KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gaudi: Álljon ki a kormányzat védhatalomként a székely autonóm törekvések mellett!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gaudi_szekelyzaszlo2013. október 29-én, napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gaudi-Nagy Tamás „A székely önrendelkezés sikere közös nemzeti ügyünk” címmel. 

A nemzeti jogvédő képviselő idézte Petőfi Sándor Két Ország ölelkezése című versét, mely 1848-ban, Erdély és Magyarország újraegyesítésekor született:

„Együtt vagyunk és együtt maradunk!

Nincs isten és nincs ördög, aki

Ismét széjjel bírná szakítani

Ölelkező karunk.

Egy volt a bölcsőnk, koporsónk is egy lesz,

Ha majd leszállunk a holt nemzetekhez…

De én nem félek többé a haláltul;

Viselje bármilyen csalárdul

A változékony sors magát,

Sebet kapunk talán, de nem halált.”

Történelmi vágya volt a magyarságnak, hiszen Királyhágón innen és Királyhágón túl lényegében egy nemzet tagjai vagyunk. Éljünk itt akár a Kárpát-medence csonkaországi területén, éljünk akár a Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Őrvidéken, Muravidéken, vagy éppenséggel Erdélyben – utalt a nemzeti jogvédő a több mint másfél évszázaddal ezelőtti eseményekre, amely a sors fintoraként jelenleg is legalább annyira aktuális mint volt az 1848-as szabadságharc idején.

Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában az emlékeztetés és a mozgósítás fontosságát emelte ki annak érdekében, hogy a magyarság talán legkedvesebb , erőteljesebb és talán legharciasabb közössége, a székely testvéreink megállíthatatlan útjuk során mielőbb célba érjenek. Ez a 700.000 fős lélekszámú közösség példát mutat arról, hogy 93 éve (leszámítva azt a 4 boldog évet, mikor a II. Bécsi döntés értelmében a Székelyföldet visszacsatolták hazánkhoz) tántoríthatatlanul küzdenek, megszervezik magukat, és most a Székelyek Nagy Menetelése során egy újabb nagy lépést tettek az önrendelkezésük kivívása felé.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1 részének 1 cikke világosan kimondja: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.” A székelyek ezt fejezték ki, de velük szolidárisan a világ számos pontján élő magyarok csatlakoztak a felhívásukhoz.

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

A trianoni békediktátum idején megfosztották a magyar nemzetet az önrendelkezés lehetőségétől. Úgy köteleztek minket erre a halálos döfésnek szánt diktátumra, hogy nem vették figyelembe az etnikai arányokat. Így döntő többségében magyarok lakta területeket dobtak oda olyan nemzeteknek, melyek nem bírtak képesek felnőni a feladathoz, és egy tisztességes együttélés szabályrendszerét kialakítani. Másodrangú állampolgároknak szeretnék tartani polgárainkat.

Gaudi felszólalásában felelevenítette legutóbbi székelyföldi útja emlékét, mikor azt mondta neki az egyik székely, hogy nem másodrangú polgárok Romániában, hanem tizedrangúak. Nagyon kérem a tisztelt kormányzatot, hogy a Székely Autonómia Statútumban leírtakat támogassa! – szólította meg a kormány tagjait felszólalásában a székely testvéreinkkel szolidáris Gaudi.

Az elcsatolt területeken élő magyarság melletti védhatalomként történő kiállás fontosságára (ahogy tette azt Ausztria Dél-Tirol esetében) is felhívta a magyar Országgyűlés figyelmét a székely felmenőkkel is rendelkező nemzeti radikális képviselő.

Rétvári Bence válaszában kifejtette, hogy ismerve Európa történelmét, törvényszerűen ki kell alakulnia egy autonóm területnek a Székelyföldön.

A jelenlegi tendencia a román közigazgatás átalakításával kapcsolatban épp ellentétes, nem abba az irányba megy mint a skótok, mint a spanyolok, mint a finnek, vagy mint a dél-tiroliak, hanem azzal éppen ellentétesen a többségi magyar lakta megyéket igyekszik három különféle régióba sorolni, és ezáltal az ottani magyar többséget kisebbséggé tenni ezekben a közigazgatási egységekben – fejtette ki az államtitkár.

Rétvári Bence elmondta, hogy a magyar kormánynak alkotmányos kötelezettsége is ebben a kérdésben mindig megszólalni, megvédeni azt ami már egyszer létezett, hiszen 1968-ig autonóm tartomány működött Marosvásárhely székhellyel.

Gaudi-Nagy Tamás napirend előtt felszólalása, és az arra adott tényszerű és szokatlanul korrekt államtitkári válasz alább vágatlanul megtekinthető.

[youtube=http://youtu.be/Rmwt176Q2FM]

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Gaudi: Álljon ki a kormányzat védhatalomként a székely autonóm törekvések mellett!

  1. Azért ne féljünk, „a jó szomszédi viszony” fontosabb lesz ezután is Rétvárinak és elvtársainak, mint a tevőleges támogatás.
    eSzel

  2. Ha a felelős pozíciókból kiemelték volna a „merjünk kicsik lenni” hozzáállásúakat, a magyarok is végre úgy viselkednének, mint a székelyek, akiknek teljesen igazuk van. Kemények, bátrak, igazak!
    Anna

    1. Valóban a székelyeket megedzette a kisebbségi sors. Ők ilyenek. Szemben a nyilas patkányokkal akik gyávák sunyik és tömeggyilkosok.

      Fispán Géza

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Apró tényt elfelejtesz bolsevik zsidó söpredék mégpedig a bolsevizmust és a fasizmust a zsidók hozták létre és üzemeltették! Az atombombát is a zsidók állították elő és használták népirtásra! A helyedben befognám a pofám és a Marianna árokba húzódnék!
        kató rudi

  3. Gaudi elvtárs kit néz hülyének? Nagyon jól tudja, hogy az orsós likud vitya soha nem fog az Erdélyi vagy bármely más elrabolt területeken élő Magyar Nemzetért szót emelni! A megbízói egyben a gazdái ezt nem engedik, azonnal menne a „levesbe” ha csak a legkisebb jelét is adná ennek amit azzal kellene kezdenie, hogy környezetéből és a kormányból eltávolítsa a besúgókat, lakhely árulókat, a rendőr gyilkos maffia főnököket, rablókat (saját magát is) és legfőképp a zsidókat! Mindezek elengedhetetlen feltételei annak, hogy komolyan lehessen venni az elrabol területeken élő Magyarság valódi képviseletét!

    kató rudi

  4. Nagy baj lenne, ha ismét a nyilas patkányok kezébe lenne Erdély sorsa letéve.

    Fispán Géza

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük