KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fokozott közúti intézkedés a temetőkapuban – a "bátor" rendőrök nem ismerik a kegyelet fogalmát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A mai napon a Magyar Gárda abonyi szervezete egyik tagjának temetésén a rendőrök nagy erőkkel képviseltették magukat. A végtisztességet egyenruhájukban adták meg volt társuknak a gárdisták. Szemtanúk elmondása szerint a szertartásról a temető belsejében, a sírhelytől mintegy ötven méterről videofelvételt készített a rendőrök egy csoportja, akik állításuk szerint nem a szertartást kamerázták. Többen is szóváltásba keveredtek a rendfenntartó erőkkel, azt kérdezték tőlük, hogy ezentúl minden temetésen ott lesznek-e majd.

A gyásznépet a szertartás végeztével igazoltatni kezdték a temetőkapuban, az ott sorban felállt rendőrök. Többen nemtetszésüknek adtak hangot az eset kapcsán. Nem csupán egyenruhás gárdistákat kértek az okmányaik felmutatására, hanem szúrópróbaszerűen civilben lévő hölgyeket és urakat is igazoltattak. Lapunk úgy tudja, hogy többen is nemet mondtak a felszólításra és tovább haladtak. „ Fokozott közúti intézkedés keretében kérem az okmányokat. „ – mondták a miértekre a rend őrei.

A Magyar Gárda tagjai a temetésen nem teljes egyenruhában vettek részt, felül kabátot viseltek az évszaknak megfelelően. Az esettel kapcsolatban szerettem volna megkérdezni Pintér Gábor őrsparancsnokot, de ő szabadságát tölti, mobiltelefonja ki volt kapcsolva. Kovács Norbert őrsparancsnok helyettes a mobiltelefonját nem vette fel. Az abonyi őrsön azt a tájékoztatást kaptam, hogy a helyettes nem tartózkodik bent és keressem meg másnap reggel kérdéseimmel. A család az ügy kapcsán kegyeletsértés miatt feljelentést kíván tenni. A Magyar Gárda részéről Csala András, a Magyar Gárda szakaszparancsnoka lapunknak adott interjújában elmondta, hogy: „ Ez rosszabb volt, mintha elvertek volna vagy bevittek volna bennünket! Mélységesen fel voltunk háborodva. Szinte földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam a temetőkapuban a felsorakozott rendőröket. Nekünk ami legrosszabb és legfájóbb az az, hogy a család kérése volt, hogy mi is adjuk meg Lengvári Istvánnak a végtisztességet. A kegyeleti okot nem tartották tiszteletben, annak ellenére, hogy az egyik CÖT tag szóban bejelentette az őrsparancsnok úrnak, hogy részt veszünk a temetésen, és lehetőség szerint tartsák tiszteletben a család kérését. Mi korrektül akartunk eljárni, de ez így nagyon- nagyon kínos volt. Vajon ezek után mi lesz a következő lépés? „

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

A fényképek készítőjének sem örültek a rendőrök. „ Amennyiben ez nyilvános helyen megjelenik, nagyon nagy baj lesz! „ – mondta parancsnokuk. Hát, most megjelenik, és valóban baj van, legalábbis én azt hiszem…..

Lőrinczy Veronika

Mi AbonyunkNemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Fokozott közúti intézkedés a temetőkapuban – a "bátor" rendőrök nem ismerik a kegyelet fogalmát

  1. Nem tartom jogosnak az arcok kitakarasat. Aki effele parancsokat teljesit szo nelkul, az vallalja be.
    Jo lenne ha a hatalom es az azt feltetel nelkul szolgalo gerinctelen massza, elkezdene hozzaszokni a kovetkezmenyek lehetosegehez..
    Pont azert irhatom le oket mint gerinc es arc nelkuli massza, mert mindenaron ( hamis tanuzas, fenyegetes, hatalommal valo visszaeles ) arc nelkul akarnak maradni, ettol remelven a kovetkezmenyek elmaradasat, a letagadas lehetoseget.
    Ennek surgosen veget kell vetni. Ha a hatalmon kivulieknek vallalni kell tetteikert a feleloseget, akkor a hatalmon belulieknek is kutya kotelesseguk ez.
    Kulonben nem er a nevem!

  2. Már nem csak a fej rothadt el a velejéig, Drazsé, meg karnagyai, hanem ez egész állományt is megfertőzték. Bezzeg Nagykátán nem fért egy zabszem sem a seggükbe, Zajacz, év rendőrének még máshová sem. Drazsé, te rohadt mocskos egy patkány vagy. A debreceni botrányos letartóztatások óta is gyilkolják a cigányok a magyarokat, és hál Istennek egymást is. Nem látni a pofádat a képernyőn, hogy hőbörögnél emiatt. Ja, Veszprémben van Petre Cosma? Drazséka, te ahhoz az emberhez képest csak egy kis nyuszi vagy, gondolom, a krotyóra is géppisztolyos testőrök kísérnek. Szép álmokat, ha tudtok még normálisan aludni!

  3. Igazságok és gazságok oldalra nyitottam, és a honlap szerkesztője egyből arra kért, hogy váltsak böngészőt, mert az oldal csak az Internet Explorer alatt működik. Más oldalakon arra invitálnak, hogy váltsak kötelező felelősség biztosítót, bankot, mobil-és internetszolgáltatót, váltsak erről arra. Nem váltok, és ne dirigáljon, hanem készítsen olyan oldalt, ami az elterjedt böngészőkkel együtt tud működni. Egy váltásra igazán kapható vagyok: az igazi rendszerváltásra, amit reményeim szerint a Jobbik végre is fog hajtani. Addig maradok a KÖBE-nél, az OTP-nél, a Pannon-nál, és az ócska23 éves Citroen Ax-emnél, nem váltom le az élettársamat, a számítógépemet. A böngészőmet sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük