KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fazekas István: Hirosima árnyékai

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Atomic_bombing_of_Japan

A szerző alapos kutatómunkából származó adatai és következtetései új megvilágításba helyezik Japán legújabb kori történelmét. (Szerkesztőség)

Vajon le tudjuk-e győzni a megrendülésünktől felszabaduló tébolyunkat az öncsalás simogató taktikájának kísértése nélkül, ha arra a kérdésre keressük a tárgyilagos választ: hogyan is lehetnek emberi árnyak emberek nélkül Hirosima kövein? Megtántorodunk, amikor a puszta látványból is kitetszik: az igazi értéket az emberi ámokfutás szolgáltatta itt ki az értéktelennek. A kérdés túlságosan magas feszültségű disszonanciája még idegrendszerünkre is bénítólag hat. Több világutazó, köztük a magyar Réti Ervin is megfigyelte: a legtöbb japánon valami különös, távolságtartó szemérmesség vesz erőt, ha az atombomba és a hirosimai halottak kerülnek szóba. Mi lehet ennek a gondolatok alatti általános zavarodottságnak az oka? Amikor az árnyékokat gyűjtő Nagaoka Szogo geológus professzorról néhány felvételt láthattam, kézenfekvő lett a válasz: a kísérleti áldozat szerep. Az atomtámadásban elesettek, az atombetegségben elhunytak ugyanis nemcsak hősök és mártírok, de leginkább kísérleti áldozatok voltak.

*

Meidzsi császár uralma alatt Japánban elkezdődött egy feszített tempójú és felülről irányított modernizáció, melynek egyik célja az ország gazdasági és állami berendezkedésének nyugati mintájú átalakítása volt. A parlamentáris rendszer kiépítése mellett a társadalmi fejlődésnek óriási lendületet adott az államigazgatás cudar fejetlenségei helyett bevezetésre kerülő közigazgatási reform, melynek lakonikus üzenete az állampolgárok felé leginkább ez volt: a kötelesség a szépséggel, a tudás pedig a hűséggel azonos. Nem véletlenül hívják az elemzők ezt az időszakot Japán aranykorának. A viharos belső fejlődés indokolttá tette a további szellemi sodrást előidéző földreform megvalósulását és az újszerű hadseregszervezést is. Mindez szinte egyenesen vezetett az 1894-1895-ös japán-kínai háborúhoz, amelynek során tíz hónap alatt Japán fölényes győzelmet aratott. Ezt követően a kontinensen való tekintélyét tovább növelte az orosz expanzió megállítása. Az 1904-1905-ös orosz –japán háborúban kivívott győzelmével Japán elérte, hogy egyenrangúvá válhatott a nyugati nagyhatalmakkal. A történész Farkas Ildikó így fogalmaz: „Japán legyőzte az egykori civilizációs mintát, és a helyére lépve Ázsia nagyhatalmává lett”.
A Meidzsi császár halála utáni, 1912-től 1926-ig tartó Taiso-kor a szakirodalomban a „liberális húszas évek” elnevezést kapta. Az ekkor kiterebélyesedő nyugati életstílus egyfajta lelki és szellemi kiábránduláshoz vezet a Felkelő Nap Országában. Az első világháborúban Japán még gyarapodni tud, hiszen – katonai szerepet nem vállalva -, mint Anglia szállítója hatalmas haszonra tesz szert, ám az 1920-as évektől fejlődésében rohamosan visszaesik. Több alkalommal is komoly krízishelyzetek alakulnak ki az ország gazdaságában. Alighogy Hirohito császár trónra lép, a világválság egy hatalmas tájfun erejével csap le a gazdaságra: a külföldi piacokat elsöpri, a belső bankrendszert összeroppantja, a mezőgazdaságot és az ipart letaglózza. A tőkés országok a japán exporttól magas vámokkal kezdik el védeni a belső piacukat. Az összeomlás kellős közepén lefegyverző igazságként jelenik meg a gondolat: a Nyugatra számítani nem lehet. Ám a Keletre sem, hiszen az ismert szocialista modelleket vérfagyasztó zsákutcáknak tekintik. Sokan megfogalmazzák ekkoriban, hogy a szatori (ráébredés, feleszmélés) nemcsak a zen-filozófiájában és a természetszemléletben fakaszthat fel nagyerejű forrásokat, hanem a nemzeti öntudatban is. Előtérbe kerülnek a japán értékek, a nemzeti jellegzetességek, a saját fejlődés új képződményű elemei. A kultúra éltetői hirtelen felfrissülnek és megfiatalodnak saját történelmük varázsától. A nemzeti eszmék fölébredésével a japán közgondolkodás peremvidékein megjelenik – kis túlzással talán így is fogalmazhatunk – egyfajta „harmadikutas” szemlélet. A szellemi élet képviselői sorra arra törekednek, hogy az eredeti japán jellegzetességeket úgy helyezzék előtérbe, hogy közben a nyugati kulturális formákkal ötvözzék össze a nemzeti kifejezésmódot. Ma már talán kikezdhetetlen megállapítás, hogy ennek a szándéknak óriási löketet adott egy rendkívüli zenei esemény: 1935-ben az Új Japán Szimfonikus Zenekar előadta Kodály Zoltán Háry Jánosát. Ugyanezen zenekar több Bartók művet is bemutatott: 1935-ben a Táncszvitet, 1937-ben a Két képet, 1939-ben pedig a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabot. E két magyar zeneszerző munkája nyomán felbuzdulva kezdi el gyűjteni a japán népdalokat Mamija Micsio, Tojama Júzó és Hajasi Hikaru. Kodály hatására írja meg Ifukube Akira Japán rapszódia című monumentális zeneművét, Mamija Micsio Hegedű concertoja pedig – Tanimoto Kazujuki szavaival élve – „ugyanazon a keréknyomon halad, mint a Bartóké”. A politika csak különösen szerencsés pillanatokban képes gondolattársításokra a népet nemzetté formáló szellemi áramlatokkal. Japán történelmében voltak ilyen pillanatok, ám voltak végzetes tévedések.

*

A japán csapatok 1932-ben az elfoglalt mandzsúriai területeken létrehozták Mandzsukuo szövetséges bábállamot, ahol (Nota bene!) Pu-Ji-t, az utolsó kínai császárt ültették a trónra. A Népszövetség Japánt kizárta a tagjai közül. Japán ekkor nyomasztó nyersanyaghiányának pótlása érdekében az USA-hoz, Nagy-Britanniához és Franciaországhoz fordult, hogy diplomáciai úton rendezze ezt a problémáját. Teljes elutasítás volt a válasz. Lienáris következmény, hogy Japán 1936-ban Németországgal együtt aláírja az antikomintern paktumot. 1937-ben a Japán Birodalom elfoglalta Kína bizonyos részeit, elindítva ezzel a második kínai-japán háborút. Az ország belpolitikai egyensúlya azonban felbomlik, a hatalmi űrt a hadsereg és a militarista propaganda kezdi betölteni. Japán 1940. szeptember 27-én hivatalosan is belépett a második világháborúba. Valójában egyetlen célja van: a haditengerészeti fölény megszerzése az egész csendes-óceáni térségben, a kiemelkedő nyersanyag-lelőhelyek elfoglalása után pedig a legelőnyösebb béke megkötése. Ennek érdekében 1941 áprilisában a Szovjetunióval semlegességi szerződést köt, a francia Vichy-kormánnyal megegyezik az indokínai területekre való bevonulásról. Az Amerika ellenes Hideki Todzso tábornok vezetésével még ebben az évben új kormány alakul. Japán stabilnak látja a helyzetét. Kelet felől katonailag biztosítva van, Nagy-Britannia erőit Németország teljesen leköti, Amerika pedig (a látszat szerint) nincs felkészülve a háborúra.
A jövendő sokszor kísérteties pontossággal megjósolható, ám a múlt feltárása minden esetben újabb és újabb historiográfiai körültekintést igényel. Elérkezik az ideje annak is, hogy az Amerikai Egyesült Államok második világháborús szerepét felülvizsgálják a történészek! Ezt indokolják a Pearl Harbourral kapcsolatos legújabb kutatások is. Ezek szerint a látszólag semleges Amerikának szüksége volt egy casus bellire a hadba lépéshez. Az amerikaiak a japán katonai jelrendszert már 1939-ben feltörték. Az 1941. december 7-re tervezett (sziget elleni) támadásról szóló jelentés Roosevelt elnök asztalán hevert, Pearl Harbourt azonban szándékosan nem értesítették. Hull külügyminiszter washingtoni idő szerint 13 órára rendelte magához a hadüzenetet vivő Nomura és Kuruszu diplomatákat, ám (Roosevelt és Harry Hopkins utasítására) csak háromnegyed órával később fogadta őket. A japán harci repülőgépek 13 óra 30 perckor mértek csapást a csendes-óceáni támaszpontra. A következményeket ismerjük.

*

Szilárd Leó a láncreakció ötletét 1934-ben szabadalmaztatta, Otto Hahn 1938. december 17-én az uránatom maghasadását idézte elő. A tudósok előtt kinyílt a nukleáris energia felszabadításának félelmetes kapuja. 1939-ben Szilárd és Enrico Fermi együtt tervezték meg a világ első atomreaktorát. Szilárd ekkor veszi rá Einsteint arra, hogy levelet írjon Roosevelt elnöknek, amelyben felhívja a figyelmét az atommag-kutatásban elért német eredményekre és az amerikai lehetőségekre. A levél következménye a Manhattan-program. Az olasz és a magyar fizikus 1942 decemberében a Chicagói Egyetem futballstadionjának tribünje alatt beindította a világ első láncreakcióját. 1943-ban Robert Oppenheimer, Enrico Fermi, Hans Bethe, Teller Ede és még jónéhány kiváló fizikus az új-mexikói Los Alamosban létesített titkos laboratóriumba költözik át, hogy megtervezzék és elkészítsék a világ első atombombáját. A Manhattan-terv katonai parancsnoka, Groves tábornok gyanakodva figyeli a robbanással felszabaduló nukleáris energia veszélyeit egyre gyakrabban hangoztató fizikust. Éppen ezért Szilárd Leót nem viszik magukkal. Erről B.T. Feld ezt nyilatkozta: „Még el sem készült a chicagói atommáglya, Szilárd már a tenyésztő reaktoron dolgozott. Még el sem készült a bomba, ő már a betiltásán fáradozott.” A munkák a legszigorúbb titkosítással folynak, még a Kongresszusnak sincs tudomása semmiről. A hadvezetés a kísérleteken fáradozó tudósokat azzal zaklatja, hogy a hírszerzés szerint a németek közel állnak a bomba megvalósításához, ezért fontos annak mielőbbi elkészítése és Németország elleni bevetése. Michiji Konuma professzor a következőket írja Szilárdról: „1945 elején, amikor várható volt, hogy a németek kapitulálnak, az atombomba pedig rövidesen elkészül, aggódni kezdett, hogy súlyos következményei lehetnek, ha az atombombát Japán ellen bevetik. Előre sejtette, hogy ha az Egyesült Államok demonstrálja az atombomba erejét vagy felhasználja Japán ellen, akkor nemsokára Oroszország is atomhatalommá válik. Szorgalmazta, hogy ne dobják le Japánra az atombombát és újból levelet íratott Albert Einsteinnel Roosevelt elnökhöz. Március 25-én kész volt a levél, Szilárd Leó kapcsolatba akart lépni az elnökkel, de ez Roosevelt váratlan halála miatt nem sikerült.” Joseph Rorblat a Rudolf Oppenheimer elleni eljárásban elmondta, Groves tábornok a hirosimai bomba után megjegyezte: 1943-tól fogva Japán volt a katonailag kijelölt célpont. Nem volt kizárható, hogy az elsőként ledobott bomba nem robban föl. A német fizikusok azt szétszedve megfejtették volna az előállítás titkát, ettől a japánok esetében nem tartottak.
Szilárd nem adja fel azt a szándékát, hogy meghiúsítsa az elkészülő atombomba emberek ellen történő bevetését. 1945. május 28-án Spartanburgban találkozott James F. Byrnes külügyminiszterrel, s javasolta, a bomba bevetése előtt hozzanak létre egy nemzetközi ellenőrzési rendszert, hogy megelőzzék a fegyverkezési versenyt Oroszországgal. Byrnes szerint Oroszország csak akkor kezelhető, ha ismeri a bomba pusztító hatását. Július 1-én egy petíciót írt Truman elnöknek, melyben „morális okokra” hivatkozással sürgeti az atombomba demonstrációs bemutatását, melynek során meghívott vendégek előtt szemléltetnék a maghasadás által felszabaduló energia rettenetes erejét. A petíciót néhány napon belül hatvanheten írják alá, ám a Fehér Házba beérkezett példányon már hetven aláírás szerepel. A javított változatot Oak Ridge-ben még nyolcvanöten írják alá, így a Manhattan-terven dolgozó tudósok közül összesen százötvenöten értettek azzal egyet, hogy a bombának japán városokra való ledobása emberiség elleni erkölcsi problémákat vet fel. Szilárd elérte azt is, hogy amikor Groves tábornok a tudósokat megszavaztatta a bevetés lehetőségeiről, a voksot leadó százötven tudós közül százhuszonheten csak a demonstráció lehetőségét szavazták meg.
A július 26-án kiadott Potsdami Deklarációt – mivel az nem tartalmazza a császárság megőrzésének lehetőségét – Japán visszautasítja, s kinyilvánítják, hogy az utolsó csepp vérig kitartanak a császár mellet. Kollektív őrület lenne ez? Nem. Éppen az ellenkezője! Egy nép mitikus józansága. Nem más, mint a megvilágosodás szürreális pillanata: lázadás az apokalipszis ellen. Az amerikai hírszerzés tudomására kerül, hogy Oroszország augusztus közepén hadat üzen majd Japánnak. Rég eldöntött tény már ekkor, hogy mi lesz a japán trón sorsa! Az „Enola Gay” augusztus 6-án reggel Tinian szigetéről mégis elindul. Hirosima fölött csak egy gombnyomás történik, s 8 óra 16 perckor az ember örökre megváltozott. A repülőgép másodpilótája a látványtól elborzadva ezt írja naplójába: „Uramisten! Mit tettünk?”

*

Hirosima után az ember örökre megváltozott? Én úgy vélem, mindig is ilyen volt. Csak a technika egyre korszerűbb, az ember romlottsága változatlanul barbár. Sokszor éppen ez a barbarizmus tolakodik a jövő szolgálatába. Illyés Gyula gondolatai nyomán jutott eszembe egy kérdés: az erdei vadak, az égi madarak, a csúszómászók közt is elképzelhető ehhez hasonló helyzet, efféle hatalmaskodás? Az ő szavaival válaszolok is rá rögtön: „De hisz még az illatos virágok közt is.” Ám, ne gondoljuk, hogy ez felmentheti az embert bármiféle törvénytelenség alól is. Hogy miért nem? Pusztán csak azért, mert Isten a saját képére teremtette.

Felhasznált irodalom:

Palló Gábor: A kívülálló: Szilárd Leó, Fizikai Szemle, 1993/8.
Michiji Konuma: Tisztelet Szilárd Leónak, Fizikai Szemle, 1998/4.
Joseph Rotblat: Szilárd Leó, a Pugwash-mozgalom úttörője, Fizikai Szemle, 1998/4.
William Lanouette: Szilárd Leó: fizikus és békecsináló, Fizikai Szemle, 1997/3.
Réti Ervin: Japán a kakas évében, Gondolat, Budapest, 1971
Farkas Ildikó-Szerdahelyi István-Umehura Yuko-Wintermantel Péter: Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből, Elte-Eötvös Kiadó, Budapest, 2009
Farkas Ildikó: Japán története dióhéjban, História, 2009/7.
Szilárd Leó: Levél Sztálinhoz, Fizikai Szemle, 1998/2.

http://interjapanmagazin.com/

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Fazekas István: Hirosima árnyékai

  1. Remélem,hogy Usrael ezért a tettéért nemzetközi bíróság előtt fog felelni – de a valódi bűnösök nem a kirakat-figurák.
    H.B.

  2. Illyés Gyulának nincs igaza, mert a fa ágon ülve egyik madár sem akar nagyobbnak tűnni a másiknál. Erre csak az ember képes. Sajnos Japán másodszor is elszenvedte az atom támadást, amikor nem szavazta meg az Irán elleni szankciót, de ezt már israeltől, erről már nem szól a fáma. Olyan reaktor „robbant fel, ami még nem is üzemelt, amit israeli „szolgálat védett. Amerika kezében olyan az atom,mintha gyerek kezébe éles fegyvert adnánk. Háromszáz éves múlttal, kultúra hiányában szenvedve,csak ártani tud,magának,és másoknak is.
    Míg az ember fiatal, mindenét odaadná a valamiért,aztán később minden amije van, oda adná,csak,hogy visszakapja a mindenét. Felesleges körök,csak közben elmúlik az ÉLET:

  3. Amerika a mai napig nem kért bocsànatot a japànoktól.
    Japàn a mai napon is szövetségese Amerikànak.
    Hogyis van ez ?

  4. T. HB!
    A nemzetközi bíróság (bűnszövetkezet) előtt nem „csak ezért a szörnyűségért kellene felelnie, de holló a hollónak nem vájja ki a szemét! Ha létezne nemzetközi bíróság a földön,ennyi gaztettet nem lehetett volna véghezvinni, ISTEN, demokrácia, szabadság nevében.! „a földi ítéletet majd egy magasabb igazság hatályon kívül helyezi, és felelni fogtok a gaztetteitekért.

  5. T.T.F!
    Hiszek benne,hogy belátható időn belül helyre áll a födi REND ahol az élősködő férgek nem rúghatnak labdába – illetve a szereposztáskor a vádlott szerepét kapják.
    H.B.
    „Azért ezt mondja az Úr: Ti nem hallgattatok reám, hogy kiki szabadságot hirdessen az ő atyjafiának és kiki az ő felebarátjának. Ímé, én hirdetek néktek szabadságot, azt mondja az Úr, a fegyverre, a döghalálra és az éhségre, és odaadlak titeket e föld minden országainak útálatára.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük