KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gaudi mielőbb díjazná azokat, akik leleplezik a korrupciós ügyeket

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dr. Gaudi2013. szeptember 23-án A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslat (T/11657) részletes vitájában Gaudi-Nagy Tamás leszögezte, hogy pártja alapelve az, hogy „ha egy korrupciós üggyel többet le tudunk leplezni valamilyen megoldással, akkor azt támogatni kell, amennyiben az kárt nem okoz.”

Egy héttel korábban az ún. kétperces megszólalások keretében a radikális honatya kifejtette, hogy az Országgyűlés előtt lévő javaslat a korrupció elleni harc célját szeretné támogatni, ugyanakkor Alaptörvényt sértő mulasztásban van a kormányzat abban a tekintetben, hogy már 2010-ben meg kellett volna hozni azt a miniszteri rendeletet, amely a korrupciót leleplező bejelentőket honorálja. Ahogy akkor fogalmazott: „Miért nem hozta létre a Közbeszerzési Közrendvédelmi Hivatalt, amelynek a feladata az lett volna, hogy a korrupciós bejelentéseket kivizsgálja, közrendvédelmi bírságot kiszabjon, és az együttműködőket díjazásban részesítse?”

Ezúttal a jobbikos képviselő a korrupció visszaszorítását szolgáló törvényjavaslathoz érkezett módosítókról alkotott véleményt. Így például Schiffer András (LMP) egyik javaslata kapcsán jegyezte meg, hogy „a lényeg, hogy azt üzenjük a társadalomnak, hogy érdemes, kell, lehet, jó dolog leleplezni a korrupciót.”

A jogvédő honatya kardinális jelentőségűnek nevezte azt, hogy „a leleplezők számára mielőbb kerüljön megalkotásra egy olyan miniszteri rendelet, amely számukra díjat ír elő.” Hozzátette, hogy nem azért, mintha sokan ebből élnének, de fontosnak tartja, hogy az állam legyen korrekt velük szemben. A javaslata szerint ne a törvény hatálybalépésétől kezdve kelljen a minisztériumnak megalkotnia ezt a rendeletet, hanem már most alkossák meg, és ez visszamenőlegesen is honorálja azokat a leleplezőket, akik hatékonyan segítettek hozzá korrupciós ügyek lebuktatásához.

Végül csatlakozott Schiffer azon javaslatához, hogy az ügyészség számára legyen előírva az, hogy a médiaszolgáltatók, sajtótermékek oknyomozó riportjait is hivatalból vizsgálja, kövesse. Hozzátette, megérné egy ember munkába állítása az ügyészség részéről a korrupciós leleplezések érdekében. „A leleplezéseknek egyre nagyobb teret kell kapnia egy demokratikus jogállamban” – zárta felszólalását Gaudi-Nagy Tamás.

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

[youtube=http://youtu.be/dMVlMOs8xrc]

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Gaudi mielőbb díjazná azokat, akik leleplezik a korrupciós ügyeket

  1. Az ügyészség részéről EGY ember munkába állítása lenne célszerű a korrupciós ügyek felderítésére? Még száz is kevés lenne! És a testi épségüket ki védené?
    Anna

  2. Régi reflex. Besúgói hálózatot kell létrehozni. Nem kell létrehozni hiszen van, csak jobban működtetni.Kedves rendőreink kiállnak az út szélére és ott üldözik a bűnt. Mekkora szabálytalanság lejárt eü. doboz, hiányzó izzókészlet, stb. Itt is kéne valamit produkálni nemcsak az út szélén.Milliárdokat költenek a rendőr vezetők a város vége táblánál gyorshajtók megbüntetésére és az egyéb tényleges bűncselekmények kiderítésére mennyit költenek?

    Kiss

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  3. A tolvajok maguk ellen nem hoznak törvényt.
    H.B.
    A magyaroktól lopni nem kell félnetek jó lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük