KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Karácsony Gergely

Fidesz: két Karácsony vezeti Budapestet, de nem beszélnek egymással

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

A Fidesz szerint Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan ellentmondásba keveredik önmagával a Lánchíd felújítása ügyében.

A Fidesz budapesti szervezetének pénteki Facebook-bejegyzése szerint “úgy látszik”, a főpolgármesternek olyan sok munkája van, hogy “kénytelen volt klónozni magát”, így most két Karácsony Gergely vezeti a fővárost, és “ők ketten nem nagyon tájékoztatják egymást a dolgok állásáról”.

Az “egyik Karácsony Gergely” az InfoRádió Aréna című műsorában a napokban azt nyilatkozta: “Én azt látom, hogy Tarlós István idején kiírt közbeszerzésben nyolcmilliárddal többe került a Lánchíd felújítása a villamosalagúttal együtt, és én nem tudom azt megmondani, hogy az a műszaki tartalom, amit az alagút felújítása jelent, az egészen pontosan ebben az egész korábban kiírt közbeszerzésben mennyit ért” – idézték fel.

A “másik Karácsony Gergely” viszont tavaly februárban a Közfejlesztések Tanácsának ülésén a főváros nevében terjesztette be azt a kimutatást, amelyben “forintra pontosan látható”, hogy mennyi a Lánchíd és mennyi a pesti villamosalagút költsége. Ennek alapján a Lánchídé 21,8 milliárd forint, a pesti alagúté pedig 13,4 milliárd forint lett volna. A jelenlegi nyertes ajánlatban azonban csak a Lánchíd felújítása 26,7 milliárd forint – írták.

Az “egyik Karácsony” – folytatták – a közelmúltban ezt posztolta a Facebook-oldalára: “egy dolog persze még hiányzik: hogy a kormány tartsa az egy évvel ezelőtt tett ígéretét, és odaadja végre a megígért 6 milliárd forintot a felújításra. Persze, ha rajtuk múlna, megint húzódna, halasztódna az ügy”. A “másik” viszont korábban megkötötte a kormánnyal a megállapodást a központi költségvetésből finanszírozott támogatásról, úgy, ahogy az a főpolgármester előterjesztésében is szerepel: a kormány majd az utolsó részlet kifizetéséhez adja a pénzt, azután, hogy a főváros ütemezetten beletette a saját részét – közölte a kormánypárt budapesti szervezete.

“Ezzel a komolyan vehetetlen történettel csak egy baj van: Budapestnek egy főpolgármestere van és az Karácsony Gergely” – olvasható a Fidesz közleményében.

Ez is érdekelheti:  Fico: Szlovákia ellenezni fogja Ukrajna NATO-csatlakozását

MTI

Nyitókép: Origó

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük