KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gaudi utolsó szó jogán elmondott beszéde a 2006 őszi koncepciós perében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Dr. Gaudi
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. január 5-én hozott nem jogerős ítéletével bűnösnek nyilvánította dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvédet, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjét, volt országgyűlési képviselőt  egy, a 2006 őszi megtorló eljárásokban részt vett ügyész terhére nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében és 450 ezer forint pénzbüntetést szabott ki (300 napi tétel, egynapi tétel 1500 forint). A pénzbüntetés meg nem fizetése esetén 300 nap fogház jár. Az első fokú ítélet ellen felmentés érdekében fellebbezést jelentettünk be, míg a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség súlyosbításért fellebbezett.
Az utolsó szó jogán elmondott beszédemet néhai dr. Grespik László barátomnak és nemzeti jogvédő bajtársamnak ajánlottam, aki tavaly december 19-én hunyt el és maga is elszánt harcosa volt a 2006 őszi igazságtételnek.

A 2006 őszi rendőrterror utáni büntető igazságtételi mérleg így tovább romlott: Gyurcsány szabadlábon, rendőrvezetők többsége felmentve (Gergényi megrovást kapott), Budaházyék 125 évre ítélve (Budaházy György rácsok mögött, előzetesben élte meg az ünnepeket és most is bent van) és jómagam a 2006 őszi igazságtételért folyatott küzdelem miatt első fokon elítélve. Minden jóérzésű ember igazságérzetét sérti, hogy sokkal súlyosabb joghátrányt róttak ki rám, ráadásul bűncselekmény hiányában, mint az akkori véres rendőri erőszakért felelős bármely rendőri vagy politikai vezetőre. Mindenki levonhatja a következtetést, hogy milyen üzenetet hordoz ez a döntés.

Az ügy részletei és a korábbi tárgyalásokon történtek itt olvashatóak.

Az igazságért és az igazságtételért folytatott küzdelmet nem adom fel: nemzeti jogvédőként már sokszor értem el felmentést jogorvoslat útján. Most is ezen vagyok. A másik ellenem indult koncepciós eljárásban tavaly már jogerősen felmentettek

Budapest, 2017. január 9.

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük