KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Gazdák” nélkül nincs gazdaság

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

1945_nemzetgyulesi_valasztasokHa igaz a hír, újra jelen lesz a magyarországi pártok palettáján a Független Kisgazdapárt. Ez azért lenne örömteli, mert ha szétnézünk a jelenlegi választékon” elborzadva látjuk azújsütetűség” torzóit, egész pontosan csak azt látjuk. Ennek az országnak a rendszerváltást” követően nem voltak jók a tradicionális pártkeretek, mindenki arra érzett késztetést, hogy valami újat” kell kitalálnia. Ez tendencia maradt, s máig nem változott.

A legtöbb esetben kézenfekvő a magyarázat

Az MSZP a pártállami múltját és gyökereit akarta megtagadni, kevés sikerrel. Szüksegszerűen hiteltelen maradt, hiszen az MSZMP névből csak a – Munkás”-t jelölő – második M”-et törölni, ellenben a vagyont örökölni akarta. (Vezetőik közül többek ragaszkodása a vagyonhoz” vélhetően nemcsak az érintettek” bukásához fog vezetni. E vonatkozásban a lebukottakat” az sem menti, hogy néhány más párt elitje éppúgy lop, legfeljebb ők büntetőjogi következmény nélkül.)

A Fidesznek a gyökértelensége okán a létrejöttekor nem kellett – nem is volt – mivel szakítani, de azóta nem tesz mást, mint folyamatosan szakít” és törölni” igyekszik. Van mit, ugyanis a kezdeti liberalizmusától kellett eljutnia a mai konzervatizmusáig, s ebből következően nem mindenre emlékszik szívesen a jelenlegi hatalomra kerüléséig eltelt 20 évéből. Folyamatos identitászavarral küzdött mindaddig míg meg nem találta valódi” ideológiai helyét: bármi áron, bármi módon hatalomra kerülni, és ott maradni.

Az SZDSZ, MDF és az egyéb futottak még” képződmények szót sem érdemelnek, elporladásuk szükségszerű volt. (Halmazállapotuk” okán némelyikük eltűnésénél helyesebb az elpárolgás” szó használata.)

Az FKgP ,,canossáját” alapvetően Torgyán – a nevetségesség határát súroló megnyilatkozásaival – valamint Szabadi és a hozzá hasonló kisgarázdák” a büntetőjog határát is átlépő cselekedeteikkel okozták.

Gazdák” nélkül nincs gazdaság”

A címbeli mondandómra térve azért örvendetes a párttá szerveződő gazdatársadalom ismételt megjelenése a politika színpadán, mert gazdák” nélkül nincs gazdaság, de még valódi tulajdon-tulajdonosi viszony sincs. Az elmúlt 24 évre az volt jellemző, hogy  akik tulajdont szereztek, nem váltakgazdákká”, a vagyont átmeneti állapotnak”, jól jövedelmező befektetésnek”, pénzforrásnak” tekintették. A Gazda” attól gazda, hogy felelős őrzője, gondozója annak a vagyonnak, amely a tulajdona, s amelyet birtokol. Ez az ismérv behatárolja a gazda” vagyonméretét is, mely csak akkora lehet, amelyet ténylegesen átlát, és minden részletében ismer.

Jusson eszünkbe erről a „jó gazda gondossága”, mint fogalom, amely a római jog óta irányadó az„elvárhatóság”, mint jogi kategória vonatkozásában. Nem véletlen – és nem pusztán nyelvi játék – hogy a magyar, egyedülálló módon a világ nyelvei között, a „gazda” főnévből képezi a „gazdag” melléknevet.

Nemzeti einstand

S ha már nyelvtan, akkor folytassuk a magyar politikai nyelvezet egyik legjellemzőbb – évtizedes múltra eredeztethető – aktuális megnyilvánulásával.

Ez azzal vette kezdetét, amikor a Fidesz-retorika kisajátította magának a „nemzet” és a „polgár” fogalmát.E két főnevet melléknévvé változtatta, s kizárólagos „használati joggal” jelzős szerkezetként maga és hívei elé ragasztotta. Ez az ,einstandolás” egyúttal azt is jelentette, hogy mindenki mást kirekeszt e fogalomkörből.

Aki nem fideszes – vagy legalábbis hívő – az nem tagja a nemzetnek és polgár sem lehet.
Miután – szóhasználata szerint – csak ő a „nemzeti oldal”, ő a kizárólagosan „polgári párt”, ebből logikailag is levezethető ez a szinte szükségszerű következtetés.

„Cseppben a tenger”

Tudom, hogy a példa nem bizonyít, de ahhoz elégséges, hogy a „cseppben a tenger” elvének megfelelően szemléletesen segítse a helyzet megértését.

Mára ez az ország odáig jutott, hogy az igazságügyi minisztere egy személyben eldöntheti, hogy jogerős bírósági döntést követően kinek kell börtönbe vonulnia, és kinek nem! Adva van két elítélt, mindketten halálos gázolást követtek el, mindketten letöltendő szabadságvesztés büntetést kaptak. Az egyiküket a miniszter idehozatta Írországból, majd „hazavitette”, hogy ténylegesen ott töltse le a rá kirótt büntetést. A másikukat – ugyanez a miniszter – több mint két éve olyan kegyben részesíti, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia, s teszi ezt jogszabályi felhatalmazás nélkül…

Ha valaki arra gondolna, hogy „miniszterünk” mindezt öncélúan teszi, úgy téved.

Az ír gázoló „idehozatalával” – reményei szerint Budapesten, s országszerte – a Fidesz szavazatokat fog szerezni. A magyar gázoló „kimentésével” ugyanez a sanda szándék, de miután reményei szerint ez csak„helyi téma”, s csak Veszprém térségében kelt fel érdeklődést, s váltja ki a „kézilabdabarátok” örömét, így egyéni választókörzetében neki fog majd ez szavatokat hozni. Az ír (gázoló) üzletembert és a magyar (gázoló) sportembert egyaránt eszközként használja, céljainak rendeli alá. Nem az írt akarja büntetni, és nem a magyarnak akar kedvezni, ez csak a döntéseinek olyan következménye, amely őket érinti.

Ami minket mindebből érint, az a levonandó tanulság, amelynek időpontja is adott, 2014. április 6…


Veszprém, 2014. február 7.

dr. Bősze Ferenc
közíró

FKgP.hu

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “„Gazdák” nélkül nincs gazdaság

  1. Igen, itt a devalválódott, lejáratott arcoknak valami újat kellett kitalálniuk, hogy hatalmon maradhassanak. Így már sikerrel próbálkoztak, hogy egy rakás szart baracklekvárnak neveztek – és a nép hitt nekik, azt hitte baracklekvár… Persze, az igazság kiderült. A szar az csak szar marad.
    Szétszéledtek ugyanazok, más néven. De ugyannak megmaradtak! Én a Fidesz pályáját másnak látom: liberálisból liberálisba „fejlődtek” – ők a kommunikációt sütötték el újdonságnak – magyarul: kommunikációjuk az utolsó szóig hazugság, „nem áll köszönőviszonyban sem tetteikkel”. Mint a „nagy előd”: hazudtak reggel, délben és este! („Háborúzz megtévesztéssel!”)
    Hiába a jó kommunikáció, Bokros Lajos irigykedve nézi, micsoda megszorítást és pusztítást végzett a Fidesz, az ő kis csomagocskája ehhez képest pancser munka volt, nem merte a megadóztatott jövedelmeket még további kétszer-háromszor megadóztatni. Mára a Fidesz méltó utódja az SZDSZ-nek. Seggnyalásban pedig toronymagasan vezet mindenki előtt!
    Csak üdvözölni tudom Dr. Bősze úr axióma szintű megállapítását: „gazdák nélkül nincs gazdaság”! Nem olyan gazdákra van szükség, mint a hazaáruló Kunce – aki tökéletesen jól látta: (amig ők vannak hatalmon, addig) „az állam a legrosszabb gazda!”
    Egyre inkább jól látni, hogy ugyanaz az erő van hatalmon, kezdünk hasonlítani az amerikai példára: bármelyiket választod, ugyanazt a szart kapod! Aztán a Fidesznek a „nemzetihez” annyi a köze, mint Makónak Jeruzsálemhez! Ugyanígy a polgársághoz! A Polgári Körök egy sikeres dolog volt! Mire is kellett? Színt vallottak a rátermett, harcra kész emberek, akiket a Fidesz összegyűjtött, színvallásra késztetett, majd ezáltal jól levadászhatóvá tett, ami meg is történt, hibátlanul! Mi ez, ha nem árulás? Ezek ugyan nem a polgárságot hozták létre, hanem a gyarmati-burzsoáziát a Lázár János félékkel
    Ebből a körből kell kilépni, ezeket az idegen hatalmak által hatalomra segített, nemzet- és hazaáruló erőket kell kiszorítani a politikai életből, akik képesek voltak 2 évtized alatt kinullázni az országot (és nem hazájukat!)!
    Nagy Péter

  2. Ha nincs Torgyán, a Kisgazdapártot már az MDF bedarálja, és 1994-ben búcsúzott volna nulla százalékkal. Torgyán néhány évvel kitolta a végső kimúlást. Ennyi volt, kampec. „Péter” meg jobba tenné, ha nem hazudozna a kitudja ki által pénzelt óriásplakátjain, hogy „erősek vagyunk”. Miféle párt, miféle pártelnök az, aki rögtön hazugsággal indít? Mindenki tudja, hogy a kisgazdapárt egy nagy nulla, mérhetetlen, kimutathatatlan „népszerűségű”, nem pedig erős. A „kisgazda” névvel Magyarországon soha a büdös életben nem fog többet labdába rúgni senki. Kár erőlködni.

    üdv. Aranyapa

  3. Aranyapa, nagyot fog nézni aprilisban. Honnan tudja hogy erős e vagy nem? Azért mert elhallgatja a fideszmedia? Az Fkgp 106 helyen indít képviselőt, egy gyenge part vajon igen? Hazánknak elemi érdeke egy erős, hiteles Kisgazdapàrt. Rado

    1. Hosszú az út odáig, amikor az FKGP-t újra hitelesnek lehet nevezni! Már, ha lesz ilyen! Ez nem a deklarációk szintjén fog eldőlni. Meséből nincs hiány!
      Az elmúlt években – Torgyán bukása óta – semmi kézzel fogható eredményt nem mutatott fel ez a politikai formáció, most pedig egyszercsak feltűnt a semmiből a választások előtt. (Úgy látszik a Fidesznek újra kell a „szövetséges”, a választópárt, amelyiknek a hátán befutva folytathatja ámokfutását).
      Túl átlátszó – szolgáljanak kézzel fogható bizonyítékokkal a potenciális választóiknak! Az eljátszott becsületet előbb vissza kell szerezni!
      Nagy Péter

  4. Ha a Fidesz szövetségese lenne, akkor elhallgatnâ a média? Ugyan màr! Ez a pàrt nem paktàl le senkivel, tanult hibáiból es megújult minden ízében. A semmiből jött elő? Hegedűs Péter 9evébe telt, hogy lemossa a Torgyáni örkséget, es megújítása, megfiatalítsa ezt a történelmi pàrtot. Bizonyítson? Igen! De ehhez esélyt kell kapnia. Rado

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük