KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ezrek tüntetnek Erdélyben, Budapest pedig vasárnap mozdul meg

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

November 30-án csapott le nagy erőkkel a román terrorelhárítás a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik erdélyi tagjára, Beke Istvánra, akit robbantás előkészületével vádoltak meg, ugyan valójában csak csillagszórókat és petárdákat foglaltak le nála. A magyarellenes sovinizmustól bűzlő eljárás azért is különösen unbdorító, mert a terrorizmustól való jogos félelmet használja fel a legerősebb erdélyi magyar nemzeti mozgalom felszámolásához.

A bukaresti táblabíróság elrendelte Beke István előzetes letartóztatását kedden, ami után még tovább hömpölygött a felháborodás Erdélyben és a gúnyhatáron túl is. Mértékadó magyar hírportálok mellett számos román lap is kétkedéssel számolt be a hírről, a románok Hírcsárdája pedig egyenesen kiröhögte a terrorvádat.

Az erdélyi magyarok érdekében évek óta a füle botját sem mozdító RMDSZ szolgalelkű módon elhatárolódott a vármegyésektől, miközben közleményben állt ki mellettük aJobbik IT, felháborodásának adott hangot a Jobbik és a parlamenti képviselettel rendelkező Összlengyel Ifjúság is. Sneider Tamás, a Jobbik és a magyar parlament alelnöke Semjén Zsolthoz fordult a HVIM-es meghurcolása ügyében, de úgy tudjuk, hogy szóba került a MÁÉRT-en is.

Erdélyben mindeközben napok óta ezrek követelik a vármegyés szabadon engedését, Pozsonyban felvidéki vármegyések látogatták meg a szlovákiai román nagykövetség épületét csillagszórókkal, akárcsak Budapesten.

Több Facebook-oldal is alakult, ahol ki lehet fejezni szloidaritásunkat (Kiállok Beke István mellett és Kiállunk a meghurcolt székely vármegyés mellett), a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pedig vasárnap 15:30-ra tiltakozó demonstrációt jelentett be a budapesti román nagykövetség épülete (Thököly út 72.) elé, ahova várnak mindenkit, aki szerint felháborító és jogtalan az intézkedés.

Magvasi Adrián – http://alfahir.hu/

 

Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük