KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gaudi kiutat keresne az Európai Unióból

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12173) vitájában leszögezte, „inkább azt nézzük, hogy hogyan lehet kimászni ebből az egész európai uniós csapdából”.

„Az Európai Bizottság a kötelességszegési eljárás előszobájának tekinthető lépést tett Magyarországgal szemben” – világított rá Gaudi-Nagy Tamás, majd hozzátette: „Magyarországot folyamatosan és rendszeresen szégyenpadra próbálják ültetni”. Kiemelte, hogy az Európa Tanács magyar delegációjának tagjaként ott volt a Tavares-jelentés vitájában és végigharcolta a Magyarország elleni monitorozási vitát, ahol, ahogy fogalmazott, „magukból kivetkőzött emberek” indítanak eljárást hazánk ellen.

Gaudi hangsúlyozta, hogy ne arról beszéljenek, hogy fontos-e a rezsicsökkentés, „mert mindenki tudja, hogy az”, hanem „azt vizsgáljuk meg, hogy ez a politikai nyilatkozat ebben a formában jól tükrözi-e azt, amit szeretnénk üzenni az Európai Uniónak, vagy nem.”

A radikális honatya utalt a tervezet egyik mondatára, miszerint az uniós tagságból fakadó „jogokat és kötelezettségeket a 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés rögzíti”, és rámutatott, annak idején a képviselők úgy szavazták meg ezt a szerződést, hogy elolvasták volna, sőt, utalt a legutóbbi Alkotmányügyi bizottsági ülésre, ahol dr. Rubovszky György (KDNP) képviselőtársa elmondta, nem is adták nekik oda korábban.

„Innentől kezdve inkább azt nézzük, hogy hogyan lehet kimászni ebből az egész európai uniós csapdából” – zárta felszólalását Gaudi-Nagy Tamás.

[youtube=http://youtu.be/p4dcGDWi2sA]

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Gaudi kiutat keresne az Európai Unióból

  1. Ezzel tisztában vannak a képviselő elvtársak is az összes pártban, de ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy az eu-nak köszönhetik hogy még nem a lámpavasakon szellőztetik magukat! Nekik létérdekük, hogy így maradjon mert ez az egyetlen esélyük arra hogy életben maradjanak!

    kató rudi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük