KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fegyelmi Gaudi-Nagy ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dr. Gaudi-Nagy TamasA képviselő azt kérdezte a bírótól, hogy nem zsidó származású-e

Hivatalból vizsgálatot kezdeményezett Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) elnöke, mert a politikus ügyvédként eljárva a múlt héten azt kérdezte egy bírótól, hogy nem zsidó származású-e.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Gaudi-Nagy szerint erre azért volt szükség, mert az eljárásban testi sértés elkövetőjeként szerinte egy „zsidó származású magyar” is érintett, ezért csak az elfogulatlanság megállapítása érdekében tudakolta Rózsa Mária bíró származását…

Gaudi kizárása
A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke szerint Gaudi-Nagy súlyos vétséget követett el a bíróság előtt (Népszabadság – Teknős Miklós)

Erről a tárgyalótermen kívül is hosszasan beszélt, hangoztatva, hogy magyarellenes koncepciós perről van szó. Ráadásul félreérthetetlenül „cigányozott”, amikor jelezte: egy Lakatos nevű úr ügyében biztosan másként járnának el.

Réti László kamarai elnök az ATV-ben hétfő este jelentette be, hogy fegyelmi eljárást rendelt el Gaudi-Nagy Tamással szemben, mert álláspontja szerint az ügyvéd súlyos vétséget követett el. Az elfogultság valóban kizárási ok lehet, de Réti szerint arra ilyen kérdéssel ürügyet keresni megengedhetetlen. Most egyelőre csak az előzetes vizsgálat indul meg, és az ügyvédpolitikusnak nyolc nap áll rendelkezésére, hogy nyilatkozzék.

Az elnök az eljárás eredményét nem akarja megelőlegezni, de úgy gondolja, azzal, hogy fegyelmit kezdeményezett, a saját álláspontját egyértelművé tette, és büntetés kiszabását várja. Emellett azt is reméli, a fegyelmi tanácsnak, illetve az etikai bizottságnak sikerül pontosan lefektetnie a védekezés határait, s meghatározzák az eljárás során áttörhetetlen korlátokat. A hatályos szabályok szerint az ügyvédet – vétkességének mértékétől függően – figyelmeztetésben vagy megrovásban részesíthetik, pénzbüntetéssel sújthatják, de akár a kamarából is kizárhatják.

Éppen tíz esztendeje hasonló kérdést tett fel a bírónak Grespik László ügyvéd is. Akkor Grespik közösség elleni izgatással vádolt zenészeket képviselt, akik korábban egy összejövetelen zsidóellenes és fajgyűlölő dalokat énekeltek. Az ügyvéd úgy gondolta, ha a bíró zsidó vallású vagy származású, ellene elfogultsági indítványt nyújt be.

Ez is érdekelheti:  Lezuhant egy katonai helikopter, több magas rangú tiszt meghalt

Az ügy akkor meglehetősen nagy botrányt váltott ki, az ügyvédi kamara pedig vizsgálatot rendelt el. Végül azonban nem szabtak ki semmilyen büntetést, mert az alaptörvény szerint a „védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt”. Ha megbüntetik, a döntés indokolása szerint alkotmányellenesen korlátozzák az ügyvéd jogait. A kamara mindazonáltal rosszallását fejezte ki és elhatárolódott Grespiktől, akit egyébként később a kollégái a BÜK elnökségi tagjává választottak, és a megbízatása a jövő év elején jár le.

Az eljárás eredményétől függetlenül fontosnak tartja Magyar György ügyvéd, hogy a kamara határozottan foglaljon állást az ügyben. Gaudi-Nagy magatartása szerinte méltatlan az ügyvédséghez, és aláássa az igazságszolgáltatás iránti közbizalmat. Magyar ezért nem is érti, annak idején Grespikkel szemben miért zárták le felelősségre vonás nélkül az eljárást.

Az ügyvéd ugyanakkor hangsúlyozta: a probléma gyökere, hogy aktív politikusok védőként praktizálhatnak. Az ő tevékenységüket aktuálpolitikai szempontok befolyásolhatják, és Magyar szerint a tárgyalóteremben is óhatatlanul meg kívánnak felelni saját választóik és párttársaik elvárásainak. A parlamentből már sikerült cirkuszt csinálni – tette hozzá –, a bíróságot azonban meg kellene kímélni ettől. Aki talárt ölt magára, annak illő tisztelettel kell viselkednie, és ha valakinek ez nem tetszik, az vegyen magára kacagányt vagy bohócruhát, és abban hőzöngjön, s tartsa magát távol a bíróságoktól – jelentette ki az ügyvéd.

Magyar ezért azt javasolja, hogy a kormánytöbbség fontolja meg: az aktív politikusokat nem kellene-e arra kötelezni, hogy az ügyvédi tevékenységet a képviselőségük időtartama alatt függesszék fel. Mostanában mindenre találnak gyors választ – a Fidesz frakcióvezetője éppen a házi őrizet szabályait szigorítaná –, a jogalkotási rohamba így szerinte igazán beleférne az összeférhetetlenség szabályozása is. Állítja: amíg ez nem történik meg, a politikus védők a tárgyalóteremben továbbra is a híveiknek fognak „játszani”.

Ez is érdekelheti:  Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon az iráni támadás után

De van más ötlete is. Amerikában a bíróság megsértése önálló bűncselekmény, és ha egy ügyvéd tiszteletlenül viselkedik, azonnal elvezettetik. Magyar úgy gondolja, hasonló szabályokra az igazságszolgáltatás tekintélyének megőrzése érdekében nálunk is szükség lehet.

Forrás: Népszabadság Online

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

84 thoughts on “Fegyelmi Gaudi-Nagy ellen

  1. Már bocsánatot kérek, de miért nem azzal foglalkoznak, igaza van e, vagy nincs? Nem ez a lényeg?

    roka

    A bíróságok tekintélyét pedig nem érdemes pátyolgatni. Az úgy is ott van ahol van.
    A tekintélyt nem védeni kell, hanem megszerezni.

    1. Már bocsánat de tételezzük föl, hogy a kérdés elfigadható egy demokratikus jogállamban_ nem az_ és akkor mi is lehet a válasz?

      Igen zsidó vagyok, és? Most kérdezze meg azt is, hogy Rákosi féle vagy Radnóti Miklós féle zsidó? És hogy kívánja ellenőrizni? Ha férfi kimegy vele a WC-be és..kézbe veszi a dolgot, mint Morvai Hisztike..?

      Ateista vagyok római katolikus vagyok? És akkor mi van, mit lehet tenni..?

      A magyar történelemben katolikusok nem tévedtek? Nem hoztak jogtalan, rossz döntést??? Hm?

      FISPÁN GÉZA

      1. Az a baj hogy egy egyszerű kérdést így felfújnak. Különben a kérdés milyensége nagyon is aktuális a mostani viszonyok mellett.Ha mondjuk ezt izraelben tárgyalnák és meg kérdeznék a bírót,hogy magyar-e akkor a bírónak rögtön hőzöngeni kellene?Miért baj az,hogy valakitől Magyarországon megkérdezik,hogy melyik nációhoz tartozik.

        Rigó zoltán

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

  2. Ezek után Itt már nem lehet véleményt írni.Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy magyar vagyok-e, én legfeljebb furcsán nézek rá, de nem követelem a megsemmisítését, tönkretételét. Itt már nagy baj van.

    Baumag

    1. A történelmi közelmúltunkban inkább arra volt példa, hogy abból, hogy valaki magyarnak vallotta magát nem, de aki zsidónak igen! Nézzünk néhány zsidót akik szerencséjükre előbb hunytak el..mint a nácik ráparancsoltak Horthyra, hogy a zsidókat küldje kényszer munkára aminek a koncentrációs táborok lett a vége..
      Nézzünk néhány zsidót akikre bármelyik magyar ember büszke lehet kivéve az őket vegzáló nyilasok utódai:

      Magyar, zsidó származású Nobel-díjasok.

      Bárány Róbert orvos, Friedman Milton közgazdász, Gábor Dénes fizikus, Harsányányi C. János, közgazdász, Hevessy György és Pollányi, János, György, vegyészek, Elie Wiesel író..Wiegner Jenő atomfizikus,

      Pick Márk a Pick szalámigyár megalapítója és világhírű termékének kifejlesztői..

      Herz Ármin és fiai a Herz szalámi világhírű gyár fejlesztői, tulajdonosai..voltak.A szegedi paprikát a Kotányi János és Pártos Nándor tete világhírűvé..

      Fischer Mór a herendi porcelán gyár megalapítója a párizsi világkiállításon elért sikere után nemességet nyert..”farkasházi” előnévvel..

      Frommelr Rudolf a Frommer pisztoly feltalálója, akinek 150 találmámyát nemsséggel jutalmazták, „ fegyveneki „ előnévvel..munkatársa volt a Bolind Istók élc lapnak.

      Lőwy Izsák a Károlyi grófok homok pusztáján 1835-ben bőrgyárat létesített, a munkásainak lakótelepet építtetett úgy hívták, hogy Újpest, az egyetlen magyar város amit zsidók alapítottak…a városalapítók utódai közül mintegy 16 000 –et deportált a hálás utókor.

      Nemes Marcell Ő ajándékozta Mányoki Ádám közismert II. Rákóczi Ferenc fejedelem portréját a Szépművészeti múzeumnak.. Ő fedezte föl El Grecot a Prado pincéjében tartott képei alapján

      Richter Gedeon a világhírűvé vált gyógyszer gyár megalapítója a a Kalmopirin feltalálója a nyilasok a Dunába lőtték…

      Wolf Emil alapította meg a Chinoin máig sikeres másik világhírű gyógyszergyárunkat.

      Rotschild Klára divatszalonjából öltözködött a kományzó úr egész családja..

      Vámbéry Ármin, mohahamedám dervisként életveszélyt vállalva..kutatta a magyarok őshazáját.

      három magyar zsidó..lord …:

      Stein Aurél Lord Aurél India kutató, értékes könyvtárát a magyar Tudományos Akadémiára hagyta.

      Káldor Miklós ( Lord Nikolas ) több államban a kormányok tanácsadója a magyar gazdaság stabilizációja idején felkérték a forint bevezetésének tervezésére.

      Balogh Tamás ( Lord Tomas) a modern polgári közgazdaságtan kidolgozója az oxfordi egyetem tanára, energiaügyi miniszter a munkáspárti kormányban a 60-as években.

      Goldzieher Vilmos az első magyarnyelvű szemészeti könyv írója, ő javasolta, hogy a 1868-ban, hogy a gyengélátó gyermekek számára külön iskolát hozzanak létre, speciális tananyaggal.

      Korányi Frigyes báró a szabadságharc honvédfőorvosa, ő kezdeményezte a tüdővész elleni szervezett védekezést, a kísérleti belgyógyászat megalapítója, a budakeszi tüdőszanatórium létrehozója.

      Korányi Sándor báró a modern vesekórtan világhírű megalapítója…elsőként alkalmazta a biokémia és a biofizika eredményeit 1944-ben a nyilasok megölték

      Kresz Géza sebész a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület megalapítója.

      Pikler Emi a modern csecsemő és gyermekgondozás magyar és nemzetközi iskolateremtője.

      Hirschler Imre nőgyógyász. Aki a szegény betegeit ingyen kezelte, több népszerű-tudományos mű szerzője, a legismertebb .

      „A nők védelmében ” című

      Pszihológusok, pszichiáterek

      Alexander Ferenc a a pszichoanalízis meghonosítója Amerikában, a chikágói pszichoanalitikai intézet igazgatója.

      Hermann Imre , Mérei Ferenc, Radó Sándor,Révész Géza,Szondi Lipót.

      Szociológusok.

      Jászi Oszkár, Mannheim Károly, Ormos Endre, Reitzer Béla,

      Történészek

      Hanák Pétar,Pollák Miksa, Sík Endre, Ránki György,

      Zene

      Szabolcsi Bence munkásságának köszönhető a zene történet mint önálló műfaj megjelenése.

      Rosenthal Motke….aki csak élete végén kapott engedélyt, hogy magyar nevet választhasson…így is ismerik,
      Rózsavölgyi Márk
      A leghíresebb magyar zsidó zenész (1787-1848), a Nemzeti Színház megnyitása alkalmával játszott palotás szerzője volt. (Eredetileg egy klezmer banda vezetőjeként tevékenykedett.) aki a nemzeti tudatosodást elősegítő verbunkos zene utolsó nagy alakja volt

      Akkor nézzük…ki mindenki nem volt ]judeobolsiplutokrata _a nyilas propaganda mókás összevonása_….hazaáruló?

      Klein györgy a daganatimmunológia kutatója, 22 évesen már a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa, később tanszékvezetője, a Nobel-díj bizottság tagja.

      Kanitz Ágoston
      A magyaróvári Gazdasági Akadémia és a kolozsvári egyetem botanika tanára 1869-ben ő tanított először hazánkban magyar nyelven természetrajzot..

      Erdős Pál…matematikus, Jungreisz Emil matematika professzor szerint, a világon élő matematikusok közül..ő a legérdemesebb aki matematika Nobel-díjat kaphatna.. De nincs matematikai Nobel-díj.

      Benedek Elek, a nagy mesemondó felesége.

      És a fia Benedek Marcell irodalomtörténész

      Germanius Gyula, Goldziher Ignác oriantalisták

      László Ervin 15 évesen 1947-ben megnyerte a genfi zongoraversenyt, világszerte koncertezett 34 éves koráig, Azóta a filozófia professzora Az általános evolúció elmélet irányítás képviselője Római Klub tagja, a négykötetes világenciklopédia főszerkesztője .

      Szerb Antal
      Irodalom tudós és író
      FŐbb művei:

      • Az angol irodalom kis tükre (1929)
      • Magyar irodalomtörténet (1934)
      • Rózsakereszt (1934); A Pendragon legenda (későbbi kiadások)
      • Budapesti kalauz marslakók számára (1935)
      • Hétköznapok és csodák (1936)
      • Utas és holdvilág (1937)
      • A királyné nyaklánca (1943)
      • A világirodalom története (1941) stb írója,

      A balfi koncentrációs táborban ölték meg.

      Radnóti Miklós

      Nem tudhatom

      Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
      nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
      kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
      Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
      s remélem, testem is majd e földbe süpped el. (Nem tudhatom – részlet, 1944. január)

      • Arthur Koestler
      • Benedek Elek, a nagy mesemondó.

      És a fia Benedek Marcell irodalomtörténész
      • Czóbel Béla festő
      • Darvas Lili színésznő
      • Déry Tibor író
      • Fényes Adolf festő
      • Frankel Leó iparos
      • Füst Milán regényíró
      • Gábor Andor író
      • Goldberger Ferenc gyáriparos
      • Goldziher Ignác tanár
      • Hatvany Lajos író
      • Hatvany Deutsch József nagytőkésa cukor ipar megteremtője Magyarországon
      • Heltai Jenő hírlapíró
      • Ignotus Pál hírlapíró
      • Kabos Gyula szinész
      • Kádár Béla festő
      • Kadosa Pál zeneszerző
      • Kálmán Imre zeneszerző
      • Kármán Tódor egyetemi tanár,fizikus
      • Karinthy Frigyes író
      • Kner Izidor író és könyvkiadó
      • Komlós Aladár író
      • Kertész Mihály filmrendező
      • Korda Sándor filmrendező
      • Kovács Margit keramikus
      • Moholy-Nagy László festő
      • Molnár Ferenc regény- és színműíró
      • Nagy Endre író, színházigazgató
      • Reinitz Béla zeneszerző
      • Rózsahegyi Kálmán színművész
      • Rózsavölgyi Gyula zeneműkiadó
      • Sík Sándor költő és tanár
      • Szomory Dezső regény, színműíró
      • Szondi Lipót idegorvos
      • Zerkovitz Béla zeneszerző
      • Zöld Márton honvédtábornok
      • Királyhegyi Pál humorista
      • Rejtő Jenő író
      • Rodolfo bűvész
      • Romhányi József költő
      • Rózsavölgyi Márk a verbunkosok, és a palotás szerzője



      Tolnai Simon aki a Tolnai Világlapját és a Világlexikont, Világtörténelmet, a Bazár c. divatlapot, a Délibáb színházi hetilapot..Mauthausenben végeztek vele is.

      Légrády Imre és Ottó a mai Zrínyi nyomda alapítói.A Pesti Hírlap gründolói..

      • Falk Zsigmond a a Pesti Könyvnyomda hozatta be az első szedőgépet..

      • Végül a gyomai Kner család és a békéscsabai TevanAndor kiadói nyomdái.

      A Monumenta Literarum.._ a rendszerváltás előtti nagy újrafelfedezéskor újra kiadták _ és a KNER Klasszikusok sorozat, amely könyvek nem maradtak el az európai könyvkiadás mögött.
      A Kner könyvek _ csodák csodája _még ma sem hullnak darabokra, mint a minap vásárolt ilágtörténelem c. mű..

      • Balázs Béla költő
      • Baumgarten Ferenc Ferdinánd esztétikus
      • Biró Lajos író
      • Korda Sándor filmrendező
      • Lesznai Anna költő és iparművész
      • Magyar Lajos hírlapíró
      • Rózsahegyi Kálmán színművész
      • Rózsavölgyi Márk zeneszerző
      • Salamon Béla színész, színígazgató
      • Sík Sándor költő és tanár
      • Szabolcsi Bence zeneesztétikus
      • Székely Mihály operaénekes
      • Szép Ernő költő, író
      • Szomory Dezső regény, színműíró
      • Szondi Lipót idegorvos
      • Vámbéry Ármin orientalista és etnográfusa magyarság őshazájának felkutatója
      • Adler Zsigmond Papp Laci edzője
      • Zöld Márton honvédtábornok
      • Zsolt Béla költő és hírlapíró
      • Básti Lajos színművész
      • Petschauer Attila olimpiai bajnok, munkaszolgálatosként vonult be, egy unatkozo őrmnester halálra kínozta
      • Polgár Judit sakkozó
      Polgár Zsuzsa sakkozó, világbajnok
      Hajós Alfréd olimpiai bajnok, építész, a debreceni Arany Bika tervezője.
      Székely Éva olimpiai bajnok
      Karinthy Frigyes író, humorista
      Ilosfalvy Róbert
      Robert Capa
      • Déry Tibor
      • Salamon Béla
      • Sebes Gusztáv az arany csapat edzője
      • Arthur Koestler
      • Szabó István (filmrendező)
      • Konrád György író
      • Korda Sándor fimrendező
      • Kornai János közgazdász
      • Kovács Margit kerámikus
      • Gábor Zsazsa színésznő
      • Radnóti Miklós költő munkaszolgálatos kivégezték
      • Szepesi György sport riporter
      • Szenes Iván szszerző
      • Szép Ernő költő
      Teller Ede az atom bomba egyik felfedezője
      Balázs Béla filmrendező
      Hatvany Lajos író
      Hegedüs Géza irodalom tudós
      Harry Houdini bűvész
      Vámbéry Ármin jogtudós
      • Markos József
      • Mészáros Lajos
      • Mező Ferenc
      • Moholy-Nagy László
      • Moldova György
      • Molnár Ferenc
      • Latabár Kálmán

      Üdvözlettel: FISPÁN GÉZA

      Kielégült végre, kedves Fispán úr, vagy még élvezkedik egy kicsit? (Híradmin)

      1. Kedves Admin!
        Úgy látom a velem való foglalkozás jelenti Önnek a kielégülést, jelzem foglalt vagyok és heteró…tehát Önnek nincs esélye. Mi lenne ha az én beírásaimon is úgy tenné túl magát,olyan lazán mint az ide írogató neonáci/neonyilas/neohungarista patkányokén…amely hányadékokat kommentár nélkül is elviseli. A bekopizott neves zsidók, csak _ kíméletből_ rövidített felsorolását tettem közzé…feltételezve, hogy az írók , szobrászok, ..etc túlnyomó többségét úgysem ismerik a fentebb felsoroltak..csapata.

        Maradok tisztelettel:

        FISPÁN GÉZA.

      2. Úgy látszik,hogy te nem tudsz elszakadni a Horthy korszaktól. Látom mély nyomokat hagyott benned.Azt is látom,hogy állandóan bizonyítani akarsz valami.DE MIT? Szófosásból rendesen el vagy engedve.Mi a bánat voltál te a polgári életedben?mert most egy kalickában vagy bezárva az üldözési mániáddal együtt. Írhadsz te akármilyen litániát az embereknek megvan a véleményük. Itt csak te görcsölsz.

        Rigó zoltán

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

        1. „0.000000e+0k, a ön a on szerint:
          Úgy látszik,hogy te nem tudsz elszakadni a Horthy korszaktól. Látom mély nyomokat hagyott benned.Azt is látom,hogy állandóan bizonyítani akarsz valami.DE MIT? Szófosásból rendesen el vagy engedve.Mi a bánat voltál te a polgári életedben?mert most egy kalickában vagy bezárva az üldözési mániáddal együtt. Írhadsz te akármilyen litániát az embereknek megvan a véleményük. Itt csak te görcsölsz.
          Rigó T”

          Rigó T !
          Tudja a múlttól való elszakadás nem könnyű, pl ma is naponta eszünkbe jut a triani gyalázatos béke, pedig az még tovább 24 évvel korábbi mint a Horthy korszak dicstelen vége. Bizony nyomot hagyott bennem, de nem hoznám szóba egy ilyen fórumon, ha nem vonnák kétségbe a nagyszüleim auschwitzi meggyilkolását, nekem azután magyarázhatja a holokauszt kitalálását..
          Ha már ilyen kedvesen érdeklődik, mérnök vagyok aki érdeklődik a történelem iránt. A primitívségére jellemző megállapításait, feltételezéseit nem viszonoznám, csak megerősít a Rosszabbikos banda szavazóiról kialakított véleményben.

          Remélem nem voltam túlságosan bonyolult, igaz igyekeztem is.

          Arra ügyeljen, hogy az előítéletei szorosan illeszkedjenek a szemellenzőjéhez, különben a tudomásra jut talán még az is…hogy közben kiderült a Föld nem lapos.

          FISPÁN GÉZA

  3. Talmud, Baba mezia 112a. lap: „Ha egy izraelita egy nem-zsidóval elődbe jön törvénykezni, ha te a zsidónak a zsidó törvény szerint igazat tudsz adni, akkor adj igazat neki és a nem-zsidónak mondd azt, hogy ez így van a mi törvényünk szerint; ha pedig annak a népnek törvényei szerint adhatsz a zsidónak igazat, mondd a nemzsidónak: ez így van a ti törvényetek szerint; ha pedig így sem lehet, akkor a nem-zsidót csellel kell rászedni.”
    Az már hab a tortán, hogy Magyar ügyvéd úr nem magyar. A fentiek fényében tökéletesen érthető és helyénvaló a Gaudi-Nagy Tamás által feltett kérdés. Innen pedig nincs tovább.
    eSzeL

    1. Azt még el is felejtettem, hogy ha garázdaság a vád, hol az eset tárgya? Hol a meggarázdaságolt áldozat? Talán csak nem szóbeszéd alapján ítélkezik a teljesen elfogulatlan bíróság?
      eSzeL

  4. Most kezdik a frontvonalakat lathatova tenni!!! Ez fontos, mert akkor mind több és több embernek lesz egyértelmü, hogy haboruban vagyunk!!!
    Az egyik fronton felvonulnak a magyarok, mig a masikon M.Böbe (Magyar Börbe bujt ellenség).
    M.Böbe ellene van a lathatova tételnek. Azt szeretné, ha a masodik front nem latszana, mert akkor nincs ahova löni!!!
    Hajra Gaudi!!!
    Futurist

  5. Befogadtunk az évszázadok folyamán tucatnyi nemzet tagjait,köztük a házaló zsidót és a kóborló cigányt is. Természetes jogunk megkérdezni még a bírót is,hogy milyen nemzetiségű.

    Székely István

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  6. Miről is van itt szó !?
    Van egy parazita csürhe, aki az idők folyamán először, kazár volt, utána zsido lett, most MAGYAR akar lenni.
    Állítják magukról, hogy ők MAGYARORSZÁGON nem kisebbség, hanem ők MAGYAROK, csak más a vallásuk. Ez már magában egy hazugság amit israel rabló állama és a rothschildok genetikai tanulmányai is alátámasztanak. Bizonyított tény, hogy izraelben katonai fegyverekkel gyilkolják a zsido származásúakat: http://snippits-and-slappits.blogspot.hu/2012/11/israels-war-on-children-part-i.html
    http://api.ning.com/files/IpuSbZ9SswqjbkR1KQheJl3yZXEdGWrDQ9eF*T1FOuieQladMawnjEP1ay07*xJ7VtNJcmBTg1z5R5GWY9VXSyexagkgGFi*/IzraelShahak3000vslya.pdf
    http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/01/megdolt-az-antiszemitizmus-genetikai.html
    Miután látják, hogy ez a helyzet már tarthatatlan, menekülnek a közel keletről és Magyarországon MAGYARKÉNT akarnak eltűnni a felelősségre vonás elől, Azon gaztettek miatt amit elkövettek az emberiség ellen. De ehhez először el kell foglalniuk az országot. Egyenlőre még nem az izraeli módszert követik, a népirtást, hanem a kiszorítósdit, eladták a termelő eszközöket, meg vették a földeket. Nincs munkahely, a MAGYAROK ki menekülnek az országból az éhenhalás elől, illetve a zsidok biologiai fegyvere elől a cigányok terrorja elől.
    No és a biológiai fegyver, hogyan is működik?
    A paraziták az egyszerűség kedvéért nevezzük őket zsidonak befészkelték magukat minden vezető hivatalba, politikába. A vezetők lenyúlnak minden anyagi forrást amit csak lehet, és a MAGYAROK háta mögött ki osszák vallási (holokamu) alapon, és kisebbségi faji alapon a cigányságnak.
    Ezek a lenyúlások, illetve azok a segélyek, amik nyílt alapúak, igen jó életet biztosít a parazitáknak és a biológiai fegyverüknek, míg a MAGYAROK éhen halnak a munkanélküli járadékból, meg más szociális juttatásból ami természetesen a zsidoknak is, meg a cigányoknak is éppen úgy járnak mint a MAGYARNAK.
    És ezért mit kell tenniük a zsidoknak és a cigányoknak?, lényegében semmit, csak a fajtájuk szokásait kell követniük, kötözködniük kell, lopniuk,feljelenteniük, lincselniük, ki-ki a fajtájának megfelelően. A zsido kötözködik, feljelent, áll híreket terjeszt (pl fispán géza) A cigány csal, lop gyilkol, lincsel. Ez a putris és nyakkendős bűnözés. És mikor a MAGYAR nem bírja cérnával és pofán vágja ezeket a parazitákat, vagy csak megkérdi, hogy miért is van ez így, mint most Gaudi-Nagy Tamás. Akkor a bíróságon lévő zsidok ellehetetlenítik, meg hurcolják, hogy menjen el a kedve az új magyarok vegzálásától.
    MOST EGY ÚJ HONFOGLALÁS VAN ÉPPEN FOLYAMATBAN!!!
    A paraziták most foglalják el MAGYARORSZÁGOT!.
    És még nem jöttek rá, hogy ez nem sokáig fog így menni.
    És a következő Hitlert, nem ússzák meg ilyen könnyen!
    A holokamu, valóságos holokauszt lesz!
    Na akkor lesz ám nagy ajvékólás!

    sakter
    UI:
    Az öreg isten hálálja meg mindenki tetteit méltó képen!

    1. Kdves Sakter…aki szégyelli, vagy fél a becsületes 🙂 nevén aláírni a hányadékát…A zsidók kissé korábban voltak zsidók, mint egy törzsük akik a homályba vésző történelmünkben, kazárként jelentek meg érdekes módon semmi dehonesztálót nem sikerült a nyakukba varrni anno. A zsidók azért mégiscsak a”magyar”, „keresztény” szomszédaik által lettek kirabolva miután elszállították őket egy kis kényszer munkára. A magyar állam nem szándékozott firtatni, hogy milyen alapon, hiszen a fejük mélyen Hitler hátsó felébe volt bebújva..folyt köv. nehogy megerőltetően hosszú legyek!

      FISPÁN GÉZA
      Debrecen

      1. Érdekes dolog a történelem. „Akié a jelen, azé a múlt.” Magyarázat : A győztesek írják a történelmet. Azt hazudnak, amit akarnak. Hazudnak, mert ha egy történelmi esemény felülvizsgálatát törvény tiltja, akkor az egészen biztosan hazugság. „Akié a múlt, azé a jövő.” Magyarázat : Ha eltüntetik egy ember múltját, elhazudják a szüleit, nagyszüleit, akkor nincs örökség. Céltalanul lebeg a létben és eltűnik. Ugyan ez igaz akár egy egész nemzetre is. Tanulni kéne Fispán úr. Persze nem a „hivatalos” történelmet, mert az csak annyi igazságot tartalmaz, hogy hihető legyen a tudatlanok számára. Ha nem német ország oldalán lépünk be a háborúba, akkor A magyar hadsereg megállítja és leveri a német hadsereget és kész is. Igaz? Ha nem, akkor jóval hamarabb elkezdődnek a deportálások. Ha a II Magyar Hadsereget nem küldik ki a Don kanyarhoz, szintén. Ha a zsidók engedték volna kiugrani az országot a szövetségből, szintén. Szóval a magyar népet legalább 3 alkalommal dobták oda áldozatnak a zsidók érdekében. Jellemző a zsidó hála ilyen megnyilvánulása.
        Tessék mondani, ha a bevándorló nincstelen zsidók vagyonokat gyűjtöttek, azt csak a magyar nép kárára tehették. Tehát az, hogy ki rabolt ki kicsodát, az érdekes kérdés. Ha a tolvajtól visszaveszem azt, amit ellopott tőlem, akkor én is tolvaj lennék? Aki így állítja be az hazudik. A nap mindenki számára 24 órából áll. Ha egymásért élnénének az emberek, szkíta-hun-magyar módra, akkor nem lennének hatalmas vagyoni és munka mennyiségbeli különbségek. Mivel ma egymásból élünk, így vannak. A bevándorló zsidók gazdagodásának arányában szegényedtek el a becsületes magyar emberek.
        János 8:44
        Tanuljon Fispán úr, tanuljon.
        eSzeL

      2. „. A zsido kötözködik, feljelent, áll híreket terjeszt (pl fispán géza)”….:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

        álhíreket ? _ így írják magyarul 4. osztályig azért el kéne jutnia..Szóval egy db álhírt ha kérhetném idézzen már tőlem, egyébként azt kell hinnem hazudik, és azt nagyon sajnálnám….

        Fispán Géza

    2. A nagybaja a FISPÁN GÉZA-knak, hogy nem teszik fel sose a kérdést: Miért???
      -„Ha mi zsidokul ilyen csupa jotevök voltunk és vagyunk, miért gyilkolnak bennünket mindenhol? Miért?” Elkergettek bennünket a romaiak! Elkergettek bennünket a Kazar Birodalombol! Szétszorodtunk, de azota is elkergetnek bennünket minden orszagbol ! Miért?
      FISPÁN GÉZA! Kellene ebben a témaban végre egy hatalmas elemzést irni: „Miért utalnak, gyülölnek minket mindenfelé?” Keresni kellene a megoldast is: „Mit tegyünk, hogy a gyülöletet kivalto okokat megszüntessük?”

      A magyarsag ellen olyan sulyosan vétkeztek a zsidok, hogy azt egy nép nem tudja elfelejteni: 1919-ben a „patkany forradalom” nem volt egyéb, mint a Baselben, a Harom Kiralyok Hotelben tartott zsido vilagkongresszus hatarozatanak megfelelöen elfoglalni a magyarok orszagat!!! Ebbe akkor beletörött a bicskajuk. De most ujra probalkoznak!

      Egy orszag ilyen aljas modon valo elfoglalasa akkora bun az orszag jogos lakossagaval szemben, hogy az itt FISPÁN GÉZA altal felsorolt lista szinte semmit sem nyom a latban.

      Ettöl függetlenül én büszke vagyok a lista sok tagjara!
      Egyrészüknek semmi közük sincs a cionistàkhoz, akik a magyarok orszagara fenik a fogukat! Ezek Jézus szerint is „satan fajzatok”, akik ellen a tisztességes zsidosagnak keményen szervezkednie kellene. De nem tesznek semmit, vagy igencsak keveset, ami amagyarsagban azt az érzetet kelti, hogy nincs tisztességes zsido! S ez nagyon nagy baj!

      Futurist

      1. Kérhetnék erre egy példát?

        „. A zsido kötözködik, feljelent, áll híreket terjeszt (pl fispán géza)”

        Áll híreket =álhíreket amúgy…

        FIPÁN GÉZA

      2. Futurista!
        Aki szintén szégyelli aláírnia nevét egy ilyen buta förmegvénynek…
        Megtenné, hogy erre hoz valamilyen forrást?

        „-”Ha mi zsidokul ilyen csupa jotevök voltunk és vagyunk, miért gyilkolnak bennünket mindenhol? Miért?” ”

        Esetleg saját kutatás???

        „Egy orszag ilyen aljas modon valo elfoglalasa akkora bun az orszag jogos lakossagaval szemben, hogy az itt FISPÁN GÉZA altal felsorolt lista szinte semmit sem nyom a latban.
        Ettöl függetlenül én büszke vagyok a lista sok tagjara!
        Egyrészüknek semmi közük sincs a cionistàkhoz, akik a magyarok orszagara fenik a fogukat! Ezek Jézus szerint is “satan fajzatok”, akik ellen a tisztességes zsidosagnak keményen szervezkednie kellene. De nem tesznek semmit, vagy igencsak keveset, ami amagyarsagban azt az érzetet kelti, hogy nincs tisztességes zsido! S ez nagyon nagy baj!”

        Mondjuk tekintsünk el a két egymáshoz közeli mondatának homlokegyenest ellent mondó tartalmától, örülök, hogy Ön is belátja, a lista azokat a zsidókat említi akik sokat tettek Magyarország jó híréért..

        Azután megkérném, hogy mutasson már rá, hogy mikor foglalták el a zsidók Magyarországot?

        Harmadszor Jézus is zsidó volt ezt már megbeszéltük, Szűz Mária is, mi több őt még csak meg sem keresztelték…legalább is a négy kanonizált evangélium szerint nem. Tehát a sátán fajzat mint gyűjtő fogalom ostobaság. Amúgy meg ugye el kéne hinni a pokol létét, ahol olajban főzik a lelkeket..pl.

        De ez már hitvita lenne, és azt inkább mellőzném

        FISPÁN GÉZA

      3. Fispan ur, én nem minösitettem az ön hozzaszolasat. Kérem ne vetközze le a civilizalt hangnemet! Ugy sokkal értékesebben lehet vitatkozni, ha betartunk bizonyos normakat!

        Kéri soroljam fel, hogy kik, hol és mikor szerveztek pogromokat a zsidosag ellen. Xerxes kiralytol elkezdve kr.e. 500 (azelötti idökröl nem tudok, de ez nem azt jelenti, hogy nem kergették az összeférhetetlen zsidosagot), aki arra kényszeritette öket, hogy a zsinagogaban disznot aldozzanak, a romaiakon keresztül, egészen a 2. vilaghaboruig oly nagy lenne a lista, hogy az vastag köteteket töltene meg. Kérem dokumentalodjon, hisz erre itt nincs senkinek ideje, hogy a könyvtarnyi irodalmat itt a maga kedvéért felidézze.

        Irtam, hogy az 1919-es patkany forradalom az nem volt egyéb, mint egy vörös köntös leple alatti probalkozas a magyarok orszaganak elfoglalasara. A Baselben a Troi Roi Hotelben, a Rajna partjan, az elsö cionista kongresszuson a magyarok orszagat valasztottak ki, mint az elfoglalasra és Izrael megteremtésére legalkalmasabb orszagot. Palesztina akkor a 3. helyen volt emlitve csak! Tehat lehet-e csodalkozni, ha az elsö cionista kongresszus utan el is kezdödtek az elökészületek a patkany forradalomra, vagyis a magyarok orszaganak elfoglalasara???

        Sem Jezus sem Maria nem voltak zsidok! Ez egy zsido hazugsag!!!

        futurist1

  7. A legnagyobb baj ott folytatódik, hogy a zsidók még a Magyarok történelmét is át akarják írni ! 894-ben ők is ott voltak na ez már mindennek a teteje . Nem tudom ,de kifogom próbálni izráel -be kimegyek és én is fogok hasonlókat mondani. Ugyan mit fognak hozzászólni a zsidók ?Vagy a török magyar holokauszt -ról fogok keseregni, hogy a törökök mennyi ártatlan magyart megöltek , de lehetne a habsburgokat is vagy a .tatárokat is, az volt csak az igazi holokauszt. Na ez már több mint SUKORÓÓÓÓÓÓÓÓ. VAGY EZ MÁR HUNGIZRÁLIA előszobája ???????? HŰŰŰŰ ha erre ráébrednek az őslakók , de lesz itt megint holoka, csihi, puhi…. üdv. ermi….

  8. Tényleg , nem furcsa ez ? Ha valakitől megkérdik , hogy ő magyar-e , az nem sértés . Ha egy amerikaitól megkérdik , hogy ő amerikai-e , az nem sértő . Ha egy némettől megkérdik , hogy ő német-e , az sem sértő . Ha tőlem megkérdik , hogy zsidó vagyok-e , talán meglepődök , és tiltakozok , de nem csinálok „ügyet” belőle . Akkor az ügyvédi kamara most miért vizsgálódik ? Bűn megkérdezni valakitől , hogy zsidó-e ? Már itt tart az ország zsidósítása , hogy már ezt sem szabad megkérdezni ? De ők azért egymás között pontosan nyilvántartják , hogy ki a zsidó , és ki nem , ahogyan ezt Havas Henrik egyszer elmondta valami tv-s beszélgetésben . Nekik szabad tudniuk egymás származását , de nekünk nem ? Ha egy zsidó kérdezte volna a bírónőt ott azon a tárgyaláson , akkor őt is vádolná és vizsgálná a kamara ? Nem hinném . Miért nem szabad egy magyarnak megtennie Magyarországon ugyanazt , mint egy zsidónak ?
    Sztanó

    1. Az a legnagyobb baj, hogy ha tőlünk kérdezik meg hogy magyarok vagyunk-e, és ezért megsértődnénk, mi nem tehetünk már semmit.
      Ellentétben a zsidókkal, akik jogrendünket, és Magyarországot úgy átalakították, hogy azt csinálhatnak, amit akarnak.
      És ebben tökéletes segítséget kapnak az aktuális kormányainktól is.

      Baumag

  9. Ezt az országot már rég zsidók vezetik, ők diktálnak, ők határoznak, ők kezelnek pénzt, ők utasítanak állami vezetőket, övék a média, a kultúra, most legutóbb hallhattunk arról, hogy a tudományos kutatásra is rátenyereltek, stb.
    A pártoskodás a másik általuk ránkszabadított „fegyver” ellenünk, amit ráadásul hátradőlve nézhetnek végig, hiszen magyar a magyarnak megy neki az ő legnagyobb örömükre.

    Nem az a legfontosabb kérdés, hogy a bírónő zsidó-e, hanem az, hogy Parlamentben ülő képviselő urak zsidók-e, mert onnan kéne először kitakarítani mindet.

    Liliom

    1. Hát hogyne kedves liliom..:) !

      Pl Antal József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Baja Ferenc…és újra Orbán. Melyikük zsidó? Személyesen győződörr meg, ahogyan Morvai Hisztike szokta? Vagy csak ezt hallotta?Mondjuk a kurvainfoson? Értékes hírforrás..:)

      Fispán Géza

      Nem szégyelli magát, hogy más nevén kommentel valójában? Nekem mindegy, mert megszólítható, de nem etikus,… (Híradmin)

      1. T. Admin.!

        1/Megtenné, hogy holmi bizonyítékot szolgáltat, hogy nem a saját nevem kommentelek?
        2/ Még ha így is lenne, mi köze hozzá..a többi ide írogató még egy hamis nevet sem ír, az etikus,
        3/ Mi a bánata szerénységemmel? nem vagyok jobbikos, és..sokan vagyunk még így.

        FISPÁN GÉZA
        Debrecen.

        🙂

        Káldi József egy valóságos név lehet, aki nem azonos Önnel,… vagy mégis? Az pedig, hogy más, létező ember neve alatt ír valaki, nem etikus,… Ennyi! (Híradmin)

    2. ..és a parlamentben ülő zsidókat hogy szűrné ki? Szintén saját kezűleg? Esetleg a keresztlevelet kérik majd, vagy behívják a nácikat, de majd elfeledtem már nincsenek..

      A Liliom gondolom egy hölgyet rejt…:) Mondjuk Önt sem az eszéért szeretik.

      FISPÁN GÉZA

      1. Re:fispán géza
        Mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
        http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg 🙂
        De hogy válaszoljak félkegyelmű: pont a te fajtád egyike rochild finanszírozta meg a gének alapján, hogyan lehet megállapítani, ki a parazita, csak az ő csoda találmányát kell alkalmazni 🙂
        Látod milyen sötét vagy még ezt sem tudod?
        Nem vartyogták el a főnökeid?
        Csak uszítani tudnak?
        sakter
        UI:
        Erről is írj már egy keveset parazita, lehetőleg névvel és címmel ellátva, hogy tudjuk kik a személyi felelősök:
        http://snippits-and-slappits.blogspot.hu/2012/11/israels-war-on-children-part-i.html

      2. Egy dolog biztos, kedves Fispán Géza, magát már nem kell szűrnöm, minden egyértelmű. Tudja, vannak még társai, akikről messziről bűzlik, hogy saját magukat kiválasztották és egyben saját magukat ki is rekesztették a magyarok közül. Már csak egy teendőjük van hátra, csomagolni. Magyarországon a magyarok között semmi keresnivalójuk nincs magyargyűlölőknek. El kell menni szépen Izraelbe, ott végezni hasznos, szorgos, építő munkát és gyarapítani azt a csodálatos, szabad, demokratikus országot, ahol mindenki szereti egymást, boldogan élnek a nagy-nagy jólétben, nyugalomban, egy fantasztikusan szerethető hazában.
        Magyarországon senki nem érti, hogy miért itt szenvednek a zsidók a sok náci-fasiszta-antiszemita között, mikor boldogan és nyugodtan is élhetnének.

        Liliom

        Ja, még annyit, hogy a méretét sem kell szűrnöm, mert az is látszik. Minél hosszabb írásokat kopizik ide, annál egyértelműbb a kompenzálás.

    3. Liliom jól látja! A magyarság helyzetét Gaudinak, igaza van csak neki is a jobbikon belűl szét kellene nézni, hogy az a zázravec gábor , hogy lett Vona gábor? Marosán györgy nagy papa ma ezt hogy látja? 1991,aug,26. án A főrrabbi úr a kidus dróséja tartotta meg Gáborka beavató ünnepségét a Hunyadi téri imaházban. Ezt is tisztázni kellene mennyi a valós alapja? Mert lehet hogy legközelebb meg Gáborka és krisztina fog meg sértődeni , ha Gaudi N ,úr meg kérdezi, zsidók -e ? Ugyan is nekem az a nézetem, hogy 2-fajta ember van a JÓ és a Rossz! Az egyik épit a másik rombol, a 3-ik pedig , nem épit, nem rombol, csak az előző kettőből ÉLŐSKÖDIK… De van egy másik tanúlságos példám is, Az aradi,13 -vértanú a fele sem volt Magyar, de az életűket adták a Magyar hazáért. Innen kellene nézni a dolgokat mert a zsidók között is és a cigányok között is van aki külömb mint némelyik aki magyarnak valja magát. Az ocsút a búzától el kell választani a kanadaiak és franciák milyen gyorsan vissza küldték a szines fémtolvajokat. Hát itt is igy kellene a sátánista, fispán gézákat ,kertész ákosakat és a szinesfém tolvajokat hejre tenni,DE KI ? Azt nem tudom, de azt igen,hogy, nagyon közeleg az idő és telik a pohár, érzik is a vesztüket a rohadtabbjai és az lesz majd a nagy Holokauszt, amikor 3-milliárd becsapott szegény ember fog taposni a sátáni tolvajokon. Még egy rendszer sem tartott örökké. ermi……

      adorján imre

      1. „Liliom jól látja! A magyarság helyzetét Gaudinak, igaza van csak neki is a jobbikon belűl szét kellene nézni, hogy az a zázravec gábor , hogy lett Vona gábor? Marosán györgy nagy papa ma ezt hogy látja? 1991,aug,26. án A főrrabbi úr a kidus dróséja tartotta meg Gáborka beavató ünnepségét a Hunyadi téri imaházban. Ezt is tisztázni kellene mennyi a valós alapja? Mert lehet hogy legközelebb meg Gáborka és krisztina fog meg sértődeni , ha Gaudi N ,úr meg kérdezi, zsidók -e ? Ugyan is nekem az a nézetem, hogy 2-fajta ember van a JÓ és a Rossz! Az egyik épit a másik rombol, a 3-ik pedig , nem épit, nem rombol, csak az előző kettőből ÉLŐSKÖDIK… De van egy másik tanúlságos példám is, Az aradi,13 -vértanú a fele sem volt Magyar, de az életűket adták a Magyar hazáért. Innen kellene nézni a dolgokat mert a zsidók között is és a cigányok között is van aki külömb mint némelyik aki magyarnak valja magát. Az ocsút a búzától el kell választani a kanadaiak és franciák milyen gyorsan vissza küldték a szines fémtolvajokat. Hát itt is igy kellene a sátánista, fispán gézákat ,kertész ákosakat és a szinesfém tolvajokat hejre tenni,DE KI ? Azt nem tudom, de azt igen,hogy, nagyon közeleg az idő és telik a pohár, érzik is a vesztüket a rohadtabbjai és az lesz majd a nagy Holokauszt, amikor 3-milliárd becsapott szegény ember fog taposni a sátáni tolvajokon. Még egy rendszer sem tartott örökké. ermi……”

        :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))élet

        életűket=életüket
        főrrabbi=főrabbi
        sértődeni=sértődni
        tanúlságos= tanulságos
        külömb=különb !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!helyesírás 4. osztály!!!!!
        valja =vallja
        épit =épít
        életűket =életüket
        igy =így
        szines=színesfém
        ákosakat =Ákosokat
        hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre hejre =helyre

        Szép magyar anyanyelvünk ápolója..Adorján Imre..ermi aki végre alá mert írni egy Magyar Helyesírási Elrettentő Példatárat..:)

        hej hej hejjjesírás Smidt Pál nyomán ..Adorján Imre.

        A helyesíráson túl lennénk, én szívesen segítek Önnek, de kérem az alábbi kifejezést fejtse már meg egy magamfajta járatlan ateista számára:

        kidus dróséj

        Előre is köszönöm!

        FISPÁN GÉZA

  10. Nem véletlenül érintette őket a kettős állampolgárság felvetése olyan érzékenyen.

    Baumag

  11. „Ha nem, akkor jóval hamarabb elkezdődnek a deportálások. Ha a II Magyar Hadsereget nem küldik ki a Don kanyarhoz, szintén. Ha a zsidók engedték volna kiugrani az országot a szövetségből, szintén. ”

    Ez természetesen nem fordulhatott volna elő, mert derékig benne volt a politikai vezetés Hitler úr hátsó felében, de arra jó, hogy még a holokausztot is _ ami persze nem is volt_ a zsidók nyakába varrja..

    „Tessék mondani, ha a bevándorló nincstelen zsidók vagyonokat gyűjtöttek, azt csak a magyar nép kárára tehették. Tehát az, hogy ki rabolt ki kicsodát, az érdekes kérdés. Ha a tolvajtól visszaveszem azt, amit ellopott tőlem, akkor én is tolvaj lennék? Aki így állítja be az hazudik. A nap mindenki számára 24 órából áll. Ha egymásért élnénének az emberek, szkíta-hun-magyar módra, akkor nem lennének hatalmas vagyoni és munka mennyiségbeli különbségek. Mivel ma egymásból élünk, így vannak. A bevándorló zsidók gazdagodásának arányában szegényedtek el a becsületes magyar emberek.”

    A zsidók évszázadok óta éltek Magyarországon, és lám a fenti felsorolásból kitűnik, nem csak bankárok voltak. generációk dolgoztak, tanultak szorgalmasan, amihez nem fűlött a foguk a szkíta, egyéb magyaroknak, de az első adandó alkalommal kifosztották a szomszédjukat a GESTAPO-nál tett feljelentésük után.
    Mivel szeretek tanulni érdeklődéssel várom a GESTAPO besúgóinak zsidó származását bizonyító iratokat, a kurvainfoson bizonyára olvashatom majd.

    ..a nyilas házmester tehát jogosan vitte haza a szemész professzor, a zongora tanárnő, a fizika tanár családi ezüstjét? Önnek is meg van még?????

    „Tanuljon Fispán úr, tanuljon.
    eSzeL”

    Szívesen tanulok, ha van kitől..Ön nem tartozik azok közé…aki ráadásul még csak nem is egy jellem gróf, mert fél aláírni a hazug förmedvényét.

    FISPÁN GÉZA

    1. Úgy látom, mégiscsak igazam van. Ön Fispán úr? egy Te(t)V-es provokátor. Valami jesivában tanult bizonyára. Én a nevemet írom alá, mióta hozzászólok a cikkekhez. Kérdezze meg a társait, pontosan tudják a nevem és nem csak a nevem. Mi a biztosíték, hogy magának valóban az a neve, amit az írásai alá illeszt? Ha bármilyen névnek látszó szöveget beilleszt valaki a szövegbe, akkor azt hiszi, az valóban a hozzászóló neve. Ne legyen már ilyen egyszerű.
      Szerintem jobb lenne ha élne a lehetőséggel és haza utazna. Igaz akkor meg szegény palesztinokat abajgatná. Marad az új föld ígérete. Legyen telepes a Marson. Az összes rokonával együtt. Ja, és vigye magával Kolompárékat is. Mindenki csak nyerne a dologgal. Hálásak lennénk.
      Néhány idézet következik Dr Fejér Lajos könyvéből. Gondolom tudja, hogy ő zsidó ember volt.
      „A környező világ jelenségeiben való tájékozódni tudás előfeltételét, az antik világ szellemi hagyatékának bölcs elvét, az „ismerd meg önmagadat” – soha nép kevésbé, mint a zsidó, nem alkalmazta.”
      „Heine meggyőződése: „A zsidóság nem álláspont, hanem szerencsétlenség, helyzeti tragikum” ”
      „Történelmi tény, hogy a zsidóság az emancipációig a diaszpórában mindazon országokat, amelyben befogadták, csak vagyonszerzésre alkalmas területnek tekintette; hazájának soha, és ha üldözni kezdték, megmentőként fogadta az ország ellenségét is, és segítette a hódításban, ha annál türelemre számíthatott. ” (az emancipáció után is)
      ” A zsidóság tehát azáltal, hogy önmagába olvasztott történelme során, a történelmi idő alatt idegen fajokat, – tette ezt békés, vagy erőszakos úton – külön faji mivoltát el nem veszítette, mert a faji jelleget nem csupán a fiziológiai vagy biológiai differenciák teszik, hanem a külön faji öntudat is. Ez a faji öntudat lehet lappangó, virulens és lehet teljesen tudatos is (például a cionistáknál). De mindaddig megvan minden zsidóban, és akadálya a befogadó nemzet testébe való minden fenntartás nélküli beolvadásnak, amíg ugyanoly zsidónak tartja és érzi a francia vagy a német zsidót, mint önmagát, amíg a befogadó nemzet keretén kívül tud egy másik keretet, amelybe tartozónak érzi magát. Az érzés intenzitásának foka teljesen közömbös. A lényeg, hogy van, és adandó okkal és alkalommal ez a fok emelkedhet.
      Amily kétségtelen, hogy a kereszténység nem faj, hanem csakis vallás, olyan kétséges, hogy a zsidóság nem faj, hanem csak vallás. ”
      ” S egy faj – országvonalon belül – zárt egységként ékelődik idegen fajba, s faji – szűk és exkluzív – látóköréhez görcsösen ragaszkodik, a faji háború társadalmi területen pusztít emberi és erkölcsi értékeket. Az antiszemitizmus helytelen elnevezés. Mert feltételezi a zsidóság teljesen passzív szerepét e folyamatban. Ez tévedés. Amely faj a másikkal való keveredést, vagy pláne összeolvadást a hozzáférhetetlen valláserkölcs blokádja alá helyezi, az az emberi összetartozás érzését a legsajátabb módon, formailag és eredményében csak saját fajára korlátozta. Ezzel minden társadalmat, amelyben él, maga ellen provokál.
      Az antiszemitizmus tehát, ha eszközeiben nem is – mert ugyancsak vét a tiszta emberi összetartozás érzése ellen – társadalmi folyamatában a zsidóság faji elfogultságának és korlátoltságának a reakciója. ”
      „Az éles, analitikus, zsidó kriticizmus, amely minden más megnyilvánulással szemben a bonckés ridegségével működik, az antiszemitizmus okait sohasem valóságos medrében keresi, oda még bevilágítani sem képes. Mert képtelen önmagát és hibáit a saját tükrében felismerni, a más tükre által eléje vetített képet mindig torzítottnak nyilvánítja. Nem tudja leleplezni önmagát, még önmaga előtt sem, mert olyan szuggesztiókkal van terhelve, amelyeket ha felismerne, már meg is szűnt zsidó lenni.”
      „Ő és vele az egész zsidóság képtelen a saját népének hibáit és tökéletlenségeit meglátni, és meglátni az összefüggést ezek között mint okok és az általuk kiváltott okozatok között. Képtelen a zsidóság hibáit beismerni akkor is, ha azokat más tárja elé, és még akkor is, ha azt a katasztrófát kell eredetében megvizsgálni, ami hosszú történelmének során annyiszor zúdult reá és majdnem azonos körülmények között annyiszor megismétlődött. Mindig és mindenütt utoléri a fizikai, erkölcsi vagy szellemi paralizálására irányuló pogrom, amelyet sem folyamatában, sem explózióiban soha előre nem lát. És utólag mindig mártírnak érzi magát, mert képtelen az ellene irányuló érzéshullámok okait saját magában keresni. ”
      „A zsidóság kikapcsolódott a világ szellemi és lelki fejlődéséből és az elkülönülés görcsébe merevülten mindenütt útjába akadt a természetes fejlődés eleven mozgásában élő népeknek. ”
      „Brutális álláspontja a zsidóságnak, hogy a keresztényeket éppúgy pogányoknak tekinti, mint amilyenektől való keveredéstől tiltotta őt a mózesi törvény. Talmudi szokás, hogy ha a zsidó keresztény hitre tért, az apa megtépi ruháit és úgy meggyászolja, mintha meghalt volna. De csak a szegény, vagy jelentéktelen zsidó konvertiták halnak meg a zsidó gyülekezet számára. A zsidó származású prominens konvertitákat. a zsidóság – akaratuk ellenére is, – mint „halhatatlan zsidókat” kezeli és tartja számon. Spinóza, Heine, Börne a zsidó propaganda számára örök-zsidók maradnak, holott például Spinozát életében zsidótlan életmódja és a zsidó-vallás ellenes tanai miatt kiátkozták. ” Ennyi talán elég lesz.
      De a kérdéseimre nem válaszolt. Tipikus zsidó módszer. Majd ha azokra a kérdésekre válaszol, amiket feltettem a II világ háborúval kapcsolatban, akkor esetleg válaszolok, addig felesleges energia pocsékolás önre akár 1 kézmozdulatot is vesztegetni.
      eSzeL

      1. FISPÁN GÉZA még ha nem is tetszik az Adminisztrátornak. szerint:

        eSzel egy név? nahát azt hittem, hogy ez csak egy nick. A tipikusan nyilas hozzá állása nem felháborító, mindössze szánalmas.
        A Rohling féle Luzsénszky hamisítvány után olvassa el egy valódi fordítását is a talmudnak, de mivel abban nem lesznek a magukfajták által idézett mondatok unalmasnak fogja tartani..házmester út.
        A listámmal azt szerettem volna igazolni, hogy a nyilas patkányok általi zsidó kifejezésbe nem gyömöszölhető bele egy Rákosi és egy Radnóti sajnálom, hogy nem értette meg. Mint ahogyan Szálasi és pribékei, valamint szánalmas utóai sem egy kategória Bajcsy Zsilinszky Endrével, Szentgyörgyi Alberttel vagy éppen Antall Józseffel..
        A vita részemről lezárva Ön nem alkalmas a párbeszédre.
        FISPÁN GÉZA

    2. Re:fispán géza
      Mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
      http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg 🙂
      sakter
      UI:
      Erről is írj már egy keveset parazita, lehetőleg névvel és címmel ellátva, hogy tudjuk kik a személyi felelősök:
      http://snippits-and-slappits.blogspot.hu/2012/11/israels-war-on-children-part-i.html
      No mikor írsz már a fenti linken látható népirtásról???
      Vagy az kóser?
      Mint a demagóg dumád?
      És azt a demagógiát amit te alkalmazol, már visszafele már nem tudod kezelni???
      Ebből is látszik az értelmi színvonalad. 🙁

  12. Gaudit is meghurcolják…..a kamara ezt a feladatot felvállalja, nem biztos, hogy utasításként kapta, de mostanság be kell állni a sorba.

    Celebügyvéd a hazafi ellen…..mi lesz ebből?

    HK

  13. re:kovács józsef
    Az ön által belinkelt oldal ársz poétikája:
    Idézem „Ezt a lapot, a Magyarországot élhetetlenné tevő soviniszta, háborús uszító bűnözői csoportok internetes garázdálkodása generálta. Ez az oldal nem más, mint egy önvédelmi reakció. ”
    OK idáig érti?
    Feltudja fogni idáig?
    Akkor folytatnám.
    Fogják magukat és húzzanak oda vissza ahonnan jöttek, vagy menjenek israel rabló államába, és nem lesz szükségük ilyen honlapokon fröcsögni azok ellen akik a hazájukat védik egy parazita csürhétől.
    Önvédelmi reakció 🙂 🙂 mi?
    Úgy mint amit amit itt műveltek:
    (http://www.youtube.com/watch?v=dlfhoU66s4Y)
    És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
    http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg 🙂
    sakter

    1. ársz poetikája helyett így kéne írnia: ars poeticája, ha már külföldiül szeretne megszólalni, továbbá :
      Feltudja fogni idáig?= Fel tudja fogni idáig (magyarul) ?
      israel = Izrael (magyarul)

      A többire nem érdemes válaszolni.

      Unitárius vagyok,(megelőzendő a lezsidózását mindenkinek aki nem kedveli, szégyelli a helyi nácikat) engedelmével ( mint Bartók Béla aki a Horthy rendszer nácibarátága miatt tiltakozásul emigrált Magyarországról és példaképnek tekinthető a magyar hazafiak számára)és nem hinném, hogy valaha tegeződni fogunk.

      A zsidó honfitársainkról írottak egyes esetekben helytállóak, bár éppen ők nem mint zsidók, hanem mint ateista kommunisták cselekedtek, de ez semmiképpen nem igazolja a gyalázatos kifosztásukat, lemészárlásukat.

      Ön léptelen a tisztességes vitára, talán azóta, hogy a kiságyból éppen a fejére esett.

      És végül egy ugyancsak nem zsidó, tisztességes magyar honfitársunktól:

      „_úgy képzelték 45-ben, ha nemzetiszínű gatyában felsorakoznak a kommunisták mögött, nem kell más, csak megvárni, amíg a kommunisták elvégzik a piszkos munkát elveszik a birtokot, a bankot, a zsidó és a grófi vagyontés akkor ők, kézdörzsölve, előlépnek és átveszik a készet. A népi irodalom műkedvelői kiadják államköltségen műveiket, és minden nemzeti lesz és paraszt. A kommunisták tudták ezt, egy ideig használták a nemzeti parasztokat, majd valamennyiüket bedugták a zsákba. Ha úgy fordulna, hogy ezek a nemzeti parasztok még egyszer szóhoz jutnak az országban, ez a magyarság egyik tragédiája lenne. A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a nemzeti jelmezbe öltöztetett, képmutató, kapzsi jobboldal.””

      Márai Sándor
      utóirat :

      És akkor a nyilasokról még szót sem ejtett.

      Kovács József

      1. Amennyiben idéz, kedves Kovács úr, akkor azt tegye pontosan!

        Az idézet ugyanis így szól:
        „Illyés Gyula, Veres Péter és a velük társult műparasztok úgy képzelték 45-ben, ha nemzetiszínű gatyában felsorakoznak a kommunisták mögött, nem kell más, csak megvárni, amíg a kommunisták elvégzik a piszkos munkát – elveszik a birtokot, a bankot, a zsidó és grófi vagyont –, és akkor ők, kézdörzsölve, előlépnek és átveszik a készet. Andris bá és Örzse nénő megkapja az osztásban a magáét. A népi irodalom műkedvelői kiadták államköltségen műveiket és minden nemzeti lesz és paraszt. A kommunisták tudták ezt, egy ideig használták a nemzeti parasztokat, majd valamennyiüket bedugták a zsákba. Kovács Imre, egyik vezérürüjük, idejében meglépett, a többi engedelmesen tűrte, hogy „normalizálják”.
        Szeretném még egyszer látni szülőhazámat, szeretett és szép kis Magyarországot – ez nem valószínű, mert elmúlt az időm, de ha úgy fordulna, hogy ezek a nemzeti parasztok még egyszer szóhoz jutnak az országban, ez a magyarság egyik tragédiája lenne. A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. Ahogy Bethlen István mondta a parlamentben a nyilasoknak: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.” A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” jelmezbe öltöztetett képmutató kapzsi jobboldali.”

        Ugye, mennyire másként hangzik, mint az Ön összeollózott idézete?
        Továbbá a nyilasokról is ejtett szót Márai, nem is egyet.
        Utána lehet nézni, de idézzen pontosan!

        Liliom

  14. Írtam egy hsz-t, de úgy látom nem érkezett meg. Őszintén szólva nem értem, hogy miért, de arra emlékszem, hogy az:

    ársz poétikája-ját kijavítottam ars poeticá-ra, ha nem tudjuk, hogy az adott kifejezést hogyan kell leírni, javaslom ne írjunk külföldiül!

    egyébként, :
    (Latin eredetű szó, jelentése: költői mesterség, költészettan. Vallomásszerű művek, melyek a költő költészetéről való nézeteit)

    Remélem ez nem túl nagy kérés, egy hazafias magyar oldalon.

    Kovács József

  15. re: kovács józsef
    Látom megtanulta a gazda nép helyesírását, 🙂
    Ennek nagyon örülök, de látom az értelmi színvonala ott le is ragadt.
    A te számodra lényegtelen dolgok:
    (http://www.youtube.com/watch?v=dlfhoU66s4Y)
    Amik itt szerepelnek.
    De a helyesírásról szépen tudsz fogalmazni 🙂
    Remélem a te szerinted szóra sem érdemes résszel hamarosan a parazita néped is fog szembesülni 🙂
    Csak úgy mint ahogyan ti tették másokkal, nem jobban, nem rosszabbul. csak úgy.
    Azután megbeszéljük a helyes írási problémákat. 🙂
    Úgy mint israel miért kisbetűvel, meg hasonlókat 🙂
    Parazita mentes szebb jövőt !!!
    sakter
    Ui:És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
    http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg

  16. Maradjunk néhány állításnál, amely nyilvánvaló ostobaság, a többin átlépnék mint kutya szaron:
    Nézzük tehát a valótlanságokat:

    1/ Nem értem mitől „gazdább nép tag” Ön mint én? Ja, hogy Ön úgy véli, hogy zsidó lennék, pusztán azért mert nagyon nem kedvelem a náci/nyilas/hungarista patkányokat? Nos akkor téved, nem szégyellném, vannak kitűnő zsidó ember barátaim, és megtiszteltetésnek veszem, hogy a barátaimnak nevezhetem őket. A helyesírásban megnyilvánul a magyar nyelv szeretete és a nagyon bunkó, de sajnos ide írogató szélsőségesek, akik a náci pártban és hülye gyerekek gárdájában is megtalálhatók, sajnálatos módon még nem végezték el a 8. osztályt sem. Csak nem tartja bűnnek a helyesírás ismeretét? Lám, hogy járt szegény Schmidt Pál…? Amúgy szívesen.

    2/ Mennyiben mond ellent ez a rész az egész Naplónak???

    „A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. Ahogy Bethlen István mondta a parlamentben a nyilasoknak: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.” A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” jelmezbe öltöztetett képmutató kapzsi jobboldali.” ”

    3/ „Tehat lehet-e csodalkozni, ha az elsö cionista kongresszus utan el is kezdödtek az elökészületek a patkany forradalomra, vagyis a magyarok orszaganak elfoglalasara???
    Sem Jezus sem Maria nem voltak zsidok! Ez egy zsido hazugsag!!!
    futurist1”

    Az 1919-es évben, kizárólag a Vörös Hadsereg védte Magyarország határait, szemben a horthysta Nemzeti Hadsereggel…amely egyetlen egy (!) puskalövéssel sem vétették észre magukat, hogy ők is a hazát védik. A fehér terroristák csak fegyvertelen civilek kínzására és kivégzésére alakultak.
    A cionisták éppen az Izraelbe való kivándorlást szorgalmazták, ezt már minden hülye tudja, aki ennek ellenkezőjét állítja, az sajnos még azok értelmi színvonalát sem érik el..

    A dobogós marhaság első helyezettje:
    Jézus és Mária zsidóságát a Biblia sem vonja kétségbe, aki ezt teszi..az a Szentírást tagadja, de az semmiképpen nem lehet hívő keresztény.
    Még ha nem is keresztény, hanem a ma divatos szekták tagja, akkor sem változtatható meg ez a tény. Szegény Badinyi Jós Feri bácsi, _nyugodjon békében _..ez az ő találmánya, bizonyítást azonban nem nyert.

    A többi hsz-től eltekintenék.

    Kovács József

    1. Kovacs Jocoka, Maria és Jézus nemzsidosagat nem Badinyi talalta fel. Joval elötte is foglalkoztak ezzel a témaval és neves német közéleti személyiségek is vallottak ezt: Jézus szkita volt és tavolkeleten tanult! Rendkivül tajékozatlan vagy, de egyuttal nagyképü is. Szeretnéd osztani az észt, de nincs miböl!

      Ne felejtsd, hogy a patkany forradalmarok központi bizottsagaban csak egy goj volt. Ahogy a többi zsidovezér mondta gunyosan: „Legyen, aki szombaton is alairja a kivégzési parancsokat!”

      A cionistak csak a patkanyforradalom leverése utan kezdték Palesztina elfoglalasat nyomatni. Addig Magyarorszag volt a fö cél, ahogy most is, ujra!

      Ha a biblia nem vonja kétségbe Jézus zsidosagat az semmit sem jelent. A biblia nem helyettesiti a történelmet, söt azt vaskosan hamisitja! Ugyhogy a dobogos marhasagaidat puffogtasd az iwiwen ne itt!
      Jézus a zsidokat satanfajzatoknak nevezte! Ezt ne felejtsd te bargyu szemitabarat kurafi!
      Futurist

    2. Kedves Kovács úr! „Jézus az átkozott Nimród unokája”. Ezt az idézetet megtalálja a talmud, pesachim fejezetének 94/a és 94/b oldalán. Azt, hogy a saját tudásuk ellenére a zsidók, (akik egyébiránt Jézus szerint az ördög atya gyermekei (János 8:44)) miért állítják az ellenkezőjét, azt talán kérdezze meg nagyra becsült zsidó barátaitól. Azzal gondolom tisztában van, hogy Nimród a magyarok ősapja. Ha nincs tisztában ezekkel a tényekkel, hanem csak a gyerekkorától beidegzett hazugságokat tudja (amiket persze ön igazságoknak hisz) akkor valójában nem érdemes önnel vitatkozni. Belátom, nehéz szembenézni azzal, hogy szinte az egész történelem tudása (nem csak az öné) hazugságokból áll. Azt is belátom, hogy sokan inkább ragaszkodnak a hazugságokhoz, mint szembenézzenek azzal, hogy az egész világképüket fel kellene rúgni ahhoz, hogy tisztán lássanak. Ezek nehéz gondolatok. Vannak akik képesek elviselni, vannak akik nem. Egy azonban biztos. Ne tagadja meg a saját véreit az idegenek kedvéért. Lehet, hogy ők csak érzékenyebb igazság érzettel, Uram bocsáss, nagyobb tudással bírnak mint ön. Ne legyen janicsár.
      eszeL

      1. Kedves Eszel Úr!

        Még annyit ha hozzá tenné, honnan származik az idézet? a Luzsénszky féle fordításból? Vagy a Molnár Ernőjéből, és azt hogy hányadik oldalon található?
        Mind két könyv kiragadott idézeteket tartalmaz az amúgy 72 (!) kötetből álló Talmudból, a különbség mindössze annyi, hogy az egyik szemen szedett hazugság, a másik viszont , bár szintén idézetekből áll, da a valódi Talmudból. Magyar nyelven mindössze ez a két rövid össze foglaló áll rendelkezésünkre, tehát ha csak nem tud héberül az idézet valószínűleg ezekből származik.

        Kovács József

      2. Nem, tisztelt Kovács úr! Én magam, egy izraelben élő zsidó ember közlése nyomán kezdtem el keresni. És meg is találtam több angol nyelvű talmud fordításban. Persze nyilván csak az a hiteles talmud fordítás, ahol a zsidó, mint Isten báránya szerepel. Ennek azért ellentmondani látszik, hogy a zsidó állam megalakulása óta folyamatosan háborút visel, mégpedig minden esetben megelőző háborút. De a „megelőzés” alapján bármelyik ország, bármikor, bármelyik országra rátámadhat, majd kieszeli hozzá (és jó előre hangoztatja), hogy mennyire fél az adott cél országtól. János 8:44
        eSzel

  17. T. Futurist!
    Ha kérhetem a kurváját becézgesse, mert a köztünk lévő viszony erre Önt nem hatalmazza fel.

    A Jézus legendáknak csak az egyike az Ön által említett, az antiszemiták már korábban is megpróbálták cáfolni a Szentírás eme passzusát, csak az baj, ha ez nem igaz, miért lenne a többi igaz?

    A legmókásabb a cionistáról írt ostobasága, talán ha a „gugli” szintű műveltségét bővítené egy Herzl Tivadar nevű magyar zsidóval, rájönne, hogy a cionizmus jóval a Tormay Szeszil lapos lektűrírónő könyvéből vett jelzővel illetett Tanácsköztársaság egészen másról szólt, és nem véletlenül nem tért ki arra ami a TK tagadhatatlan és elismerésre méltó fejezete volta a kis Antant elleni harcára, amelyet a horthysta Nemzeti Hadsereg egy percig nem csinált utána, a Horthy által kiadott „Emlékirataim”-ban sűrű mea culpa közepette sajnálkozásának adott hangot. Tehát fölösleges lenne tagadni. A patkány ellenforradalom egyetlen ténykedése a terror volt Siófokon, Orgoványban és pl Marcaliban..:

    Simon József római katolikus pap
    /anyai ágon levő dédszüleim testvére – Szenyéri régi temetõ III. 1. 7./

    A hivatalos történet: /pl ez jelenik meg a somogyi temetkezés oldalán is és a lexikonokban is/
    1882. május 6-án Szenyéren született. Az elemi iskola elvégzése után a keszthelyi Premontrei Főgimnáziumban érettségizett. Ezt követően végezte el a veszprémi papi szemináriumot. 1917-ben szentelték pappá, majd Marcaliba helyezték káplánnak. Ekkor már negyedik éve tombolt a háború. Simon József bátyja Tarnopolnál esett el. Prédikációjában a szószékről gyakran emelt szót az esztelen háború, valamint a földi hatalmasságok ellen, akik lövészárkokba küldik az embereket. Meggyőződése volt, hogy a háborút követő forradalmi események olyan társadalmi változásokat eredményeznek, amelyek az emberek javát szolgálják. A Tanácsköztársaság bukását követően a Marcaliban megjelenő Prónay – különítmény a fiatal káplánt is letartóztatta. Először a megszentelt ujjait hegyezték ki borotvával, majd a koponyájából a szent olajjal megkent kört metszették le. Simon pap kínzását azzal fejezték be, hogy mindkét szemét kiszúrták, majd a káplánt a ló farkához kötötték, és vonszolták mindaddig, míg meg nem halt. Holttestét közös, jeltelen sírba egy kukoricásban földelték el. Hozzátartozói felkutatták, hazahozták, és szeptember 8-án este szertartás nélkül eltemették. Emlékét Hamburger Jenő a „Latinka ballada” című versében örökítette meg: „Mehettek már Marcaliba Simon paphó meggyónni…”

    A történteket a marcali templom oldalán lévő márvány tábla is megemlékezik.

    Mindezek után a „fővezér” a TK bukása után kezdett bele 25 éves uralgásába, mely a végén Magyarország totális vereségével végződött, és egy millió magyar ember halálval írta be magát a történelembe.
    Majd a románok hátsófele mögött óvatosan belovagoltak Budapestre.

    Azt, hogy én hová írok, azt legutoljára Ön fogja megszabni, ebben biztos lehet.

    Kovács József

  18. re: kovács józsef
    Te fizetésért vagy ilyen hülye, vagy csak úgy magadtól?
    Mert szerintem csak egy fél hülye provokátor vagy.
    Mindent megteszel azért, hogy lényegi választ ne keljen adnod a parazita zsidok népirtásáról és viselkedéséről.
    Már azt is tudjuk, hogy aki nem ír helyesen az már nem is MAGYAR. Bár ezek után te sem vagy az mert te is vétettél a helyesírás szabályai ellen 🙂
    De lényegről a haverjaid, (bár szerintem véreid) népirtásról még egy szót sem írtál. Ez nem hololegenda ez le van filmezve, fényképezve.
    Ügyessen írj erről is valamit :
    http://snippits-and-slappits.blogspot.hu/2012/11/israels-war-on-children-part-i.html
    Tudom, hogy nem kívánsz írni róla, és pont ez bizonyítja, hogy egy parazita provokátor vagy. És mikor itt hagyod ezt a világot a néhai Simon József római katolikus pap lesz az első aki szembe köp.

    sakter.

    Ui:És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
    http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg

  19. Off
    http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=8118

    Szegény Simon József történetét még szegény hülye Prónay a szadista gyilkos is megírta a Naplójában.

    További források:
    Irod. Szolga Tamás: S. pap halálának 42. évfordulójára (Somogyi Néplap, 1961. aug. 29.); Simon Lajos: Prónay hintaján (Esti Hírlap, 1962. máj. 5.); Andrássy Antal: A hóhér tollat fogott (Somogyi Néplap, 1963. okt. 27.). – Szi. Hamburger Jenő: Latinka ballada.
    http://www.somogyitemetkezes.hu/temetok.php?id=347
    http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=8118
    http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=2288

    Kovács József

  20. A kurvainfos a PRAVDAc. pártlap, mely leánykori neve Agyar Nemzet…és a takony tv nem szokott ilyesmiről beszámolni. Mivel Prónay, vitéz Héjjas, Ostenburg, Francia Kis…Horthy megbízott gyilkosai voltak.

    Kovács József

  21. S(alak)ter !

    A gyalázkodó hangnemét, lám még az érzékeny Liliom sem kifogásolja, tehát ez a stílus neonáci, neonyilas, neohungarista körökben bevett szokás, éppen úgy mint a magyar nyelv nem ismerete. Az én írásaim nem pártfüggőek és nem náci eszméktől vezéreltek mint az Öné. A magyar helyesírás ismerete nem zárja ki a magyar származást, mint ahogyan a nem ismerete sem. Ámde a mellverdeső „magafajták” össze keverik a kettőt.
    Ha vétettem a magyar nyelv szabályai ellen kérem értesítsen, ritkán fordul elő de szívesen veszem, ha pont Ön javít ki..:)
    Látom Simon József katolikus káplán halálra kínzásának történetét a horthysta gyilkosok által nem ismert, van még néhány, de ehhez a magyar történelmet ismerni kéne..az ismeretek megszerzésével a szélsőségesek nem nagyon fáradoznak, elég néhány jelszó ” oszt jó napot!

    A magyar vidéki zsidóság legyilkolása nem legenda szomorú valóság amely ellen nem az Ön eszmei elődei, de Apor Vilmos, Márton Áron és sok más igaz, keresztény, magyar ember próbált tenni, szemben a többség passzív magatartásával és az elhurcoltak kirablásának reményében nem tett semmit (max. besúgott a GESTAPO-nál.)….ez sem tartozik a magyar nép dicsőséges cselekedetei közzé..

    eszel úrnak:

    _ az Ön bibliai idézetével szemben Jézus ezt is mondta:

    _(Mt 15,21-28)

    A Bibliában sok egymásnak ellent mondó mondat van ebből fölösleges vitát rendezni, egyelőre a pápa pl azon a véleményen van, hogy Jézus az emberiség bűneinek megbocsájtásáért halt kereszt halált, zsidó rabbiként javaslom, hogy ne legyünk pápábbak a pápánál…

    Kovács József

    1. Bocsánat Kovács úr, de Máté evangéliumának idézett szakasza éppen azt támasztja alá, amit János evangéliumának idézett szakasza is mond. Az „Izrael elveszett bárányai” kifejezés éppen azt jelenti, hogy Istentelenek, gonoszak és hazugok. Ha nem azok lennének, nem lennének „elveszett bárányok”.
      Jézus Krisztus megfeszítésének éppen az volt az egyik oka, hogy nem Dávid házából származott. A zsidók ugyanis ragaszkodtak hozzá, hogy a Megváltó csakis Dávid házának szülötte lehet. Mivel nem az volt (sőt, még csak nem is zsidó), ezért is gyűlölték és nem ismerték el Megváltójuknak.
      Van egy régi, távol-keleti mondás : „Ne a mestereket kövesd, hanem azt amit a mesterek követnek.” Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy mindenkinek személyesen kell megtalálnia a kapcsolatot Istennel, közvetítő nélkül. Ezért aztán elhiszem, hogy figyelni kell a pápára, de ne az legyen, hogy azért tiszteljük, mert pápa, hanem az legyen, hogy azért pápa, mert tiszteljük. És ez igaz a királyok vagy általában a vezető emberekre is.
      eSzeL

      1. Javaslom, hogy e kérdésben talán egy teológust is kérdezzen meg, én megtettem, jelenleg a keresztény egyházak kivétel nélkül a Szentírásban hisznek, ami Jézus zsidó származását is illeti. Számomra XXIII. János VI Pál. és II. János Pál a lengyel pápa mérvadó személyiségek aki valószínűleg mindkettőnknél többet tud erről, és én osztom ezt a vélekedést. A Jézus halálnak összefüggésbe hozás a zsidókkal..ez egészen 1944-ig jó ok volt a gyűlölködés felszítására minden időkben, különösen a setét középkorban, amely nem ért véget a fejekben néhányuknál ma sem. Ám mivel jó Könyves Kálmánunk korát jócskán megelőzve a boszorkányok létét is tagadta, ez is a múlt szennyesei közé fog kerülni.

        Nézzen körül akár itt, milyen szörnyen ostoba, gyűlölködő írások vannak..és ezek keresztényeknek vallják magukat.

        Kovács József

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

  22. RE: kovács joco

    Én meg azt javaslom egy zsido rabinak, hogy húzzon oda ahova való, israel rablóálmába.
    „maga” és parazita népe nem akar és nem is tud egyetlen munkából és becsületben élő közösségbe sem be illeszkedni, Az israel rabloálama az usa gyarmatának napi 6 millió dollárba kerül.
    Ez nem elég a parazita népének?
    Még az „önök” által nyomorba döntött MAGYAROK utolsó csepp vére is kell?
    Mikor hagynak már minket békén?
    Vagy addig nem mozdulnak amíg egyetlen MAGYAR is él a földön? Ennyire félnek tőlünk paraziták?
    Van is mitől félniük! Mert ez a MAGYAR nép az élő bizonyíték arra, hogy a zsido ha kérdez még akkor is hazudik.
    A MAGYARSÁG a bizonyíték arra, hogy a zsido nem kiválasztott nép, ha csak arra nem, hogy egy ilyen hazug parazita csürhe nem lehet ember, és ki van választva az emberiségből.
    Mert az embert az isten teremtette.
    A zsidot a sátán! Aki ember ölő volt a kezdetek óta úgy mint a „maga” csürhéje: http://snippits-and-slappits.blogspot.hu/2012/11/israels-war-on-children-part-i.html
    http://hunhang.ewk.hu/keresztenyuldozes
    sakter
    UI: Csak ki bújt még egyszer a szög a zsákból 🙂 Szóval rabbi vagy ? Te szoktad a 7 napos fiú gyerekek nemi szervét szopogatni?
    http://m.blog.hu/vi/vilagnezet/image/Met%C3%A9l%C3%A9s%20szopogat%C3%A1ssal.jpg
    És ezek után még van képed emberek közzé menni?
    És csodálkozol,hogy a néped elmegyógyászati eset egytől egyik?
    kovács joco te egy elmebeteg sátánista provokátor vagy!
    Nincs hányingered magadtól?
    Mert a földön 6 milliárd embernek az van tőled, és sátánista csürhédtől.
    És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
    http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg

    1. Végtelenül sajnálom, hogy elmetegként az OPNI bezárása óta szabadon közlekedik a normális emberek között, ha segítségre, pénzre, gyógyszerre van szüksége szívesen segítek. Más fórumokon egy ilyen beírásért ált. repül az illető.

      Kovács József
      p.s.

      Ennek a beírásnak közzé tétele, a moderátor ízlésének is a bemutatása…engedelmével elmentettem.

  23. sakter.

    Ezt a hányadékot magától hozta össze vagy a jobbik rabbi szakértőjeként hányta ide.? Kovács úr keresztény ami ugye kizárja a rabbivá válását, a többi gusztustalankodása felháborító és képtelenségnek tartom, hogy ez a bírás itt maradhat. Ha mégis marad akkor én el köszönnék a fórumtól, mert az emberek _és nem mint az Ön esetében állatok _számára készült, lehetnek más nézetek ütközése, de erre a szintre nem mennék le…. (Bár nem szeretném az állatokat megsérteni. )

    FISÁN GÉZA

  24. 😀 😀 😀
    Az csak most jutott eszembe, (nem is értem miért 🙁 ) hogy mi is van a foci mecsseken? Ha két eltérő nemzetiségű csapat játszik, akkor (az elfogultság elkerülése érdekében) a játékvezetők nem lehetnek egyik nemzethez tartozóak sem. Mert az elfogultságot eredményezhet.
    Szóval nem tudom, ezek a zsidók undorodnak maguktól? Vagy egyszerűen csak szégyellik magukat? Nem értem miért igyekeznek titkolni? Persze értem, de tessék már elmagyarázni, hogy miért kell egyedül a zsidó származást titkolni?????
    eSzeL

  25. Hm..ez tényleg elképesztő.

    Hogy ne haljon meg hülyén s(ala)kter_ és mert néhány náci oldalon találkoztam ezzel az elképesztő ostoba állítással_elmondom Önnek, a körülmetélés okát és módját:

    Körülmetélés
    A körülmetélés oka az ókorban egyszerűen az volt az oka, a sivatagi népeknél, hogy a víz hiányában a tisztálkodás megoldhatatlannak bizonyult, és gyakran okozott fájdalmas betegségeket. Így azután a zsidó és mohamedán vallású népek némi vallási magyarázattal körítve végzik azóta is.

    A körülmetélés a fityma egészségügyi, vallási okok, vagy egyéb meggyőződés miatt végrehajtott orvosi eltávolítása. Körülmetélés során a fitymát sebészi úton, helyi érzéstelenítés mellett teljesen eltávolítják, így az nyugalmi esetben sem borítja a makkot. Egyes országokban vallási meggyőződés, vagy a tradíciók miatt már gyermekkorban végrehajtják a körülmetélést.

    A világon a felnőtt férfiak mintegy negyede körülmetélt, de a statisztika országonként nagyon eltérő képet mutat. Az amerikai férfiak több mint 85%-nál elvégezték, elsősorban megelőző egészségügyi beavatkozásként. A brit férfiaknak mintegy 20%-a körülmetélt, és ennél nagyobb az arány Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Ez a szabály a legtöbb afrikai törzsnél, szigorú vallásos előírás a zsidó férfiak számára, akiknél szertartásként végzik el a születés utáni nyolcadik napon, és szokás a muzulmánok között, akik a serdülés előtt különböző életkorokban végeztetik el. A dél-európaiak, a dél-amerikaiak, skandinávok és a nem muzulmán ázsiaiak körében ritka a körülmetélés.

    A CDC szakértői felhívták arra is a figyelmet, hogy több tanulmány megállapítása alapján a körülmetélés csökkenti a HIV-vírus átadásának kockázatát. Kisebb a fertőzés valószínűsége a genitális herpesz és a humán papilloma vírusainál is, de a baktériumok által a genitáliákban okozott betegségek aránya is alacsonyabb a körülmetélt férfiak nőpartnereinél. Dél-Afrikában, Kenyában és Ugandában zajlottak azok a klinikai próbák, amelyek eredménye szerint a körülmetélést követően felnőtt férfiaknál 55-76 százalékkal csökkent egy 2 éves perióduson belül a fertőzés kockázata. A legsajnálatosabb, hogy a méhnyakrák okozója a humán papilloma vírus amely a fitma alatt szaporodik és okoz végzetes betegséget a nők szervezetében.

    Az Ön által feltételezett művelet és annak egy keresztény férfinak tulajdonítása tényleg túl lép minden határt, javaslom forduljon sürgősen orvoshoz!

    FISPÁN GÉZA

    ..

  26. RE: fos géza
    Te egy igazi parazita vagy!
    Ha kidobnak az ajtón vissza jössz az ablakon!
    Két bejegyzéssel feljebb, megnyugodva vettem tudomásul, hogy végre befejezed a kötözködést, és el húzol oda ahol eltűrik.
    De erre szomorúan látom csak vissza hozott a pofátlan fajtád 🙁
    géza géza így lehet megbízni a szavatokban!
    Ismét bebizonyítottad!
    sakter
    És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
    http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg
    Ja igen és mentsd el te is a hozzászólást, és rohanj a rabbidhoz feljelenteni, mert csak ehhez értetek.

    1. Életem hátra lévő részét a magafajta betegek gyógyításra fogom fordítani, legutóbbi behányása erre ösztökél. Mivel úgy látom nem csak a nyelvtannal, de a szövegértéssel is bajban van, segítek. Az a szöveg, hogy :

      „Ha mégis marad akkor én el köszönnék a fórumtól, mert az emberek _és nem mint az Ön esetében állatok _számára készült, lehetnek más nézetek ütközése, de erre a szintre nem mennék le…. (Bár nem szeretném az állatokat megsérteni. )”

      Nem azt jelenti, hogy kidobtak, hanem azt, hogy saját elhatározásomból távoznék, de látva az ÖN ELKESEREDETT RAGASZKODÁSÁT SZEMÉLYEMHEZ, MEGVÁLTOZTATTAM A VÉLEMÉNYEM ÉS MARADOK. REMÉLEM NAGY ÖRÖM EZ SZÁMÁRA, ÉS HÉTFŐIG NEM JÓZANODIK KI.

      Ami a körülmetélést illető hazugságát illeti, legjobb lene, havalamelyik zsidó barátjának (!) ..:) elmenne erre a családi eseményére, és saját szemével győződne meg újabb hazugságának alaptalanságáról…és kísérje figyelemmel a kisfiú életét a bármicvójáig…:)

      Fispán Géza

    1. Nézze, idiótával, szerény képességeimet nem használnám gyógyításra, ez egy ostoba hazugság kérdezze meg rabbi ismerősét, vegyen részt egy ilyen aktuson, vagy kérdezze meg orvosát gyógyszerészét….:)

      Fispán Géza

      1. Mondom én hogy szellemi fogyatékos vagy:)
        Ott a kép magyarázd el mi történik éppen a felvételen 🙂
        Óvodásoknak feladat.
        De még erre is képtelen vagy!
        És próbálsz mindenkit letarolni, a cionista baromságaiddal. 🙂

        sakter
        És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
        http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg

  27. A körülmetélés az csonkitas! -sokat targyalt, vitatott orvosi vélemény. Senkinek sincs joga egy csecsemöt megcsonkitani! Döntse el ezt majd sajat maga, ha betöltötte a 18 évet és nagykorunak szamit mar!
    Kihasznalnam az alkalmat és rakérdeznék az itt kommentelö szakértökre, hogy igaz-e, miszerint a metélés utan a zsidok névado ünnepséget is rendeznek. A levagott fitymat belefözik a koser huslevesbe. Akinek a tanyérjaba kerül a fött fityma az lesz a névado apa és persze annak kell lepengetnie a nagy tekercs pénzt! Ezt több forrasbol olvastam és több személytöl hallottam. Allitolag a haszid zsidok gyakoroljak ezt, akik a feleségükkel csak egy lyukas lepedön keresztül érintkeznek. Egy haszid zsido könyvében olvastam!
    Futurist

    1. Futurist!

      Aki ilyen hülye kérdést képes feltenni, _ nem igaz_ az a tiszaeszlári vérvádat, a hamisított Talmudot és a Cion Bölcsei Jegyzőkönyvét is elhiszi, készpénznek veszi. Továbbá hisz a boszorkányokban, a rontásban, és ilyenek nézik a kereskedelmi tévék jóslási műsorait..továbbá, hogy a Föld lapos. Azt is sokáig, sokan elhitté, a kétkedőket máglyán elégették.

      Amúgy a legegyszerűbb módja erről meggyőződni a részvétel egy ilyen névadó eseményen. És ha van gerince itt beszámol az ott tapasztaltakban.

      Fispán Géza

      p.s.

      Ön valóban képes egyáltalán megfontolás tárgyává tenni az ilyen ostobaságot? Vagy csak viccelt, nem mondom hülye egy vicc, de mégis csak vicc…

      A körülmetélés előnyeiről már írtam, a mohamedán népek is alkalmazzák, érdekes a korábban arab diákokat a most a palesztinek jogai mellett kiállók és vagy a kedves szüleik még a bőrük színe miatt arab diákokat vetrek agyba főbe..

  28. A Székelyföldön a zsidok nem sok vizet zavartak: jol megvolt székely és zsido egymassal. Annyira, hogy a zsidot ugyanolyan magyarnak tartottak, mint magukat.
    Fiatalabb koromban elkezdtem érdeklödni, és szégyen, meg félelem nélkül, feltenni a kérdést, hogy a székelyeknek, hogy-hogy nem volt semmi bajuk a zsidokkal???
    Két hasznalhato valaszt kaptam.
    1. Az egyiket egy erdélyi szasz szarmazasu orvos adta, aki az egyik többmillios német nagyvaros baleseti korhazaban volt az intenziv osztaly fönöke:
    -„Mert a székelyek csavarintossagban tultesznek minden zsidon!”

    2. A masodik hasznalhato valaszt egy öreg felcsiki székely adta:
    -„Milyen nép az, aki onnan vag ki, ahova mindenki toldana?”
    S ezzel a zsidokat a székelyek a helyükre tették: „Aki ilyent tesz, az nem okosabb mas népeknél! Söt!”

    Sose hallottam, hogy a székelyek ocsaroltak volna a zsidokat vagy forditva!!!
    De mostanra mintha kezdene begyürüzni a magyarorszagi cirkusz, habar zsido mar alig van Erdélyben. Ceausescu eladott Izraelnek 500 zsido csaladot egy automatizalt tyukkombinatért cserébe. Miutan a csereakcio sikeresen lezajlott utana Ceausescu,ez a kacifantos oltyan, komoly pénzekért eladta az összes zsidot Izraelnek. Csak ezutan következett a még nagyobb üzlet: Eladta fejpénzért az erdélyi németeket is Helmut Schmidtnek! Ebböl az utobbi üzletböl több mint 2 milliar markat helyezett el a svajci kontojara.
    Az oltyanok az Olt also folyasan, mig a székelyek a felsö folyasanal laknak. Az oltyanok elolahosodtak, de ök is ugyanolyan hunok, mint a székelyek!

    Futurist

  29. Talán innen is ered a békés egymás mellett élés..:

    Azokról a székely emberekről van szó akik együttesen tértek át a zsidó hitre..és erről sem ugat a kurvainfofos társaság, sem szegény szaniszló feri elvtárs..

    Íme:

    Zsidózó székelyek

    http://209.85.135.104/search?hl=hu&gl=hu&q=Zsid%C3%B3z%C3%B3+sz%C3%A9kelyek&lr=&aq=f&oq=

    SZILÁRD GABRIELLA

    http://www.es.hu/?view=doc;2537

    a szerző további cikkei
    ZSIDÓZÓ SZÉKELYEK
    XLV. évfolyam 8. szám, 2001. február 23.
    nyomtatható verzió hír küldése

    Szávai Géza: Székely Jeruzsálem. Pont Kiadó, 2000. 443 oldal, 4800 Ft
    „Zsidózó” könyvet tart kezében az olvasó. Ám ez az írás nem úgy zsidózik… Ez „a zsidózókról” szól. Nem a Fradi-pályán, az „Indul-a-vonat-Auschwitzba” kezdetű rigmust skandáló csőcselékről, nem is az egyre kevésbé kódolt nyelvet használó „kirekesztő” tollforgatókról, akik elárasztják a szélsőjobboldali sajtót perverz agyi izzadmányaikkal. Hanem a szó valódi értelmében vett „zsidózókról”.
    Félő, ma már kevesen ismerik e szó több évszázados, eredeti jelentését.
    Így hát üdítően, revelatív módon unikális ez a „vallomásos szociográfia”! Vagy nevezzük „esszéregény”-nek, ahogy a szerző, Szávai Géza próbálja definiálni e polifon-polikróm könyvet, amely – s ez biztos! – egyértelmű állásfoglalás: kiváltképp ebben az áthallásos, kódolt beszédekkel terhes-terhelt jelenkori magyar világunkban.
    S bár nem esztétikai mérce – példátlanul tisztességes könyv ez a Székely Jeruzsálem, amely valóban arról szól, amit címe ígér: a – metaforikusan is sokértelmű – székely Jeruzsálemről. Bözödújfaluról, arról a kis erdélyi faluról, amelynek lakói már a XVI. (!) század végén úgy döntöttek, hogy ők bizony – zsidók lesznek. Méghozzá majdhogynem titokban: féltve-őrizve – ám ivadékaiknak is tovább hagyományozva – frissen felfedezett, de annál nagyobb hitbéli odaadással vallott értékeiket. Spirituálisan lettek egy maguk teremtette, „különbejáratú” transsylvan Izrael-Júdea polgárai, minthogy szerintük az Írás – róluk (is) szól. Mert az ős-eredeti Írás „könyveivel” – a Mózeséivel – könnyebben tudtak azonosulni, mint az Újtestamentum embert Istenné magasztosító, s így pragmatikusan talán egyszerűbb, könnyebb, „fájdalommentesebb” megváltást ígérő világképével.
    A nehezebb utat választották! Egyrészt, mert lemondtak Isten-fia megváltást ígérő kegyelméről, másrészt mert – mai szóval így mondanánk – e retrográd hitváltás egy túlsúlyosan reformációt igenlő országrészben sem válhatott úgy követendővé, mint azok a protestáns üdvtanok, amelyek a progresszióhoz csatlakozás büszkén felemelő „feelingjével” is megajándékozhatták a hívőt. Még ott, a toleranciájáról híres Erdélyben is, ahol egyidejűleg hat vallás élt egymás mellett, évszázadokon át – békés közösségben.
    Persze megtámogatta őket a napjainkig egyetlen magyar (?) világvallás-alapító Dávid Ferenc (szül. Franz Hertel!) unitárius „Egy az Isten!” gondolatvilága, tehát a még Luthernél-Kálvinnál is merészebb protestáns reformista alapeszménye. Ők, a zsidózók, ezen is túllépni bátorkodtak… Mert ha már „Egy az Isten!”, akkor konzekvensen ki kellett iktatni az alapdogmát, a Szentháromságot is, s ha-már-akkor… Akkor visszamentek egészen a forrásokig! Mert ők – már akkor: a XVI. század vége felé – olvastak (mert tudtak olvasni!), s így olvasták a Bibliát (feltehetően csak azt, Péchi Simon fordításában persze), de legfőképpen az Ótestamentumot, és rádöbbentek, hogy az ősapák és ősanyák szenvedés- és üdvtörténete, a főképp kínokra-megaláztatásokra-üldöztetésekre „(ki)választott nép” sorsa az övékével rokon.
    E reveláció után már nem volt visszaút…
    A Megváltóra még várni kell! – döbbentek rá, s vallották maguk közt, így hát hit- és sorsközösségbe léptek a zsidósággal, holott tudván tudhatták, hogy a judaizmus dogmái még keményebben megnehezítik a hivatalos, regisztrált „betérést”, mint akármely keresztény (római vagy görög katolikus, akár protestáns) egyház. Mégis, mindenek ellenében „zsidózókká” vagy – a köznyelvben – „szombatos székelyekké” váltak. És adták gyermekeiknek a szent keresztségben (!) az Ótestamentum veretesen szép ősi neveit (Mózes, Áron, Ábel, Sámuel, Eszter, Judit, Sára, Rebeka stb…) Ugyanakkor mégsem váltak „megalázkodó, hajlott hátú gettó-zsidóvá”, mint oly sok hitsorsosuk a középkor kegyetlen üldöztetései alatt, után, majd annak folyományaként.
    Jómagam úgy tudom, hogy – legalábbis Krisztus után – a vallások világtörténete nem ismer ehhez hasonló konverziót. Szokták persze emlegetni a kazárokat, de náluk nem afféle „alulról jött kezdeményezésként” indult meg az áttérés, hanem amikor Bulán kagán 740-ben, saját udvartartásával együtt áttért a zsidó egyistenhitre, népe „csak” követte. (Próbálta volna meg nem követni!) Ám az 1600-as évek végén a zsidók vallására áttérni, azokkal azonosulni, akiket – a közép- és újkori keresztény Európa Krisztus gyilkosaiként aposztrofált – nem lehetett holmi pragmatikus, haszonelvű indíttatású „igazodj-magatartás”. Hiszen nemcsak az újkor oroszországi pogromjai, de a középkori hispániai, galíciai zsidóüldözések egész sora igazolja, hogy a székelyek akkori döntése már-már felért egy szinte mazochista action gratuite-tel.
    Szávai Géza e táj, a Bözödújfaluval szomszédos, Küsmöd patak menti kisközség szülötteként, minden bokrot, követ, sziklát, patakot és ember építette környezetet ismer. És szót ért a táj szülötteivel is. Azonosul velük. És elibénk tárja, mint egy képeskönyvet – sőt mindezt saját, gyermekkorban (is) készített fotóival megvilágítva. Azaz a szó eredeti értelmében illusztrálja azt a deskripciót, amelyet közel félezer oldalon leír-elemez, körkörösen indított, majd egyre inkább az alaptémára fókuszáló szerkezettel. Látszólag messziről, de nagyon átgondoltan, sőt alanyi költőket is megszégyenítő szubjektív vallomásokról dobbant, olyan morális dilemmáiba avatva be az olvasót, amelyekről – napjainkban – kevesen mernek ily nyersen őszinte elfogulatlansággal írni-vallani. Sőt gyónni. Szávai Géza, itt és most, a második évezred utolsó évében kimondja, hogy olykor ő is esendő, sőt gyáva volt: a túlbiztosításra próbált berendezkedni. (Megriad – írja le -, amikor egy feltehetően (?) zsidó kislánynak kezd ifjonti hévvel udvarolni, mondván: „Mi lesz majd gyermekeinkkel, ha megint kitör az őrület?” Ha azt írta volna: „Kit érdekel!” – utólagosan szépítve hajdani spontán reakcióját -, kevesebb hitelt adnánk szavainak…)
    Sajátságos, de az 1987-ben megjelent, s azóta is tudományosan etalonnak számító Erdély történetének helységnévmutatójában egyetlenegyszer (!) szerepel Bözödújfalu neve. A III. kötet 1572. oldalán megemlíti, hogy „Néhány község (főként Bözödújfalu) székely népe, az úgynevezett szombatosok – az unitáriusból régen kiszakadt, s korszakunkban az izraelita felekezethez húzó – tiltott szektájának szokásait követte: egy részük a külvilág felé kényszerűen elismerte valamelyik nagyobb vallás fennhatóságát is.” Ennyi! Péchi Simonra sem veszteget sok szót ez az enciklopédikusnak tételezett háromkötetes akadémiai kiadvány! Arra a Péchi Simonra, a „szombatos erdélyi kancellárra”, a voltaképpeni vallásalapítóra, aki héberből (!) fordított-magyarított (az 1630-as években!) irodalmilag-nyelvileg is gyönyörűséges magyar zsoltáros és imakönyvet. Mindössze a II. kötet 698. oldalán olvashatunk róla annyit, hogy „… vezérszerepe miatt lesz a szombatosok földrajzi és társadalmi értelemben is mind szélesebb közössége politikailag gyanúsítandóvá. A fejedelemfi, Székely Mózes aktivizálódása, akinek felekezethez tartozása közismert, még inkább megerősíti ellenzéki politika és szombatosság összefüggésének meglehetősen általános feltételezését.”
    „Tohuvabohu!” Mondhatnánk stílusosan e – széles körben elterjedt – héber szóval erre a katyvaszra, amely még mondattani szempontból is problematikus.
    Evezzünk tisztább vizekre!
    Akár a Bözödújfalut napjainkra valóban mesterségesen és értelmetlenül elárasztó tó vizeire, melynek hullámai már a Kondukátor gigantomán faluromboló vágyálmait teljesítették be! És próbáljuk megérteni, hogy Szávai Géza ott Romániában, kisebbségi magyarként, miért érezhette magát „zsidónak”. Miért gondol gyógyíthatatlan nosztalgiával arra a kegyelmi állapotra, amelyben ez a majd’ országrésznyi „szent hely”, ha nem is „Szentföld”, a maga megszenvedve-kiharcolt toleranciakészségével, mégis lakhatóvá-élhetővé-otthonossá tette ezt a békés kis zugolyt – oly sok évszázadon keresztül. Pedig nagy volt a tét: túlélni. Ilyen-olyan valláshoz tartozva, román-magyar-török-német-szovjet hódoltatást elszenvedve is – de megmaradni.
    Szávai Géza azért tehette le asztalunkra az ezredvég e tárgyban unikális könyvét, mert szembe mert nézni mindazzal, amiről ez az anti-utópikus felekezettörténeti (s mint később, a XX. században „kiderült”: majdhogynem suicid!) kísérlet szólt. Arról, hogy legalább spirituálisan legyünk szabadok. Mert választhatunk! És a „zsidózó” székelyek választottak. Mert úgy érezhették, ott, a XVI. századvég Erdélyében, hogy választhattak. (Végtére is miről szól ez az egész élet, ha nem a választás szabadságáról! S mint látjuk: nem mindig egzisztencialista értelemben, hanem csak arról, hogy mit diktál – ott és akkor – a lelkiismeret.)
    Szávai Gézának „itt és most” azt diktálta, hogy merje leírni még azt a bizarr fantazmagóriáját is, hogy ez a maroknyi „zsidózó” népcsoport, ez a piciny csapat, akár az anyaországi holokauszt tragikus történetét is megfordíthatta volna, ha egy Bözödújfalu nevezetű kisközség, csak egyetlenegy napra „annektálta” volna Magyarországot! Mert akkor kiterjeszthette volna az itt élő félmillió – nürnbergi törvények diktálta-regisztrálta – zsidóra is a „szombatos székelyekre” vonatkozó vagy legalábbis „vonatkoztatható szokásjog” törvényét. Szávai eljátszik a gondolattal! Mért ne tenné? Nem történész ő! Csak (?) elmélkedő krónikás! Márpedig ha ez a „Mi lett volna, ha…?” megvalósult volna (ami, tudjuk, történelmi nonszensz!), akkor több mint félmillió élő vagy csak a közelmúltban – ágyban, párnák közt – elhunyt magyar-zsidó déd- és nagyszülővel lennénk gazdagabbak. De nem vagyunk. Az elgázosítottak, a maguk ásta sírba lövettek, vagy az erőltetett menetből kidőlt, útszélen lepuffantottak (főképp oldalági) leszármazottai, a mégis-megszületettek csak a családi archívumokban-albumokban kutakodhatnak. De azokban is csak – 1944-ig!
    Szávai Géza egy helyütt kijelenti: „A szerző elfogult”. Csak így, lazán – per tangentem… Ám ott, abban a kontextusban, ez az egyszerű kijelentő mondat oly sokatmondó, mint inverz módon III. Richárd agyonidézett bemutatkozása… Majd így folytatja: „Amit [a szerző] szid, amit nem létezőnek szeretne tudni – azzal bizonyítja (groteszk fordulat) az utókornak, hogy az létezett…”
    Mert Szávait nem hagyja nyugodni a gondolat: hogyan íródhatott le az az egy mondat a letűnt század legnagyobb botránykrónikájának egyik lapján, hogy: „Vizsgálják fölül még egyszer az egész országban a bözödújfalvai származással takarózók iratait!” (Székely Nép, 1944. június 16.) Csak egy mondat a zsarnokság… – egyik morális toprongyának tollából. A Székely Nép hírhedett sorozatának szerzője – afféle önfelkent „vox populi”-ként – mért is fedné fel kilétét! (Vox poluli! Vox dei?) Szávai megjegyzi: „Két-három ismerősömet kellene csupán körbekérdeznem, hogy inkognitóját felfedjem. Kíváncsiságomat az első megkérdezett után felfüggesztettem. Ha az, akire a megkérdezett barátom tippel: annak az embernek nagyon rendes gyerekei vannak (tehát családját nem tudta saját gonoszságához idomítani)”. Ennyi.
    Nincs bosszúvágy, nincs itt semmiféle: „na-most-leleplezlek-te-rohadék”-indulat! Pedig hányszor leírja, mit gondol a vészkorszak „törvényimádatának kéjenceiről”… Amikor törvényt szegni emberileg-történelmileg etikusabb cselekedet volt, mint „törvényt imádni”! Ő mégsem, csak azért sem fedi fel e „morális fogyatékos” senkiházi kilétét. Mert a „magánszorgalmú kutyák” leszármazottaival szemben nincs, és ne is legyen revánsesélye senkinek. Mert az „apák-fiúkból” már elegünk van/volt.
    Nota bene. A XVI-XVII. század fordulója, a korszak, amelynek kezdetéről is ír, még nem ismerhette a „nürnbergi törvények”-et. A búcsúzó, letűnő XX. már annál inkább – sőt, néha úgy tűnik, máig kiirthatatlanul. Meg hol volt akkor még az eugen/et/ika áltudománya?
    Magyar-magyarabb-legmagyarabb? Lehetséges, hogy épp a magyarul írni tudók ne tudnák, hogy jelesen ez a magyar jelző – fokozhatatlan?
    Az a külön gyönyörűség e könyvet olvasva, hogy Szávai nem vádaskodik. Csak gondolkodik. „Nem vádolok senkit!” – írja máshol (299. o.). Sajnos vagy hál’ istennek, a Zola-féle, talán ma már patetikusan hangzó, J’accuse! ideje (stílusa?) lejárt… Más kérdés, hogy az egész könyv, úgy, ahogy van, vádirat (is)! Egy hatalmas, szubjektív indíttatású nemzeti önvizsgálat – még hatalmasabb, mert láthatatlan – felkiáltó- és kérdőjelekkel. Összhatásában kicsit olyan, mint a babiloni titokzatos felirat intő jele: „mene, tekel, ufarszin”! Megszámláltatott, megmérettetett, és könnyűnek találtatott!

    Fispán Géza

  30. 54. ZSIDÓK ÉS HUGENOTTÁK
    A francia nacionalizmus lobogója nem is genfi lobogó már. Tarkább rongyot nem produkált még a színek játéka, mint ez a lobogó. Alatta, körülötte nyüzsögnek Franciaország minden szemeten élői, minden elvakultjai s minden hamis játékosai. Rómából dirigált papok, bonapartisták, királypártiak, mérsékeltek, jobban mondva mérsékelten hülyék, önző agráriusok, békétlen henyék. Mesés kis koalíció ez! Egy kapocs fűzi őket össze csupán: egyformán gyűlölik a világosságot s egyformán szidják a radikális haladás híveit, a szabadkőműveseket, liberálisokat, a zsidókat. Ilyen gyönyörű kis banda ez!
    A magyar nacionalisták jóval ostobábbak a franciáknál és jóval veszedelmesebbek. A magyar nacionalizmus lemásolta a franciát, de kibővítette a porosz junkerek ultramontanizmusával összekapcsolta a bécsi kamarillával s klerikális antiszemita csapatával, mindezek fölött pedig karmesterének Rómát tartotta meg.
    A klerikális, magyar lapok, sőt a Széll Kálmán kedvelt agrárius táborának lapjai is, különös szeretettel figyelik s ajánlgatják példaképpen a francia nacionalista küzdelmeket. Itt Nagyváradon is akadt lap, mely ujjongva tapsolt s himnuszozott a francia választások eredményének, melytől megújulásukat lehet várni az európai társadalmaknak. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a nagy ujjongás hiábavaló volt s Franciaország felemelően gyönyörűen hordozta meg újra a világosság és haladás lobogóját. Ám a mi nacionalistáink francia példát akartak. Helyes. Csak ezt akarjuk mi is. A dicsőséges francia náció prófétája és mártírja, győzedelmes mártírja, volt s lesz a haladásnak, a régieket lealázó új világoknak. Ez a gyönyörű gallus fajtának felséges missziója. Ezért fordul felé hívő, imádó arccal az otrombább lelkű társadalmaknak minden világosabb agyvelejű, tisztább intellektusú egyéne.
    Igazuk van a mi nacionalistáinknak: szent figyelemmel kell követnünk a francia lélek útját. Követeléssel és példavevéssel kell lennünk minékünk!
    És mi történt Franciaországban?
    A francia klerikálisok az imént lefolyt választásokban kudarcot szenvedtek s miután most már nem változtathatnak a dolgon, szenvedélyes vadsággal tüntetnek a protestánsok ellen is. A választások alatt csak az volt a jelszó Franciaországban, hogy: – Le a zsidókkal. Legelemibb érdekük volt az, hogy ne hívják ki maguk ellen a protestánsokat is. Most azonban leplezetlenül akcióba lépett a gyűlölet s „Le a hugenottákkal!” jelszó alatt dühöng. Különösen a Cévennes-ek vidékén izgatták a fanatizált népet csúnya tüntetésekre. Rochepaule-ban 200 fegyveres ember követelte a plébános parancsszavát arra, hogy az „eretnekeket” elpusztíthassa. Más helységekben petróleummal leöntött kecskéket égettek el elevenen máglyarakásokon. „Égessétek el az eretnekeket! Halál a hugenottákra!” kiáltozások között.
    Megdöbbentőbb próféciával még Franciaország sem szolgált mostanában. Úgy, úgy: értse meg ezt minden félrevezetett itt a magyar földön, hol a klerikalizmus hazug patriotizmusa, gazdasági bolondgombái elbódítottak sok becsületes embert is. A francia példa mutatja a klerikális tábor grádusát. Előbb farizeus okoskodások jönnek bizonyos tiszta erkölcsről, vallásos megnyugvásról. Azután jön az „üsd a zsidót!” A zsidóütés után nyílt harc következik minden szabadgondolkozó ellen, akár katolikus, akár lutheránus, akár buddhista. Aztán új grádus jön s itt tartunk ma Magyarországon: farizeus, agyafúrt módon előrántjuk a Rákóczit diffamáló törvény eltörlését, de már a lutheránus s istenien szabadgondolkozó, forradalmár Kossuth Lajos érdemeit nem akarják törvénybe iktatni s a lutherani comburantur törvényt is meg akarják tartani, mert hátha még szükség lehet reá! Ezután jönne aztán a hugenották szimbólumos és valóságos megpörkölése és mindaz, amit a spanyol inkvizícióból meg lehetne újra csinálni.
    Erre tanít bennünket Franciaország példája s arra, hogy jaj a hugenottáknak ha segítenek a klerikális máglyát építeni. A zsidók után ők következnek.
    Nagyváradi Napló 1902. május 17.
    A. E.

    Fispán Géza

    1. Tisztelt hozzászóló!

      Ilyen megszólítást, amit Ön itt megengedett magának, törlöm. Máskor ügyeljen a tisztességes hangnemre, mert az egész beírását törölni fogom (Híradmin)

      Élvezettel olvastam ezt az érdekfeszítő cikket az 1902-es évből.
      És mond ez a cikk hol tartozik a témához?
      Vagy csak próbálkozol? hátha te jöhetsz ki ebből a (nem is tudom miből) nevezzük erőlködésből nyertesként?
      Ezzel megint csak a sötét gondolat mentes fejed torzulásait mutatod meg minden olyan embernek aki hajlandó végig olvasni szellemi maszturbációidat. 🙂
      Látod ezért mutatom be neked képeken, hogy milyen parazita élősködőként viselkedsz te és fajtád. Mert amit látsz azt nem tagadhatod le (igaz már ezt is megtetted) Csak, hogy hiába, mert ezzel is csak sátánista hazug jellemedet mutattad be 🙂
      Ezek vagytok ti:
      (http://www.youtube.com/watch?v=jyQtVg5P0OM)
      Nem kell nekünk, még ezt is megteszitek helyettünk 🙂
      És mond ezt szoktátok csinálni minden nagyobb összejövetelkor vagy csak ünnepnapokon???
      Látom fos géza nem véletlen a név választásod sem.
      PARAZITA MENTES SZEBB JÖVŐT!
      sakter
      És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
      http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg

  31. Tisztelt Admin!

    Amit a tisztelt ide írogató „úr” megenged magának, az kizárólag az Ön közreműködésével történhet, kész csoda, hogy észrevette.
    Széleskörű tájékozottságra jellemző, hogy Ady Endre által írottakat nem tudja értelmezni, és emiatt süllyed le a mocskolódás szintjére, ha ezen az oldalon ez bevett szokás én akkor sem követném.

    Attól tartok a kisebbrendűségi komplexusa gyógyíthatatlan, ezért zavarnám ritkábban

    Tisztelettel.
    Fispán Géza

    1. RE: fispán géza
      Te azért nem zavarsz ezentúl minket, mert.
      1, nem tudod rám küldeni a zsido vezérelt rendőrséget!
      2, itt nem működik a zsido cenzúra!
      3, mert olyan ostoba vagy, hogy nem tudsz megválaszolni az igazságra.
      Mert az igazságot csak akkor tudod így úgy eltakarni, ha küldöd az ávo-t és a cenzúrázó szerepkörre degradált bíróságot. És az ellen véleményt alkotót elhallgattatod, ti paraziták csak így tudtok vitát nyerni! És mikor már egy igazságot kimondóra, ráküldted az egész zsido elnyomó rendszert, nagy pofával megírod a zsizsik sajtóban, hogy győzőt a magyar jogrend, amit mellesleg a zsidok alkottak a MAGYAR igazság szolgáltatás helyére.
      De még mindig nem válaszoltál a kérdéseimre, megint sikerült az ajvékólásoddal válasz nélkül hagynod a kérdésemet:
      És mond ezt szoktátok csinálni minden nagyobb összejövetelkor vagy csak ünnepnapokon???
      http://www.youtube.com/watch?v=jyQtVg5P0OM
      Elég kóser a felvétel?
      Egy igazi gyerek gyilkos zsizsik katona vette fel videóra!
      Tehát nem lehet vele baj 🙂
      Na gézuka válaszolj, hogy és mikor jött ez nálatok szokásba 🙂
      Mikor tervezitek bevezetni MAGYARORSZÁGON?
      Vagy ránk hagyjátok?
      Elfog jönni az a pillanat mikor még örülnétek is neki ha csak ennyivel megúsznátok, az emberiség ellen elkövetett bűneitek megtorlásaként.
      De nem hiszem, hogy ilyen kegyes lesz hozzátok a sorsotok.

      Sakter
      UI: És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
      http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg
      🙂

  32. Te zsidó kézműves ( sakter) egy elborult agyú, nyilas kis pondró vagy, érdemben semmire sem tudsz válaszolni, a hülye képeidet lám hiába tetted be 100. alkalommal. A stílusod pontosan illeszkedik eme oldaléba, emeled a színvonalát.

    sieg heil!
    Kovács József

  33. Re kovács jocó
    Neked semmi nem elég jó?
    Még az sem ha a fejedre szarnak természetesen kóseren, nehogy csorbát szenvedjen a sátánista élet filozófiád.
    jozsikám ez nem a kezdet vége!
    Hanem a végetek kezdete!
    Ja majd el feledem ezek nem az én hülye képeim:
    http://www.youtube.com/watch?v=jyQtVg5P0OM
    Hanem a parazita gyerek gyilkos véreid képei, én csak szembesítelek vele, hogy mit tesztek.
    Te jozsikám egy parazita csürhe tagja vagy.
    Sakter
    UI: És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
    http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg 🙂

  34. Re kovács jocó
    Látom már mitől rettegsz parazita, pedig te és parazita néped is így végzi. SZÁLASI csak azt tette amit ti is tesztek.
    Csak azzal a különbséggel, hogy ő a saját hazájába a saját népe érdekében, tette amit ti ország rablás céljából. Úgy MAGYARORSZÁGON úgy PALESZTINÁBAN, de ide lehetne sorolni minden országot ahova betettétek a parazita lábatok.
    De ne féljetek az emberiség megtanulta milyen a zsido, legközelebb nem holo kamu lesz, hanem holokauszt.
    Pont így fogjátok végezni, remélem jól megnézted a képeket.
    PARAZITA MENTES SZEBB JÖVŐT!
    s akter
    UI: És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
    http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg 🙂

  35. Szerencsétlen nyilas *** 4

    Neked mindenki zsidó aki nem nyaldossa a nemzetvesztő seggét? Talán elmagyarázhatnád, hogy akkor miért sértődsz meg ha azt mondom te és a „magadfajták” _von Hisztike frau Balló farkincs szagértő .( :)! ) aki pl eléggé jól el volt a zsidó férjével amíg dől a lé.._ náci/ nyilas/hungarista majmok vagytok..????

    Többször megkérdeztem, hogy mi a sértő ebben?
    Nincs válasz…:)

    Lám már értem miért nem mered a szaros neved aláírni, mert félsz vállalni a következményeket a szavaidért. Anno is ilyen beszariak voltak a nyilas patkányok…de a végük ilyen volt és ilyen lesz!

    https://www.google.hu/search?q=sz%C3%A1lasi+ferenc+akaszt%C3%A1sa&tbm=isch&source=iu&imgil=jWf2xYwdMQzHsM%253A%253Bhttps%253A%252F%252Fencrypted-tbn2.gstatic.com%252Fimages%253Fq%253Dtbn%253AANd9GcQm_CEoJXp1O7Lbhjhlts41XVu2foShEp_a-0nHiQ39-c4PDeh_WQ%253B413%253B600%253BOKp5Dtp0LEG2kM%253Bhttp%25253A%25252F%25252Flemil.blog.hu%25252F2010%25252F08%25252F22%25252Fa_hoher_es_kotele&sa=X&ei=TfmvUs2jHpD_yAOS9oGIAQ&ved=0CDoQ9QEwAQ&biw=1280&bih=924#facrc=_&imgrc=jWf2xYwdMQzHsM%3A%3Bz5oCIOLgBw0pVM%3Bhttp%253A%252F%252Fmek.oszk.hu%252F01900%252F01906%252Fhtml%252Fcd9%252Fkepek%252Ftortenelem%252Fto303fit269.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fmek.oszk.hu%252F01900%252F01906%252Fhtml%252Findex285.html%3B413%3B600

    Kovács József

  36. Ha valamelyik szó értelmezésével gondjaid vannak javaslom az értelmező szótárt a 100 szó alatti szókincs esetében jól jön

    betartás!
    Kovács József

  37. Re kovács jocó
    te egy génhibás aljas parazita provokátor vagy.
    Nincs egy olyan nép aki elviselné parazita jellemeteket, gyilkos szokásaitokat.
    Csak egy hozzátok hasonló jellemű élőlény akad, a csótány.
    Pont így tobzódtatok a 2. világháború előtt is, nem hittétek, hogy jön az elszámoltatás.
    Pedig az jött és jönni fog!
    A sötétséget, mindig legyőzi a fény!
    Még akkor is ha a sötétség a parazita fejetekből jön!
    Ti még a saját károtokon sem tanultok.
    Még most tobzódtok a hulla hegyeken, a föld gazdaságának romjain, de ennek mindenképpen vége.
    Vagy így vagy úgy, de egy parazita zsido sem marad a földön!
    sakter

    http://4.bp.blogspot.com/-tSdFavIuDog/TZO0Fym71UI/AAAAAAAAtP0/EaVuj8ZrHhE/s380/israel%2Bbog%2Broll.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük