Georg Gänswein: Életem XVI. Benedek pápa mellett

Amint azt ma már mindenki tudja, Georg Gänswein érsek könyvet írt „Nient’ altro che la verità: La mia vita al fianco di Benedetto XVI” (Nem más, mint az igazság: Életem XVI. Benedek pápa mellett) címmel (Piemme, 2023). A Rorate hozzáfér ehhez a könyvhöz, és örömmel mutatja be először a következő részt, az „Interrupted pacification” (288-291. oldal).

2021. július 16-án XVI. Benedek az aznap délutáni L’Osservatore Romano-t lapozgatva felfedezte, hogy Ferenc pápa kiadta a motu proprio Traditionis custodes -t a római liturgia használatáról, az 1970-es reform mintája alapján. A témája megegyezett az általa 2007. július 7-én kihirdetett Motu proprio Summorum Pontificum témájával, és a közlés módja is megegyezett, az új szöveg tartalmát illusztráló levél kíséretében. Ezért az emeritus pápa figyelmesen elolvasta a dokumentumot, hogy megértse annak motivációját és a változtatások részleteit.

Amikor megkérdeztem a véleményét, megismételte, hogy az uralkodó pápát terheli a felelősség az ilyen döntésekért, és úgy kell eljárnia, ahogyan az Egyház javát látja. Ám, határozott irányváltást talált benne, amit hibának tartott, mivel ez veszélyeztette a tizennégy évvel korábban megtett békítési kísérletet. Benedek különösen helytelennek tartotta a plébániatemplomokban az ősi rítusú mise megtiltását, mivel mindig veszélyes a hívek egy csoportját sarokba szorítani, hogy üldözöttnek érezzék magukat, és a védelem érzését keltsék bennük, tehát, mindenáron az „ellenséggel” szembe kell nézniük.

Néhány hónap elteltével, amikor elolvasta Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én, a szlovák jezsuitákkal Pozsonyban folytatott beszélgetése során elmondottakat, az emeritus pápa összevonta a szemöldökét a pápa kijelentésére : „Most remélem, hogy azzal a döntéssel, hogy megállítom az ősi rítus automatikus használatát és visszatérhetünk XVI. Benedek és II. János Pál valódi szándékaihoz. Döntésem a világ összes püspökével folytatott tavalyi konzultáció eredménye.”

És még kevesebb elismerést váltott ki benne az anekdota, amelyet a pápa nem sokkal később mesélt el: „Egy bíboros mesélte, hogy két frissen felszentelt pap jött el hozzá, hogy tanuljanak latint, hogy rendesen misézhessenek. A bíborosnak volt humorérzéke. Így válaszolt: – De nagyon sok spanyol van az egyházmegyében! Tanulj spanyolul, hogy prédikálhass. Aztán, ha megtanultad a spanyolt, gyere vissza hozzám, és elmondom, hány vietnami van az egyházmegyében, és megkérlek, hogy tanulj meg vietnamiul is. Aztán, ha megtanultál vietnamiul, engedélyt adok, hogy latint is tanulj.– Így döbbentette rá őket a jelen helyzetre.

A zsinat szakértőjeként Benedek jól emlékezett arra, hogy a zsinat ehelyett (Ferenc drasztikus intézkedésével ellentétben – a szerk.) ragaszkodott ahhoz, hogy „a latin nyelv használatát – a különleges jogok kivételével – meg kell őrizni a latin rítusokban” (Sacrosanctum Concilium 36), és hogy minden szeminaristának el kell sajátítania a latin nyelv ismeretét, amely ahhoz szükséges, hogy megértsék és használhassák a tudomány forrását és az egyház dokumentumait” (Optatam totius 13). Nem hiába – jegyezte meg Benedek pápa a motu proprio Latina lingua-ban: „A római rítus liturgikus könyvei, a Pápai Tanítóhivatal legfontosabb dokumentumai és a római pápák legünnepélyesebb hivatalos aktusai, amelyek ezen a nyelven íródnak hivatalos formában, éppen azért, hogy kiemeljék az Egyház egyetemes jellegét.”

Amint az írásaiból, különösen A hit ünnepéből (1984) és A liturgia szelleméből (2000) kitűnik, Ratzinger teológus a kezdeti időkben a liturgikus reformot támogatta: ez a téma mindig is a kedvencei közé tartozott, ahogyan azt tartotta, hogy ez, a katolikus hit alapja, és nem véletlenül szerette volna Opera omniájának első kiadását a liturgiának szentelni, noha a kiadási tervben ez csak a tizenegyedik kötet.

Amint azonban látta a reform későbbi fejleményeit, felismerte a különbségeket aközött, amit a Vatikáni Zsinat akart, és aközött, amit a Consilium ad exsequendam Constitutionem de Sacra Liturgia (a szent liturgiáról szóló alkotmány végrehajtásával foglalkozó bizottság) tett. A liturgia aztán a szembenálló felek csataterévé vált, különösen azáltal, hogy a latin nyelvű misét a megvédendő bástyává vagy a lebontandó bástyává tette.

Benedek különösen elkötelezett volt az iránt, hogy a liturgiát a maga szépségében ünnepeljék, hiszen ez az élő Isten jelenlétének és munkájának ünnepe, mert az Eucharisztiát az Egyház legalapvetőbb és legnagyobb istentiszteletének tekinti. Szemében az egyház minden reformjának a liturgiából kellett származnia, hiszen ez egyedül képes a középpontból kiinduló hitújítást megtestesíteni. Teológusként pedig, megerősítette: „Az Újszövetségben felismertem a teológia lelkét, így a liturgiát megpróbálom célként felfogni, ami nélkül elsorvadunk.”

Erre a tudatra alapozva, a Summorum Pontificummal szerette volna megkönnyíteni a pap számára az ősi rítussal való ünneplést, eltörölve az egyházmegye püspökétől való engedély szükségességét, és az „Ecclesia Dei” bizottságnak adott hatáskört. Az azonban mindig világos maradt számára, hogy csak egy rítus létezik, így egyszerre van jelen a hagyomány és az új liturgia. Egyetlen motivációja az volt, hogy fokozatosan begyógyítsa az akár készakarva, akár önkéntelenül okozott nagy sebet.

Ez nem egy titkoltan végrehajtott művelet volt, ahogy néhányan rosszhiszeműen állítják. Valójában a Hittani Kongregáció foglalkozott először a motu proprio [ Summorum Pontificum ] szövegével, a feria quarta és a plenáris ülés tagjainak bevonásával. Benedek folyamatosan nyomon követte a szöveg alakulását, Levada bíboros prefektus által tárgyalásokon ismertetett szövegeken keresztül, és a közzétételt követően ad limina látogatásai során rendszeresen megkérdezte a püspököket, hogyan halad a jogszabály alkalmazása az egyházmegyékben, és mindig pozitív válaszokat kapott.

Ezért tűnt furcsának Ratzinger pápa számára, Ferenc fenti hivatkozása az „igazi elgondolást” illetően, mivel – amint azt a Világfényben olvassuk –, Benedek pápa „az ősi formát mindenekelőtt könnyebben hozzáférhetővé akarta tenni, hogy megőrizze az Egyház történetében meglévő mély és szakadatlan láncszemet. Nem mondhatjuk, hogy: korábban minden rossz volt, de most már minden rendben. Valóban, egy olyan közösségben, amelyben az ima és az Eucharisztia a legfontosabb, a legszentebb dolognak tekintendő, nem lehet hibás. Ez a múlttal való megbékélésről szólt, a hit és az ima belső folytonosságáról az Egyházban.”

Benedek számára az is rejtélyes maradt, hogy miért nem hozták nyilvánosságra a Hittani Kongregáció püspöki konzultációjának eredményeit, amely lehetővé tette volna Ferenc pápa döntésének megértését. 

Hasonlóképpen meglepőnek bizonyult az összes korábban elvégzett elemző és elmélyült munka mellett, a kérdésben a kompetencia átadása és felosztása a Hittani Kongregáció az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, és a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja között.

Közreadja: Nemzeti Napló

Fordította: Czeglédi Andrea

Forrás: Rorate Caeli

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)