KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ezt tudja Bősz Anett, meg a fajtája – gyalázatos

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Minden jóérzésű ember joggal háborodott fel azon a kijelentésen, amit ez a Bősz Anett nevű lény magából kieresztett. No, az előző mondatot sokkal keményebben is meg lehetett volna fogalmazni, de mi akkor sem süllyedünk le az ő szintjükre, ha legszívesebben … a mondatot fejezze be a jóérzésű olvasó.


A volt polgármester is felháborodott Bősz Anett gyalázatos kijelentésén

T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek: ritkán tapasztalt ilyen mélyreható gonoszságot politikai pályafutása során. A korábbi érdi polgármester szerint miközben az ország a koronavírus-járvány ellen harcol, emberek az életükért küzdenek, Bősz Anett és a DK csak a hatalom minden áron való megszerzésére tud gondolni, és súlyos beteg riválisuk becstelen gyalázásától sem riadnak vissza.

Egy a baloldalt támogató lap fizetett hirdetésben gyalázta az intenzív osztályon ápolt, koronavírussal küzdő Aradszki András fideszes országgyűlési képviselőt.

A Gyurcsány-párt jelöltje, Bősz Anett arról értekezett a híveinek: mindig kapott az alkalmon, hogy megüthesse Aradszkit és most azért várja a felépülését, hogy az általa képviselt politikájával együtt “agyagba döngölhesse”. T. Mészáros András szerint így csak egy lelketlen, gonosz ember beszél a kórházban fekvő politikai ellenfeléről.

– Igen, Aradszki Andrásról beszéltem. Az életéért küzd. És nem, nem tud reagálni a Szájer-botrányra. Azt hiszi bárki, hogy amikor még egészségesen állt velem szemben, nem kaptam kapva az alkalmon mindig, amikor meg lehetett ütni őt? Dehogynem! – kezdte gyalázkodó posztját a Demokratikus Koalíció jelöltjévé avanzsált Bősz Anett. A Liberális Párt elnöke úgy folytatta: most ez egy másik helyzet. Most nem lehet megütni.

– Alig várom, hogy felépüljön, és az általa képviselt álszent és hazug politikájával együtt agyagba döngölhessük – jelentette ki Bősz Anett, aki Pest megye 1-es körzetében lett a Gyurcsány-párt jelöltje. Az országgyűlési képviselő egyébként Csőzik László érdi polgármester felesége.

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

T. Mészáros András, a helyi Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: miközben a kórházakban közel nyolcezren küzdenek az életükért – köztük Aradszki András fideszes országgyűlési képviselő is – a baloldal azzal van elfoglalva, hogyan tud ütni egy erőteljeset a kormányon, a Fideszen, és hogyan tudja a koronavírus-járványt a saját javára fordítani.

– A kormány és a magyar emberek a koronavírus-járvány ellen harcolnak, sokan az életükért küzdenek, közben Bősz Anett, a DK és a hozzájuk köthető baloldali szennyoldalukkal együtt a 2022-es országgyűlési választásra készülnek, és súlyos beteg politikai ellenfelük becstelen gyalázásától sem riadnak vissza – mondta lapunknak felháborodottan T. Mészáros András. A korábbi érdi polgármester hozzátette: a szóban forgó kamumédia – ami az atlatszo.hu portál szerint is a baloldali politikai és kommunikációs stratégia egyik fő eszköze – mögött Bajnai Gordon és más vezető baloldaliak cége és akarata áll.

Az erdioldal.hu azt írja: a szennyoldal baloldali politikai érdekeket szolgál ki, köztük Bősz és a férje politikai érdekeit is. Bősz most fenyegetőzik. Ahogy korábban a férje is feljelentette blogukat a rendőrségen.

– Hiába. Kiderült, hogy ő hazudott, mi igazat írtunk. Ez az ő módszerük. Hazugság és fenyegetés. És gyalázkodás. Ezt csinálták a tavalyi önkormányzati kampányban is. Sajnos későn jött az Alkotmánybíróság ítélete, ami világossá tette az aljas módszereiket.

Most új választásra készülnek, 2022-re. És megint előjött az igazi énjük. A lelketlen, gonosz énjük.

Képmutató módon eljátsszák, hogy mennyire sajnálják a kórházban fekvő Aradszki Andrást, de a lényeg abban van, amit kiemeltünk Bősz posztjából. Minden szavuk, minden mozdulatuk gyűlölettel teli – írta az erdioldal.hu.

A Magyar Nemzet korábban megírta: Bősz Anett, a Liberálisok elnöke lesz a Gyurcsány-párt egyik Pest megyei jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző ellenzéki előválasztáson. Bősz előtérbe tolása szétverte Pest megyében a baloldali összefogást. A Liberális Párt elnökének megjelenése miatt dr. Asztalos Éva, a Gyurcsány-párt érdi önkormányzati képviselője bejelentette: immár függetlenként indul a 2022-es parlamenti választáson.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük