KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

FELHÍVÁS a politikai foglyok szabadon bocsátása melletti demonstrációra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Szabadságot a

politikai foglyoknak!

Szabadságot

Budaházy Györgynek!

Címmel 

Demonstráció a balatonőszödi beszéd utáni felkelés kirobbanásának 5. évfordulóján,

2011. szeptember 17-én (szombaton),

17 órakor a budapesti Kossuth téren. 

Közel másfél évvel a „fülkeforradalmi” kormány megalakulása után Budaházy György és más hazafiak még mindig börtönben vannak, fogvatartási körülményeik pedig egyre csak romlanak. Bár a jelenlegi kormány is szavakban forradalmi változásokat sürgetett az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció ellen, a győzelem után nem hirdetett amnesztiát, sőt a politikai eljárások száma csak nőtt az utóbbi időben.

Felszólalnak:

Morvai Krisztina, európai parlamenti képviselő

Gaudi-Nagy Tamás, országgyűlési képviselő

Lenhardt Balázs, Jobbik, országgyűlési képviselő

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke

Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, országgyűlési képviselő

valamint a Budaházy-család tagjai

 A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “FELHÍVÁS a politikai foglyok szabadon bocsátása melletti demonstrációra

  1. Budaházy György egyetlen „vétke”, hogy a mindannyiunk közös tulajdonából milliárdos vagyont összelopó Gyurcsány Ferenc vezette, 2006 áprilisában hazugsággal és csalással választást nyert, tehát törvénytelenül hatalmat bitorló tolvajbanda ellen lépett fel.
    Evvel kapcsolatban ide csatolom Dr. Sólyom László, akkori Köztársasági Elnök úrnak 2007 április 27.én és május 13-án küldött levelemet.
    —– Original Message —–
    From: Lévay Atilla
    To: elnokititkarsag@keh.hu
    Cc: Tátrai Miklós ; Szilvásy György ; Szekeres Imre ; Simon Gábor ; Orosz Sándor ; Mécs Imre ; Mandur László ; Lendvai Ildikó ; Lamperth Mónika ; Kiss Péter ; Horváth Csaba ; Hiller István ; Harangozó Gábor ; Gyurcsány Ferenc ; Dr. Vadai Ágnes ; Dr. Göncz Kinga ; Danielisz Béla ; Bárándy Gergely ; Avarkeszi Dezső
    Sent: Sunday, May 13, 2007 8:15 AM
    Subject: Fw: Magyarországnak 2006 áprilisa óta nincs törvényes kormánya!
    Tisztelt Elnök úr!
    Utalva április 27-én küldött villanylevelemre, Ön, mint jogot végzett ember szerint, nincs és nem is lesz alkotmányos módszer egy csalással, hazugsággal hatalomra került és azt több mint egy, (vagy inkább öt) éve bitorló kormány eltávolítására? Nincs más választásunk, mint bambán végignézni teljes erkölcsi és anyagi tönkretételünket?
    Üdvözlettel.
    Lévay Atilla
    Zsámbék, 2072, Dózsa György u. 6. Tel.-23-342198
    —– Original Message —–
    From: Lévay Atilla
    To: elnokititkarsag@keh.hu
    Cc: Dunántúli Napló ; Heti Válasz ; Heves Megyei Hírlap ; Magyar Hírlap ; Magyar Nemzet ; Népszabadság ; Népszava ; Pécsi Hírek ; Petőfi Népe ; Szabad Föld ; Zsaru ; Zenit TV ; tenyek@tv2.hu ; nap-kelte@naptv.hu ; MTV-Hiradó ; Hír tv. Hírháttér ; Echo TV ; Duna TV ; ATV
    Sent: Friday, April 27, 2007 7:32 AM
    Subject: Magyarországnak 2006 áprilisa óta nincs törvényes kormánya!
    Magyarországnak 2006 áprilisa óta nincs törvényes kormánya!
    Tisztelt Elnök úr!
    Minden civilizált jogrendszerben alapelv, hogy a megtévesztéssel kötött szerződés érvénytelen, semmis!
    Miután Gyurcsány Ferenc és az MSZP vezetői beismerték, hogy szándékosan félrevezették és megtévesztették a választókat a 2006. áprilisi parlamenti választások eredménye érvénytelen, semmis!
    Az érvénytelen, semmis társadalmi szerződésre alapított hatalomgyakorlás illegitim. Ha az Országgyűlés ezt az illegitim kormányt támogatja, akkor az országgyűlés is illegitim. A Rendőrség, ha végrehajtja a jelenleg törvénytelenül hatalmat bitorló bűnbanda utasításait szintén illegitim! Bűntársává, cinkosává, (ÁVH szerű öklévé) silányul és megszűnik Magyarország rendőrsége lenni. A nürnbergi perek óta, nem lehet arra hivatkozni mentő körülményként hogy felsőbb parancsot hajtott egy katona, vagy egy rendőr végre, tehát nem ő felelős a tetteiért és azok esetleges következményeiért! Egy hatalmat bitorló illegitim kormány parancsainak végrehajtását, a Rendőrség (törvénytisztelő) tagjainak nemcsak lehet, de kötelességük is megtagadni.
    Magyarországnak 2006 áprilisa óta nincs törvényes kormánya!
    Önnek, mint jogot végzett embernek ezeket a tényeket illene tudni és figyelembe venni!
    Lévay Atilla
    Zsámbék, 2072, Dózsa György u. 6. Tel.-23-342198

  2. Gyuri ügye a „pártatlan” magyar jogszolgáltatás állatorvosi lova. Talán összeesküvés-elméletnek tűnik, de gyanítom, hogy hazánktól teljesen
    idegen erők tartják Gyurit a börtönben. Az sem elképzelhetetlen, hogy az állami erőszakszervezetek akkor szarvashibát követtek el nemzeti hősünk elszigetelése kapcsán, hogy annak napvilágra kerülése hatalmas bukás lenne a magyar „rendőrség” számára, talán még fejek is hullanának.

    1. Csupán egyszerűen, de határozottan elmondta az igazságot, ezért fejét veszik a hatalom mindenkori bitorlói. Ja, meg az u.n. „igazságszolgáltatás”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük