FIDEMPÉ – avagy az SZDSZ nem vész el, csak átalakul

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Aki még csak nem is értő szemmel, de akár csak érdeklődéssel figyelte az elmúlt 20 év hazai politikáját, annak bizonyára feltűnt, hogy a (neo)liberálisok nélkül Magyarországon nem létezhet semmiféle kormány.


1990-ben az Antall vezette MDF kormány kényszerült paktumot kötni a „rendszerváltó” SZDSZ-szel. Gyakorlatilag ekkor vette kezdetét az a hihetetlen országrombolás, melynek hatásai ma már a pucér létünket fenyegeti. Bekebelezték a médiumokat, biztosítva ezzel a kommunizmus évtizedei alatt már szolgalelkűvé silányított széles néptömegek agymosását, félrevezetését, megtévesztését. Ők választhatták meg az első köztársasági elnököt, aki az SZDSZ-MSZP – és valószínűleg -Fidesz – által szervezett és lebonyolított taxisblokád résztvevőinek amnesztiát adott.

1994-ben, bár az MSZP-nek abszolút többsége volt, mégis be kellett őket venni a kormányzásba. 1998 után a fontosabb minisztériumok élén (kultúra, oktatás, gazdaság) liberális beállítottságú emberek biztosították a megkezdett országpusztítás folytatását, melyet az Orbán-Torgyán kormány csak fékezni volt képes. 2002 után pedig ismét kormányzati szerepet kaptak, ráadásul sokkal nagyobb zsarolási potenciállal, hiszen rajtuk múlott a kormánytöbbség.

A Jobbik térnyerésével, és a közös kormányzás katasztrofális hatásaival párhuzamosan, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az SZDSZ-nek vége. Ideje volt hát köpönyeget fordítani, átfesteni a cégért, de azért senkinek se legyenek kétségei, a Lehet Más a Politika nevű fantompárt úgy programjában, mint módszereiben és céljaiban tökéletes hasonmása és folytatása az SZDSZ-nek.

Senki sem jósolt nekik semmilyen eredményt, jól felépített, mondhatni professzionális médiakampánnyal viszont mégis bejutottak a Parlamentbe, a kétharmadot szerző Fidesznek pedig tulajdonképpen semmi szüksége sincs szövetségesre. Egészen eddig.

Sokmilliónyi szavazó reménykedett abban, hogy a kőkemény nemzeti radikális Jobbik és a Fidesz végül is közösen lát neki kitakarítani a közéletből a liberálbolsevikokat, közösen és szigorúan lefolytatja a rendszerváltás, elszámoltatja a bűnösöket, elkezdik kiráncigálni az országot abból a feneketlen mocsárból, melybe az elmúlt évtizedek neoliberális politikája süllyesztette. De nem ez történt.

Helyette Orbán Viktor a napokban látogatást tett az LMP frakciójánál. A látogatást követő sajtótájékoztatóján az alábbiakat találta mondani (forrás: MNO):

„Azért is tudtam elmenni jó lelkiismerettel az LMP-hez, mert ha lehet más a politika, akkor lehet más Magyarország is” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az LMP és a kormánytöbbség között – a fennálló jó néhány jelentős véleménykülönbség ellenére is – a változás érdekében bizonyos együttműködés lehetséges. Még úgy is, hogy „tudomásul vesszük, hogy bizonyos viták – nem jelentéktelen kérdésekben fennálló viták – hosszabb távon is fenn fognak maradni” – jegyezte meg.

Együttműködés! – örvend a honpolgár! Végre!

De miért az LMP-vel?

És egyáltalán, minek?

Vagy ismét csak arról van szó, hogy az álcát váltott (neo)liberálisok sehogyan sem maradhatnak ki a hatalomból:

A számomra kissé politikai hatalommániának gondolt – és a Parlamentben legelőször elfogadott – Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kötelező kifüggesztése kapcsán az alábbiakat mondta:

„Továbbra sem nyugszom bele abba, hogy akárcsak egy olyan állami alkalmazott is legyen Magyarországon, aki azt gondolja, hogy lehet folytatni azt, mint ami az elmúlt nyolc évben Magyarországon történt”. Ezt a változást minden állami alkalmazottnak látnia kell: nincs lopás, nincs hatalmaskodás, nincs többé olyan, hogy az állampolgárt nem segítségre szoruló ügyfélnek tekintik, hanem alávetettnek – sorolta a kormányfő.

Ez elsősorban az elszámoltatás szemüvegén keresztül érdekes. Orbán nem kevesebbet állít, mint hogy a közszférában eddig (legalábbis az elmúlt 8 évben) mindenki lopott, hatalmaskodott, az állampolgárokat megalázta. Lehet, elfelejtette, hogy éppen az őszödi-beszédnek köszönhetően négy évvel ezelőtt degeszre nyerte magát a Fidesz az önkormányzati választásokon. Szerinte ezen Fideszes önkormányzatokban loptak, hatalmaskodtak, és ostoba barmokként kezelték a magyart.

Véleménynek sommás, viszont akkor itt az ideje annak a mindenre és mindenkire kiterjedő elszámoltatásnak, amelyet egyedül a Jobbik erőltet konokul, míg a kétharmad igyekszik ebből kihátrálni, és alig győzik teletömni az emberek fejét bármi mással, csak hogy erről eltereljék a figyelmet.

Veszélyes játék a tűzzel. A magyarok hihetetlen többsége számára az elszámoltatás a jövő sarokköve, és nagyon könnyen visszavehetik a bizalmat a kétharmadtól, amennyiben ez (sem) teljesül!

A gyorsan változó körülmények áldozataként pedig ezt nyilatkozta:

Beszámolt arról is az LMP-seknek – folytatta –, hogy a „tabudöntögetés elég jól halad”, hiszen korábban senki nem gondolta volna például azt, hogy jóval kisebb lehet a politikai osztály a mostaninál, vagy hogy a pénzintézeteket be lehet vonni az emberek igazságérzetét kielégítő mértékig a közteherviselésbe.

Rá egy-két napra:

Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is. A kormányfő jelezte, hogy a jövő évben már valamivel több lesz, 2012-ben pedig nagy lesz a mozgástér, hiszen akkor már ki akarják vezetni (helyesen bizonyára: vetni – a szerk.) a bankadót.

Vagyis a külföldi pénzhatalom közbeszólt – kuss a Bankoktól, pénzt (vissza) nem adunk! (- mondták a bankok – szerk. megj.).

Helyette kaphatunk uzsorára újabb hitelt az IMF-től. Debrecenben jövőre 70 %-kal (!!!) tervezik emelni a távfűtés árát.

Ez igen!

Nos, kedves Fideszes szavazók! Biztos, hogy jó lóra tettetek? Nem lett volna Jobb(ik)?

Biró László

Ja, és el ne felejtsük: letelt a két hét, de nem látjuk javulni a közbiztonságot.

Legfeljebb több rendőr vadászik autósokra, na és Gárdistákra!

Nemzeti InternetFigyelő


2 thoughts on “FIDEMPÉ – avagy az SZDSZ nem vész el, csak átalakul

  1. „HA gazda változik is, rajta marad a nyereg a szamáron!” Szürke marha aki részt vett a választáson!
    Nem mindegy, hogy szar vagy kaki?
    Válasszon hát az, aki,
    Ütődött, vagy eszement,
    Szart ér velük a parlament!

  2. Gyászt, nyomort, kiszolgáltatottságot jelent ez a 2/3-ad Magyarországnak. Szerintem meg kellene indítani a harcot minden nemzetellenes szervezet ellen, elsősorban a Fidesz ellen, mert mihamarabb le kell taszítani a lóról, amire feltápászkodott, és most igyekszik alaposan odaszíjazni magát. Kétségbeesést, fájdalmat és kilátástalanságot hozott már eddig is családok tízezreinek. Azok, akik tanácstalanságukban, tudatlanságukban erre a bűnöző bandára szavaztak, minden bizonnyal kárhoztatják most már magukat, és szégyellhetik is. Zsidók, pénzügyi hatalmasságok, bolsevik férgek, cigányok, és bűnöző senkiháziak gyűjtőpártja a Fidesz, igaz, a Jobbikot kivéve mindegyik az. A húsz évet nem úgy kellett volna elsöpörni, hogy a legaljasabb pártot emelni a kormányrúdhoz, hanem minden személyt, aki a húsz év mocskosságaiban részt vett. Orbánostól, Pintérestől,a több százezer hazaárulót, rendőri, ügyészi, bírói népnyúzókkal együtt. Ebben az országban nem az a baj, hogy egy bogrács gulyásba beleesett egy kis kutyaszar, itt egy egész bogrács kutyaszar rotyog. Ezt Vona Gábor mondta, még jóval a kampány előtt. Jó lett volna helyesen értelmezni ezt a megállapítását, de legalább odafigyelni rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük