Fix it! (Rögzítsd!) – avagy amikor a múltunkkal együtt a jövőnket is bebetonozzák


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Elöljáróban szögezzük le rögtön, hogy az internesönel lengvidzs szóhasználatára csupán azért volt szükség, hogy trendik legyünk. Próbálok kedvezőbb elbírálást nyerni, mint Románia. Hogy ez mennyire sikerül, vagy mennyire nem, nos, azt a kedves Olvasóra bízom.

A minap egy érdekes anyagra bukkantam villanypostafiókomban kotorászva a delejlevelek között.

Az anyag azzal foglalkozik, hogy ha „az új Ptk. 5:86. §-át a jelenlegi tartalommal elfogadják, akkor nem lehet visszakövetelni az elfosztogatott nemzeti vagyont.

Ahogyan azt a jogi anomáliára rábukkanó ügyvéd írja: Nem azzal van gond, hogy tipikus esetben a „mindent vissza” helyett „alaptalan gazdagodás” címén csak pénzt lehet követelni, (mert önmagában ez egy korrekt megoldás,) hanem azzal van gond, hogy az eddigi joggal ellentétben kimondják az alaptalan gazdagodás elévülését.

Ezenkívül persze akad még egy gond, egy még ennél is jóval nagyobb. Nevezetesen, hogy rögzítik, de talán korrektebb a szóhasználat, ha azt mondjuk, nemes egyszerűséggel bebetonozzák a múltat. A múlt gazdasági, vagyoni erőviszonyait, tulajdoni hányadait és szerkezeteit. Egyszer s mindenkorra, visszavonhatatlanul.

Mintha csak valamilyen ördögi „itt a piros, hol a piros?” „játék” áldozataivá válnánk, pillanatok alatt állandósítják a kisemmizettséget úgy, hogy még csak nem is tudunk róla, még csak nem is sejtjük.

Képzeljük el, amint a posztkommunista utódpárt hangos robaj közepette összeroskad – erre szokták mondani a fősodratú médiában, hogy földcsuszamlásszerű vereséget szenvedett – az eufória határtalan pillanatai után pedig arra eszmélünk, hogy minden maradt a régiben, mert hát minden jogszerű volt. Nincs apelláta, pontosabban, ha van is, az (i)gazság-, vagy akkorra talán már csak jogszolgáltatás tehetetlenül tárja szét karját és aszongya, hogy hát tehetetlenek, nem tudnak mit csinálni, mert minden jogszerű volt.

Tudják, Csak az első milliót, na, azt ne kérdezd meg, hogy honnan szereztem, a többiről beszélhetünk.

És hogy mennyire nincsenek véletlenek! Már akkor a nemzetveszejtés félelmetes analógiáját vonhattuk meg az Európai Unióval, amikor az országra ráerőltették ezt az ostoba, életszerűtlenségektől hemzsegő, a fejlődést akadályozó megkötöttségeket és gátakat jócskán tartalmazó pályázati rendszert, s most újabb párhuzam látszik kibontakozni.

Álljon itt tanúságul a kereszténydemokraták weboldaláról való idézet:

„Az Európa Tanács elárulta az Unió ethoszát
2009. november 3.

Mára biztossá vált, hogy Václav Klaus cseh elnök aláírja az Európai Unió alkotmányának szánt lisszaboni szerződést.

Miközben az Európai Unió fellélegzik, hogy Csehország – az emberi jogi charta alóli mentességért cserébe – ratifikálja a dokumentumot, a művelt világnak mégiscsak el kellene gondolkodnia a történteken – áll a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja által kiadott közleményében.

„El kellene gondolkodni azon, hogy a jelen Európai Uniónak vajon mennyi köze van az Adenauer, Schuman, De Gasperi által megálmodott közösséghez, az egyenrangú nemzetek szövetségéhez, ahol érték a család, a szabadság, a béke, a szolidaritás, a keresztény-zsidó kultúra, s ahol az emberi jogok sem maradhatnak ki a felsorolásból.

A múlt heti brüsszeli csúcsértekezleten lényegében a benesi dekrétumok XXI. századi legitimálásáról döntöttek. A tagországok állam- és kormányfői – beleértve Bajnai Gordon miniszterelnököt -, figyelembe sem vették annak a több millió ember, köztük több tízezer magyar emberi jogait, akiket ezeknek a jogszabályoknak a nevében elűztek szülőföldjükről, vagyonukat elkobozták s mind a mai napig nemhogy kártérítést, de egyetlen bocsánatkérő szót sem kaptak.
A Kereszténydemokrata Néppárt véleménye szerint azzal, hogy Csehország mentességet kapott az emberi jogi charta alól, az Európa Tanács olyan fasisztoid törvényeket szentesített, amelyek a kollektív jogfosztásra épülnek– zárul a kommüniké”.

Forrás: kdnp.hu

Míg a gúnyhatárokon belül az önkényuralmi rendszer haszonélvezőinek múlt századi erőviszonyait betonozzák be, addig a nemzetközi hadszíntéren a haszonelvű népek múlt századi garázdálkodásainak végkövetkezményeit szilárdítják meg, ismét csak azt kell mondanunk, betonkeménységűre. És szinte egyidejűleg történik mindez!

Sietve, haladékot nem tűrően közlik velünk, hogy hiába az új felállás (ami tulajdonképpen nem is annyira új, csak a székhely változott, MOCKBA helyett most Brüsszel, a porondmester személye annyiban változott, hogy a ruszkik helyett most a zsidók dirigálnak – tegyük hozzá rögtön, hogy bizonyos vonatkozásokban talán még a szovjeteknél is kegyetlenebbül – a cirkuszt pedig szovjet helyett most európai uniónak híjják), hiába az új időszámítás, az új évszázad, az új évezred, ti továbbra is alárendelt, bűnös nép vagytok, nektek eztán is csak ez lesz az osztályrészetek, sőt, örüljetek, hogy meghúzhatjátok magatokat, mert sokkal rosszabbul is járhattatok volna! Szolgalelkületű „vezetőink” pedig mindehhez megértően bólogatnak. És teszik a dolgukat. A mi kárunkra!

Úgy tűnik, felfigyeltek a magyarokra! Lázadozik a renitens fajtája, nem tud, vagy talán nem akar belenyugodni abba, hogy kipusztítsák, nincs ínyére, hogy genocídiumra ítéltettek.

Olyan deja vú érzése támad az embernek. A klasszikus Terminator film, az azóta üzleti vállalkozássá terebélyesedett sorozat első része, a James Cameron nevével fémjelzett mozi egy jelenete jutott az eszembe. Sarah Connor, a szerencsétlen pincérlány, aki úgy csöppen az események közepébe, hogy fogalma sincs semmiről, épphogy megmenekül a halál elől, amikor egy autóban menekülve közlik vele – csak úgy mellékesen –, hogy „kijelölték megsemmisítésre”. De mi egy fokkal még talán nála is rosszabb helyzetben vagyunk, mert Sarah-val, ha kutyafuttában is, de legalább közlik, hogy kivel-mivel áll szemben. Elmondják neki potenciális gyilkosa nacionáléját, mire kell odafigyelni – és ami talán a legfontosabb! – kinek az utasításait kell követni, ha életben akar maradni.

Nekünk nem mondják el. Legalábbis a fősodratú médiában nem. Ha akad néhány „elvetemült”, aki megteszi, azonnal megpróbálják hiteltelenné tenni, ellehetetleníteni. Az igazságot, a valódi Magyarországot csak a vidéket járó, önkéntes nemzetmentést magukra vállaló hazafiaktól ismerhetjük meg, akikre úgy tűnik a légkalapács szerepe vár, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a meglehetősen gyengécskére sikerült képzavarral.

A magyarok ellen dolgozó erők betonkeménységűre akarják szilárdítani a magunk mögött hagyott, s egyben talán legkegyetlenebb, legvéresebb, a népek számára legtöbb szenvedést, a kivételezettek számára pedig a legtöbb hasznot hozó XX. századot, annak hatalmi erőviszonyait, alá- és fölérendeltségeit. Pedig tudhatnák, okulhatnának például a Római Birodalom esetéből, hogy semmi sem tart örökké. Ráadásul, minél tovább húzzák, halasztják, annál rosszabb véget ér.

Talán az én gyönyörű városom Pécs a legjobb példa rá. Itt az új seprű, s eddig úgy tűnik, jól seper. Igaz, hogy többe fog kerülni, de az eddigi semmittevés helyett végre kézbe vette a dolgokat. Amit az előző garnitúra elvállalt ugyan, de látható eredményeket nem produkálva majdnem szégyenben hagyta a várost, azt most próbálja behozni, elindultak végre az építkezések. Mindenütt, az egész városban. Kényelmetlenséget okoz mindenkinek? Igen. Anyázunk? Bizony, hogy anyázunk, de még mennyire, hogy anyázunk! (Magyarok vónánk, vagy mi a szösz?) De már mutatkoznak az első jelek, az eddig elkészült munkákból kezd kirajzolódni előttünk egy kép, hogy an is fog kinézni majd a jövő évben Európa Kulturális fővárosa. Persze vannak olyanok, sokan, akik a kész terek láttán fanyalognak, de legalább annyian vannak, akiknek tetszik. A város fő terének, a Széchenyi térnek a tervei is megosztották az embereket, sokan azon keseregtek, miért nem lehet úgy hagyni, ahogy volt, annál úgyis csak rosszabbat lehet csinálni. De mindezt talán csak a megszokás mondatja velük. Magam több könyvet is készítettem már, így Péccsel foglalkozókat is és e munkák kapcsán több, a város különböző korszakából való képet láttam a főtérről, ahol teljesen más képet mutatott a Széchenyi tér. Volt, akinek az egyik, volt, akinek a másik tetszett jobban, de az látszott a képeken, hogy mindig az éppen aktuális kor elvárásainak és igényeinek megfelelő volt a tér kialakítása.

A beton feltörése nagy zajjal jár, sokaknak okoz kellemetlenségeket, de azokban az esetekben, amikor már nem elég az, hogy egy újabb kopó réteget húzzunk a megsüllyedt régi fölé, hanem le kell hatolni az alapokig, akkor muszáj nekiállni a tereprendezésnek, és ez még akkor is így van, ha nem negyven centis kilátót építünk.

Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, a hálivúdi eksönmúvikból asztat is tudhassuk, hogy a maffia berkein belül előszeretettel alkalmazott megoldás volt, hogy betocsizmát „húztak” a kellemetlenné vált delikvens lábára, ’oszt úgy dobták be a folyóba, vagy valamelyik építkezésen (modern Kőműves Kelemen, úgy tűnik építkeztek a magyar mondavilágból, még mondják azt, hogy mi nem adtunk semmit a világnak!) nemes egyszerűséggel bebetonozták az épülő ház alapjába a „megsemmisítésre kijelölt” persona non grata-t, azaz nem kívánatos személyt. Márpedig egy maffia-országban több mint ajánlatos odafigyelni a maffiafilmekre!

A változástól általában mindenki fél, pedig csak egy biztos pont van az életben, a halál. Tudják, még egyetlen repülőgép sem maradt fent. Csak egyre kell vigyázni, de nagyon! Amikor látjuk, hogy zuhan lefelé ezerrel, még időben ugorjunk félre előle!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Dohán Mihály: Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és a többiek (15. rész)
Az elhallgatott közelmúlt (jelen?)… Mi is történt Nagykátán?
Fokozott közúti intézkedés a temetőkapuban – a "bátor" rendőrök nem ismerik a kegyelet fogalmát
Close