük