KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gaudi: A zuckerbergi diktatúra nem bírta tolerálni a normalitáspárti tüntetők kiállását

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A zuckerbergi diktatúra láthatóan nem bírta tolerálni azt a kiállást, amelyet a normalitáspárti tüntetők és nemzeti jogvédők tanúsítottak tegnap a Pride felvonulás ellentüntetései kapcsán. A tüntetésre való felhívást is törölte a Facebook, közösségi alapelvek megsértése miatt. Abban semmi ilyen nem szerepelt. (csak a tüntetések ténye, illetve, hogy az NJSZ jogvédő biztosítást ad)

Ezt követően írtam egy beszámolót a tüntetéseken zajlottakról, ahol értékeltem az eseményeket, de nem írtam becsmérlő, gyűlölködő, erőszakra uszító, gyűlöletbeszédnek minősülő megnyilvánulás nem volt benne. Pusztán a normalitás és a hagyományos értékek melletti kiállás és elkötelezettség. Feltettem néhány fényképet, illetve a legfrissebb poszt, az pedig a Magyar Nemzetnek a tegnapi, normlitáspárti ellentüntetésekről szóló cikke volt. Tehát az értékelés ebből az, hogy most már olyan alacsonyra húzta meg a tűrésküszöböt a liberális dogmák ellenzői vonatkozásában a Facebook, hogy itt már pusztán – mint pl. a müncheni Eb-meccsen az LMBTQ elleni vélemények hangoztatása – ez már szerintük gyűlöletbeszéd. Ez már a totális liberális véleménydiktatúra.

Mindenről vasárnap 16 óra körüli email üzenetben értesítettek, hogy ugye “lebénították” a 20000 követővel rendelkező oldalamat, mert hogy az irányelvek állítólagos megsértésére került sor, semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kaptam egyéként, pedig a saját szabályzatuk szerint ez kellett volna, hogy történjen.

Jogorvoslati lehetőséget sem biztosítanak

Én egy 24 órás ultimátumot adtam nekik írásban, kifejtve, hogy semmilyen gyűlöletbeszédet és a szabályzatukat sértő megnyilvánulás nem volt ezekben a posztokban, ezért ez egy jogellenes intézkedés, ami egyébként a nemzetközi és a hazai jogszabályokkal is ellentétes, meg a saját szabályzataikkal is. Főleg azon elköteleződésükkel is, amely a vélemények sokféleségének a garanciájáról szól. Kilátásba helyeztem, hogy amennyiben nem vonják vissza a blokkolást, akkor pert indítok a blokkolás megszüntetésére, és egyúttal 100 millió forintos sérelem iránti igényt terjesztek elő.

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

 

EPUNIF

Ahogyan mi láttuk: A pride-olók nagyobb szabadságot élveznek, mint a normalitás mellett kiállók (videó 📺)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük