KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ferenc pápa ismét a szülőség fontosságát és érdemeit magasztalta

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ismét a szülőség és a gyermekvállalás fontosságát emelte ki és magasztalta Ferenc pápa a szokásos szerdai kihallgatásán, s egyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy sokaknál a háziállatok foglalták el a gyermekek helyét – közölte a Szentszék sajtószolgálata.

„Az egoizmus egyik formájának tanúi vagyunk napjainkban. Azt látjuk, hogy vannak, akik egyáltalán nem akarnak gyermeket. Néha egyet vállalnak, többet nem, de vannak kutyáik és macskáik, amelyek elfoglalják a gyermekek helyét. Nevethetnek rajta, de ez a valóság”

– fogalmazott a pápa.

A katolikus egyházfő kifejtette, hogy a szülőség vállalásának elutasítása az emberek mellett a civilizációt is szegényebbé teszi, és a haza is megsínyli ezt.
A pápa egyúttal örökbefogadásra buzdította azokat a párokat, amelyeknek nem lehetnek gyermekeik.

„A gyermekvállalásban mindig van kockázat, de több a kockázat a gyermek nem vállalásában, a szülőség elutasításában”

– fogalmazott, s arra intette híveit, hogy ne féljenek.

A vatikáni sajtószolgálat egyúttal azt is közölte, hogy előző nap a Szentatya a világ üldözött keresztényeiért mondott imádságot, s híveit is erre buzdította.

A pápa korábban már többször felszólalt az általa „demográfiai télnek” nevezett jelenség ellen és a születésszámok drámai csökkenésére figyelmeztetett. Legutóbb december 26-án, a názáreti szent család ünnepe alkalmából elmondott beszédében szólította fel a szülőket, gyerekeket, egyházat és a civil társadalmat, hogy támogassák, védjék és őrizzék a családot.

„Úgy tűnik, hogy sokan inkább gyermek nélkül élnek, sok pár inkább gyermektelen marad, vagy csak egyetlen gyermeket vállal, s ez tragédia”

– jelentette ki akkor Ferenc pápa.

MTI

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük