KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Függetlenség – hozzászólás a Molnár Oszkár jelenséghez

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Azok közé tartozom, sajnos, akik csak  most ismerkedtek meg a „közszolgálati” képernyőjén személyesen Molnár Oszkárral, a jelek szerint akaratán kívüli függetlenként az Ország Gyűlésébe a választók egyértelmű akaratából bejutott képviselővel.

Ezt közérthetőbben úgy értem, hogy a három kérdezővel felálló „vallató bizottság” célirányosan záporozó kérdései össztüzéből a figyelmes szemlélő számára lassan kibontakoztak a „közérdekből” eddig a széles nyilvánosság számára elfedett tények, az igazság, hogy miért is vált kényszerből függetlenné egy eddig választói érdekeit hitelesen képviselő ember, aki 18 éves pártagságával a háta mögött is elvszerűen és tisztességesen dolgozott és élt.

Az össztűzre szakosodó triász mindhárom kérdezője érzékelhetően szabad és mentes maradt az igazságtól, és egyiküket sem zavarták azok a tények, amelyek Molnár Oszkár higgadt és nyugodt válaszaiból egyértelműen kiderültek.

A nagy baj, és a baljós árnyék csak annyi, hogy a három úgynevezett sajtómunkás nagyjából lefedi azt a teljes információs panorámát, amiből az erre már fogékonynak tűnő választók, a Hazájukért önzetlenül cselekedni szándékozó emberek tömegei egyáltalán eséllyel kialakíthatják véleményüket.

A feltett kérdések, és a riport alany arra adott válaszainak figyelembe nem vétele, és mindhárom kérdező irányultsága megalapozza azt a nem múló rosszkedvem és baljós közérzetem, amit a választók egyértelmű akaratával elsöpört diktatúra nyomása alóli látszat felszabadulás okoz, s ami azonnal jogosnak látszó kérdések tömegét veti fel bennem.

Nem tudom rajta kívül ki még, de számomra politikai elkötelezettségeitől függetlenül ő a jövő országgyűlési képviselője, ö maga a példaértékű ember.

Az, aki ilyen tisztán, világosan és közérthetően fejezi ki szűkebb környezete és Hazája érdekeit, arra büszkék lehetünk, és nem őt, hanem kizáróit minősíti pártjából történő eltávolítása, és kényszerűségből függetlenként történő képviselői indulása.

Sikere nemcsak az övé, hanem hűséges választói sikere is egyúttal, és ez ellensúlyozza politikai rosszkedvem, annak a reménye, hogy egyre több magyar nemzettársam haladja meg a jelenlegi teljes politikát, a politikában megnyilvánuló közgondolkodást.

Ami pedig az újságírást és a médiát illeti, jól mutatja Molnár Oszkár független országgyűlési képviselő mai példája,  a vele folytatott „tárgyilagos” beszélgetés is, hogy, hol tart az úgynevezett bal és jobboldali, illetve közszolgálatinak csúfolt hazai írott és elektronikus sajtó, és az ország lakóinak tudatos és alattomos befolyásolása.

Újra, ismételten sokadszorra kell fölvetnem egy olyan tisztességes, a közgondolkodás megváltoztatása alapjául szolgáló – a remélt nemzetépítés szempontjából kiemelt fontosságú – médiatörvény rendkívüli gyorsasággal meghozandó szükségességét, mely garanciája lehetne az oly fontos tárgyilagos tájékoztatásnak, mely eddig teljes hiánycikk volt hazánkban.

Ez a remélt törvény meghozatala és országgyűlési elfogadása garanciája lehetne egyúttal a nyakló nélküli, és eddig gyakorlatilag szankcionálatlan, folyamatos félretájékoztatásnak, és a hamis kép igaznak történő bemutatásainak is.

Köszönjük Molnár Oszkárnak, a független országgyűlési képviselőnek, hogy segítségével ő is hozzájárult fellebbenteni a fátylat a hazai sajtó tragikus, mindenáron akaró megfelelési szándékaiból is adódó állapotáról, aminek nincs köze eredeti hivatásához, a tisztességes tájékoztatáshoz, melyhez történő hozzájutás  minden magyar ember alapvető joga lenne.

Molnár Oszkár, független országgyűlési képviselőnek pedig azt kívánom, hogy találja meg helyét a magyar törvényhozás házában, és egy percig se veszítse szeme elől, miért épp őt bízták meg szűkebb pátriárkája választói képviseletükkel, és mit kíván tőle tágabb családja, Magyar Nemzetünk.

2010 április 27

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Függetlenség – hozzászólás a Molnár Oszkár jelenséghez

  1. Különösen az a vörös blúzos némber volt érthetetlen.
    Tiszteletem Osziért, hogy higgadt maradt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük