Hirdetés

Foggal, körömmel, minden áron!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Rátapintottak az elevenjükre. Úgy is mondhatnánk, az ütőéren az ujjunk. Hogy ebből fojtogató, szorító érzés lesz, vagy csupán csak a vérnyomáshoz szükséges pulzusszám-mérés (ha tetszik, már megint egyfajta tesztelés), ez attól függ, meri-e, teszi-e, megcselekedi-e a kormány azt, amit megkövetel a Haza. S hogy aztán a Nagy Testvér, a régi és megunt gazda helyett az önként és dalolva magunkra húzott új gazda eltűri-e. Idézünk az MTI híréből:

„Az osztrák bankokat „létükben fenyegeti” az előtörlesztés

Brüsszeli értesülések szerint Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter úgy véli, hogy Ausztria bankjait „létükben fenyegeti” a magyar devizahitelesek gondjainak megoldására kidolgozott magyar kormányzati elképzelés. Mint azt korábban megírtuk, a bécsi tőzsdén az Erste és a Raiffeisen részvényei is zuhanni kezdtek ma a magyar hírek hatására…

A magyarországi devizahitel-állományban – idézték osztrák médiaforrások a Brüsszelben tartózkodó Spindeleggert – az osztrák bankok mintegy hat milliárd euró erejéig érintettek. Az a magyar bejelentés, hogy e hiteleket kedvezményesen lehetne visszafizetni, a bécsi diplomácia irányítója szerint nagyon érzékenyen érintené az osztrák bankokat.”

A tárgyilagosság megőrzése végett, pattintsunk rögtön ide egy másik idézetet is, a kormányfő parlament előtt mondott napi rend előtti felszólalásából egy rövid részletet:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg azonban, hogy még egy szót szóljak a devizahitelezés magyarországi problémájáról.

Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni ezt a problémát, néhány pillantást kell vetnünk más országok gyakorlatára. Azt kell mondanom, hogy a régió összes többi országában, ahol lebegő árfolyamrendszert működtetnek, Magyarország kivételével, az elmúlt években mindenhol sor került a devizahitelek adminisztratív korlátozására.

Mindenhol – kivéve Magyarországot – időben fölismerték, hogy a devizahitelezésből, különösen, ha az jelzálog-devizahitelezés, előbb vagy utóbb óriási baj lett. Vagy baj lehet. Romániában például 2005-ben, tartalékozási kötelezettséget írtak elő, amelyet deviában kellett teljesíteni, és fokozatosan 40%-ra emelték. Romániában volt annyi esze a vezetőknek, hogy a bankok fedezetlen devizahitel állományát a saját tőke 300%-ában maximalizálták. Ott volt annyi eszük a vezetőknek, hogy a portfólió-minősítés rendszerét is átalakították, és a jó minősítésbe csak azok a devizahitelek kerülhettek, amelyekben az ügyfél jövedelme is a hitel devizanemében jött létre. Ha nem, akkor a rosszabb besorolású hitelhez sorolták az ilyen kihelyezéseket.

Ausztriában erőteljes felügyeleti eszközöket alkalmaztak, külön belső szabályozásokat készíttettek, mennyiségi limiteket állítottak föl, külön ügyfélminősítési rendszert vezettettek be, folyamatosan értékelni kellett a devizaállomány értékét, és évente egyszer a bankoknak egyszer stressztesztet kellett elvégezniük.

Lengyelországban, amint növekedni kezdett a devizaállomány, azonnal korlátozó intézkedéseket vezettek be. Az induló havi törlesztőrészlet nem lehetett több az adós jövedelmének 42%-ánál, a banknak először zloty-alapú hitelt kellett felajánlania kötelezően, az ügyfélnek, és amennyiben az ügyfél mégis a devizahitel mellett döntött, akkor a banknak be kellett mutatnia, hogy milyen következményekkel járhat, hogyha az árfolyam a hitelt fölvevő számára kedvezőtlenül fog drámaian megváltozni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Magyarország kivételével minden országban képesek voltak az országok vezetői arra, hogy ezt a veszélyt időben elhárítsák. Magyarországon azonban ebből semmi sem valósult meg. Sőt! Belelovalták, belecsalták az embereket a devizahitelezés rendszerébe. Ezért úgy látom, hogy indokolt annak kivizsgálása, hogy mindez milyen érdekeket szolgált, és kit terhel a felelősség azért, hogy Magyarországon elmaradtak azok az intézkedések, amelyeket minden más szomszédos ország életbe léptetett.”

A dolog úgy fest, hogy a „kilóg a lóláb” című népi kifejezés már kevés a megfelelő érzékeltetés prezentálására. Létükben érzik fenyegetettnek magukat az osztrák pénzintézetek. Ami magyarra fordítva azt jelenti, az idegenforgalom mellett a sógorok jóléte kétségkívül a pénzügyi gyarmatosítás eme becstelen gyakorlatán alapul. Becstelen, hiszen a miniszterelnök úr szavaiból hallhattuk, ők, mármint a sógorok, és persze rajtuk kívül mindenki más is – kivéve minket (meg talán még a gyevi bírót, mert hát őt ugye mindenből ki kell venni) –, tökéletesen tudatában voltak annak, mit művelnek velünk, s mi az, amit magukkal sohasem tennének meg. Tudták, hiszen védekeztek ellene.

Tudják olyan ez, mint amikor a zsidók tiltják az egymás közti kamatszedést. A gójtól, az állat számba vett emberi kinézetű cselédtől, ha tetszik rabszolgától, attól szabad, sőt, az Jehovának is tetsző dolog. Itt pontosan ugyanez képződik meg. Egy a baj, amikor az átvert, becsapott, bolondját járatott rabszolga észbe kap, és aszongya, hogy elég volt, na az már nem tetszik nekik. Elapad a pénzszivattyú. A becsületes munka helyett a másokon élősködő parazita létezésmód annyira elkényelmesítette őket, hogy mostanra már nem is tudnak elképzelni más megélhetési formát, sőt, erre alapították egész pénzügyi rendszerüket.

„Az osztrák jegybank is megdöbbent

Megdöbbenéssel fogadta a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésére vonatkozó magyarországi javaslatot az osztrák jegybank (OeNB), az intézmény szerint a megoldás jogbizonytalanságot okoz – jelentette hétfőn az APA osztrák hírügynökség.

Az OeNB szerint megdöbbentő, hogy „egy uniós tagország olyan helyzetet teremt, amely aligha egyeztethető össze a belső piaci szabályokkal”. Az így előálló jogbizonytalanság elriaszthat befektetőket, ami gazdasági károkat okozhat Magyarországon.

Osztrák médiaforrások szerint Spindelegger úgy ítéli meg: a devizahitelesek gondjainak megoldására kidolgozott magyar elképzelések sértik azokat az alapokat, amelyekre az EU épül, így azt az elvet, hogy a magángazdaságban megkötött szerződéseket be kell tartani. Budapest eljárásával “túl sok porcelán törne, és európai jogi szempontból ez tarthatatlan” – idézték Brüsszelben az osztrák külügyminisztert.

Értesülések szerint osztrák részről felvetették, hogy az Európai Bizottságnak, az unió fő végrehajtó szervének szükség esetén lépnie kellene, és hogy az ügyben az Európai Bírósághoz lehetne fordulni.

Az osztrák külügyminiszter állítólag felszólította Werner Faymann kancellárt, hogy beszéljen az ügyről Orbán Viktor magyar kormányfővel.”

Ezek szerint a belső szabályozás nevű valami tulajdonképpen mások becsapását, átverését, az egyenlőbbek számára a gyarmattartást, mint létezési módot, alapértelmezésként jelenti a nagyságos és fényességes Európai Portán? És ide igyekeztünk mi befele annyira?

Persze, megint velem van a baj, megfeledkeztem az első számú direktíváról, a neoliberalizmusnak lassan a tízparancsolat kőbe vésett szabályait is leköröző megkérdőjelezhetetlen szentenciájáról, mammon hitvallásáról, mely szerint a tőke és a javak szabad áramlása, azaz a pénz uralma mindenek felett!

Ragaszkodás a bukott neoliberalizmus eszméjéhez. Foggal, körömmel, bármi áron.

És még valami! Vegyük észre újfent, mennyire álnok és hazug kommunikáció az, amivel masszíroznak bennünket. Korrepetálás céljából ismét visszaülhetnek az iskolapadba, mert a csúsztatás, mint fogalom, bizonnyal ismét új értelmezést nyer. Senki sem mondta azt, hogy a magángazdaságban megkötött szerződéseket nem kéne be tartani. Nem erről van szó! Arról van szó, ha a szerződéskötéskor az egyik fél megtéveszti a másikat, vagy jogtalan előnyhöz jut, akkor a szerződés semmis, de minimum felülvizsgálandó.

Ma már igényes szakmai részletességgel összeállított, akár bírósági tárgyalótermekben alkalmazható stratégiaként felhasználható anyagok állnak rendelkezésre konkrét jogszabályi helyekkel megjelölve, ahol megtámadható a pénzintézetek devizahitelezés címén folytatott gyakorlata, mely leánykori nevén Carry Trade-ként ismeretes. Az már csak hab a tortán, hogy a világ szerencsésebbik részén ez a módszer kizárólag a tőzsde néven elhíresült, a szerencse forgandóságát tekintve a lutrit is megalázóba leküldő, gyakorlatilag kaszinókként funkcionáló spekulációs alkusz-arénákban dívik.

A kormányfő beszélt arról, hogy ezzel rajtunk kívül, az ország előző vezető garnitúráján kívül gyakorlatilag mindenütt máshol tökéletesen tisztában voltak, hiszen korlátozó, védekező intézkedéseket hoztak ez ellen a káros gyakorlat ellen.

És ha már a tőzsde szóba került. Mesterházy úr-elvtárs most bennfentes kereskedés gyanúja miatt kezdeményez vizsgálatot a tőzsde felügyeletével megbízott szerveknél. Mi menjünk ennél egy lépéssel tovább, és a kialakult helyzet kapcsán tegyük fel a kérdést: Mi történik akkor, ha egy egész ország padlóraküldésére, egy egész nemzet gazdasági ellehetetlenítésére játszanak, méghozzá tudatosan? Ki vizsgálódhat ilyenkor? Melyik az illetékes szerv, vagy hatóság? És ki az, aki egyáltalán kezdeményezhet egy ilyen vizsgálatot? És ki az, akinek viszont hivatalából fakadóan kötelessége lenne kezdeményeznie egy ilyen vizsgálatot?

Megyó hatalomra kerülésével indult meg a devizahitelezés nagy arányú felfutása, s egyúttal a forint hitelek megfizethetetlenül drágává tétele.

Az „A” változat, a devizakorlát 180 forintos árfolyamon rögzített adóssággörgetésen alapuló szánalmas erőlködése nem váltota be a hozzá fűzött reményeket. Tesztelték a lakosságot (ha tetszik, a piacot), vevő-e a dologra, avagy sem. Ez utóbbi jött be, az emberek nem vevők rá. Előálltak hát a „B” tervvel, mert „B” tervnek mindig lennie kell, ez meg a másik oldalon verte biztosítékot, a Bankszövetség szalad az Alkotmánybírósághoz. Pedig a végletekig eladósított, tökig lerongyosított „magyar” adófizető rabszolgahad soraiból bizonnyal nem lesznek nagy tömegek, akik igénybe tudják majd venni ezt a megoldást is, hacsak úgy nem, hogy egy újabb, ezúttal forint-hitelt vesznek fel az előző, a devizahitel törlesztésére.

„Szakértői” vélemények persze rögtön elhangoztak. Ezek szerint negatív következményei lehetnek a hazai bankszektor leminősítésének, ezért forrásainak megdrágulhatnak. Vagyis még megérhetjük, hogy a forint hitel is drágább lesz, csak most nem a valutaárfolyam romlására, hanem mondjuk az ország hitel besorolására, fel- vagy éppen leminősítésére hivatkozva drágulhat a törlesztőrészlet.

Úgy tűnik nemcsak Isten, de a sokat emlegetett, ám konkrétan senki által nem ismert, nem beazonosított, ún. PIAC útjai is kifürkészhetetlenek.

A nép egyszerű gyermeke, úri huncutságokat és jogi csűrcsavarokat teljesen nélkülöző, hozzá tökéletesen illő egyszerű, a józan paraszti észből eredő gondolkodásmódjából kifolyólag hajlamos az egyszerűsítésekre, a sarkításokra. Csodálkozunk hát, ha ennyi csúfság láttán arra ragadtatja magát, hogy aszongya: a bankárok gonosz emberek!? Ne csodálkozzunk! Már csak azért sem, mert a népet nem lehet leváltani, de azért sem, mert valahol bizony igazsága van a lóvá tett, megvezetett, kétkezi munkájából becsületesen megélni próbáló egyszerű embernek is. Ez az egész rendszer, de működtetői még inkább, hiszen nélkülük nem működhetne a rendszer, gonoszak. Gonoszak, mert tudatosan ártanak. Tudatosan, hiszen ők maguk tisztában voltak mekkora lehet a baj, ők magukat gondosan meg is védték, mások elől azonban elhallgatták a bajt, nem hívták föl rá a figyelmet, sőt, a bajt kifejezetten előidéző gyakorlatot folytatnak, rendszert működtetnek a mai napig.

Foggal, körömmel, minden áron ragaszkodnak a fenntarthatatlan fenntartásához.

Mivel magam is a Kerékvas* banknál  (kis ártatlan tréfás szójáték a Raiffesien Bank nevével a német „Gummireifeneisen” kerékvas szóból:-) vagyok érdekelt a Carry Trade naív formájaként dívó devizaalpú hitelezési gyakorlat végkifejletének alakulásában, még az jutott eszembe, vajon mi történik akkor, amit egyszer már átélhettünk, valamelyik pénzintézet megszűntekor, amikor az adósok kaptak egy levelet, hogy x pénzintézet felvásárolta y-t, innentől fogva neki kell törleszteni, ő a jogutód. De hát az ügyfél nem az új pénzintézettel kötött szerződést, hanem a régivel. Miért nem írják le a tartozást, hiszen a pénzintézet, akivel szerződött, megszűnt?

És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol a maga teljes valójában kibontakozik előttünk, és most értjük meg csak igazán, miért bír hatalmas fontossággal a fősodratú médiában, de legfőképpen a parlamenti pártok kommunikációjában az ún. jogállam mindenek felettiségének hangsúlyos sulykolása. A „jogutód” szó az, melyre mindenkinek felhívnám a figyelmét. Jelen esetben ez biztosítja „a felelősség áthárítása magyar szakértők bevonásával folyamatban van” című gyakorlat továbbélését, ez az, ami lehetővé teszi az egyoldalú (gyakorlatilag mindig az ügyfél, sohasem a bank oldaláról történő) felelősségvállalást. Hiszen hiába nincs már a bank, amelynek tartozol, itt egy másik helyette, aszongya ő a jogutód, neki kell továbbfizetned. Az, hogy esetleg azt mondják, most mi jártunk így, ezt most nekünk kell lenyelnünk, eszükbe sem jut. Olyan, hogy te járj jól, olyan egyszerűen nem létezik! Na ebbe tenyerelt most bele Viktor király és a Fidesz frakció! Na ennek a gyakorlatnak az átalakulására, megváltozására látszik valamiféle halvány esély. Ha hagyják!

És akkor így a végére még egy kifejezés: teljes jogú európai uniós tagállam! Bizony, Istenben szeretett felebarátim, ne feledkezzünk meg erről a jelzős szerkezetről sem! Különösen a miniszterelnök által oly sokszor hangoztatott, ám a gyakorlatban tényszerűen már nem létező nemzeti szuverenitásunkért vívott, sokszor áldozatokkal járó harc során!

Mert hiába tapintottak rá az elevenjükre. Hiába tartják rajta az ujjukat az ütőerükön. Mert ha a Nagy Testvér, a régi és megunt gazda helyett az önként és dalolva magunkra húzott új gazda nem tűri kisded játszadozásainkat, a csendes állóvízbe zavaros fodrokat gerjesztő kavicsdobálásainkat (kora reggel csodás képzavarokra vagyok képes), nos akkor nemhogy fojtogató, szorító érzés, de még a vérnyomáshoz szükséges pulzusszám-mérés sem lesz, hiszen az uniós törvénykezés übereli a nemzeti jogalkotást, beleértve az adott állam alaptörvényét vagy alkotmányát is. Ennyit dióhéjban a nemzeti szuvereinátsról.

A gondolattal azért érdemes eljátszani, hiszen a bankadó kapcsán láthattuk, hogy egy fecske ugyan nem csinál nyarat, de a jó példa azért ragadós lehet.

Aki az ún. devizaalapú hitelezésben érintett és a téma bővebben érdekel, a www.johafigyelunk.hu weboldalon a JHF újság 309-es, devizahiteleseknek szóló különszámában talál hasznos, akár a bírósági tárgyalótermekben is bevethető stratégiákat, ismertetőket, szakanyagokat.

Addig is, amíg a magyar állam nem nyújtja be közkereseti indítványát a pénzintézetek ellen, már csak azért is, mert a Bankszövetség fő hallja kendje ennek éppen ellenkezőjét tanácsolja, azt javaslom minden érintettnek: PERELJEN!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

(Nemzeti InternetFigyelő)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás