KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Fővárosi Közgyűlésnek fel kell oszlatnia önmagát, és új főpolgármestert, új közgyűlést kell választani

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Fricz Tamás a Magyar Nemzetben megjelent, „Maffiakormányzás Budapesten” című cikkében fejti ki álláspontját azzal a szövevényes, maffiaszerű eseménysorozattal kapcsolatban, melyet az utóbbi időben, szinte napról-napra tár elénk a magát Anonymusnak nevező maszkos ismeretlen.

Szó se róla, igen rémisztő az a „rendszer”, melybe hangfelvételek nyomán betekintést nyerhettünk. Biztosak lehetünk abban, hogy még csupán a jéghegy csúcsánál tartunk, de ami eddig kiderült, már több mint aggasztó, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy megalapozott a szervezetten elkövetett bűncselekmény gyanúja, amit maffiacselekménynek lehet nevezni.

Bár az ellenségi oldal azt hajtogatja, hogy nem lett eladva a Városháza. Persze, hogy nem lett, mert a kiszivárgó információk miatt erre nem is lesz már mód, az azonban mindent elárul, hogy ezeken a „tárgyalásokon” bejáratott módszerekről van szó, sőt konkrét megnevezések is vannak, amely miatt Budai Gyula már több feljelentést is tett.

Fricz Tamás mai cikkében a november 23-án megjelent felvételt – amelyen Bajnai Gordon beszél – a legfontosabbnak nevezi, hiszen ezen Bajnai magát a korrupciós rendszer lényegét vázolja fel, amit egyszerűen Bajnai Gordon őszödi beszédének nevez.

Fricz Tamás – összehasonlítva Gyurcsány és Bajnai őszödi beszédeit – csupán annyi különbséget lát, hogy míg 2006-ban Gy. F. beszéde az ország, most Bajnaié a főváros tönkretételéről szól, amelyben

„… a fővárosi kommunisták és liberálisok elképesztő szorgalommal rabolják le a közvagyont és adnak el mindent, amit csak lehetséges. Ők tehát aktívak.”

Ez pedig bűnügy, amelyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda elindította a nyomozást. Ha pedig bűncselekmény gyanúja merül fel, mely ebben az esetben meglehetősen fajsúlyos, akkor a normális az lenne, ha a Fővárosi Közgyűlés feloszlatná magát és új választásokat írnának ki.

Igen, ez lenne a normális, ugyanakkor éppen Fricz Tamás írta még a kétezres évek legelején az „Egy következmények nélküli ország” című cikksorozatát – amiből 2004-ben könyv is készült -, aminek témája pont az, ami bármi nemű balliberális vezetéstől életidegen. Éppen ezért kell követelni a közgyűlés feloszlatását, hiszen ami a Városháza körül zajlik, nem csupán jogi, de súlyos erkölcsi kérdéseket is felvet.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Bár, mint tudjuk, EZEK sem jogi, sem erkölcsi kérdésekre nem sokat adnak.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható el.

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép forrása: Magyar Nemzet

Kapcsolódó:

Testre szabott pályázatok, tíz százalékos jutalékok – Itt az Anonymus sorozat következő epizódja 📺

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük