KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Folytatódik a JOBBIK mocskolása! – most a Gondolában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elképesztő, amit ebben a mocskos kampányban művelnek egyesek, bizonyos médiumok segítségével vagy megbízására (?). Régen ismert tény, hogy ha valakit le akarnak járatni, akkor valami számára kellemetlen hírt kell róla elterjeszteni. Teljesen közömbös, hogy a hír szemen szedett hazugság, mert ha jó a történet, s kellő számmal ismétlik, később már csak az marad meg az emberek fejében. Ezt egyik mondásunk úgy fogalmazza meg, hogy: „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja!”

Ezt alkalmazzák most a JOBBIK jelöltjeivel, fontos embereivel kapcsolatban. De bízunk benne, hogy a másik mondásunk is igaz, hogy: „Hamarabb utolérni a hazug embert, mint a sánta kutyát!”

Az alábbi levelet közvetlenül annak felháborodott írójától kaptuk. Szükség van ilyen honfitársakra, akik személyes ismeretségük, tapasztalatuk alapján bátran a megrágalmazottak mellé állnak.

Íme a levél:



From: péter reiner <email cím>
Date: 2010/4/1
Subject: Döbbenet és tiltakozás
To: szerkesztoseg@mail.gondola.hu

Kassai B Károly főszerkesztő úr részére! – Gondola

Ma kaptam kézhez Svájcból, barátaimtól az önök egyik munkatársa – Klár Benedek – által jegyzett “leleplező, oknyomozó” munkát Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás állítólagos románcáról.

Kijelentem, hogy a az inkriminált cikk állításai minden valóság alapot nélkülöznek.

Forgalomba hozataluk, sejtetésük, homályos hivatkozási alapjuk, számomra olyan indítékot takarnak melyet mélyen elítélek.

Természetesen annak birtokában vagyok, hogy bátran kijelentsem: a “szándékos félreértés” indítékait, azt a mélységes gyűlöletet, mely a valószínűsíthető háttér-információt szolgáltatók minősíthetetlen gyűlöletéből, látványos politikai sikertelenségükből és még sok más forrásból eredeztethető, jól értem, és nem értem félre.

Ismerem a gyűlölet és a megalapozott irigység működését, emberi gyarlóságként és politikai kategóriaként is, mert sűrűn megtapasztalhattam saját bőrömön is

Elhunyt alapító fölszerkesztőjükhöz is kapcsolódom egyféleképen, mert szerelmetes feleségem e világra érkezése és örök távozása egybeesett Kecskés Jánoséval, volt alapító főszerkesztőjükével.

Kellő beleérző képesség és a személyes érzelmi vállalt elkötelezettség birtokában mindkét  bemocskolni szándékozott, sikeres politikai közszereplő vonatkozásában kijelentem, hogy sejtett és nyilvánvaló politikai indítékaik alapján mind erkölcsileg, mind pedig etikailag elítélem a cikket nyilvánosságra hozó eljárásukat.

Mivel mindkét sandán hírbe hozott szereplőt jól ismerem, anélkül írom felháborodott véleményem, hogy velük egyeztettem volna, mert ez nem is szükséges

Ezzel szemben jól ismerem ezt az eljárást, amit önök alkalmaztak, mert engem sem kímél már három oldalról az a feneketlen gyűlölettel terhelt több éves támadás sorozat, amit azzal értem el, hogy elsők között léptem be Magyar Gárdába.

Azokat az embereket, akik megpróbálják felemelni a fejüket, és céltudatosan körülnéznek – valódi segítő szándékkal – hihetetlen mélyre süllyesztett, szétrabolt Hazánkban, rendszeresen az értetlenség, ellenségesség veszi körül, és mivel az igazságosság érdekében végzett közéleti tevékenységük komoly érdekeket sért, számíthatnak az önök által is sajnos képviselt bosszúállás retorziójára.

Elítélem sokak nevében az ilyen szolgalelkű tevékenységet és bízom egy eljövendő olyan Nemzeti Kormány hathatós tevékenységében, mely megfelelő törvények és jog felhatalmazásával, elrettentő szankciók fenyegetésével, csak megalapozott állítások nyilvánosságra hozatalára szorítja a most teljesen gátlástalan médiát.

Reiner Péter
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Folytatódik a JOBBIK mocskolása! – most a Gondolában

  1. A Gondola elképesztő mélységbe süllyedt.
    Egyébként az a furcsa, hogy a “sztori” minden lélektani alapot nélkülöz.
    Ennyire ostobának tartják Morvait és Gaudit?
    A kérdéses cikkben egyébként egyetlen név, egyetlen dátum, egyetlen bizonyíték sem szerepel. Furcsa és zagyva.
    Nem mondom, hogy az ember tévedhetetlen, de általában a adott személy kisugárzása el is dönti, hogy mit lehet elhinni róla, vagy mit nem.
    Sok emberre jellemző, hogy magát vetíti ki a “másikra”.
    Azért hisznek el meggondolás nélkül valamit, mert a tudatalattijuk szerint ők is ezt csinálnák.
    Komoly embernek van szeme a látásra és használja is.

  2. A 2002 utáni FIDESZ közvagyon eltulajdonítási események részletes leírását mellőzöm, mivel egyrészt megtalálhatók az ezekből az okokból benyújtott feljelentésekben, földhivatali okiratokban, másrészt szobányi irathalmazt jelent.
    Orbán, és FIDESZ nemzetárulása ezekkel még nem merült ki, hisz meg kell említeni a Tel-Aviv-i Paktumot!
    A magyar nemzetbiztonság megelégelte, hogy tizenöt éve nem dolgozhat a hazai érdekeket sértő izraeli behatolások ellen. Az informátor teljes tényállást adott át Orbán Viktor izraeli útjával kapcsolatos háttéranyagról. Miután a háttéranyag olyan adatokat is tartalmazott, amelynek ellenőrzésére szükség volt, ezért a Moszadba beépített magyar érdekeket védő barátaink segítettek. Valamennyi, most röviden felsorolt adatot ellenőrizték, tehát megerősített információkat közlünk.
    1. Orbán Viktor izraeli engedélyt kapott, hogy a választások után miniszterelnök lehessen.
    2. Minden közszereplésének az izraeli és a zsidó érdek megjelenítését is tartalmaznia kell.
    3. Az izraeli beruházók (behatolók) valamennyi befektetése a jövőben kikerül a magyar hatóság engedélyezési köréből. Külön kiemelték, hogy ilyen Grespik László-féle engedélyezési eljárás az új ciklus alatt nem megengedett. (Grespik László, mint a Budapesti- és a Pest megyei Közigazgatási Hivatal Orbán- kormány alatti elnöke csupán gyakorolta hatósági jogkörét, amikor korlátozta, a viszonossági elvre építette a külföldiek, ezen belül az izreliek és a kínaiak lakásvásárlását, tulajdonhoz jutását, ezzel együtt hazánkban történő letelepedését.)
    4. Valamennyi egyéb eljárásban az európai uniós országok polgárainak előnyeit élveznie kell az izraeli állampolgárnak.
    5. Hatósági eljárást bármely izraeli állampolgár ellen Magyarországon csak és kizárólag a Moszad, tehát az izraeli követség engedélyével folytathatnak a magyar hatóságok
    Ez már nem a Rózsadombi Paktum, hanem annál sokkal súlyosabb, ez már hazaárulás.
    Tehát ha egy zsidó elvágja egy magyar torkát, magyar hatóság csak a Moszad engedélyével járhat el.
    A Talmud viszont azt írja a zsidóknak, hogy a legjobb gójokat is meg kell ölnötök. A gójok pénzét Isten az izraelieknek szánta. A gójok földje olyan, mint a sivatag földje, ha egy zsidó ráteszi a lábát, akkor az a föld az övé lesz.
    Orbán az ezeket vallók testvérének tekinti magát. Árpád apánk vezette a magyarokat, ide vezette e hazába, örök hazát adni népének. Orbán megvezeti a magyarokat, s hatalmuk biztosítása érdekében, eladja ezt a hazát.

  3. Nem igaz, amit a Gondola írt?
    Akkor próbálják meg (Gaudi-Nagy és Morvai) feljelenteni őket. A bíróság előtt majd kiteszik a bizonyítékaikat… Kérdés, hogy ez megéri-e az érintetteknek? Vagy a Jobbinak.
    A gárda-maca ügy, a jobbikos bankrabló és még egy sor egyéb botrány, azért nyilvánvalóan nem mind hazugság?
    Az utóbbi időben – mert ilyen a politika, főleg választási időszakban – jobban kellett volna vigyázni. (Torontóban is!…)

    1. Gárdos Juli!
      Bizony nem igaz a hír, és fel is jelentik az érintettek emiatt a Gondolát, mint ahogyan tették ezt a Magyar Hírlappal szemben is. Csak ebben a harcban a hatalmas pénzekkel rendelkezőknek nem számít a későbbi néhány milliós veszteség, mert ezt a cél érdekében bevállalták. Pont ezért gusztustalanok hitványak és hazugok. Semmivel sem különbek, mint az eddig hatalomban lévők, hiszen egymásra vannak utalva, csak egy céljuk van: a magyar nemzet ne juthasson valódi érdekképviselethez.
      Nagyon jó lenne az elvakultság helyett gondolkodni és az eddigi hazugságot szóróknak nem hinni tovább.
      Mindenki használja végre a józan eszét!!!
      Mellesleg eléggé lealacsonyító a Gondola számára, hogy ilyen primitív szenzációval kell belegázolniuk emberekbe. Miért nem a programot támadják? Miért nem a szakmaiságukat támadják? Miért nem az esetlegesen elkövetett szakmai ballépéseiket támadják?
      Csak azért, mert azt nem lehet! Egy megfoghatatlan románc ügy a Blikk-írók repertoárjának színvonala. Őket minősíti, nem a megtámadottakat.

      1. Kedves Szerkesztők! Nem értem ezt a tagadást, annál is inkább, mert maga a hír igaz. De nincs benne semmi szégyellni való, két felnőtt emberről van szó ui. A szobában nem voltam jelen természetesen, de a kapcsolatról a teljes nemzeti oldal tudott. A kérdés ezek után: letagadni azt, ami úgy is kiderül, vagy beismerni? Én az utóbbira voksolnék, nem szégyen ez egyiküknek sem, vagy ha az, miért csinálták?

  4. Gondola ezt is leközölhetné!
    A FIDESZ ÁLARCOSAI.
    Úgy tesznek, mintha igazi arcuk lenne. Magabiztosnak, fesztelennek látszanak, mert ők azt hiszik, hogy mi azt hisszük. Nem tudják, nem is akarják tudni, hogy mi, nagyon-nagyon sokan, tudjuk, hogy ők, a FIDESZ FRONTEMBEREI, EMBLEMATIKUS FIGURÁI, VALÓJÁBAN ÁLARCOT VISELNEK. A “polgári, konzervatív, jobboldal” nagy országmentő álarcát. Pedig valójában ők sunyi bolsevikok, akik mindenre elszántak a túlélésért, s időközben a globális zsidó karvajtőke gátlástalan kiszolgálóivá váltak.
    Tévednek az elvtársak. Jól ismerjük igazi arcukat, amit utoljára a kádárszocializmus vége fele láthattunk, amikor a Rajk Kollégium ifjúkommunistáiként, KISZ vezetőiként tündököltek. Akkoriban a “kádári aranyketrec ifjai”-nak is nevezték őket. Őket, akik , a nagy helyezkedés idején nem az MSZP-ben, hanem a FIDESZ-ben lelték meg a husosfazék biztonságát.Bolsevik lelkületüket a hatalom megszerzésének érdekében, mostanság nemzetiszín mázzal kenegetik, s bombasztikus ki és bejelentésekkel igyekeznek elkápráztatni a gyanútlan, tájékozatlan közönségüket.
    Ők, akik ismételten kormányzásra készülődnek. A FIDESZ KOMMUNISTÁI.
    Élükön Orbán Viktorral aki egykoron KISZ alapszervezeti titkárként tevékenykedett, s valószínűleg most, ismét miniszterelnöki ambíciói vannak.
    Kövér Laci aki a Grósz-kormány idején az MSZMP Társadalomkutató Intézet munkatársaként funkcionált, majd Gyurcsány Ferenccel társelnökként a MISZOT vezetője volt, talán a legjellegzetesebb, álságos, hazug figura, akinek vérben forog a szeme ha a JOBBIK, vagy a GÁRDA szóba kerül.
    A NEMZETI OLDAL elleni aljas, galád áskálódás a legfontosabb feladata, s igyekezete legújabban arra irányul, hogy a maszop kommunistáit mint a JOBBIK szülőatyját tüntesse fel, s valamiféle fortélyos összefogást sejtesen a maszop bolsevikjai és a nemzeti oldal között, a FIDESZ ellen.
    Hosszasan lehetne sorolni még a FIDESZ KOMMUNISTÁIT, a kádárkorszak állambiztonsági szerveivel is bizonyítottan együttműködő, hajdani ifjú elvtársakat. Gondoljunk csak Járai Zsigmondra, Matolcsi Györgyre, Stumpf Istvánra, vagy Demeter Ervinre, (és így tovább) akik mind-mind együttműködtek a bukott kommunista rendszerrel, s annak titkosszolgálataival.
    Hát akkor mi is folyik itt?
    Nem más kedves magyarok, mint a kommunistamutánsok, klónok, véglények, fogyatkozó maradványok, cafadékok utolsó, kétségbeesett tülekedése, acsarkodása, az életbemaradásért való veszett, görcsös kapálózása.
    Akárhogy is van, ők mind a dicstelen múlt. Maszopostól, Fideszestől, a tán lassu, de biztos elmúlás alanyai.
    Egyetlen út vezet a szebb jövőbe a nemzeti összefogás, a nemzeti radikalizmus.
    Vass István
    utonallo
    Vagy talánn még ezt sem tudja senki?
    Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás – 2004.04.14
    ________________________________________
    Mindenki ott volt aki számított
    2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha az aláírásnál csak a balliberális pártok és azok érdekkörei képviseltették volna magukat, senki sem csodálkozna, de történetesen jelen volt a teljes politikai elit. Beleértve az akkori államfőt, Mádl Ferencet is.
    2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.
    Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A “nemzetközi elvárások” ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, és persze az általuk irányított erősen kettős mércés ún. “vezető média” elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt aki számított.
    Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött “akcióterv”-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be az EU-Izraeli akciótervről, de az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát. (Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.)
    A dokumentum aláírásán részt vettek:
    Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
    Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke,
    Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
    Kovács László az MSZP részéről,
    Hiller István az MSZP részéről,
    Dávid Ibolya az MDF részéről,
    Herényi Károly az MDF részéről,
    Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
    Áder János a Fidesz MPP részéről,
    Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
    Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.
    Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.
    A dokumentum
    A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következőek voltak:
    1, Magyarország befogadó célország.
    Ennek a pontnak a lényege, hogy abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint.
    Jegyzetek az egyes ponthoz
    a.) Ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.
    b.) A ránk vonatkozó szám valószínűleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum 1998. december 17-i számában az izraeli A Hét Tükre nevű újságból idézett egy közleményt, miszerint “a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer izraelivel gyarapodhat”. Ez különben azért is meglepő, mert az Új Magyarország (1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Avivban, járt 1991 nyarán, még arról tudósított, hogy csak “negyedmillió magyar ajkú közösség” volt Izraelben!
    c.) A 2007 februárjában kirobbant “ázsiai betelepítési botrány” témájában a magyarnak mondott kormány Semjén Zsolt által kiemelt sorokra reagálva a következő közleményt adta ki: “a félreértelmezett sorok nem ázsiai vagy más külföldi migráns tömeges betelepítéséről szólnak, hanem egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékelik, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzák”.
    Ez csak azért érdekes, mert Izrael a Közel-Keleten van ugyan, de az egyben Nyugat-Ázsiát is jelenti. Ha ilyen összefüggésben vizsgáljuk az egész botrányt, teljesen más megvilágításba kerül. Nem kínaiakat akarnak tehát az országban letelepíteni, mint az tévesen elterjedt, hanem a zsidók letelepedét kívánják elősegíteni hazánkban.
    d.) Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár
    (Ez egy 2004.03.12-i hír, azaz közvetlenül a megállapodás előtt íródott. Kimásolom ide a szöveget, hogy megmaradjon:)
    Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Erről a Háárec címu izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetőséget az unió kibővítése hordozza magában. Olyan, a belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt előtt vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe.
    Az Európai Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történő kibővítésével az izraeli zsidók egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik tagállamban születtek – valamint gyermekeik és unokáik – jogosultak arra, hogy állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal, mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország, Franciaország, Olaszország vagy Ausztria.
    Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot, további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75 százaléka nem helyesli az EU közel- keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU elônyben részesíti a palesztin álláspontot. (MTI/APA)
    e.) Frattini is megmondta, hogy Magyarországnak égetően szüksége lesz a bevándorlókra.
    2, Izraeli áruk európai terjesztése.
    El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond “honosítani” lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.
    3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
    1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő megállapodást.
    A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogatott az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (Lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A “munkahelyteremtés” címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
    Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézőtől származó információ is, mely szerint a magyar állam a TB kasszából(!) izraeli kibucépítéseket finanszíroz, melyek rossz minőségű paprikát termelnek, amit aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem támogatják a haza paprikatermesztést itthon, mert Izraelből légi úton behozva is olcsóbb.
    4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián
    keresztül.
    Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése is ide tartozik.
    5, A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és
    annak szigorú alkalmazása.
    Ezzel azóta is és folyamatosan próbálkoznak. 2007 márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette, hogy tövényjavaslatot nyújtson be! Törvényjavaslatot, a Mazsihisz!!! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a fenét képzelnek magukról. Látszólagos ellenállásukkal szemben a gyűlölettörvény nem megszavazása inkább politikai alku kérdése lehet a Fidesz részéről, tekintve, hogy a holokamu tagadásáról szóló törvényt simán megszavaznák. Mivel azonban ez nyilvánvalóan alkotmányba ütközne, ezért jöttek elő azzal, hogy inkább alkotmányba iktatnák, mint azt megtudtuk Répássy Róberttől 2009 június elején.
    6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek
    működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.
    Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, a nemzeti megújulást óhajtó és szolgáló nemzeti erők, az ún. “szélsőjobb” és a civil mozgalmak eltaposására tett törekvés szentesítése. Ezt művelik a rendszerváltás óta folyamatosan. Ha valami kibontani készül a szirmait, rögtön ott terem egy-két balról jövő tégla, vagy provokátor és átveszi az irányítást, hogy aztán ha nem őket szolgálja az ügy, akkor mehessen a levesbe. A Jobbik 2009-es előretörése csak azért volt lehetséges, mert nyílt lapokkal játszottak, nem érdekelte őket a szélsőségesezés, a szavazóikat pedig még annyira sem.
    Ezért először a Magyar Gárdát tiltották be abszurd okokra való hivatkozással, majd a baloldalon megjelentek a Jobbik Magyarországért Mozgalom betiltását szorgalmazó és annak lehetőségét elemző hangok, a legfelsőbb bíró pedig elhatárolódás helyett “nem zárta ki annak lehetőségét.” Mindeközben a Fidesz a sehonnai bitang ember hallgatásának bűnét gyakorolta azzal, hogy tartózkodott az ezekkel kapcsolatos nyilatkozattételtől.
    7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a
    nemzetközi fórumokon.
    Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy “Izraelnek joga van az “önvédelemhez”, holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU képviselőként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a magyar nemzetiségű kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett atrocitások, valamint a szomszédos országokban tapasztalható politikusok magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bűnös gyakorlata miatt. Az ENSZ rasszizmus elleni konferenciájáról is kivonultunk 2009 áprilisában, mert szóba került, hogy Izrael rasszista állam.
    8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció
    szellemében.
    Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.
    A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága – hogy is mondjam – igencsak “színes”. A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is
    A MAT-ról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.
    ***
    Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában.
    Az ügy azért kiemelten fontos, mert az egyezmény nem csak fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is.
    Nibiru 2006.08.25

    1. Egy kis adalék a 2004-es hazaáruláshoz.
      A 2002 utáni FIDESZ közvagyon eltulajdonítási események részletes leírását mellőzöm, mivel egyrészt megtalálhatók az ezekből az okokból benyújtott feljelentésekben, földhivatali okiratokban, másrészt szobányi irathalmazt jelent. Az Orbán-Pintér foci nem 90 percig, hanem már húsz éve tart, de erről majd a végén szólok.
      Orbán, és FIDESZ nemzetárulása ezekkel még nem merült ki, hisz meg kell említeni a Tel-Aviv-i Paktumot!
      A magyar nemzetbiztonság megelégelte, hogy tizenöt éve nem dolgozhat a hazai érdekeket sértő izraeli behatolások ellen. Az informátor teljes tényállást adott át Orbán Viktor izraeli útjával kapcsolatos háttéranyagról. Miután a háttéranyag olyan adatokat is tartalmazott, amelynek ellenőrzésére szükség volt, ezért a Moszadba beépített magyar érdekeket védő barátaink segítettek. Valamennyi, most röviden felsorolt adatot ellenőrizték, tehát megerősített információkat közlünk.
      1. Orbán Viktor izraeli engedélyt kapott, hogy a választások után miniszterelnök lehessen.
      2. Minden közszereplésének az izraeli és a zsidó érdek megjelenítését is tartalmaznia kell.
      3. Az izraeli beruházók (behatolók) valamennyi befektetése a jövőben kikerül a magyar hatóság engedélyezési köréből. Külön kiemelték, hogy ilyen Grespik László-féle engedélyezési eljárás az új ciklus alatt nem megengedett. (Grespik László, mint a Budapesti- és a Pest megyei Közigazgatási Hivatal Orbán- kormány alatti elnöke csupán gyakorolta hatósági jogkörét, amikor korlátozta, a viszonossági elvre építette a külföldiek, ezen belül az izreliek és a kínaiak lakásvásárlását, tulajdonhoz jutását, ezzel együtt hazánkban történő letelepedését.)
      4. Valamennyi egyéb eljárásban az európai uniós országok polgárainak előnyeit élveznie kell az izraeli állampolgárnak.
      5. Hatósági eljárást bármely izraeli állampolgár ellen Magyarországon csak és kizárólag a Moszad, tehát az izraeli követség engedélyével folytathatnak a magyar hatóságok
      Ez már nem a Rózsadombi Paktum, hanem annál sokkal súlyosabb, ez már HAZÁRULÁS.
      Tehát ha egy zsidó elvágja egy magyar torkát, magyar hatóság csak a Moszad engedélyével járhat el.
      A Talmud viszont azt írja a zsidóknak, hogy a legjobb gójokat is meg kell ölnötök. A gójok pénzét Isten az izraelieknek szánta. A gójok földje olyan, mint a sivatag földje, ha egy zsidó ráteszi a lábát, akkor az a föld az övé lesz.
      Orbán az ezeket vallók testvérének tekinti magát. Árpád apánk vezette a magyarokat, ide vezette a szép Kárpát-medencébe, örök hazát adni népének. Orbán megvezeti a magyarokat, s hatalmuk biztosítása és gazdagodásuk érdekében, eladja ezt a hazát.
      A Jobbiknak a néphez, a nemzethez van köze, mindegyik másnak a korrupcióhoz, a nemzetkárosításhoz, Izraelhez, EU-hoz, USA-hoz, az egész kib@szott pénzügyi, nagyhatalmi oligarchiához, az illuminátusok bábjaihoz, de a magyar néphez csak annyiban, hogy mennyire lehet azt akarat nélküli rabszolgaságba süllyeszteni, és kitermeltetni vele minden kincset, amit csak lehet, az ő gazdagodásukhoz, fényűző életükhöz, a nép megnyomorítása árán. Az Új világrend európai egyesült államokat jelent, eltűnnek a népek, nemzetek, jogok kötelességek 80%-át a z Európai Bizottság szabja meg. Az összes parlamenti párt, már húsz éve ennek a készülő Új világrendnek a valagában van, azokat szolgálja, tőlük kap pénzt és felhatalmazást minden hazaárulásra. Orbánnak Izrael adott engedélyt, hogy a választások után ő legyen a miniszterelnök. (Tel-Aviv-i paktum)Tehát ez az egyik oldal, amelyik elpusztítja Magyarországot, mint önrendelkezéssel bíró nemzetet, és saját kozmopolita jólétének bebetonozásával segíti a globális nagytőke föderációs terveit megvalósulni, a magyar nemzet kárára, és pusztulására. Mindezekkel szemben, mint egyetlen ellenpólus van, a Jobbik, amely nemzetek Európája kategóriában gondolkozik, ahol a nemzetek megtartják saját önrendelkezési jogaikat, földjeiket, természeti kincseiket, magyarul a hazájukat, egységes nemzeti életterüket, önellátó gazdaságaikat, és legelső sorban az ALKOTMÁNYUKAT. Ebből következik, hogy “A” választás kapcsán a Jobbik nem mosható össze semelyik másik párttal, mert az egyik választás a nemzet halála, a Jobbik választása pedig a magyar nemzet életére szól. Középút nincs, koalíció nincs, megalkuvás nincs, csak a Jobbik, vagy a halál, a nemzet halála.
      Nem magunknak, az unokáinknak, és azok unokáinak választjuk április 11-én vagy ezt, vagy azt. Süket médiaduma meg nem kell, a magyar nép már nem vevő rá. Orbán bűnöző, a Pintér irányította maffia hálójában egy szál. Olvasd el ezt és ítéld meg magad: www pont egymagyar pont blogspot pont com
      Jó szörnyülködést tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Ezek mi vagyunk. A Fidesz.
      http://www.egymagyar.blogspot.com
      Fidesz akták.

  5. Kampány “csend”!
    Tárgy : tényői gyilkosság
    .Na ehhez mit szóltok? Érdekes nem?
    Mivel értékes vagyoni tárgyak (laptop, fényképezőgép, lcd tv, stb), kp, pénztárcák tűntek el a helyszínről, a nyomozást megkezdték….
    1.
    “Ide társul a mai napon tudomásomra jutott információ, miszerint a rendőrség felülről “szájzárat” kapott, és ragaszkodnia kell a családapa ámokfutását felvázoló sztorihoz. Ugyanis informátorom győri rendőrségi forrásra hivatkozva állította, hogy Tényőn, kedden, igen nagy valószínűséggel cigányok által elkövetett rablógyilkosság
    történt, és ezt a bűncselekményt, de leginkább az elkövető(k) személyére(eire) utaló adatokat fű alatt kell tartani, tekintettel a választások közelségére, ugyanis egy ilyen esemény nyilvánosság elé tárása robbanásszerűen a Jobbik megerősödését vonja maga után ebben
    a régióban, ugyanúgy, mint Kelet-Magyarország nagy részén, és ez akár eldöntheti a választásokat is.”
    2.
    “Egy sebész ismerősöm elmondta, hogy a kórházukban dolgozó patológus kollégáival kielemezték a tényői híreket és a következőkre jutottak:
    Tételezzük fel, hogy egy ember képes baltával kiirtani két kislányát és feleségét, tehát elborult az elméje. Ebben az esetben az még elképzelhető, hogy többször mellkason szúrja magát, az is elképzelhető, hogy ezek után felvágja a csuklóján az ereket, de amiről ezek után szólnak a hírek, az elképzelhetetlen.
    Amennyiben valaki többször mellkason szúrta magát az nem fog vigyázni, mikor az ereit vágja föl, bizonyosan megsérti a csuklóját mozgató izmokat és inakat is. Az elképzelhető, hogy nem érzi a fájdalmat, mert a szervezet által beindított vészreakciók blokkolják a fájdalomérzetet, de az elképzelhetetlen, hogy ezek után beindít egy benzinmotoros fűrészt.
    A fűrész beindításához nemcsak egy meghatározott műveleti sorrendet kell betartania, de az átvágott izmokkal, inakkal lehetetlen megtartani a berántáshoz. Arról nem is beszélve, hogy a vér minden bizonnyal ráfolyna a fűrészre, síkossá téve azt.
    Ez akkor is megnehezítené a berántást, ha nem lenne sérült a keze. A továbbiakban vázol események pedig a teljes képtelenség határát igen csak átlépik. A rendőrség szerint a motorosfűrésszel először elvágta a lábát, majd fejéhez emelte de a koponyáját nem tudta átfűrészelni,
    de ezek után van annyi ereje, hogy elvágja vele saját torkát. Akik láttak már láncfűrésszel okozott lábsebeket, azok tudják, hogy iszonyatos roncsolást végez. Láb bármely részét találja el szinte bizonyosan a földre kerül a sérült.
    Itt a hivatalos verzió szerint szét akarta fűrészelni a fejét, majd végül a torkát sikerült felvágnia.
    Az orvosok véleménye szerint, a hírekben közölt információk alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az ÖNKEZŰSÉG KIZÁRHATÓ!!!”

  6. Dr. Lienbacher!
    Én is a nemzeti tábor tagja vagyok, sok ismerősömmel.
    Mi nem tudtuk! Ne csúsztassunk, hanem álljunk elő a farbával.
    A valaki mondta, nem kimondottan érv.
    Az Ünnep elmúltával, ha kérhetem!

  7. Láthatatlan gyilkosok.
    Idézet….Orbán nem vetette meg, a szeszhamisításból származó kenőpénzek jutalékát, és az olajszőkítés védelmet élvező orgazdáinak juttatásait sem!
    Flaisz Ferenc, a Kakas, csak bevallása szerint 1 milliárdot adott át Pintérnek, aki a későbbi belügyminiszteri szék reményében hűen szolgálta magyarországi és amerikai gazdáját. Tevékenységüknek köszönhető a kiskunhalasi kiserdőben lefejezett hullák, vagy a sorozatos, azonos módszerrel elkövetett rendőr öngyilkosságok is!
    Orbán, Soros kegyeltje, számára jó tanítóra lelt. A FIDESZ hatalomra jutása előtt ismeretséget köthetett, az alvilág összes szereplőjével, akik összehangolt tevékenységét Pintér mesterien irányította. Pintér ugyan 1996-ban lemondásra kényszerült, ami olcsó ár volt ahhoz képest, hogy Olaszországban, a nemzetközi maffiabűntársai 20 év börtönbüntetéseket kaptak, de beletenyerelt az akkor éppen hatalomban soros Horn-Kuncze duó olajügyleteibe is. Kuncze félreállította ugyan, de a tranzit maffiakereskedelmet továbbra is felügyelte, Szemjon Mogiljevics-el, a magyarországi orosz maffia fejével, aki jelenleg Putyin úr jóvoltából Nyugat-Szibériában vendégeskedik. Orbán és csapata szorgalmasan gyűjtötte be a bűnözői körök megvesztegetési pénzeit, miközben kegyeket gyakorolt! Soha annyi benzinkút nem nyílt Bács-Kiskun Megyében, mint az 1991-1995-ös években!
    Egy sokat tudó szóvivő félreállítása az útból, az egész politikai bűnöző réteg, de most legfőképp Orbán érdeke. Pintér Sándornak kiterjedt kapcsolata volt(van) az olasz és az orosz maffiával. Ezeket felhasználva, vagy a belső maffia szervezetét, elkezdhette a tisztogatást, mivel a titkosítások nem nyújtanak védelmet nekik, ha valakinek eljár a szája. Egy szóvivő felettébb kényelmetlen, mert egyrészt bunkó, másrészt sokat tud.

  8. Orbán Spanyolországba utazott barnulni, és a pátyi golfváros mutyjait egyengetni, miközben a TV-ben azt hazudja, hogy több termőföldet nem adnak el, Páty környéki, magyar földeket játszik át idegen befektetők kezére. Már csak ez is hazaárulás!
    Páty és Telki határában golfpályát akart építeni egy élelmes vállalkozó, aki – a hazai államigazgatási szokásoknak megfelelően: nem magyar.
    Telki polgármestere tiltakozott a kibucépítő terv ellen, a helyi önkormányzatban pedig fura események történtek: a telki és pátyi lakosok érdekeit képviselő fideszeseket kizárta a pártból a Fidesz központi vezetése.
    Pörzse Sándor, aki akkoriban az Echo tv Pörzsölő című műsorát vezette, pedig interjút készített Telki polgármesterével, amit Széles Gábor letiltott. A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje ezután otthagyta az Echo tévét.
    Orbán Viktor lepte meg a pátyi „golffalu” befektetési lehetőségével Kovács Bence János elvtársat spanyolországi otthonában, aki leggazdagabb magyarok közé tartozik 50 milliárd forintos vagyonával, a Grupo Milton nevű, spanyol székhelyű ingatlan-befektető holding igazgatója, tulajdonosa, csak most éppen a csőd fenyegeti.
    A Fidesz még el sem nem kezdett kormányozni (nem is fog), de már most osztja le a zsíros mutyikat házi maffiózóinak, abból a megfontolásból, hogy még az MSZP-re kenhesse, amíg még lehet. Nem a szocionistákat akarjuk védeni, bőven van vaj a fejükön nekik is, de Orbán helyezkedése azt mutatja, hogy az elmúlt nyolc év mutyi-kormányzása folytatódik, épp csak a vörös vált át narancsba. Igazság szerint az elmúlt húsz esztendő gyakorlatával szeretnénk, kell szakítani.
    Ezért szavazunk a Jobbikra!

  9. És akiknek a Talmud a fő vezérlő elvrendszerük, akikből Orbán 550.000-et telepít le Magyarországon, a nekik épülő lakóparkokban, és a magyaroktól elvett ingatlanokban. A zsidó sunyin támad és öl, ezt neki előírja a Talmud. Hasonlítsuk csak össze a mi keresztény erkölcsiségünkkel a mocskos zsidókét. Jemenben például halálbüntetéssel sújtják azt, aki zsidókkal tart fenn bármiféle kapcsolatot.
    Orbán testvéreinek (Likud) a törvényei:
    Aki nem engedelmeskedik a rabbinak, az halált érdemel, és a pokolban, forró ürülékben fog főni.
    Ha egy zsidó kísértést érez arra, hogy rosszat cselekedjen, akkor menjen el egy olyan városba, ahol őt nem ismerik,, és tegye ott a rosszat. Egy zsidó megütése ugyanaz, mint Isten megütése.
    Ha egy gój megüt egy zsidót, azt meg kell ölni. Egy zsidó nem köteles egy gój munkáját megfizetni.
    A zsidóknak felsőbbrendű jogi státuszuk van. Ha egy zsidó megsebesíti egy Kánaáni ökrét, akkor nem tartozik semmivel.
    Ha egy Kánaáni sebesíti meg egy zsidó ökrét, akkor az ökör értékét meg kell fizetnie.
    Ha egy zsidó talál egy tárgyat, amelyet egy gój veszített el, akkor azt nem kell vissza adnia.
    Isten nem fog megkímélni egy olyan zsidót, aki a lányát egy idős emberhez adja, gyermekkorú fiának feleséget keres, vagy visszaad egy talált tárgyat egy gójnak (Cuthean-nak).
    Ha egy zsidó megöl egy gójt, akkor őt nem büntetik halállal.
    Amit egy zsidó egy gójtól ellop, azt megtarthatja. A gójokat törvény nem védi, és a pénzüket Isten Izraelnek szánta.
    A zsidók hazudhatnak a nem zsidóknak (csalhatnak), hogy egy gójt rászedjenek.
    A nem zsidó gyermekek nem emberek. Minden gój gyermek állat. A gój lányok születésüktől tisztátlanok.
    A gójok előnyben részesítik a tehenekkel való közösülést.
    Jézus anyja egy kurva volt: Ő, aki hercegektől és kormányzóktól származott, ácsok kurvája volt. Jézus a pokolban van, és forró ürülékben főzik. Jézust halálra kell kövezni, mivel boszorkány volt, és az embereket bálványimádásra buzdította. Egy csábító volt, és ezért nem szabad sem sajnálni, sem megbocsátani neki.
    A keresztények és mások, akik elutasítják a Talmudot, a pokolra kerülnek, és örökké ott bűnhődnek.
    Akik az Új Testamentumot olvassák, azok a világon sehová sem mehetnek.
    A zsidóknak el kell a keresztények könyveit pusztítani (azaz az Új Testamentumot)
    Egy zsidó elvehet egy hároméves kislányt feleségül (pontosan 3 éves és egy napost).
    Egy zsidó nemi kapcsolatot tarthat fenn egy gyermekkel, ha a gyermek kilenc évnél fiatalabb.
    Ha egy felnőtt ember egy kislánnyal közösül, az nem büntetendő.
    Egy rabbi sohasem kerül a pokolra.
    Egy rabbi vitázik Istennel és legyőzi őt. Isten megengedi, hogy a rabbi győzzön.
    Egy zsidó férfi köteles minden nap a következő hálaimát elmondani: Köszönöm Uram, hogy nem lettem gój, asszony, vagy rabszolga.
    Ha egy gój bort megérint, akkor az tisztátlan lesz.
    A gójok legjobbjait is meg kell ölnötök.
    Ha egy zsidó egy gój sírját megérinti, nem lesz attól tisztátalan, mert a gójok nem emberek.
    Ha egy zsidó ember leleplezi a Talmud tanításait a gójok előtt, az halált érdemel, mert a leleplezés a gójokat feldühíti, és a zsidók elnyomását okozza.
    Csak a zsidó életek megmentése Istennek tetsző cselekedet.
    Ha egy bálványimádó (gój) sodródik le a folyón, vagy fuldoklik, ne segítsünk neki.
    Ha látjuk, hogy életveszélyben van, ne mentsük meg az életét. Aki egyetlen izraeli életét megmenti, az olyan, mintha az egész világot megmentette volna.
    A gójok lelke teljesen más, és alacsonyabb rendü.
    Anyagi javaik szemétből származnak. Valójában maguk is szemétből származnak, ezért is vannak többen, mint a zsidók, mert a pelyva mennyisége mindig nagyobb, mint a magé.
    Minden zsidó születésétől fogva jó, és minden keresztény születésétől fogva rossz.
    Egy zsidó hálhat egy gój asszonnyal, de csak úgy, ahogy nem hálna egy zsidó asszonnyal.
    Egy zsidó hálhat egy gój gyermekkel, ha elmúlt három éves és egy napos.
    Ilyen közösülés olyan, mintha a gyermeknek a szemét nyomnák.
    És így a gój gyermek könnyei tisztítják meg a zsidót a bűneitől. (Talmud)
    És ezek a férgek akarják elözönleni Magyarországot, Orbán testvéri szövetségesei (Likud), és ezekkel lesznek (vannak) tele a lakóparkok, na meg az én f@szom is.

  10. Ez a lejáratókampány már gusztustalan. Azért mindig a Jobbikot, mert tőlük tartanak a legjobban. Élősködtek a kisemberek pénzéből, mások nyomorán vettek milliós kocsikat és házakat. A Jobbik olyan programot tett közzé,ami ha megvalósulna, az eddigi milliárdosok búcsút mondhatnának ennek a fényűző életmódnak,és átélnék azt,amiről ők nap mint nap döntöttek más emberekkel kapcsolatban. Megdolgozni a pénzükért,és nem csak úgy kapni, “politika” álnéven.
    Mind,egytől egyig szánalmas. Luxusvillából könnyű prédikálni a válságkezelési programból. Nevetségesek…
    Meglátjuk,mi lesz 11-én…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük