Fontos! A Paláver Közösségének Mayer Gábortól: Ha telefonálnék

Ha telefonálnék…

Alábbi merengésemet a Karc FM Paláver című műsorában elhangzott felszólítások hívták elő: miért nem jelentkezem régóta, hiszen valamikor aktív résztvevője voltam? Hová tűntem és miért? Elöljáróban annyit, hogy igaz, régebben – főleg a megelőző kapcsolattartási rendben igyekeztem be-bekerülni, bár akkor is előre bejelentve némultam el hetekre, hónapokra, hogy megint legyen mondanivalóm, hogy mások férjenek oda helyettem, ne koptassam magam és a műsort feleslegesen. Véleményem persze több is van, mint lehetőségem azok kibontására, de mióta Reiner Péter odakormányozott a Nemzeti InternetFigyelőhöz (NIF), s ott megértő befogadásra találtam – amit tudok, leírom, olvasható formába gyúrom, s a NIF-en olvashatják a levelező listámon túliak is. Így szabadulok meg a bennem feszülő gőzöktől.

Ha mégis telefonálnék, s be is jutnék, szóba hoznám, hogy újabb leszereplő toccsant az „adjuk az embereknek” buta sarába. Erősen elgondolkodtató, miért kell túlszínezéssel és fokozással –mi több: vastag hazugságokkal kilépniük a rivaldába Gyurcsánytól Kunhalmin, Hajnalodó Miklóson keresztül a most bemutatkozott Gölöncsérig? Miért kell mindig, mindegyiküknek valami nem létező diplomát, végzettséget, munkaköröket hazudniuk? És miért erre a járszalagra vannak felfűzve, hogyaszongya: fölösleges presztízs-beruházások helyett a szűkölködő népnek kell adni azokat a milliárdokat, amikből a kormány Városligetet, olimpiát építene/rendezne. Odáig sosem szaladnak előre, hogy ugyan mit vennének a népek azokon az alanyi öt – öt forintokon, s ha már elköltöttük, hogyan szívhatnánk tovább a fogunkat, milyen kivetett plusz adókból lehet visszavenni a kiosztott pénzt? Amit viszont építünk, mind forgalmat generál, bevételeket hoz, azokból már rendszerszerűen lehet juttatni az ország népének is. Látható a két oldal közötti különbség: ezek feldobják a másik oldal megkeresett pénzét, s abból soha nem ér földet egy peták sem, a polgári oldal az épülő gazdaság erejére támaszkodva emeli az életszínvonalat.

S ha telefonálnék, arról is beszélnék, mekkora hiba szétzavarni a Pesti Tévét ahelyett, hogy a már összeállt társaságnak feladatokat, lehetőségeket adnánk, hogy tanuljanak, keményedjenek, izmosodjanak, hisz nyakunkon a világ gazemberbolondsága, meg a helyhatósági és uniós felettébb fontos választások. Mert most, a negyedik igen erős megrázkódtatás után jött el a lélektani pillanat, mikor vágyják a másik oldal szavazói, hogy kibeszélhessük végre közös dolgainkat.

A globalisták maguk közti vitaprogramokat (érzékenyítéseket) szerveznek az egyetemekre, alternatív fészkeikbe, mi pedig elhagyva a terepet, szétzavarjuk azt az ifjú erőt, melyet jó esélyű vitapartnerként küldhetnénk oda, vagy saját kezdeményezéseinkhez – ezzel mintegy átadva a jövőt Soros különítményeseinek. Azzal is a Pesti Srácokat kellene megbíznunk, hogy gyűjtsék össze a nagy kombinátor (és a többi gondolatgazdag) minden aranyköpését a „mi az, hogy! Nagyon is!”-tól, a legnagyobb természetes közös többszörösön, napelemes atomerőműn, folytogatáson, miért beszélnék Vera Jurovával a „tízszer tíz centiméteres husángig, mint alapot” filozófiai mélységéig. S tolni, tolni ezeket, hogy lássa ország – világ, mekkora zseni ül az ellenzék élre állított lován, meg azt is, kik tolják a lovat.

És beszélni sokat a valamiért kötelező szeretetről, mellyel a náci haramiákat kell keblünkre ölelnünk, emlékeztetni, ahogy ugyanazok habzó szájjal akadályozták meg Hóman Bálint szobrának felállítását, nem adtak vízumot Wass Albertnek, s újratemetés helyett ki kellett menteni az országból Nyírő József hamvait.

Ha telefonálnék, és be is jutnék, beszélnék arról is, mennyire elszámítják magukat a világhegemón oldalához dörzsölődők.

Mert Oroszország nemsokára szétveri az ő, és Európa elpusztítására szőtt terveiket, valamennyire konszolidálódni fog az élet, de a pusztító szándékúak majd – mai akaratukhoz híven, és nem kis meglepetésükre – semmit se kapnak a gazdag orosz készletekből. Se energiát, se gabonát, se olyan fémeket, amik nélkül megdermednek a gyáraik (kiem. – szerk.). 

S beszélnék arról is, hogy a zöldhullámok zöldségeibe csavarodott gondolattalanok újra elindultak a hülye jelszavaikkal kikövezett zsákutcában, mely egyszer már ötven év diadalittas meneteléssel a fóliába csomagolt Földhöz vezetett minket. Mert senki nem vitte végig a gondolatot: ugyan hová tesszük majd a sok díjazott terméket zacskótól gyerekjátékon, bútorokon át a ház és autóelemekig?  S ugyan hová tesszük majd a 40 – 50 év alatt kidobandóvá használódott, szuper műanyagból készült napelemeket, szélkerekeket, melyekkel óriási területeket veszünk most el a bioszférából, de teljesen alkalmatlanok államok energiaigényét kiszolgálni?

Ha telefonálnék, ilyen, s hasonló aktualitásokról beszélnék, de nem telefonálok oda, ahol nem várják szívesen közösséget építeni igyekvő jelentkezésem. Mert úgy képzelem, ahol szívesen várnak, ott felveszik a kicsörgő telefont, s szólnak valamit hozzám. Mindegy, mit – nincs már hely, idő, nem vagyunk kíváncsiak rád, egyél inkább homokot. Bármit, de partnernek tekintenek, s nem hagynak tizenkétszer csengetni, míg végre bont, szétkapcsol az automata – egy műsoridő alatt akár húsznál többször vagy tetszés szerinti ismétlésszámban. Lehet, nem lenne érdekes a mondanivalóm, unalmas lenne, ahogy azon lamentálnék: most mutatunk példát a világban minket mocskolóknak. Nézzétek, a Klub Rádió és a Népszabadság nem a miénk volt, nem szerettük, de nem bántottuk, tulajdonosuk mondott le róluk. Lám, a médiapluralizmus jegyében mi ugyanúgy engedtük el a Pesti Tévét, mert csak soványka lelkeket tudott hozni, pénzt nem. A lelkekkel pedig mindig törődni kell, különben fáznak, megbetegednek, megsavanyodnak, ránk romlanak, a pénzt pedig betömhetjük, bevarrhatjuk erős zsákokba, s odaguríthatjuk a velünk ütközni akarók lába elé: van nektek ilyen? S most épp nekünk nincs, mert a Pesti Tévé nem gyűjtött.

Ezért nézhetünk vékony kis lelkeinkkel utána szomorún, ahogy látjuk oldódni a távoli ködben. Nem, nem sírunk – még összevizeznénk a ruhánkat, s idő nincs tisztítani, vasalni, mert hamarosan újra nekünk magunknak kell gyürkőzni, megmarkolni a kocsi rúdját, nehogy más irányba csapódva kesereghessünk azon, már megint mit kiabálnak rólunk itthonról külföldön. Még az is lehet, ez a Paláver műsor is megszűnik, s akkor már igazán mindegy, miért nincs benne a hangom. Mehet még vele a „hát maga megbolondult, hogy mindent négyszer – ötször mond rádió”, mert talán mindketten kevés pénzt hoznak. Akkor már kiülhetünk az árokpartra, – szépen ülünk majd, nem lógázunk a lábunkkal, nehogy megzavarjuk a ránk boruló fekete, tömör csendet, és akkor már úgy leszünk, mint az asztalon felejtett, borítója alá száradt sajt.

Majd titokban kidörgölhetünk szemünkből néhány csepp könnyet, ha látjuk az új kormány névsorát – élen azzal a lovassal, s mögötte a lovát toló hülye martalócokkal.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)