KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Felhívás a Rendvédelmi Szervezetek Vezetőihez, Tagságához! Honfitársak!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

/Akinek nem inge, ne vegye magára!/

A történelmi közel- és távolabbi múlt ismeretével tisztában lévők számára, a mára kialakult helyzet az alábbiak miatt következett be.

Nagyon sokan, akik nem ismerik a múltat, akár közületek is, ennek vagytok áldozatai, mindmáig.

A képlet leegyszerűsítve – de a tartalom lényegét föltárón, azt nem elhallgatva – a következőképpen fest.

Közületek, úgy tűnik sokan, a – változásokat bevezetni szándékozó kormány törekvései ellen – tiltakozó vezetőitek sem ismerik a való tényállást. Vagy ügyesen leplezik. Szerzett jogokról beszélnek, ami sosem volt az. Miért? Mert ajándékba kapták e meglehetősen átlátszó „jogokat”, egy volt pufajkástól, annak regnálása idején, továbbélésre szándékozandón, a letűnt múlt túlélői védelme érdekében. Kihasználva az emberi gyarlóságon alapuló, negatív tulajdonságokra épülő bebetonozást, hatalmuk megerősítése végett…A látszatra építve rendszerüket, ahogy az ’90 előtt, évtizedeken át, működött! Ha nem tudnátok, őket sosem érdekelte az egyéni ember sorsa, a széles tömegeké pláne nem, hanem az orwell-i RENDSZER, amely, mint kollaboránsoknak, földi paradicsomot jelentett a számukra. Élet-halál uraiként, az alattvalók elnyomásáért. A marxi-lenini elveken alapuló diktatúra életben tartásáért. Különösen 1948 után, teljhatalmuk birtokában. Minden eszközt igénybe véve, gátlástalanul. Ilyen, mint emberi jogok, csak papíron léteztek. A mindenható párt (MDP-MSZMP-MSZP) jelentette az alfát és omegát. Az ebben munkálkodók határozták meg a moszkvai útmutatás alapján, mit szabad és mit nem, egy megszállt országban, annak lakói valós érdekeinek semmibe vevésével.

Sajnos az átlagembereken túl, az elvi szinten kiemelkedőnek vélt, hitt, tartott, ú.n. elit tagjai sorában is, rendületlenül dívik az amnézia, 1990-et követően. Persze jól tudjuk, hogy a többségüknél ez tudatos, mert nem könnyű a szembenézés a múlttal, egykori önmagukkal. Ki-ki vérmérséklete, törtetése, egykori akarnoksága szintjének függvényében haladva a legkülönbözőbb ranglétrák lépcsőfokain. Nem kis kvalitású hazai és nyugati elemzők megállapítása szerint, az elmúlt 1100 évben nem volt olyan korszaka államunknak, amelyben akkora jelentőséggel bírt volna a cím és rangkórság vírusokat megszégyenítő volta, mint a Kádár érában. Rákosi Pajtás egyszerűen megoldotta e kérdést, az eke szarvától, a cipészműhelyből, pékségből,  stb-stb behíva, az új világ leendő „prominenseit”, kinevezve őket az ország gyárai, üzemei élére, minden hozzáértés nélkül. Elég volt a megbízható „jó káder” titulus, két-három haver, újsütetű (nem ritkán volt kisnyilas) pártmunkás ajánlásával.

Oszt’ elindult a szekér. A tengelytörés be is következett ’56 forró őszén. 45 éven át tartott a társadalom kényszerpályás vergődése, tegyük hozzá, a II. VH. utáni nagyhatalmi arrogancia és közöny folyományaként. Ahogy az a ’19-es vörös terror idején, ennek előszeleként is megmutatkozott. Trianonról nem is szólva. De ez most más téma.

Mindkét alkalommal (’19-ben, ill. ’45 után), az individuum, az egyéniség eredendő adottságainak átformálásával, elsősorban szellemiségének tudatos rombolásával. A társadalom egészének megtévesztésére alapozva fő ideológiai célkitűzéseiket. Legyenek beletörődő szolgái egy olyan politikai rendszernek, amely teljesen idegen volt a magyarság mentalitásától, annak hagyományaitól.

Semmibe véve az emberi méltóságot, az egyéni szabadságjogokat, a társadalom önszerveződését, stb-stb. A hazatelepített, a nagy SZÚ-ban kellőképpen felkészített kollaboránsok közreműködésével feláldozva a második világégés után kirabolt, tönkretett országot, egy torzult eszmerendszernek kiszolgáltatva.

Ennek isszuk a levét mindmáig s Ti valamennyien, akik nem veszitek észre a csapdahelyzetet, úgyszintén kései áldozatai vagytok e hamis ideológia ránk maradt vadhajtásainak. Az egykoron ebből élők máig sorainkba beépült, vagy inkább zömükben a helyükön hagyott kártevőinek, nemzetrontóinak látható örömére. Az őket körültekintés nélkül, tudatlanságból és ismerethiányból fakadóan, általatok is történő továbbszolgálókként. Elvakult módon, a mellettük való kiállásotokkal. Nem véve észre, hogy tudat alatt, máig tartón a rabszolgái vagytok e nemkívánatos állapotoknak, amely zavartalanul mérgezi a közéletünket, a társadalom egészét lebénítva, a kibontakozás, a megújulás ellenére, részben „önjáróan”.

Fel kellene ébrednetek e rémálomból, amely megkeseríti a mindennapjaitokat, s makacs rövidlátásotok eredményeként, meghosszabbítja a túlélésre berendezkedett here réteg főúri életét. Míg Ti és a lakosság döntő hányada még rosszabb életkörülmények között él, mint a pártállami diktatúra, elnyomás alatt. Ideje lenne a tisztánlátásotok eljövetelének.

Minél inkább ragaszkodtok a régi rendszer csapdái megtartásáért, annál később következik be a társadalom megújulása, a paraziták kiszűrhetősége. Ne legyetek hát önmagatok és a jövő generáció, saját utódaitok ellenségei.

Ébredjetek fel, nyissátok ki a szemeitek, halljátok meg a szirénhangok helyett a kristálytiszta szólamokat, képletes zenei hangokat. Melyek a felszabadulásotokat eredményezi, ha előveszitek végre a józan eszeteket. A RENDSZERVÁLTOZÁS nem halogatható tovább. Ne legyetek ennek kerékkötői, sokkal inkább élenjáró támogatói. Saját, jól felfogott érdeketekből.

Betartva és ki-ki a maga helyén, beosztásának megfelelően betartatva a letisztulást eredményező új törvényeket, amelyek a Ti javatokat is szolgálja majd. Ám ehhez le kell győznötök az önzéseteket, amit már írásom elején is ecseteltem, mint egyik sarokpontot, amellyel a Lenin fiúk utódai operáltak, 1945 után kézbe véve épp a Ti előd szervezetiteket. A nép ellenére, annak megfélemlítésére, leigázására, ha kellett, a gondolkodásra kész, gerinces magyar emberek, hazafiak likvidálására.

Okos ember a történelemből inkább tanul, mint azt megismételni hagyja, vagy meggondolatlanul, önmaga támogatja.

Fel hát a tisztességes küzdelemre, az új, élhető Magyarország alapjainak lerakásáért!

Mi, tisztánlátók, számítva belátó készségetekre, a Hazánkat szolgáljuk! Jertek velünk!

Budapest, 2011. június 9.

Huj, Huj, Hajrá!

/Péteri Attila Árpád/

 MJB (Magyar Justitia Bizottság) elnökségi tag

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Felhívás a Rendvédelmi Szervezetek Vezetőihez, Tagságához! Honfitársak!

  1. 2010. évi CXXX. törvény
    a jogalkotásról
    A jogalkotás alapvető követelményei
    2. § (1) A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.
    (2) Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
    Alkotmány: „7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”
    Döntéshozatal és jogalkotás az EU-ban (részlet):
    Jogelvek: „A visszaható hatály tilalma: ez az elv azt jelenti, hogy a jogszabály hatályba lépése előtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle negatív hatása sem lehet.”
    azaz:
    az Európai Emberi Jogi Bíróság (Strasbourg) megállapította, hogy egyéni jogokat, avagy hasonló előnyöket biztosító jogszerű intézkedés visszaható hatályú visszavonása ellentétes az általános elvekkel.

  2. Alapvető dolgot hallgat el a cikk szerzője. A likud fidesz ezekben tettestárs volt és a mai napig ugyanazt a politikát folytatja mint mszp(m)p csak most nem egy segget (moszkva) hanem sokat nyal egyszerre, tel-aviv, vasington, brüsszel,. kína,
    moszkva meg ami éppen elébe kerül. Ez a hazaáruló patkány horda egyenes folytatása a rákosi bandának, mindenki jó és szép csak a Magyar nem kívánatos! A rendőrségnek nevezett maffia bűnszervezet pedig azért került terítékre mert új maffia főnököt akarnak szolgálni nem a sintér-pintér elvtársat! Egyébként teljesen jogosan kell nekik „dolgozni” ugyanúgy mint a valóban hasznos munkát végző embereknek. Majd ha tényleg a Magyar népet szolgálják például a gyilkos, tolvaj cigány horda eltakarításával, a hazaáruló, gyilkos, tolvaj politikai elit bebörtönzésével és az idegen Magyar gyűlölő azt kifosztó zsidók megregulázásával akkor majd kopogtathatnak a jó indulatunkért de addig kuss a nevük! Majd ha nem az autósok kifosztása lesz az egyetlen napi tevékenységük akkor esetleg oda figyelünk a panaszaikra de ehhez alapvetően kell megváltozni a rendőrségnek!

  3. Miért nem hajlandó a FIDESZ a rendszerváltást végrehajtani, hazánk sírszéléig vivőit bíróság elé állítani? Miért? Hiszen tudhatja, hogy ha ezt elmulasztja, akkor a következő választáson a legnagyobb zür fog kialakulni, mert senkinek sem lesz többsége, és senki senkivel nem akar koalícióba lépni.
    FIDESZ – mozdulj, mert véged lesz! És nekünk is végünk lesz…

  4. Kató Rudi és Kanalas Gém
    A rendőrségről itt olvashattok összetett véleményt:
    http://jovonk.info/2011/06/10/hoditas-uj-szakaszba-lepett-hatalomnak-mar-nincs-szuksege-magyar-rendorokre
    http://jovonk.info/2011/06/10/interju-ifj-gyorkos-istvannal-rendorseg-es-hatalom-illetve-magyar-tarsadalom-viszonyarol
    A rendőrség cselekedeteit, viselkedését csak ilyen módon lehet helyesen interpretálni, megérteni.
    Rend nélkül nincs állam. semmilyen állam!

    1. Csak annyit kérdezek a cikkek elolvasása után a „tisztességes hazafi” rendőreinktől, hogy akkor miért nem tartoztatták le még mindig a belügyminisztert? Ha tényleg van közöttük tisztességes, akkor miért nem tesznek ellene, amikor, ha jól tudom, nem is parlamenti képviselő, tehát bármikor le lehet tartoztatni! Az egész ország gondolkodni tudó közvéleménye tudja, hogy az egyik keresztapa az országban, az ország egyik legnagyobb maffiózója! Várom a tisztességes rendőrök intézkedését!
      Maximálisan egyetértünk!
      Ha a rendőrök tisztességesek, akkor kötelesek(sic!) fellépni a bűnözőkkel szemben! Azt ne meséljék be, hogy nem tudnak Sintér elvtárs dolgairól!
      Híradmin

  5. Ha nálunk „ajándékba kapták e meglehetősen átlátszó „jogokat”, egy volt pufajkástól” a rendvédelmisek, akkor akár keletre, akár nyugatra mindenhol vajon kire hivatkoznak, mert ezekben a munkakörökben szinte mindenhol 20-25 év szolgálati viszony után mennek nyugdíjba!!!!
    Mindenki tisztában van a történelemmel, de az időt nem lehet visszaforgatni, nem a múlton kéne végre siránkozni, meg sajnálni magunkat múltbéli események miatt. Pláne nem kéne hagyni, hogy egymás ellen uszítsanak minket, kihasználva az emberek irigységét. Attól, hogy a másiknak rosszabb lesz Neked még nem lesz jobb!! Amíg azzal foglalkozik a sok gondolkodni lusta „birka”, hogy utálja a másikat, addig észre sem veszi, hogy az ő éjszakás, délutáni pótlékát is elveszik, ingyen túlórára kötelezik stb.
    Kedves kató rudi!
    Az autósokat nem a rendőrség fosztogatja, hanem az állam, mert akár hiszed akár nem a rendőrség egy fillért sem kap ezekből a pénzekből. Az állam is csak a magyar autósokat fosztogatja, mert a külföldiektől a mai napig nem hajtható be a közig bírság jogszabály hiányában (hiába a magyar EU elnökség is). Bár nem tudom azzal tisztában vagy- e, hogy mennyivel kevesebben haltak meg vagy nyomorodtak meg mióta ez a „fosztogatás” tart?!!!
    Sajnos a jogszabályok mindenkit védenek csak azokat nem, akiknek be kell tartatni őket. Majd, ha az olyan emberek is, mint Te azon háborodnak inkább fel, hogy miért nem a rendőr szavának hisznek egy bűnözővel szemben, akkor majd megint lesz értelme a munkájuknak. Akkor majd talán nem a rendőrnek kell többet járni a bíróságra, akit minden bizonyíték nélkül elítélnek, csak azért, mert rendőr, a bűnözők meg mehetnek haza, mert nekik „szegényeknek jogaik” vannak!!!
    De ha úgy gondolod, hogy kívülállóként ennyire jól tudsz mindent, miért nem húzod fel az egyenruhát és mutatod meg, hogy is kel ezt csinálni a sok hozzád hasonló véleményen lévővel együtt. Hidd el sokan örülnének ennek, többen, mint gondolod!!!

    1. Óriási tévedésben vagy mert az egyik magas rangú rendőr tv-ben ismerte el hogy a rendőrség megkapja a maga kvótáját a büntetésekből olyannyira hogy eleve be építve a költség vetésükbe! Tájékozódj mielőtt hülyeségeket írsz!

      1. Ez van amikor valaki csak azt látja-hallja, amit a sajtó közvetít!
        A rendőrség minden évben megkapja az éves költségvetését. A beépítve a költségvetésbe azt jelenti, hogy a kormány eleve számol valamennyi bírsággal, ami a rendőrségnél marad és annyival kevesebbet kap az állami költségvetésből. Effektíve több pénzt nem kap! Valószínűleg azért nem tudják sok helyen a villanyszámlát sem kifizetni, a túlórákról meg nem is beszélve. Csak erről nem nyilatkozik senki.
        Szóval lehet a tv. alapján is tájékozódni, (ahol az egyik adó erre ferdít, a másik meg arra torzít) véleményt formálni meg okosnak lenni csak éppen a lényegről nincs sok fogalmad.

    2. Nagy tévedésben vagy mert igenis van fogalmam a tényekről! A büntetésből származó bizonyos % teljesítése elő van írva a rendőri vezetésnek akik napi szinten kiadják a szolgálatot teljesítő rendőrnek és amennyiben nem hajtja végre kimarad az előléptetésből, jutalmazásból! A mundér becsületét nem érdemes ott védeni ahol nem lehet!

  6. A cikkben felsoroltakkal teljes mértékben egyetértek,de a pártok felsorolásánál nem MKP-MDP-MSzMP-MSzP lenne a sorrend?
    Kató Rudi: teljesen igazad van, valami nagy tekintélyü külföldi politikus mondta,
    azért ami egy országban történik,nemcsak az aktuális kormányzat,hanem annak
    mindenkori ellenzéke ugyanolyan mértékű felelősséggel tartozik.
    Láng Miklós: komolyan gondolod, hogy a „választásokon” múlik a sorsunk?
    Nem ugyanaz a kör dönti el már a „választások” előtt, hogy ki lesz a befutó?

  7. Kató Rudi nem hagyja magát!
    Nem használt neki semmit sem a jovonk.info-n lévő cikkek elolvasása arról, hogy a rendőrség az nem egy ember, és nem lehet emiatt csak ilyennek, vagy csak amolyannak jellemezni.
    Engem a szekuritáté 2 hónapig vallatott, de akkor sem utálom csak úgy en-block a rendőrséget. (A szekut igen, mert az ellenség! Érdekelt az erdélyi magyarság elüzésében! de ne feledd, hogy magyar származású szekus tisztek -kevesen voltak- tájékoztatták belülről a magyar szolgálatokat, és végül kimenekültek magyarországra és itt aztán borították a bilit!). Annyi biztos, hogy a titkos szolgálatok egyik tisztjében sem bíznék, legyen az magyar, román, német vagy EU-s. mert végzik a feladatukat és a parancsok mindig fentről, ki tudja honnét, érkeznek. de ismerek a magyar titkosszolgálatok részéről is nem egy gondolkodó embert, aki képes arra, hogy a tovább adandó információkat megszürje. Ezek sajnos kisebbségben vannak, de -nekünk magyar hazafiaknak- annál nagyobb az értékük!!!
    Ahogy a jovonk.info 2 fennebb emlitett cikkében irják: Minden népfelkelésnél a rendfentartó szervek az erösődő népfelkelés oldalára állnak! Ez törvényszerű! És ezzel ők döntik el, hogy a népfelkelés az győztes forradalommá váljék!!! Ezt jegyezze meg minden -magát szégyenteljesen radikális nemzetinek mondó- rendőrség ellen höbörgő balfasz! A forradalom nemzetközileg is elismert meghatározása: A forradalom Győztes népfelkelés!
    A baj az, hogy ezeket a törvényszerűségeket az ellenség is ismeri és próbálja különböző eszközökkel ezt megakadályozni:
    -infiltrálás
    -a rendőrségen, vagy bármelyik titkosszolgálation belül ható összetartó (kohéziós) erőt semlegesíteni; (ez a kohéziós erő lehetne a nemzettudat, ami mára már egész csonka-országban csak nyomokban létezik; de létezik; és még ezt is szétcincálnák)
    -bízalmatlanság keltése belső besúgó hálózat müködtetésével;
    -egyesek, ill. bizonyos csoportok jogtalan előnybe helyezésével: előléptetések, prémiumok, stb.
    -akiket a fenti módszerekkel nem tudnak megregulázni azokat, lásd Szima Judit esetét, letartóztatják és megpróbálják a nagykabátlopás esetét alkalmazni náluk.
    Én azt kívánom erdélyi magyarként, hogy a magyar rendőrség váljon a magyar nemzettudat hordozójává, egyik legfontosabb tartóoszlopává, ahogy ez minden európai nemzetállamban müködik! Masszív magyar nemzettudat nélkül nincs magyar rendőrség, és nincs magyar rend!

    1. Nem tudom hogy az írása után, főleg annak gondolat vitele után, sajnáljam-e önt, hogy mi történt? A vonalvezetése alapján beépített ember lehetett, mint annak idején Rajk Lászlót is, a saját bandája akasztotta fel! Ez a rendőrség nem a forradalom oldalára áll, hanem a bolsevikok propagandájára ült fel. Vessük össze, hogy a bíró elvtársak azért morgolódnak és mentik fel dacból az összes tolvaj, hazaáruló bűnözőt, mert nem engedik őket 70 éves korukig „dolgozni”, a „kedves” rendőreink meg – akik a cigány gyilkosok elől el menekülnek, a de a hazafi tüntetőket rokkanttá teszik – 40 évesen akarnak nyugdíjba menni! Most akkor kinek van igaza? A Szima elvtársnő ugyanolyan köztörvényes bűnöző mint a Kolompár Orbán, csak a cigány mundérba menekül! Az is igaz, hogy a hatalom, amíg őket szolgálta, addig támogatta, addig átnézett felette. Összegezés képen a Markó-félék, erdélyi származásukra való tekintettel együtt is, a férgek közé tartoznak az én szememben!

  8. Nagy Lajosnak, aki ezt írta:
    „azért ami egy országban történik,nemcsak az aktuális kormányzat,hanem annak
    mindenkori ellenzéke ugyanolyan mértékű felelősséggel tartozik.”
    Olvasd el az itt nemrég közölt „Jobbikból is lehet Rosszabbik” c. tanulmányt. Amit közölt a hunhir.info is. A NIF-en kevésbé, de a hunhir-en aztán szétrágták a szebbjövösök a szerzőt! Szerző ua. állítja, amit te itt irtál, és arra a következtetésre jut, hogy a JOBBIK-nak ki kellene lépni a parlamentből, mert Rosszabbik lesz belőle!
    NIF-szerkesztő azt a bakklövést követte el, hogy a tanulmány szerzőjének az igazi nevét közölte le. remélem szegény még életben van! A hunhir-en többen megfenyegették!
    Nem követtem el hibát, hanem a szerző így közölte!
    Kínosan vigyázok a szerzők személyi jogaira! Külön meg szoktam kérdezni, ha szükségét érzem, hogy biztos a saját nevén akarja-e közölni?
    Híradmin

  9. Szevasztok!
    Már írtam – de ismétlés a tudás atyja alapján – jó jel, mert fosnak a maffia vezérek – készenlét elrendelés – mindenki otthon a lakásán köteles tartózkodni – a parancsnok ellenőrizni fogja…
    „ESZEMBE JUT GYERMEKKORÚ CSÍNYTEVÉSEM” azt csináltuk, akit megakartunk tréfálni az ajtó fölé egy vödörvizet tettünk – amikor nyitotta az ajtót, a nyakába zúdult a víz…
    első hely víz van a vödörben, második hely aprókavics van a vödörben, harmadik hely nagy kavics van a vödörbe, negyedik hely jó pofán kell verni, az ötödikre már fél menni , a hatodik meg már hat rá…
    egyszóval egy-két fővel elbánnak de tömegesen gyakorolják jogos törvényes jogaikat – semmi bántásuk nem lehet – nem tud mit kezdeni vele a hadbíróság sem…
    szeretettel: spari…

  10. Most esik „arcra” a sok ellendrukker…..!
    Ha még idáig eszetekbe sem jutott volna, akkor most tudjátok meg időben, hogy MINDENKI nyugdíja meg lesz adóztatva, 65 éven aluli járandóságok tekintetében, első körben, később pedig a többieké is.
    Persze át lesz keresztelve, más néven lesz elfogadtatva (a 2/3-os forradalmárokkal) a parlamentben, nem nyugdíj lesz, hanem „szociális járandóság”. A nyugdíjat nem lehet egyelőre mert nem eu. komfort, de ezen még dolgoznak, hogy hogyan lehet kikerülni, de ha majd nem nyugdíj lesz az elnevezése, akkor már most is megadóztathatják különböző mértékű sávos adókulccsal, mert abba nem szólhat bele Brüsszel.
    Azért is mondta O.V., hogy „nekünk nem fognak Brüsszelből diktálni”, (teccik rá emlékezni???).
    Jelenleg a Rendvédelmisekkel kezdték, először az ő torkukon kellene valahogy lenyomni ezt a „csomagot”, utána már a többi szakszervezettel sokkal könnyebb, mert a Rendvédelmisek a leg szervezettebbek.
    A sok buta ellendrukkernek nem jutott eszébe, hogy ha a Rendvédelmiseket sikerül megtörniük, és a hatalom tervének végrehajtása velük szemben sikerül, akkor már az eddigi ellendrukkerek lesznek a következő szenvedő alanyok, akármilyen területen dolgoztak is eddig.
    Így múlik el, a másokon kárörvendés rövid ideje, mikor már mindenki a saját bőrén fogja nemsokára megtapasztalni ugyan azt az elvonásokat, amit most a Rendvédelmisek élnek át.
    Mint a kiszivárgott részletekből kiderül, a „visszahívott”, pontosabban vissza erőszakolt rendvédelmisek, a jövendő munkatáborok őrei, illetve munkafelügyelői lesznek, illetve a tervbe vett „munkaszolgálatosokra” fognak felügyelni. Minden olyan személyre, aki elveszítette az addigi munkahelyét, és a három hónapos munkanélküli segély alatt sem talált megfelelő munkahelyet magának, az esetben munkatáborban, illetve általuk szépen elnevezett „közmunka programban” kötelező lesz részt vennie. Ha nem, akkor kényszeríthetik erre, illetve szankciókat alkalmazhatnak az esetben ellene.
    Ez az a szépen elnevezett „közmunka program” tartama röviden, amelyben lesz autópálya melletti fűkaszálás, vízelvezető árkok ásása, védőgátak javítása (Tisza, Duna, Dráva, Kőrösök, stb.), vasúti sínek melletti szemétszedés, falukban, városokban vízelvezető árkok tisztítása, bővítése, állami, önkormányzati tulajdonban lévő tarlók kaszálása, parlagfű mentesítése, illegális szemétlerakatok megszüntetése, ősszel még lombszedés, télen hómentesítés, stb., stb.
    Mindenkinek fognak találni közmunkát, így lesz meg az ígért egymillió új munkahely, a rájuk vigyázó őrökkel együtt.
    Akár erőszakkal is kényszeríthetik a közmunkára az őrök a személyeket, mert „ingyenélőkre nincs szükség” a miniszterelnök szerint. Ja és 2012. január 1. től megszűnik a nők 40 éves szolgálati viszonyuk után járó nyugdíbavonulási kedvezmény is, és utána rájuk is egyformán vonatkozik a férfiakra vonatkozó kötelezettség 65 éves koruk betöltéséig.
    A kisebbségiek meg tovább fémgyűjthetnek, illetve O.V. 100.000. új Rendészeti tábor felügyelőt képez ki belőlük ígérete alapján, gyorstalpaló lehetőséggel, és már a bűntetlen előélet sem feltétele a felvételüknek. Aki nem hiszi,
    http://iwww.mandiner.hu/cikk/20101206_rendeszeti_program_roma_fiataloknak
    http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/taborba-varjak-a-rendeszeti-palyara-keszulo-cigany-szarmazasu-tanulokat-372067
    Ők még irányítani, fegyelmezni, és őrizni is fogják azokat a polgári személyeket, akik elveszítették az addigi munkahelyüket, legyen az majd volt pedagógus, volt orvos, vagy egyszerű szakmunkás eddig.
    Lesz még a felügyelők között volt rendőr, volt vámos, öregebb tűzoltó, volt büntetés végrehajtó őr, és kiöregedett polgárőr is. Aztán személyesen is el lehet mondani nekik, hogy dolgozzanak nyugodtan tovább nyugdíjuk helyett, hiszen ez a kötelességük.
    És lehet, hogy sokan lesznek azok közül közmunkások, akik mostanában szidták, káromolták a nyugdíjba vonult Rendvédelmiseket a médiákban, vagy egyéb hekyen akár, a szolgálati nyugdíjuk miatt.
    Arra figyelj a jövőben nagyon, hogy el ne veszítsd a munkahelyedet 65 éves korodig, vagy ha még is, úgy találj magadnak három hónapon belül másikat. Vagy legyél jóban a munkafelügyelőddel, mert gumibot lesz nála. és egyéb kényszerítő ezköz, és nagyon morcos lesz, mert vagy szidtad, mert ő a kissebbségi, vagy mert nem az, de esetleg elvették tőle a már letöltött, eddigi szolgálati nyugdíját. Úgy hogy lesz okuk bőven arra, hogy keményen alkalmazzanak minden kényszerítő ezközt, ami náluk lesz.
    Ja és továbbra is szavazz a „fülkében a forradalmárokra”.
    Ha nem hiszed el e rövid tájékoztatást, akkor várj egy esztendőt, vagy nézz utána még magad is.
    Hehe,……. lehet mosolyogni mások, szerzett jogának megcsorbításán
    http://www.frsz.hu/directory/news/news_2011-6-4_4375.php
    Szijjártó Péter az m1 Ma Reggel című műsorában
    2011.június 3.
    http://fidesz.hu/index.php?Rovat=11431&Media=11569
    —————————–
    A „terv”. Elfogadhatatlan….
    http://www.rkdsz.hu/hirek/az-elfogadhatatlan-terv

    1. A tipikus bolsevik, zsidó módszer amikor nincs valós érvünk akkor teljesen más témát dobunk be a vitába hogy eltereljék az eredeti kérdésekről a szót!
      Száz szónak is egy vége mégpedig ez a bűnöző és azokat támogató rendőrség nem számíthat a lakosság támogatására, szimpátiájára!

  11. Ugyan milyen alapon beszél „szerzett Jog”-ról ez a moszkovita tanonc szakszervezetis léhűtő nyugger, aki 42 évesen már nyugdíjas? Az, hogy neki és elvtársainak a haldokló pufajkás és a sajnos még nem haldokló Gyurcsányi megígérte, hogy élete végéig MI eltartjuk a rettentően magas nyugdíjjárulékainkból, az az ő magánügyük. Én nem azért szeretnék dolgozni (ezeknél a seggfej fakabátoknál már 10 évvel idősebb vagyok, és legalább 10 x annyi járulékot fizettem eddig, mint ők), hogy olyan szemkilövő suttyókat tartsak el, akik e mellett havi 200 ezerért biztonsági vezetők egy bankban, vagy bíróságon. Mert ismerek egy pár ilyet…

    1. Csak tájékoztatásul a jól informált, elvakultan utálkozóknak:
      azok után, akik korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba + 13 %- al több TB járulékot fizetnek, mint utánad. Nem tudom ki mennyit keres, de lehet, hogy az a 10x annyi igazából egy forinttal sem több, csak ezt a utánuk 25 év alatt fizetik be. Utána lehet ám nézni!!!
      De gondolom arról is a szemét rendőrök tehetnek, hogy az utánuk fizetett járulékot sem a nyugdíjakra fordítja a mindenkori kormány!

      1. Az „elvakultság” csak reakció a rendőrök viselkedésére a magyar lakossággal szemben! Ha tényleg rendőrök lesznek, a szó valódi értelmében, akkor majd gondolkodunk róla, hogy változtatunk a szimpátiánkon, de addig nincs miért! Az hogy mennyi adót fizetnek utánuk, azt megint csak a tőlünk elrekvirált adó forintjainkból teszik, tehát egyáltalán nem kell ezen álláspontunkat sem felül vizsgálni! Néha nem ártana gondolkodni is egy kicsit, mielőtt „vagdalkozunk”, rendőr elvtársak!

      2. Erre a rendőrségre számíthatunk akik a normális Magyar embereket verték és fújták le gázsprével a köcsögöket védve? Úgy nem gondolod komolyan?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük