KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fehéroroszország is beszáll az ukrajnai hadműveletekbe

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Mindig is orosz testvéreink mellett álltunk, és ez így is fog maradni” – fogalmazott a belarusz elnök.

Régóta eldöntött kérdés, hogy Belarusz részt vesz az Ukrajna ellen irányuló „különleges hadműveletben” – ezt mondta vasárnap Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök.

A július 3-ai belarusz Függetlenség Napja alkalmából felszólaló elnök azt mondta: az oroszok és a belaruszok már régóta együttműködnek katonailag.

„Mi vagyunk az egyetlen ország, amely Oroszországot támogatja ebben a küzdelemben.
Azoktól, akik szemrehányást tesznek, azt kérdezem: nem tudták, hogy az Orosz Föderáció legközelebbi szövetségesei vagyunk?

– fogalmazott, majd hozzátette: Oroszországgal közösen ők „egyetlen, hatalmas és független” államot hoznak létre.

Lukasenka azzal folytatta, hogy az orosz és a belarusz erők gyakorlatilag már ugyanannak a hadseregnek a részei, ebből adódóan pedig nem kérdés az sem, hogy a belaruszok is részt vesznek az orosz „különleges hadműveletben”.

Mindig is orosz testvéreink mellett álltunk, és ez így is fog maradni.
A különleges hadműveletben való részvételünkről én már rég döntést hoztam”

– fogalmazott .

Az, hogy a belaruszok is csatlakoznak a háborúhoz, már február végén is felmerült. Mindeddig ez nem történt, most viszont bizonyos jelek arra mutatnak, hogy tényleg megteszik ezt, ugyanis jelenleg is hadgyakorlatoznak az ukrán határ közelében.

Az ukránok ezzel összeüfggésben szombaton közölték, hogy abelaruszok offenzívát indíthatnak ellenük a következő napokban, miközben Lukasenka azt állította, hogy az ukránok támadták meg őket.

Mandiner

Kiemelt kép: ria.ru

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük