KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ez lenne az armageddoni csata előestéje?

Az oroszok vezette terror elleni háború, amely során elpusztítanák az Iszlám Államot egyszer és mindenkorra, igen hatékonynak bizonyul. Ez onnan látszik, hogy a Nyugat és szövetséges kormányok egyre csak szapulják Putyin közbelépését.

A Telegraph.uk oldalán olvastam, hogy Törökország Katar és Szaúd-Arábia teljesen ki vannak akadva, mert most al-Asszad megbuktatásának terve csehül áll és nagy valószínűséggel ezt nem fogják hagyni és már tervezik, hogy az Asszad-ellenes erőknek még több katonai segítséget küldenek.

Riad annak sem örül, hogy az ősi ellensége Irán is belép ebbe az arénába. De igazából Londonban főleg és Washingtonban nem örülnek Putyin bombáink.

Hatalmas infó. háború folyik a médiában, hogy ki mennyire hatékony és béna. Én magam csak figyelem az eseményeket, de az a meglátásom, hogy az orosz-kínai-perzsa-iraki koalíció tényleg az, aminek mondják és tényleg felakarják számolni az ISIS-t, s nem csak azt, hanem az egész NWO rendszert ki akarják iktatni.

Az orosz közbeavatkozás valós, nem olyan, amilyet a Nyugat csinált, hogy vagy sehol nem csinált semmit vagy ha csinált, akkor Asszad erőit bombázták, vagy kórházakat és egyéb szír infrastruktúrát zúztak porig.

Nem hiszem, hogy nagyot tévednék ha azt mondanám, hogy kitört a harmadik világháború. Jó lenne ha tévednék.

Az Illuminat totál ki van akadva, azt elhiszem. A keleti tengely erősnek érzi magát. A keleti tengelyt is úgy gondolom, hogy az Illuminati irányítja, csak a másik oldalról, más színben, más jelzésben, de a cél ugyan az…

A Nato nagyon belelendült: idén számos nagy hadgyakorlatot tartott. Miért? Mi ez a mozgolódás? Nincsenek véletlenek. A Világpolitikában nincs olyan, hogy csak úgy valami történik. Nem! Itt gondosan eltervezett eseménysorozatokról van szó és amikor a színpadon a kellékek között felfedezünk egy revolvert, akkor tudhatjuk, hogy amaz egyszer elfog sülni…

Hegedűs Ákos – http://aranykorhajnalan.blogspot.hu/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Ez lenne az armageddoni csata előestéje?

    1. Nem csak kijózanodva kéne átírni, de még a Szentírásban is el kéne végre olvasni mi is volt az amageddoni csata és hogy hozható össze a mai helyzettel? Sok sikert !

  1. A véleményem az, hogy az agresszor, bunkó usa, elérte amit akart! Hát persze, hogy semmit nem csinált az ISIS-el, mivel ők hozták létre! Egy legálisan megválasztott kormány, ha segítséget kér Putyintól, akkor Ő, ha úgy gondolja, legálisan megy segíteni! Az usa, meg fogja szállni Európát és mindenhol harcokat fog generálni!!! ….Erről jut eszembe, hogy a Magyarországra, …..természetesen a NÉP engedélye nélkül, ….. beözönlött amerikai katonáknak,…..HAZA KELLENE MENNIÜK!!!!!!!!!! Semmilyen indokok sem jöhetnek szóba, hogy itt tartózkodjanak, mert a vége úgyis az lesz, hogy INNEN fogják megtámadni Oroszországot!!! Hol vannak most a tüntetők? Igaz, hogy sem buzik, sem mások mellett nem kellene kiállni, hanem a HAZÁNKAT kellene MEGVÉDENI!!! NEHOGY KÉSŐBB…..TÚL KÉSŐ LEGYEN!!!!!!!!!!

  2. Tiszteljük meg a magyar nyelvet, hogy megpróbáljuk elsajátítani ! Amivel az USÁ-t ( így írják), vádolják pl az ISIS létrehozása a saját érdekeivel ellentétben éppen olyan butaság, mint a WTC tornyainak saját fejükre robbantása. Írásodban egyetlen önálló gondolat sincs, amit írtál a neten keringő ostobaságok halmaza..sajnos. Anno Rákosi Mátyás elvtárs, pajtás büszke lenne, hogy milyen tartós jelszavakat kreált az amerikai imperializmusről. off végül magyarul a “hát” szóval sohasem kezdünk mondatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük