KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Főhajtás a Kormányzó előtt – Gaudi tanúságtétele a Hazatérés templomában

2015. november 25-én a Hazatérés templom református gyülekezete ifj. Hegedűs Lóránt lelkész vezetésével istentisztelettel egybekötött megemlékezést tartott a hithős, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóról a budapesti bevonulás 96. évfordulóján.

Az eseményen Novák Előd, Reiner Péter és Zetényi-Csukás Ferenc mellett jómagam is tanúságot tettem: tízpercben felidéztem a Kormányzó munkásságának kiemelkedő nemzetpolitikai eredményeit, a sikeres revíziót és a két háború közötti társadalomépítés máig iránymutató főbb pilléreit. Felvillantottam a Kormányzó emlékéhez fűződő személyes kötődésem egyes mozzanatait: a bíróként a visszatért Marosvásárhelyen szolgált hétfalusi csángó nagyapám által elítélt fosztogatónak adott kormányzói kegyelmet, a szegedi egyetemistaként folytatott küzdelmemet azért, hogy az egyetem megnevezése ismét tartalmazza a Kormányzó nevét és eredményes fellépésemet azért, hogy az országházi Rákóczi emléktáblára kerüljön vissza a Kormányzónak a kommunizmus idején lekapart neve. A felemelő rendezvényről készült 18 perces videófelvétel felidézi a hangulatot és tartalmazza teljes beszédemet.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

http://www.gaudinagytamas.hu/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Apadásnak indult a Tisza

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Főhajtás a Kormányzó előtt – Gaudi tanúságtétele a Hazatérés templomában

  1. Gratulálok a véleményéhez, megjegyezve azt, hogy a bécsi döntések egy eredményes politikának voltak köszönhetők, Másrészt jelzem, hogy egyetértek azon történészi véleményekkel, miszerint az első világháború végén történt erőszakos békediktátum magában hordozta a második világégés bekövetkeztét. Ahogy néhányan fogalmaznak: csak némi szünettel egy háború volt!! Kiváló tisztelettel: Szeidl József

    1. Hosszabb fegyverszünetnek szokták nevezni a két vh.közötti időszakot.
      A kérdés inkább az, hogy most is csak egy hosszabb fegyverszünetben vagyunk?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük