KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fehéroroszország nem kér a változásokból

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vasárnap tartották az elnökválasztást Fehéroroszországban, a hivatalban lévő államfő, Alekszander Lukasenka hozta a kötelezőt, nyolcvan százalék fölötti eredménnyel újra győzött. Immár ötödik elnöki terminusát kezdi a rend pártján álló Lukasenka. A liberálisok által „Európa utolsó diktátorának” tartott államfő újraválasztását még a nyugati propaganda, és egy szánalmas, felforgatásra tett kísérlet sem tudta beárnyékolni.

Lukasenka 1994-ben került az ország élére, és már akkor leszögezte, Belarusz nem fog úgy járni, mint az egykori szovjet érdekszféra frissen rendszert váltott államai; azt, hogy Fehéroroszország nem kér a gazdaság kiárusításából. Olyan politikus, aki a tekintélyelvűséget helyezi szembe a rombolással. Ebből fakadóan a tavaly februári kijevi puccs után kijelentette: Minszkben nem lesz Euromajdan.

„Nem elég kimondanunk, hogy a Majdan elfogadhatatlan Fehéroroszország számára. Fehéroroszországban nem lesz Majdan. Nekünk, katonáknak a feladatunk az, hogy fenntartsuk a békét és a stabilitást az országunkban.” – mondta az államfő tavaly február 23-án, a hadsereg és más fegyveres testületek tisztjeinek körében.

Az elnökválasztás hetében a belarusz határőrség hozzávetőlegesen kétszáz ukrán állampolgárt tartóztatott fel, sokan közülük fegyverekkel érkeztek. Az álcázott „látogatók” között többen nemzetközi körözés alatt állnak, illegális fegyveres csoportosulásokban való részvétel miatt. Lukasenka a sajtó képviselőinek tegnap azt mondta, hogy elege van abból, hogy az Ukrajnából érkező terroristákról szóló jelentéseket kell olvasgatnia. Feltette a költői kérdést: nem élhetünk békében?

Kívánunk jó erőt és egészséget Alekszander Lukasenkának munkájának folytatásához!

http://nemzetiarcvonal.net/

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük