KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fütyülnek Karácsony kérésére az MSZP-sek, sorra állnak be Dobrev mellé

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Érdekes, de végülis teljesen logikus jelenségre hívja fel a figyelmet a Mandiner. Az MSZP-sek ugyanis sorra a DK mellé állnak, annak ellenére, hogy Karácsony – aki ugyebár visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől -, arra kérte híveit, hogy Márki-Zay Pétert támogassák a második fordulóban.

Azonban teljesen más történik, ugyanis már Hiller István, Juhász Ferenc és Gőgös Zoltán is a DK mellé állt. Eddig is tudtuk, hogy a DK szalámitaktikája a jókommunista elvek szerint működik, azonban most világosan látható, hogy az MSZP sorsa megpecsételődött, és az MSZP-s személyek inkább saját jövőjüket mentik mint pártjukat, bízva a listás bejutásban.

A Demokratikus Koalíció jelöltje mellett állt ki:

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter,

Nemény András, Szombathely MSZP-s polgármestere,

Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő,

Hiller István volt kulturális miniszter, az MSZP választmányi elnöke,

Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere,

és Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője.

 

Barabás Richárd újbudai alpolgármester, aki korábban még Gyurcsányt szidta, egy Facebook-posztban fejtette ki, miért Dobrev és miért nem Márki-Zay:

„Márki-Zay Péter az elmúlt héten számomra a totális megbízhatatlanságát bizonyította. Az új miniszterelnöknek sebeket kell begyógyítania, nem újabbakat feltépnie. Egyesítenie, nem szétszakítania. Kétlem, hogy Péter akár a koalíciós kormány felállításáig el tudna jutni ezzel a habitusával. Született marketinges, de a miniszterelnökséghez a politikai celebségnél több kell. Ha celebeket választanánk, amúgy is Ceglédi Zoltánra szavaznék.”

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Varga Mihály: a tények világosan cáfolják a főpolgármestert

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük