KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gaudi-Nagy Tamás koncepciós perében továbbra sincs ítélet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gaudi02A Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2015. június 22-én tartott tárgyaláson ismét elmaradt az ítélethozatal az ellenem és másik két vádlott ellen a tavaly május 6-i földvédő tüntetés kapcsán folytatott koncepciós büntetőeljárásban. Folytatás  és várhatóan ítélethozatal szeptember 21-én 9 órától a fszt. 11 sz. tárgyalóban, ha nem jön közbe semmi… 

Most megint közbejött valami: ezúttal az I.r vádlott ésszerű magyarázat nélkül visszavonta védője meghatalmazását és bizonyítási indítványokat tett az árpádsávos köpködő nővel kapcsolatban, akit a rendőrség futni hagyott. Ugyanakkor tény, hogy sem ennek a személynek, sem másnak a cselekményei Pásztor Istvánnal szemben nem voltak közvádas bűncselekmények, így az eljárásban ez érdemi változást nem hozhat és most csak arra volt alkalmas, hogy az ítélethozatalra érett ügyben, amelyben a bizonyítás során egyértelműen megbukott a vád és a felmentés elkerülhetetlen, mindenki esetében elódázza a döntést. Ez minden vádlott érdekében is állt volna, de akárhogy is alakult nem hagyom magam kibillenteni, méltósággal és higgadtan kivárom az egyedül törvényes felmentő ítéletet és addig is folytatom nemzeti jogvédő munkámat.

Almási Lajos videóján röviden értékelem a mai tárgyalás eseményeit.

Gaudi-Nagy Tamás

NIF

Ez is érdekelheti:  A brit vezérkar helyettes vezetője: A brit hadsereg két hónapot bírna ki Oroszország ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Gaudi-Nagy Tamás koncepciós perében továbbra sincs ítélet

  1. Szaporodnak az ilyen jellegű, tudatosan elhúzódó eljárások, a láthatatlan, de a tudatot romboló bilincs jegyében.

  2. Az ilyen és ehhez hasonló perek,az ötvenes éveket idézik.Ott is félt az akkori hatalom,és belölle lett 56.Most is menekülnek a sülyedő hajóról a patkányok de még probálnak annyi kárt okozni amennyit tudnak.Talán európában az egyik legfertőzötteb a Magyar I-gazság szolgáltatás, ezt a nyugati demokráciák is tudják.Majd ha a Magyar nép Nem Gyurcsán,és hasonszőrü Orbán féle,Vezetőket választ,akkor ilyen perek ,nem lesznek.Addig is csak együtt érzésemről tudom biztositani Gaudi Urat. Ki kell várja.”A magyar név megint szép lesz,
    Méltó régi nagy hiréhez,
    Mit rákentek a Gyurcsányok,és az Orbánok,
    Lemossuk a gyalázatot!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük