KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Georg Spöttle: Stefánia az első a Leopárd pedig kettes

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukrajna győzött, legalább is az Eurovíziós Dalfesztiválon… Nem is volt kétséges, hiszen, ami kék-sárga az csak csodás lehet és megilleti mindenben (is) az első hely. Persze sokan és joggal kritizálták a döntést, hogy ez csupán politikai alapú volt és hiszi a PC, hogy ők voltak a legjobbak. Mi viszont tudjuk, hogy a „Stefania” című ethno-pop hipp-hopp csak akkor lehetett volna nagyszerűbb, ha a banda transznemű is, de hát ne akarjunk túl sokat így elsőre.

Jövő ilyenkorra biztosan találnak egy háborús hős, szakállas nőt, így legalább van hova fejlődni. Persze a művelt nyugat nemcsak díjakat szeret adni, hanem fegyvereket is. A nagy német gyártók már csak a kormány engedélyére várnak, hogy nehéz vasakat, mint a Leopard 2 páncélosokat, a Gepard légelhárító járművet és egyéb béketeremtő eszközöket indítsanak útnak Ukrajnába.

A helyzet kicsit olyan, mintha égne a szomszéd háza, én pedig benzinnel próbálnám oltani. Washington DC, Brüsszel, London és Berlin mintha már meg sem próbálnák a béketárgyalásokat erőltetni, hanem egyre bőkezűbben szórják a fegyvereket Zelenszkijnek. Logikus, sok fegyver, sok béke… Németországban eközben nő a félelem egy komolyabb háborútól és nukleáris fegyverek bevetésétől. Áprilisban még a németek 55%-a támogatta a fegyverek szállítását, mostanra ez 45%-ra csökkent. Talán a józan ész ébredését látjuk? Pedig a kormánymédia mindent elkövet, hogy Oroszország ellen hangolja az átlagpolgárt. Elegánsan elhallgatnak olyan apróságokat, mint Zelenszkij 2014-es augusztusi beszédét Mariupolban, amikor megköszöni az ukrán katonáknak, hogy megvédték az ukránokat a söpredéktől, értve ez alatt az orosz kisebbséget. Az akkor még csak színész Zelenszkij megtapsolta azokat, akik donbasszi iskolákat és buszokat lőttek. Kijev kétszer is – 2014 áprilisában és 2015 januárjában– katonai műveleteket szervezett a saját polgárai ellen a Donbasszban, légierőt és nehézfegyvereket használt civil célpontok ellen.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Persze erről politikailag nem korrekt említést tenni, mint ahogy a nyelvi törvényről sem, amely minden Ukrajnában élő kisebbséget korlátozott kulturális szabadságában. A G7 országai is csak kék-sárga színekben látják a világot és legújabb kommünikéjük szerint hajlandóak akár éveken át fegyvereket szállítani a kijevi kormányzatnak. Brüsszel azonnali, 500 millió eurós fegyverszállítása is el fogja nyújtani a konfliktust. Ezzel az összeggel már 2 milliárd euróra emelkedett az uniós fegyverszállítás. Itt érdemes megemlíteni, hogy hazánk bezzeg nem kap támogatást azért, hogy már több, mint 600 ezer ukrán menekültet fogadott be. Csak az elmúlt szombaton 12.000 menekült érkezett Magyarországra, akiket el kellett látnia a segélyszervezeteknek. Érdekes, hogy csak fegyverre van pénz, segítségre pedig nincs. Fura egy betegség ez a filantrópia…

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük