KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

EZÉRT NINCS VALÓDI RENDSZERVÁLTOZÁS, FELELŐSSÉGRE VONÁS, ELSZÁMOLTATÁS!

NIF: Orbán Viktor! Vádolunk téged, mert aljas hazugságokkal jutottál rendszerváltó helyzetbe a magyar nép segítségével, becsapva választóidat! 1989-ben a Nagy Imre temetésén nagy hangon azt ígérted, hogy agyagba döngölöd a kommunistákat és ezek közül is a gyilkos ávósokat, a magyarság kínzó tisztjeit. A valóságban azonban, 2/3-os támogatottsággal a hátad mögött, te lettél ezeknek az aljas gyilkosoknak a leghosszabban tartó védelmezője. Te vagy a gyilkos Biszku Béla és társaik legnagyobb barátja! Márpedig “madarat tolláról, és embert barátjáról” ismerjük meg! Ki vagy te Orbán Viktor?


-Függetlenül a “Rózsadombi Paktum” lététől, nem lététől!-

E 3 részes dok. film egyértelmű bizonyíték arra, mit követtek el saját népük ellen, az egykori gazságok, elévülhetetlen bűnök képviselői? Akiknek leszármazottai, mindmáig gondtalanul élve épültek be az állítólagos demokráciába s a “derék” szüleik hasonlóképpen gondtalanul élnek, szemrebbenés nélkül kitartottan, az egy tőről fakadók jóvoltából. Akik csupán szólamaikkal operálva, hasonlóképpen köpönyegforgató mivoltuktól vezérelve, a kettős mérce életben tartásával vezetik orruknál fogva, a lebutított, kirabolt, többszörösen megalázott magyarságot!

Hátha ismerős lesz 1-2 név!

Az alábbi linkeken lehet megnézni a filmet.1994-ben a sok ismerős név miatt be lett tiltva, ahogy az interneten lévő levélből is olvasható. Túl sok mai bankigazgató, újságíró, tévés megmondó ember apukája található a filmben. Igaz “magyar” arcok és nevek.

1.
http://tdyweb2.wbteam.com/Avosok_1.htm

2.
http://tdyweb2.wbteam.com/Avosok_2.htm

3.
http://tdyweb2.wbteam.com/Avosok_3.htm

(Magyar Világ 2006. február 2., VIII. évf. 5. szám)

A 12. oldalon kommentár nélküli fénymásolat olvasható az alábbi szövegű levélről (amely kelt Bp.1994. március 25., Ikt. sz.: M/69/94. Feladója Magyar Televízió, Kocsis L. Mihály műsorigazgató):

Kubinyi Ferenc történész úrnak

Tisztelt Kubinyi Ur!

Szeretném tájékoztatni arról, hogy az Ávósok I-III. című dokumentumfilm ismétlését, amely a Magyar félmúlt – a törvénytelen szocializmus című történelmi sorozat részeként került sugárzásra a Magyar Televízióban, dr. Nahlik Gábor alelnök úr utasítására vettük ki a műsorból. Tájékozódásom szerint erre valóban az izraelita hitközség, illetve különböző zsidó szervezetek tiltakozására került sor.

Ez is érdekelheti:  Mi az igazi oka, amiért Irán rakétazáport zúdított Izraelre?

Az említett szervezetek és név szerint dr. Schweitzer József főrabbi kifogasolták az ávós tisztek életrajzában a zsidó származás túlhangsúlyozását, amelyre most, a Holocaust 50. évfordulóján különösen érzékenyek zsidó, illetve zsidó származású polgártársaink. Az Alelnök ur a Főrabbi úrral folytatott beszélgetésen végül is akceptálta (NIF: elfogadta) ezt az észrevételt, s ezért hozta meg a fenti intézkedését. Arról pillanatnyilag nem tudom tájékoztatni, hogy vajon sor kerülhet-e a sorozatnak egy későbbi, kevésbé érzékeny időpontban történő megismétlésére.

Kérem, fogadja el tájékoztatásom, egyben szeretnem felhívni a figyelmet arra, hogy levelemnek publikálásához semmilyen formában nem járulok hozza. A fentieket Önnek válaszolva, személyes tájékoztatásul adtam.

Megértését köszönve, szívélyes üdvözlettel
(s.k.)
Kocsis L. Mihály
—————————————————-

A kommunizmus halálos áldozatainak száma a világon 100 és 150 millió közé tehető.

Ez több mint a II. Világháború áldozatainak száma, mégis (el)hallgatás övezi e tényt.

Talán épp azért, mert mind a mai napig nem ért véget!

A kommunizmus áldozatai:

http://www.youtube.com/watch?v=f5rEQjArsxw

Kisfilm a kommunizmus áldozatainak emlékére:

http://www.youtube.com/watch?v=nYC1OGs5XuM&feature=related

[RÉSZLET, Endrédy Vendel visszaemlékezéséből: „Engem akkor egyenesen az Andrássy út 60-ba vittek. Nem gondoltam volna, hogy egy 56 éves embert úgy össze lehessen verni, rúgni, válogatott kínzóeszközökkel megkínozni, injekcióval úgy elkábítani, hogy megfosztják akaraterejétől. Vallattak nagyfeszültségű árammal, elektrosokkal; lábujjhegyen kellett állnom, alatta szöges deszka, jobbról, balról izzó rezsó, hogy egyenesen álljak. Meztelenre vetkőztettek, tornáztattak föl-le egy fiatal ávós lába előtt, amelyet minden lehajlásnál meg kellett csókolnom mindaddig, amíg össze nem estem.”]

– Az ötvenes években a kommunista diktatúra 1300 papot, 940 szerzetest, 2200 szerzetesnővért börtönzött be.

————————————————————————–

Péteri Attila Árpád

Szomorú, hogy e tények birtokában, a még köztünk élő kevés áldozati tanú és tönkretett életű hozzátartozók előadásai, bizonyítékai ismertté tétele, országjárása után, a széles nyilvánosság sem tud segíteni a bűnösök felelősségre vonása beindításában ! Számtalan beadványaik ellenére, amelyekkel az igazságszolgáltatási szerveinkhez fordultak, az elmúlt évtizedekben, úgy itthonról, mint a külföldre távozni kényszerültek sorából! Mintha nem működne a közhivatalokban, az eskütételen alapuló lelkiismeret és kötelességtudat gyakorlati megvalósítása !
Pedig csak egyszer kellene elindulni, precedenst teremtve a tisztességes hozzáállás prezentálásával! Határozott fellépéssel, a belátókészség támogató erejével, a megtisztulás útján. Az élhető társadalom megalapozása érdekében, a jövő nemzedékek boldogulásáért. Ha már -rajtunk kívül- a mi szüleink, nagyszüleink számára egyaránt, nem adatott meg igazán, a 10 parancsolatban foglaltaknak hiánytalanul eleget téve! Mindmáig tartóan, méltatlan módon vezekeltetve a vétlen lakosság, a többségi társadalom képviselőit! A jóhiszemű választópolgárokat! Akik 1990 óta, nem kevés hittel és reménnyel adták le szavazataikat, megadva a bizalmat a mindenkori Parlamentben ülőknek s lám mindmáig becsapva érzik magukat, teljes joggal !
ITT AZ IDŐ A VÁLTOZTATÁSRA, ELINDULVÁN A POLITIKAI “DAGONYA” URALMÁNAK FELSZÁMOLÁSÁHOZ, A RÉGÓTA VÁRT POZITÍV IRÁNYT VÉVE, RENDÜLETLENÜL !
HAJRÁ MAGYARORSZÁG ! /Minden szinten !/ HAJRÁ MAGYAROK !

Ez is érdekelheti:  Mi az igazi oka, amiért Irán rakétazáport zúdított Izraelre?

Ez az anyag Péteri Árpád Attila és Viola Anna jóvoltából és Kocsis L. Mihály jóváhagyásával jelenhetett meg!

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Köszönjük mindannyiuknak!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

11 thoughts on “EZÉRT NINCS VALÓDI RENDSZERVÁLTOZÁS, FELELŐSSÉGRE VONÁS, ELSZÁMOLTATÁS!

  1. Mint ahogy nekem is, sokaknak kinyillott a szeme, Ez jó ! Köszönöm.

  2. ,,Ki vagy te Orbán Viktor?”
    Soros György segítségével felkapaszkodott, általános 8.-on megrekedt hülyegyerek, akit alkalmasnak találtak Magyarország elárulására, ezért a helytartóságig tolták felfelé. Cigány mentalitásából következően egy vajda stratégiájával uralkodik az országon, mert más vezetési formát elképzelni sem tud.

    1. Még annyit, hogy nagy vonalakban ismerve a Orbán tényleges országos ,,népszerűségét”, ha így folytatja, jó eséllyel II. Miklós orosz cár sorsára juthat.

    1. Tóth úr!
      Áá, dehogy. Ha a Brexit következtében hazazavarják a kinti magyarokat, azok tényleg rádöntik az országházat a zsidó söpredékre. Akiket 400 ezerért nem tudtak rávenni, hogy haza jöjjenek, 80 rongyért nem fognak kubikus munkát végezni – a jobbik esetben.
      Rosszabbik esetben munkájuk sem lesz. A multik felvesznek ugyamn közülük, de amit fizetésüket nem fogják sokallni. Orbán tényleg hülye, hiszen nem látja a veszélyt.
      Reformokkal is csak évtizedek múlva lenne a multik nélküli annyi
      munkahely nálunk, hogy a magyar lakosságot foglalkoztatni tudják.
      A zsidóink viszont másmilyen reformokhoz értenek, de ez a fajta már nem lesz jó – ahogy eddig sem.

  3. Elkerülhetetlen,hogy a “nagytakarítás,ami már nagyon régóta várat magára,előbb- utóbb bekövetkezzen! Enélkül tovább lépni, lehetetlen.!!
    A foltozgatások ideje lejárt! A kérdés mára adott. Lenni,vagy nem lenni?

  4. “ezért buknak meg a tolvajok is,mert azt hiszik ha sikerült 101- szer,akkor ennek sikerülni kell 102.re is,és ez mindig így is marad. De mindig lesznek új “versenyzők, akik szintén nyerni akarnak.

  5. Azért nincs elszámoltatás,mert a betelepült zsidó csapat áll az egyik oldalon a magyarsággal szemben és a most hatalmon lévőknek kellene elszámoltatni a bűnöző felmenőiket és a jelenleg bűnöző fajtársaikat.
    H.B.

  6. ID:
    EZÉRT NINCS VALÓDI RENDSZERVÁLTOZÁS, FELELŐSSÉGRE VONÁS, ELSZÁMOLTATÁS!
    Igen nincs!
    És miért nincs????
    Azért mert még a kérdés felvetéséig sem mernek elmenni a kérdés felvetői.
    Mert miről is beszélünk? Arról, hogy egy csomó emberiség elleni büntettet követtek el. És ezeket a bűntetteket vesézgeti mindenki, de azt a kérdést nem veti fel senki, hogy kik követték el ezeket a bűntetteket!
    A nácik emberiség és népellenes bűntetteket hajtottak végre Így van?
    Igen így van!
    A szovjetek bűntetteket hajtottak végre Így van?
    Igen így van!
    Magyarországon szintén megtörténtek ezek az események?
    Igen meg! Sőt kétszer is pró és kontra alapon!
    Akkor tegyük már fel azt a kérdést, hogy kik is követték el ezeket a gaztetteket?
    Kik pénzelték, kik juttatták hatalomra a gyilkos csürhéket?
    De nyugodtan folytathatjuk!
    A jelenlegi háborúkat ország megszállásokat amit az usa, iszlám állam hajt végre ki pénzeli?
    A súlyosan eladósodót usa államnak honnan van pénze háborúzni, miközben még pénz előállítása joga sincs?
    Az arab kecskepásztornak honnan van pénze az eu-ba jönni?
    Erre kellene valós választ adni és máris lehetne kezdeni a rend csinálást! Mert erre nem az a válasz, hogy a világ pénzhatalmi elitje a bűnös! Mert erre van sokkal konkrétabb válasz is! Mikor kiderül az, hogy pénzhatalmi elit 99%-ka egy jól behatárolható sátánista fajhoz tartozik!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük