KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Ezek Kádár Apró Dögei – akcióban a gyilkosok csemetéi!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mint tudjuk, rengeteg támadás éri a kormányt a parlamenti ellenség (normál körülmények között parlamenti ellenzék lenne a gyűjtőnevük) részéről. Ebben vezető szerepet és az irányt a kiemelten nemzetellenes DK jelöli ki.

A DK miközben hangzatos mondatokban nemzetről és hazáról is szónokolni képes, valójában megnyilvánulásaiban a brüsszeli elöljáróinak utasításait teljesíti. Nem kívánjuk most részletezni azokat az állításokat, melyeket „ha van rajta sapka azé’, ha nincs akko’ meg azé’ alapon EZEK folytatnak.

Évtizedek óta láthatjuk és ismerhetjük Károlyi Mihály, Kun Béla, Lukács György tanítványainak és követőinek nemzetellenes „munkásságát”, akik a történelem folyamán csak ártottak hazánknak és továbbra is arra törekszenek, hogy kiszolgálói legyenek olyan külföldi érdekeknek, mely érdekek biztosíthatják számukra a hatalomba kerülést és azt követően Magyarország teljes kiszolgáltatottságát.

Jelen pillanatban Magyarországon olyan politikai helyzet alakult ki, amelyben bárki, aki valamilyen módon is EZEKet támogatja, biztosítja a lehetőséget nekik arra, hogy külföldi érdekek és célok helytartóiként hatalomra kerülve, a későbbiekben egymás között is marakodva,  ismételten kifosszák az országot és mindent eladjanak, ami a nemzet, tehát a magyarság létezéséhez nélkülözhetetlen. Ez tragédia, amit sokan nem látnak, mert csupán addig terjed látókörük, hogy ennek a kormánynak mennie kell.

Ne legyenek kétségeink, sokan vannak, akik EZEKnek hisznek. A hangjuk pedig erős és erőszakos, gyűlölettel tele és visszataszító.

Ne feledjük a történelmet!

Ne feledjük az úgynevezett őszirózsás forradalmat, Tisza István meggyilkolását melyre ugyan állítólag bizonyíték nincs, de én igenis kimondom és leírom – mert meggyőződésem -, hogy Károlyi adott utasítást! Ne feledjük az úgynevezett „tanácsköztársaság” (nekem pusztán patkánylázadás) dicstelen 133 napos rémuralmát, amikor a Szamuely  féle Lenin-fiúk ártatlanok – gazdák, papok, értelmiségiek százait gyilkolták le különös kegyetlenséggel, mindenféle bírósági eljárás nélkül, pusztán azért, mert rájuk ideológiai ellenségként tekintettek!

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Ne feledjük el a kékcédulás választásokat, ahol a kommunisták a szovjet szuronyok védelmében követhették el csalásaikat, aljas módon tönkre téve a nagy hagyományokkal rendelkező kisgazda és a valódi szociáldemokrata pártot, elhurcolva Kovács Bélát, bebörtönözve, majd 1956-ban elüldözve Kéthly Annát!

Ne feledkezzünk meg a nyilas pribékeket ÁVO-s egyenruhába öltöztető, ezer nevet viselő és kaméleonként változó kommunisták magyarországi pártjairól, a rákosi terrorról, az Andrássy u. 60. áldozatairól, a padlás lesöprésekről, a beszolgáltatási kötelezettségről, a nemzet éheztetéséről, a kuláknak bélyegzésről és a jól termelő falusi gazdák kifosztásáról agyonveréséről, Mindszenthy József lefogásáról, majd megkínzásáról, a kitelepítésekről, a lakosságcsere egyezményekről!

Ne lefedkezzünk meg ’56 mártírjairól! A hazáját, nemzetét, saját párttársait is eláruló Kádárról, Münich Ferencről, Marosán Györgyről, Biszku Béláról. Arról az Apró Antalról, aki még 1956. október 6-án, Rajk László újratemetésén ezt mondta:

„A párt el van szánva arra, hogy végérvényesen leszámol a múlt hibáival, és biztosítja, hogy soha többé ne legyen ilyen tragédia.”

Majd 1958. június 16-án, az aznap Nagy Imre és társaival szemben elkövetett politikai gyilkosságról így szónokolt:

„helyesen járt el a Magyar Népköztársaság akkor, amikor a megtévedtekkel szembeni megbocsátás mellett kérlelhetetlenséget tanúsított az ellenforradalmi felkelés főbűnöseivel szemben. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának Nagy Imre és társai ügyében hozott ítélete szigorú és igazságos volt. E per lefolyásával a magyar nép leszámolt azokkal a bűnösökkel, akik a nép nyakára zúdították az 1956. évi ellenforradalmi felkelést.”

Ez az a jellemtelen és véreskezű Apró Antal, akinek unokája az a Dobrev Klára, aki most Európai Egyesült Államokról beszél, nemzetről és hazáról szónokol, miközben ő és családja a nemzettől ellopott vagyonból gazdagodott, akinek a férje az a Gyurcsány Ferenc, aki saját népére tört 2006-ban, és aki akkor is hazudik, amikor kérdez, miközben feleségével együtt igyekeznek a feledés homályába taszítani saját és felmenőik bűneit, miközben azokban a javakban dúskálnak, amire éppen az ő jóvoltukból tehették rá a kezüket.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Nos, ők léptek közös platformra az úgynevezett ellenzék (ellenség) pártiakkal, akik lényegében közös gyökerűek, akik bármikor kifordítják köpönyegüket, ha a hatalom megszerzésének érdeke számukra úgy kívánja.

A vezér pedig diktál, pózol, mint Hitler, hazudik és megtéveszt, akinek elsődleges célpontjai a fiatalok lettek, akik nem élték át a borzalmakat, de nem ismerik a történelmet sem.

Nekik üzenjük, ne higgyenek a diktátornak, mert Gyurcsány diktátor lesz, ahogyan az volt a 2006-os véres terror idején is, miközben trükkök százaival tévesztette meg mind a nemzetet, mind azt az Európai Uniót, melynek helytartói akarnak lenni 2022-től Magyarországon.

 

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Ezek nem változtak és soha nem is fognak megváltozni: Hazaáruló gazemberek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Ezek Kádár Apró Dögei – akcióban a gyilkosok csemetéi!

  1. Vigyázat! A MOMENTUM és a DK veszélyesebb mint a koronavírus az országra nézve.
    Cselekedjünk, ne várjuk meg, míg a „leninfiú” felveszi a bőrkabátját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük