Futball kisiklásaink okai – A múlt emlékein át elemezve!


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Tisztelt Honfitársak!

A fenti linken hallható vélemények hatására tolultak elő belőlem, ifjúkori élményeim a fociról. Elöljáróban hozzá kell tennem mondanivalómhoz, hogy Cegléden kezdtem az általános iskoláimat és az osztályválogatott oszlopos tagja voltam, már alsó tagozatosként, az 50-es évek elején. Olyan osztálytársaim voltak, mint Csurgai Jóska és Ruzsinszky, – előttem ültek az iskolapadban – akik később komoly pályát futottak be. Utóbbi épp a Honvéd fénykorát követő csapat tagjaként, hátvéd szerepkörben. A másik tehetségünk, a fiatalabb Kökény pl., szintén Ceglédről került akkoriban a Fradihoz.

A Ceglédi VSE csapata az NB II-ben játszott, kiváló játékosok szerepeltek benne, mint sok más csapatnál, a rangos másodosztályban.

Az NB I-ről nem is szólva, élen a Budapesti Honvéddal, Puskás Öcsiék hosszú éveken át verhetetlen élgárdájával. A világ krémjét alkotó játékosállománnyal. A mai mérkőzéseket látva, a jelen generáció tagjai, föl sem fogják azoknak a mérkőzéseknek -kiemelten az aranycsapatra gondolok- lélekemelő, vérpezsdítő hangulatát.

Mi, kissrácok is tele voltunk hévvel, tűzzel, győzni akarással, egészen más motiváció, belső erő fűtött bennünket. Hisz akkor való igaz, egyetlen kitörési esélye egy előre jutni akaró fiatalembernek, a sportolás volt. De azon túl még élt bennünk az előző nemzedékek tanítói, tanári karának nemzethű mentalitása. Bármennyire is gyalázatos volt a Rákosi rendszer, sok hazafia érzést felkeltő, fokozó filmeket készítettek az akkori hatalom propaganda vezérei, melyek egészen másként hatottak a felnövekvő generációk tagjaira, magunkat is ide értve. A küzdőképesség, a belső erő, a szellemiség egészen más alapokon állt, mint a mostani fiataloknál. Nem őket hibáztatom, hogy az elmúlt két generáció neveltetése, oktatása óriási űrt hagyott maga után, ezen kulcskérdések elemzését megejtve.

Még az iskolai meccseken is úgy mentünk ki a pályára, hogy csak mi győzhetünk, ha belehalunk, akkor is. S úgy küzdöttünk a pályán, mint az oroszlánok. Bennünk még ott motoszkált a tanítóink által elmesélt mítosz és valóság keveredése, a történelmi múltunk nagyjairól. Belénk ivódott, nem lehetünk náluk alávalóbbak, mint utód nemzedék. Nem hozhatunk rájuk szégyent. Ott lebegett előttünk a nagysikerű „Rákóczi hadnagya” jelenetei, a „Föltámadott a tenger” képsorai, Mátyás király, Zrinyi Miklós vitézei, az egri vár védői, Rákóczi vezérlő fejedelmünk dicsőséges hőseinek példaadó tettei. Hosszan sorolhatnánk a távoli múlt elszánt harcosainak önzetlen hazaszeretetét, felelős hozzáállását mindahhoz, amire az élet késztette őket, a nemzet óvása, védése érdekében. A futballmeccseket úgy tekintettük, mint a békeidőben zajló csatát. Lehetőséget kaptunk általa, megmutatni a világnak, kik vagyunk, mit és kiket képviselünk? Egy nagy múltú nemzetet.

Mindezeket azért bátorkodtam előadni, hogy lássák a mai fiatalok, mi minden motivált, adott nekünk erőt a feladataink megoldásához, most elsődlegesen a sporton belül a futballistáink zömének mentalitását bemutatva. S ez így ment a legalacsonyabb osztályban játszó sporttársainktól, az élvonalon át, a válogatottig bezáróan. Ma már legendává vált tény, hogy nem egyszer előfordult, amikor Dalnoki Jenő a Fradi kiváló edzője, a „Hazám, hazám” opera áriát játszatta le játékosainak az öltözőben, egy-egy rangos mérkőzés előtt.

Kíváncsi lennék rá, az utóbbi 10 évben volt e rá példa, hogy ezt bármelyik edző megtette?

No, de ugorjunk. Engedtessék meg néhány észrevétel, minden bántó szándék nélkül. Mi, régi neveltetésű, lélekben örökifjú futballt imádó veteránok, képtelenek vagyunk megérteni, mi az oka annak, hogy évtizedek óta visszatérő jelenségek zajlanak le a pályán, az első osztályban és a válogatott játékosainknál is, úgy idehaza játszva, mint a külhoni mérkőzéseinken?

A mi időnkben a  kapu közeli pontrúgásokat, a szabadrúgást vagy szögletet úgy mondtuk, az fél góllal felér! Olyan képzett labdazsonglőrök voltak, minden csapatnál, akik tehetségük, képességük és a kellő gyakorlás alapján, specializálódtak ezekre a feladatokra. Ezt úgy kell érteni, hogy szinte minden csapatnál, mindenkor volt szabadrúgáslövő, szögletbeívelő, 11-es rugó, kiváló szélső, stabil védő, fedezet és középcsatár, és nem utolsó sorban egy megbízható kapus. Aki tudta mi a konkrét feladata. Arra lett kiképezve az edzéseken. Addig gyakorolta a számára kiválasztott posztra való alkalmasságához a labdabűvölést, amíg 100 lövésből 99-szer oda nem rúgta a labdát, ahová azt kellett. Ma mi van, 100 esetből egyszer oda megy a labda, a többi kárba vész. Hát mit csinálnak ezekkel a szegény játékosokkal az edzéseken??? Sokszor a hajam tépem a tehetetlen DÜH-től a képernyő előtt. Hát miért képtelenek megtanulni a szakmájukat, a hivatásukat, ha a futballt választják életcélul? Hosszú éveken át.

Még mindig gyakran előfordul, hogy képtelenek tartani a labdát. Nem tudnak tisztán szerelni, nem tudják úgy kihasználni a pontrúgásokat, ahogy az a mi időnkben történt. Nincsenek jól fejelő játékosaink. Nincs egyik poszton sem pl., egy olyan magas szinten álló védő, aki az utolsó pillanatban is becsúszó szereléssel hárít és megmenti a góltól a csapatát. Nincsenek fergeteges szélsőink, fedezetünk, aki összekötő kapocs lenne a védelem és a támadósor között. Tragédia. Hiába játszanak külföldön sokan, évek óta.

Hangsúlyozom, nem bántani akarom a fiúkat, szomorú tényt közlök. A szívem vérzik amikor látom, mert az biztos, hogy semmivel nem tehetségtelenebbek e mai játékosok sem, mint a mi nagyjaink voltak, csak egyszerűen NINCS, aki megtanítsa őket a szakmára, beléjük plántálja a tennivalókat. Többek között a keresztlabdák gyakoribb használatára, a szélsőjátékban történő intenzív váltásra, az ellenfél kifárasztása céljából. Borzasztó rossz a taktika, amit gyakoroltatnak, alkalmaztatnak velük, mérkőzésről mérkőzésre.

Nincsenek jól felkészítve az eszük használatára a pályán. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a futball észjáték is a fizikai képességek mellet, mint erőnlét, álló képesség, labdakezelés, a technikai érzék csiszoltsága, stb-stb. No és a szívfájdalmam a csatáraink (ha van egyáltalán belőlük egy, kettő a pályára kiküldve), robbanékonyságának hiánya.

Megdöbbenve nézem, – sajnos nem ritkán – olyan körülményesek a játékosaink, mint akik nem tudják, mire való az a bőrgolyó, amibe néha belerúgnak? Mintha berozsdásodtak volna a térdeik, lassúak, nem eléggé fordulékonyak, nem könnyedek. Görcsösöknek hatnak, továbbá úgy néznek ki, mint akiknek semmi koncepció nincs a fejükben. Hát hogyan lettek ezek a játékosok felkészítve? Ráadásul akkor is hátraadják a labdát, amikor annak semmi értelme. Ha győzni akarunk akkor bizony gólt kell lőni. A „rákjárással” ez nem fog sikerülni, az adott meccsen!!! Előre magyarok! Ez legyen a jelszó, nem pedig a tutyi-mutyi tötyörgés, tehetetlenkedés a pályán. L(((

Meggyőződésem, radikális szemléletváltásra lenne szükség az edzéseken, a gyakorlati felkészülések során. Az elméleti az tanterembe való. Ott is elkerülhetetlen a céltudatos felkészítés, a hitük, az önbizalmuk, a pszichikai állapotuk stabilitásának megalapozása, a mentális energiájuk újratöltése, minden mérkőzés, a „sima” edzés előtt is. Mit akarunk, miért? Hol vannak pótlólagosan helyrehozandó hiányosságok?

Nagyon ritkán láthatunk a mieinktől pl. ÉSZ gólt. Amikor nem belebikázva, vagy sorfalba lőve rúgja el a labdát egy játékosunk, hanem okosan átemelve a védőfal és a kapus fölött helyezi azt a hálóba. Bármelyik felső sarokba célozva. Ez ugyanis elérhetetlen a kapus számára. Ezt is lehet gyakorolni, mert ha megtanulják -márpedig meglehet- akkor nyert ügyünk van, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerül bármelyikük, s már tudat alatt rögzüljön benne, mi a teendője. Szabadrúgásnál a „hulló falevél” módszerrel. Sípos Ferit leutánozva!

Hogy végre jót is mondhassak, szerdán, az U 20-as VB-n, a negyedik szabadrúgásból elért gól, Dél-Afrika ellen, hosszú idő után, végre ilyen volt. Tudatos, határozott, jól begyakorolt. Alig hittem a szememnek. Ezt kell folytatni a pálya egészét ide értve.

No és, ami még fontos, hogy a pályán ne legyen álló játékosunk. Állandó intenzív mozgásban kell létezniük s előre kell gondolkodni azon, ha megkapom a labdát, kit hozhatok helyzetbe. Ha viszont, akkor kezd rágódni rajta, amikor a lába előtt van, akkor már késő. Darabos lesz a játék ritmusa, küzdelem helyett küszködést, nyüglődést látunk a  pályán és mi ős-szurkoló nézők megint a hajunkhoz nyúlunk kínunkban és tépni kezdjük. Néha bizony nagyot ordítva. Főként, ha ziccereket baltáznak el a fiúk.

További észrevételem, egy magyar játékoshoz, magyar szóljon, magyarul. Nem kell nekünk külföldi edző. Ezzel nem akarom őket sem bántani, de a magyar lelkületet egy idegen földlakó embertársunk soha nem tudja megérteni, kiismerni, igazán megszólítani. Bármennyire is megvan benne a jó szándék. Ezt nem vitatom el senkitől, de ez a lényegen nem változtat. A magyar szókincs az számunkra mindennél fontosabb és kifejezőbb. A sportban és más területeken egyaránt, ha komoly eredményt akarunk elérni. Mint pedagógia szakot is végzett ember mondom ezt, kellő élettapasztalat birtokában.

Száz szónak is egy a vége, magyar edzőt a válogatott csapatainkhoz éppúgy, mint a klubcsapatokhoz. Tanítsák meg mindahányat úgy elméleti szinten, mint a gyakorlatban – ezen  ismereteket külföldön is megszerezhetik – hogyan kell művelni ezt a hivatást, magas szinten, de a nemzeti válogatottunknak ne legyen többé külföldi edzője. Az eddig történtek engem igazolnak. Bárkit hoztak ide, s neveztek ki erre a posztra, akármennyi összegért is, nem jutottak igazán eredményre velük és ezt itt írásba adom, hogy nem is fognak.

Hajrá magyarok!
Kézfogással:
/Péteri Attila Árpád/
volt ifjú futballista
az ARANYCSAPAT
korszakából
http://index.hu/video/2009/09/30/a_debrecenieket_sokkolta_a_lyon_kezdese/
Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Nincs jelenlegi MSZP-tag a Jobbikban, s nem is lehet! – a Jobbik közleménye
Siklósi András: Szabadság, vagy halál?
Vajta Dénes: Medvegyev (és Putyin) új Oroszországa
Close