KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fotó: Beliczay László / Magyar Nemzet

Felbonthatja a borítékokat a Fidesz szövetségese

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Számonkérték a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) aktivistái egy délvidéki kettős állampolgáron, hogy a lezárt borítékban leadott szavazólapján miért nem szerepel érvényes voks – legalábbis erről írt a Délhír elnevezésű vajdasági hírportál. A cikk szerint egy szabadkai olvasójuk mesélte el, hogy szándékosan érvénytelenül voksolt, a levélszavazatot odaadta a VMSZ aktivistáinak, majd ezután érkezett a meglepő telefonhívás. Ez pedig arra utal, hogy kibonthatták a borítékját.

Ezen a történeten kívül több, a nevét a nyilvánosság előtt nem vállaló külhoni magyar is beszámolt gyanús esetekről, közös jellemzőjük, hogy mind a VMSZ aktivistáihoz köthetők.

A szervezet, amelyet a magyar kormány stratégiai partnerének tekint, egyébként nyíltan arra buzdít mindenkit, hogy a Fideszt támogassa.

A Délhír egy zentai olvasójuk történetéről is beszámolt, akinél a VMSZ aktivistája még a kitöltésben is segített. Ráadásul nemcsak a csomagban lévő adatlapot, hanem konkrétan a szavazólapot is magához vette. Ám hibát követett el, a család ugyanis a Fideszt akarta támogatni, az aktivista viszont véletlenül rossz helyre húzta be az ikszet. Miután erre figyelmeztették, sűrű elnézések közepette felállt, majd kiment az autójához, és néhány pillanat múlva megjelent egy kitöltetlen szavazólappal. Márpedig ilyet csak illegálisan tarthat magánál. A portál egyik bánsági olvasója is panaszkodott amiatt, hogy egy VMSZ-es ismerőse folyton zaklatta, hogy segíthessen neki kitölteni a levélszavazatát, mert „az nagyon bonyolult feladat”.

A Vajdaságban az elmúlt hetekben kerültek ki olyan plakátok, amelyek a külhoniak szavazását „magyarázzák el”, az utolsó elem pedig az, hogy a borítékot át kell adni az aktivistáknak. A Nyugat.hu vette észre, hogy éppen ugyanezek a hirdetések voltak láthatók a háttérben akkor is, amikor Orbán Viktor nemrég a VMSZ-hez látogatott. Márpedig

a levélszavazatokat a választóknak kellene postára adniuk, elvinni valamelyik külképviseletre, leadni egy magyar választási irodában, nem pedig aktivistára bízni.

A jobbikos Szávay István a cikk megjelenése után úgy fogalmazott, hogy „a Fidesz bármit megtenne annak érdekében, hogy elkerülje az elszámoltatást és despotikus hatalmát akár évtizedekre is bebetonozza, a választások megnyerése érdekében mindenre képes, még a választási visszaélésektől sem visszariadva”. Egyúttal

A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy sajtóinformációk szerint Erdélyben törvényellenesen regisztrálták állampolgárok tömegét, Kárpátalján pedig szervezetten buszoztatják a magyarokat a konzulátusokra szavazni.

MNO

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük