KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Geönczeöl Gyula: Önrendelkezés vagy autonómia?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A nyáron leírtam azt a történetet, hogy amikor Csehszlovákia szétesett, Havel cseh elnök ezt mondta Antallnak: „Csehszlovákia szétesett, és ezzel Trianon is szétesett, megszűnt”. És ezért, már csak a nyelvtörvényekre való tekintettel is, azt követeltem még a nyáron egy írásban, hogy a trianoni diktátumot gyorsan pótló „alapszerződéseket” azonnal fel kell mondani. Pozsony esetében mindenképpen. Na erre aztán most a nyáron gyaláztak alaposan, de csak úgy, hogy nehogy megtudjam. Így is elmondták, de hogy ki gyalázott, hogy annak milyen a szervezeti háttere, arról nem szólt a fáma. Azokat a mai napig „védik”. Hiszen a „jobb” magyarokat is a kommunista elhárítás nevezi ki, és nem mi.

Valamikor 10 évvel ezelőtt a Független Kisgazdapárt Eckhardt Akadémiáján tartottam előadást és elmondtam, hogy a Clinton-féle külpolitika lényege az volt, hogy MINDENT fel akartak számolni, amit Reagan elnök ért el. Így a Reagan-Gorbacsev egyezségeket is és egyértelműen a szovjet-orosz birodalmi érdekek mögé zárkózott fel a Clintoni-Kissingeri politika. Ezért aztán, állítólag Carter elnök azzal fenyegetőzött Budapesten, hogy Magyarország már két ízben háborúban állt az USA-val és akkor lesz a Harmadik háború, ha nem írjuk alá az alapszerződéseket.

Tehát tisztázni kellene, mit mondott és mit nem Carter elnök, illetve ki fenyegetőzött a Clintoni külpolitika értelmében Carter közvetítésével Budapesten. És hogy a mai napig ki szórakozik velünk hasonló értelemben. A szovjet elhárítás elitje, amely a szovjetizált kisantantot védi, meg a szovjet Közép-Európa hegemóniát, vagy ki? Szedjük elő az árnyakat és a csontvázakat meg a különböző magyarellenes kriptaszökevényeket a szekrényekből! Lantos effektus sincs már!

A napokban ugyanis Hillary Clinton Moszkvában járt és ott az orosz medve nem nagyon egyezkedett vele, sőt Putyin látványosan éppen Hillary látogatása alkalmával elment Pekingbe szerződéseket aláírni, mintegy kihangsúlyozván, hogy az USA nem olyan fontos ma már és van más is. Ezt az amerikai lapok így kommentálták, tehát nem én találtam ki, de az biztos, hogy erre odafigyeltem az érthető okok miatt. És világos, hogy a régi Clinton-Kissingeri külpolitika felmelegítése nem előretekintő külpolitikai alternatíva. Valamire rá kell jönni a nyugati világban is. Nem lehet azt tenni, hogy mint azt Clintonék találgatták, hogy ki kellene mindenfelé telepíteni a magyarokat a trianoni határok mögül, Ausztráliától Amerikáig, hogy az utódállamokat ne zavarják. Ez a politika HALOTT!!! Ami azonban mindenképpen új fejezetet nyit a magyar kérdésben és valamennyi mozgásteret is.

Legalábbis, kellene, hogy nyisson, de kivel? Ki most a magyar külpolitika irányítója. Van ilyesmi? Vagy csak kriptaszökevények szerepelgetnek a nevünkben mindenhol továbbra is!!!???

Pl.: ki kell mondani, hogy Trianon szétesése következtében a magyarság az elcsatolt területeken, de pl. a ruszinok is, visszanyerték Önrendelkezési jogukat. Tehát autonómiáról beszélni ma már, igen kevés. Megjegyzem vagy 10 évvel ezelőtt ezt a Magyar Országgyűlésben Kavassy Sándor FKGP képviselő ki is mondta, amikor Meciar lakosságcseréről álmodozott Horn Gyulával.

Csáky Pál az MKP elnöke valamiféle kulturális autonómiát emlegetett a napokban Rimaszombatban. De Csáky nem figyel oda semmire sem. Nem érti, hogy már a Jogvédő iratokban, sőt az 1968-as Csehszlovák Szövetségi Alkotmányban is egy hétig élt a nemzeti kisebbségek kollektív jogairól szóló cikkely, amiben a gazdasági kollektív jogok is szerepeltek. Ezt az 1968-as törvénycikkelyt aztán szovjetek vonták ki a forgalomból, megrettentek tőle, és helyettesítették egy semmit sem mondó nemzetiségi cikkellyel. Csáky emlékében még ez él. Jó lenne, ha már legalább arra figyelne oda, amit a Magyar Keresztény Demokrata Mozgalom felvidéki alapító elnöke, Dr. Janics Kálmán erről elmondott, mert az 1968-as egy hétig életben tartott alkotmánycikkelyre hivatkozva Dr. Janics Kálmán, Dr. Torgyán József, és Ghiczy KDNP elnökök Dunaszerdahelyi találkozóján beszélték ezt meg és annak alapján vittem el a vonatkozó iratokat Pestre Dr. Janics Kálmántól, amivel aztán Torgyánék hetekig blokkolták az Országgyűlést az Alapszerződés aláírásakor, követelve ennek az 1968-as alkotmánycikknek az elismerését, mint szerzett jogot.

Csáky teljesen le van maradva és vagy félrevezeti Orbánt, aki ehhez hozzászólt Rimaszombatban, vagy Orbán vezeti félre Csáky-t. A nyelvtörvényről kimondtuk, hogy el kell törölni, erre ők újat akarnak íratni. Hány lépés előre és hány hátra? Meddig tart még az Antalli neotrianoni kurzus? Mindenesetre tény, hogy NEM szabad az események mögött KULLOGNI.

Üdvözlettel,
Geönczeöl Gyula
az MVSZ SZOT elnöke.
2009. Október 19.

Nemzeti Hírháló-Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük