KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

FELKÉRÉS Támogatásra: a Magyar Nemzet- és Földvédelmi Közindítványhoz

Az alábbi levelet tegnap kaptuk, s ma – a címzett engedélyével – nyilvánosságra hozzuk, egyúttal kérve minden kedves Olvasónkat, hogy csatlakozzanak a felhíváshoz és támogassák azt! Rendkívül fontos kérdésről (a Magyar fold védelméről!) van szó, amit nem szemlélhetünk közömbösen. Mellékletként csatoljuk a Közindítvány teljes szövegét, valamint Dr. Morvai Krisztina Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Fazekas Sándor miniszterhez intézett nyílt levelét is! (NIF szerkesztők)

A felhívásra buzdító level:

Feladó: János Fetzer <xxxxxxxxxx>

Dátum: 2012. május 14. 11:24

Tárgy: FELKÉRÉS Támogatásra: a Magyar Nemzet- és Földvédelmi Közindítványhoz

Címzett: Vajta Dénes <xxxxxxxx>

Tisztelt Vajta Dénes!

A Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség 2012. május 5-én tartott V. Országos Értekezletén felhatalmazta a Szerkesztőbizottságot a mellékelt Közindítvány elkészítésére.

Felkérlek arra hogy:

amennyiben egyetértesz a Közindítvány tartalmával és támogatod, valamint ahhoz, mint érvényesítő magyar állampolgár is adod hozzá a neved, 2012. május 15.-ig erre vonatkozó nyilatkozatodat jutassad el az atahsz.sajto@gmail.com címre…

A Közindítvány támogatásához (illetve érvényesítéséhez is) kapcsolódhatnak magánszemélyek illetve szervezetek és mozgalmak is.

Kedves Dénes, légy szíves te is írjál, hogy az érvényesítők között is szerepelhessél, illetve a NIF nevében is (ha lehetséges). Köszönjük a korrekt beszámolót neked és a NIF-nek a május 5-i értekezletről!

Amennyiben módodban áll küldjed el ezt a felhívást általad arra érdemesnek tartott magánszemélyeknek, szervezeteknek, közösségeknek, hogy ők is nyilatkozhassanak  mint a Közindítványt érvényesítők.

Tájékoztatásul:

Morvai Krisztina a március 5-ei értekezleten tett ígéretéhez híven megírta a „nyílt levelét” és az illetékeseknek el is küldte.

Javaslom e nyílt levél (mellékelem) minél szélesebb körben való terjesztését. Az értekezlet folytatására valószínű június 2- án lesz.

Utóirat:

Kérlek, hogy szerdáig (május 16-ig), a Közindítványt ne terjesszétek nyilvánosan (s erre kérjétek azon megbízható ismerőseiteket is akikkel addig is megosztjátok) !

Az első hiteles nyilvános példányt szerdán, az aláíró szervezetek és magánszemélyek felsorolásával az atahsz.sajto@gmail.com címről küldjük szét, amelyet követően egy nyilvánosan elérhető petíció keretében is csatlakozásra szólítunk fel minden magyar állampolgárt és közösséget.

A Közindítványt a május 15.-ig beérkező aláírásokkal szerkesztett formában 2012. május 16-án (szerdán) küldjük el elektronikus formában és postázzuk minden érintett számára (kísérő levél láblécében megnevezett címzetteknek).

Tisztelettel és szeretettel:

Fetzer János, a TAHSZ főszervezője

(www.tahsz.com)

Mellékletek:

  1. TAHSZ V Közindítvány Aláírásra
  2. Dr Morvai Krisztina EP képviselő nyílt levele Orbán Viktor Miniszterelnök és Fazekas Sándor Miniszter részére föld ügyben

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “FELKÉRÉS Támogatásra: a Magyar Nemzet- és Földvédelmi Közindítványhoz

  1. Itt egy cáfolat: VIGYÁZAT, ÚJABB ÉRTELMISÁGI ÁRULÁS A NYAKUNKON!
    ” Tisztelt TAHSZ Közindítvány Szerkesztőség!
    Mindenképpen meg kell akadályoznunk, hogy újabb magyar ÉRTELMISÉGI ÁRULÁST készüljenek elkövetni a magyar vidék fennmaradása és a termőföld jövőbeni helyi családi gazdaságok kezébe kerülése ellen. Amit a történelmünkben I. István király megkoronázása óta eltelt 1000 évben már számtalanszor elkövettek! Ha kellett a nemesi elit seregekkel verették le a magyar paraszt lázadásait az önkényük ellen, sőt, ha kellett izzó trónon égették meg a vezetőjüket.
    A TAHSZ V. Országos Értekezletén a szerkesztőségbe beválasztva, ott kisebbségben (egyedül) maradva véleményemmel, kérem a T. Szerkesztőséget, hogy a kisebbségi vélemény közlésének jogával az alábbi három pontom szerinti javaslatomat, a Közindítványhoz csatolni szíveskedjenek.
    Indoklásként felhozom, hogy az általam megfogalmazottak elvetésével, és a teljes dokumentumon való átvezetésének hiánya okán, maga az indítvány súlyos logikai hiányosságokat takar. Példaként, hiába írja a 12 pontból a 4.-ben, hogy: ” közel egy millió ha termőföld állami közvagyon legyen” (lásd a cikk linkjén), mert a Közindítvány nem rendelkezik arról, kié lehessen ez a termelő vagyon? Mivel nincs már paraszti osztálya Magyarországnak, és nem rendelkezik az önkormányzati lakosság kizárólagos földhasználati jogosultságáról sem, nincs kinek átadni művelésre ezeket a területeket. Így az indítvány logikailag légüres térben mozog. Az ehhez hasonló hibák kiküszöbölése érdekében a 12 pontos Közindítvány preambulumának (előszavának), de legalábbis a kisebbségi véleményként a Közindítvány végén feltüntetni szíveskedjenek a különvéleményemet:
    1. Követelmény az 50-60 éve elpusztított vidéki magyar PARASZTI OSZTÁLY újra alkotása társadalmi szinten, mégpedig egy középparaszti életforma megcélzásával, szabályozott termőföld juttatással.
    2. A közigazgatási határaikon belül minden természetes lakóközösség kapja vissza az államtól a földhasználat ügykezelésének a teljes jogkörét, mégpedig a vegyes tulajdonviszonyú ókori magyar nemzetségi társadalmi modell szerint. Megszüntetve azt a természetellenes állapotot, hogy a világunk legkártékonyabb és alacsonyabb rendű római magánjogi rendszere uralkodjon, a nálánál magasabb rendű csoportjogi rendszer felett. A földhasználat ügyintézését a települések családi gazdáiból megválasztott 3. FÖLDHASZNÁLATI BIZOTTSÁGOKRA kell bízni.
    3. A települési Földhasználati Bizottságok fő feladata a MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMSZABÁLYOZÁS törvényi előírások szerinti rendezése, a települések szociális érdekei szerint. A másik feladata pedig a jelenlegi szétaprózódott földparcellák összevonása művelhető birtoktestekké”.
    Sajnos, a demokrácia megcsúfolásaként nem szerkesztették bele a kisebbségi javaslatom a közindítványba!

    1. T.Isván Úr!
      Ön -azok szerint amit irt-ott volt a TAHSZ megbeszélésén(ahogy én is),és most kifogásolja,sőt!!! egyenesen „az értelmiség újabb árulásának”nevezi mindazt,amit egy hosszú,fáradtságos, 1 napos megbeszélés után a Szerkesztőbizottság összeálltott 12 pontban-mindezt azért,mert az ön javaslata nem került be a pontok közé? (figyelmen kivűl hagyva,hogy a Közinditvány beadása egy cselekménysorozat első lépése!!!!)
      Hozzászólása ékesen bizonyitja,hogy miért is nem tudunk mi magyarok nagyon fontos célok érdekében összefogni.Azt mondják-sokan-hogy ez a „turáni átok”-nak köszönhető.Mostmár kezdem én is elhinni,hogy ez lehet az oka-olvasva mindazt amit kifogásol-kigésztive azzal.hogy amit felvetett az helyénvaló,-de egy Közinditványnak nem az feladata,hogy részletesen taglalja a „mikéntekre a hogyant”,hanem közérthetően, tömöritve hivja fel a figyelmet a követelésre,részletezésnek nincs értelme-ebben a szakaszban.,
      Egyébbként hozzászólásának utolsó mondata árulja el legjobban,hogy miként is gondolkodik egy olyan ember,aki tenni szeretne valamit,de mivel nem fogadják,és nem rögzitik javaslatát!!!!!megsértődik és azonnal árulónak bélyegez mindenkit.
      Ezennel kikérem magamnak,hogy -sértődöttsége okán- le”áruló”zzon- mindenkit, aki a Közinditványt, felelőssége teljes tudatában!!!!aláirta : magánszemélyként és szervezet nevében is!
      Tökéletesen egyetértek a hozzászólóval! Az vallana nemes és jóakaratú lélekre, ha megsértődés helyett – hiszen, gondolom, nem egy ember döntötte el, hogy bevegyék-e vagy kihagyják T. István úr javaslatát – nevezett támogatná az egyébként jó és fontos kezdeményezést, s ha hozzá tenné – akár kiegészítésként – saját gondolatait. Ha annyira jók, bizonyára sok pártfogója lenne. Egy közindítvány nem tanulmány, nem megoldási terv, hanem egy, a magyar földkérdéssel összefüggő és tovább már nem halogatható teendőket, követeléseket és javaslatokat tartalmazó, felhívás, cselekvésre ösztönzés az illetékesek felé, egy felhívás – a témát tartalmazó, megtárgyaló – parlamenti vitanap megrendezésére, ahol minden érintett és tenni akaró hozzáértő elmondhatja a kérdéssel kapcsolatos észrevételét, a rejtett veszélyeket, esetleges megoldási javaslatát, ill. felajánlhatja az ezzel kapcsolatos tanulmányát! Ez az indítvány nem más, mint a témával (a földkérdéssel) kapcsolatos ellentmondások, és a valós (meg nem oldott gondok) feltárása, ill. annak a ténynek a megállapítása, hogy a kormány a társadalmi vita kérdésében hanyagul járt el, érdemi vita nélkül, és egy kezdeményezés arra, hogy a gazdák követeléseit azon a bizonyos nyílt parlamenti vitanapon vegyék figyelembe a döntéshozatal előtt, és épatsék be a készülő törvénybe!
      Úgy gondolom, hogy kicsinyes személyiséget takar az a viselkedés, hogy „ha az én véleményemet, ötletemet nem fogadták be, akkor az egész indítvány rossz”, és emiatt valaki leárulózza azokat, akik egyáltalán létrehoztak ezeknek a fontos gondoknak a megtárgyalására egy értekezletet.
      Ha T. István Úr annyira tökéletesnek hiszi saját ötleteit, szerezzen hozzá támogatókat, és adjon be egy önálló indítványt! De ne sértegesse azokat, akik jó szándékkal, nemes céllal munkálkodnak mindannyiunk fontos és közös ügyén!
      Csak mellesleg jegyzem meg, higyje el, hogy rajta kívül is vannak ebben a hazában okos, értelmes emberek, akik talán nem gondolják magukat tökéletesnek, de a maguk szerény lehetőségéhez mérten sokat tesznek a Haza érdekében.
      Kedves T. István Úr! Több alázatot kellene tanulnia, mert más kérdésben is rendre „lehülyézi”, ostobának nézi azokat, akik nem íönnel értenek mindenben egyet, netán más ötletük is van. Üdvözlettel: Híradmin – NIF!

      1. Ezt a simlis szöveget sajnos vissza kell utasítanom, főleg a névnélkülit.
        Ezek olyan sötét megnyilvánulások, hogy csak útakadályoknak jók.
        Kinek szólnak megrovó szavai? Ön is név nélküli, hiszen T. István sokféle lehet. Mi benne a simlis szöveg? Ennél azért kicsit világosabban és érdemben kellene hozzászólnia. Üdvözlettel: Híradmin – NIF

    1. Pontosan nem értem a hozzászólását. De senki sem títja, ezért bátran írja csak alá, ha a lekiismerete azt kívánja.

    2. Kedves Kocsándi Úr!
      A PETICIOK.COM oldalon aláirható a „Földtörvény társadalmi vitája…..cimszó alatt!!!
      Az pedig SZÉGYEN!!!!hogy ezt a peticiót-eddig-csak pár százan irták alá,miközben a „klubbrádióért…” többezer aláirással csatlakoztak!!!

Itt várjuk hozzászólását!