KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Exit Poll, vagyis Kilépési Szavazás Nagy Britanniában (rövid helyszíni tudósítás)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Üdvözlet  Londonból minden NIF- Olvasónak!
A sok eső miatt a repülőtértől a város felé a jobboldali sínpár között, kilométereken át patak hömpölygött. Ezen a hosszú szakaszon leállt a vonat robogása és csak lassan, lépésben, meg-megállva haladtunk.
Az apácák milyen rendfőnöki utasítást követtek?
Az apácák milyen rendfőnöki utasítást követtek?

A szavazás napján is volt egy zápornak éppen nem nevezhető, sűrűbb eső, és utána hamarosan szemerkélésbe váltott az időjárás.
A Camden Market környékén egy szavazó helyiségbe bepillantottunk: üres volt, úgy értem egy szál szavazó sem volt benne. Pedig már egy ideje nem esett és nagy volt a gyalogos forgalom az utcákon.

A Kings Cross téren elkapott az eső. Pontosan egy McDonalds előtt voltunk, mikor nagyon nekikeseredett: berohantunk a McDonaldsba és szalmakrumplit rendeltünk. A magas székekre felülve bámultunk ki a térre. Az eső hamarosan elállt és a téren, a Szent Pongrác templomszerű épület (piros tégla, hosszú csarnok) felőli sarkában, megjelent egy öreg és egy fiatal férfi, akik, habár kampány csend volt, mégis szendvicsemberekként reklámozták az EU-ban maradást és szórólapokat osztogattak.
Boris Johnson, London volt polgármestere, lehet Cameron leváltásara törekszik, minden újságban szerepel és az EU-ban maradásra hívja fel a választókat. A pakisztáni, új London-polgármester mélyen hallgat, nem nyilatkozik, nem mer egyik táborhoz sem tartozni. Gondolom ez a helyes viselkedés egy polgármester számára. Allah reklámokat az emeletes buszok oldalán nem láttunk, de annál több színes bőrűt és mindenféle fajta embert, cifrábbnál cifrább kalapokban, sapkákban és hajmeresztő frizurákkal, lepedőkben meg egyéb más furcsa ruhadarabokban.
Nigel Farage EP képviselő a kilépni akarok legfőbb szószolója!
Nigel Farage EP képviselő a kilépni akarok legfőbb szószolója!
Miközben írom ezt a rövid beszámolót vetek egy-egy pillantást az élő szavazat számlálóra. Felment 51,9-re, de most visszaesett újra 51,6%-ra.
Itt követem a pillanatnyi szavazatszámlálást:
Reggel 3-kor, magyar idő szerint, vezetett a kilépés 50,9%-kal. Most 4.10-kor 51,6%-ra nőtt. 4.25-kor lecsökkent 1 tizeddel 51,5%-ra.
Újra, a beszámolom közzététele előtt, rápillantottam a szavazatszámlálóra: 51,7% a kilépők javára! 5 óra 40 perc van, magyar idő szerint. Megpróbálok egy rövidet aludni még, de érzem nem fog menni! Nem megy az elalvas: 6.10-kor ujra emelkedöben a kilépök 51,8%. Az EU-nak vége? Nagy Britanniának vége?
Cameron Cameleon leadta szavazatát!
Cameron Cameleon leadta szavazatát!
Ilyen nagy méretű lepedőt (molinót) is láttam (természetesen angolul):
Szeretjük Europát!
Utáljuk az EU-t!
Lehet győznek a kilépek-szavazatok, pedig a Jo Cox halálát nagyon kihasználta a Pro-EU propaganda!!! Kíváncsi vagyok mikor jelennek meg az összeesküvés elméletek a halálával kapcsolatban. Az újságok tele vannak a gyászoló, most már árva gyermekeivel és az özvegy férjével. Tegnap tudósítottak az újságok a temetésről is, ami felér egy hatalmas propagandával a szavazás napján.
Juncker fenyegetéssel felérő nyilatkozatával vannak tele az újságok, miszerint, -ha kilépik Nagy Britannia, ha benn marad-, semmilyen új megegyezés nem lesz! Ha a kilépésre szavaznak, akkor az nem egyik napról a másikra fog megtörténni! A belépés az egyik napról a másikra lehetséges, de a kilépés az nem!
A skótok nyíltan fenyegetőznek, hogy kilépés esetén ők az EU tagjai akarnak maradni és a függetlenségi népszavazást újra megszervezik!
Nagyon lassú az internetem.
Ha egy új oldalt nyitok meg, akkor a túl lassú internet miatt legtöbbször a szerverek kidobnak.
Ha tudok még jelentkezem!
barátsággal
Transyadmin
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

17 thoughts on “Exit Poll, vagyis Kilépési Szavazás Nagy Britanniában (rövid helyszíni tudósítás)

  1. Admin köszönöm a korrekt tájékoztatást – talán tegnap írtam a Posta Imre oldalára : a csevegőbe – idézem magom:
    „…
    spartakusz
    2016.06.23. 17:54
    Isten hozott Imre! Mi lesz ma az eredmény Londonban? spari… ui: ha meg van az engedély akkor ki, ha nincs akkor nem – szerintem………”
    Ez az, nem ismerve a valóságot miért engedték, hogy kilépjen? Ma még nem tudjuk, de ha elmarad a dominóhatás akkor már érthető lesz, és akkor is ha lesz dominóhatás!
    tisztelettel id. Kiss László

    1. És mint megtudtam, külön köszönet azért, hogy saját költségén, saját szabadidejét feláldozva tudósította elsőként a NIF Olvasóit.

  2. Megkezdődött nyugat fizikai erjedése. Ettől történelemszagú a mai nap.
    Lesz dominóhatás, mert az EU tekintélyén esett csorba. Ha annyira rossz az EU, hogy az egyik leggazdagabb tagja ott hagyja, nekünk mi okunk maradni azon felül, hogy amúgy sem nekünk találták ki az EU-t.
    Sok vita lesz még, de a mai nappal minden megváltozik. És ha ez Orbán pozíciójának megerősödésével jár, akkor nekünk még rosszabb lesz.

  3. Ha a globális szemszögből nézzük, akkor abban igaza lehet Orbánnak, hogy a jelenleg csend, vihar előtti csend. Talán szólt neki valaki?

  4. ritkán olvastam ilyen élvezetes pillanat-kommentárt (és semlegeset !) is. Gratulálok érte (aki leírta és betette) ….
    azt hiszem jobb lesz ha az angolok kilépnek. Az tisztábbá teszi majd a dolgokat. Amióta beléptek,nem tettek mást, mint mindenben csak ellenkeztek. Jobb sokszor egy válás, mint egy rossz együttlét (itt még huségeskut sem tett senki) …
    az EU lehet jó és lehet rossz. Az, hogy milyen, az magunkon múlik. Egy eklatáns példa erre a Benes dekrétumokkal-való cucc. Az EU ezeket
    szobatisztátlanoknak mondta ki (megtarthatják, de ezeknek a mai jogrendben nem szabad kihatniuk) az EU. Mo (a csonka) politikusai
    ezt egyrészt még csak meg sem értették … és ebben a kérdésben
    sokáig kimondottan védték, iill. elfogadhatóknak mondták is (azt,
    amit aez EU ; NEM) ezeket …
    értitek ?!
    az EU az adhézió elott ‘megadta’ a lehetoséget arra a magyaroknak
    ((a politikusaikon keresztül), hogy a jó oldalra, vagy a rosszra álljanak.
    Ok az utóbbit választották. Akkor elég lett volna a kis-Mo-nak kijelenteni
    azt, hogy ; nem közösülünk olyan államokkal, ahol a kollektív bunösség
    elve, fasiszta szellemét tartalmazó jogszabályok fenntartottak …
    na akkor az EU kénytelen-kelletlen fellépett volna és nyíltan kötelezte volna azon két országot, amely jogrendje ezeket tartalmazza ….,
    vagy ha ezt nem teszi meg, a magyarság a tisztességérol, az EU
    a tisztességtelenségérol tett volna ebben vallomását …
    az egész világon SEHOL nem ismernek el olyan jogszabályokat, ahol
    az embereket etnikai, vallási … azonossága alapján meg lehet bunteni.
    A nyugatiak igazából errol nem is tudnak (hogy ilyen létezik az EU-ban. Ha tudnák, akkor ezeket nagyon hamar megszuntettenék. MI tudjuk.
    A bun a mienk …
    ezen példa szerint a hiba nem az EU-nál, hanem nálunk van !!
    szeretettel; Lajos
    i

    1. azért vigyáznunk kell az ilyen elemzéseknél, kedves „Bende”. Ugyanis Mo nagyon rossz gazdasági helyzete azt nem kimondottan az EU-s tagsága okozza. Az, hogy eladósodott és ez egyre jobban tönkre is teszi, az nem kimondottan az EU -tól jön. 2004-ben ez már csaknem így
      volt (igaz azóta is romlott még. Ilyenkor jobban a balosok uralma alatt).
      Ha mi (Ti !) nem lépünk, nem léptünk volna be …, akkor ott van a kérdés épp. Milyen helyzetben lenne akkor Mo (a csonka) ?
      ugyanis ezt is a mérleg perselyébe kell tenni mindíg. Az, hogy a belépés, a benn-lét mennyi kárt okoz, az csak egy. A másik az, hogyha
      Mo kinnmaradt volna, mi történt volna vele ? …
      így még szava lehet a magyarságnak Brüsszelben (sajnos képtelenek ezt kihasználni gyakran), akkor pedig elszigetelve egy rosszindulatú
      szomszédság közé …, milyen sorsa lenne ?
      nem igen hiszek én a magyar közgazdászoknak. Foként ezek szakértelmét teszem kérdésbe. Ugyanis azt még a nem-szakemberek is tudják, hogy nem a munkaeszközöket, hanem a terméket kell eladni.
      Az, hogy Mo ilyen mélyre sülyedt le (ma egy Mo-on dolgozó a 8
      órájából 6 -ot dolgozik csak arra, hogy az államadóságok kamatjait
      fizesse), ez persze elsosorban a nyugati karvalybanda tette, de
      közben a magyar tudományos, diplomás … réteg gyatrasága, képtelensége jele. Tehát nem csak a finnugrászat a magyar ész,
      elme … szégyene, de a közgazdászata is (meg sok más is) …
      szeretettel ; L

  5. Csak meg kell nézni, hogy hány ezer élősködőt tart el havi több millió forintos fizetésekkel és plusz ugyanennyi, vagy még több juttatásokkal az EU. Ebből a pénzből minden éhező embert a földön jól lehetne lakatni naponta háromszor. A belépésünk előtt, akinek csak tudtam azt a nagyon egyszerű kérdést tettem fel, hogy mikor volt arra példa, hogy a gazdag ember a pénzét egy kalapba tette volna a szegényével. Eddig még elképzelhető a dolog. Az azonban már nem, hogy utána megfelezzék a pénzt. És még nagyon sok észérvet hoztam fel magánkampányom idején időt és pénzt nem nagyon kímélve, és mi lett a vége? — ez a szar, ami naponta a nyakunkba zúdul. EU és a népirtó, haza- és nemzetáruló bitangok nélkül gazdasági értelemben Magyarország Svájccal vetekedhetne ma már! De ezt a világra rátelepedett háttérhatalom és a belső ellenség nem engedte meg nekünk. Ahol csak tudtak, keresztbe tettek nekünk. Vattay Szabolcs

    1. csak erre kedves Szabolcs : Ezt írtad :”…Magyarország Svájccal vetekedhetne ma már!” … ha Mo nem lépett volna be. Ez NEM igaz !!!!
      89-tol kezdve Mo egyre rosszabb állapotba került. 1920 után (a két borzasztó sebunk után egy mondjuk 15 év után már érezheto volt az, hogy kezdtünk lábra állni, miközben épp ezen idoszak alatt minden eladhatót Mo-on eladtak az idegen érdekeknek, miközben egyre több kölcsönökkel súlyosbították a már úgy is hatalmas államadóságunkat.
      Nagyon vigyázzonak odahaza, hogy nehogy önmagukat félrevezessék !
      Az, hogy belso ellenség van ma, az már volt az EU elott is. A szomszédaink semmivel többet nem adnak ott a nemzetis kisebbségeinknek (egyetlen egyetemet nem indítottak meg, semmilyen ingatlant, vagyont nem adtak vissza a mieinknek. Ma is, az EU-ban Szlovákia utcáin buntetendo tett a magyar beszéd …) …
      ha Mo ki akarna lépni, akkor ez elott egy jó kereskedelmi kapcsolatot
      kellene kiépítenie a nem-EU-s országokkal (nem utána, elotte !). Az,
      hogy Mo-ról nem exportálnak annyit az Eu más országokba, mint
      importálnak …, annak semmi köze az EU -hoz. Sot félo az, hogy
      egyszeruen még egy blokuszt is állítanának ellenünkbe …
      a magyarság SEMMIT nem tehet, nem érvelhet … a gazdasági
      oldalon, ugyanis ott mindenki a saját érdekeit védi. Nekünk csak
      egy erkölcsi téren lehetne valamit. Viszont ahhoz a magyarságnak
      magának kellene megváltoznia, megjavulnia …

  6. Gondolom, ha az EU-n kivűl maradnánk, nem lenne lehetőség a tehettséges, bátrabb, szakiknak,tehettségesebb vállalkozóinknak tömegesen elhagyni hazájukat, hogy külföldön teremtsék meg a viszonylagos jólétüket (néhány garasért eladták szülőföldjüket). orbán viktor pedig könyörögve kérte az angol kormányt, nehogy egy picurka kedvezménytöl is megfosszák a magyar vendégmunkásokat, mert akkor kevesebben fognak kivándorolni, sőt (szörnyüség!) talán sokan hazatérnek, és tudásukat, szorgalmukat, energiálukat a magyar gazdaság fellenditésére fordutják… Hát a derék angolok jol betettek a Viktornak… Még amig EU tagok(rabok) vagyunk, hatalmas anyagi, szellemi, fizikai, erkölcsi áron védjűk Európát,(a sengeni határokat) ő is utána nézne ott egy jól jövedelmező állásnak, ott butitaná a népet, álnépszavazással…

  7. Az előző ciklusban a Jobbik javasolta, hogy a Parlamentben vitassák meg, vonják meg az EU tagság mérlegét. A fidesz rögtön lesöpörte a témát. Ezek szerint nem lehetett volna pozitívan kihozni a dolgot. Ennyit a vigyázásról.
    Észre kéne venni, az EU-ban is teljes gőzzel folytatódik a magyarság felszámolásának politikája.

  8. Akik még mindig arról kárognak, hogy jaj mi lesz az eu után – emlékeztessük őket, hogy volt élet az eu előtt is! Valljuk be , hogy akkor jobb körülmények voltak – pl. volt cukorrépa termelés , konzervgyár – stb. gyárak – de azokat megsemmisítették, gyárainkat – mezőgazdaságot – meg mindent -. mi csak piacnak kellettünk nekik! Meg stb. miatt! Így röviden érthetően!
    tisztelettel: id. Kiss László

  9. látom itt többetek nem érti meg, hogy mirol van szó …
    mielott volt a belépéshez-való népszavazás, elotte egy jó, tárgyilagos
    tájékoztatást is kellett volna adni azoknak, akik döntenek ebben. Ezt
    nem az újságíróknak, vagy politikusoknak, hanem szakértoknek. A kormánynak, vagy az Országgyulésnek meg kellett volna bíznia egy szakértoi bizottságot arra, hogy ezek vizsgálják meg a pro és kontrát ebben. Na azután ezt kellett volna a nép elé (az Isten-adta) terjeszteni.
    Válasszatok !
    ezt, mivel a magyar politikum nem tette meg), az összmagyarság polgári szervezete, az MVSz megtette (a kis lehetosége szerrint). összehoztak egy 3-4 nopon kereszül ezt tárgyaló szakértoi bizottságot (politikust, közgazdászt …, a legtöbbször olyanokat, akik már akkor
    belülrol is ismerték ezen közösséget). Na ezen bizottság egy egyezo véleményre jutott. Ez az volt, hogy ;”ezen feltételekkel ; nem”. Ezt
    tanácsolta a magyar népnek. Persze ez csak kevesekhez jutott el.
    Viszont ma már sokan figyelmesebben követik ezen kérdést. Kérlek
    benneteket, hogy jól, tárgyilagosan … megfontolva döntsetek ! Minden
    egyes magyar (állampolgár), mint egy bíró helyezkedjen a dologban (és nem ügyvéd). Meghallgatni a pro és a kontrásokat … és ezek után
    döntsenek csak. Ne hagyjátok magatokat az érzelmeitek áldozatává
    vállni !
    ha nem tudtok jót, akkor legalább ne tegyetek rosszat magatoknak !

    1. Kedves Nagy úr!
      Az 1993-as szárszói találkozón szakértők(!) mondták el véleményüket, hogy miért NEM érdemes belépni az Unióba.(Homokvár) Aztán… Én is a MVSz-nél kértem és kaptam, két tanú igazolásával igazolványt, hogy NEM-mel szavaztam. Azóta is őrzőm, az más kérdés, hogy minek!

  10. még egyet; (kifelejtettem) : az hogy ez, vagy az a párt ellenez egy népszavazást, annak sincs semmi jelentosége. Elég egy is ahhoz, hogy összeszedjen 2-300 ezer kérelmezot (nem tudom pontosan mennyi is kell) és beadja a kérelmet. Ott egyetlen párt, de még maga az Országgyulés sem mondha erre nemet …
    ez nem egy pártpolitikai cucc, hanem egy össz-állami, minden Mo-ra szakadt nemzetrészünkké …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük