KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Eva Kaili bukásával fontos szövetségesét vesztette el a hazai baloldal – Gyurcsányék kikészültek!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Európai Parlamentet érintő, minden idők legsúlyosabb korrupciós botránya alapjaiban rendítheti meg az uniós intézményrendszert és annak hitelességét. Az ügy főszereplője, a korrupcióval gyanúsított Eva Kaili évekig aktívan részt vett a Judith Sargentini és Daniel Freund vezette magyarellenes szövetség által hazánkkal szemben – többek között a korrupció vádjával – indított politikai boszorkányüldözésben, amelynek következményeit végül a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak kellett és kell viselniük – olvasható a Tűzfalcsoport cikkében.

Újabb és újabb terhelő bizonyítékok látnak napvilágot minden idők legsúlyosabb, az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrányával kapcsolatban. Az ügy központi szereplője az azóta már parlamenti tisztségéből visszahívott, valamint a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségében (S&D) betöltött tagságától is megfosztott korábbi EP-alelnök, Eva Kaili, aki a gyanú szerint hozzátartozóival és más baloldali politikai szereplőkkel szándékegységben, jelentős mértékű anyagi ellenszolgáltatásért cserébe illegális lobbitevékenységet folytatott Katar és – egyes sajtóértesülések szerint – Marokkó érdekében. A tiltott politikai és gazdasági befolyásszerzés szálai közvetve egészen a Soros Györgyhöz köthető NGO-hálózatig érhetnek. A hatóságok az eset kapcsán korrupció, pénzmosás, valamint bűnszervezet létrehozásának alapos gyanúja miatt folytatnak szerteágazó nyomozásokat.

Eva Kaili személyében ugyanis nem csupán egy olyan vezető baloldali politikai döntéshozó bukott meg megvesztegetéssel összefüggésben, aki – többek között – a jogállamiság miatt konstansan aggódó, Dobrev Klárát a köreiben tudó, Soros Györgyhöz köthető NGO, az ECFR oszlopos tagja is volt, hanem egyben

egy olyan európai politikus is, aki a jól ismert magyarellenes, balliberális szövetség szereplőivel egyetértésben, különböző uniós jogi aktusokon keresztül kitartóan és visszatérően vádolta a nemzeti kormányok által vezetett tagállamokat a jogállam szisztematikus leépítésével, korrupcióval és visszaéléssel.

Ennek a jogi köntösbe bújtatott politikai munkának – melyhez lelkiismeret-furdalás nélkül asszisztált az uniós intézményrendszer valamennyi entitása, beleértve az Európai Unió Bíróságát is – lett a következménye többek között az is, hogy az Európai Unió alapszerződéseinek tételes jogával ellentétesen Magyarország hosszú ideig nem juthatott hozzá az őt megillető forrásokhoz.

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

A szociáldemokrata politikusnő később a hazánkat – egyebek mellett a korrupció vádja miatt – elmarasztaló, politikailag motivált Sargentini-jelentést is megszavazta.

2022-ben pedig Eva Kaili tett annak érdekében, hogy Magyarország ne jusson hozzá az őt megilleti európai uniós forrásokhoz.

Támogatta Sophia in`t Veld, Gwendoline Delbos‑Corfield és Malin Björk Lengyelországgal és Magyarországgal folyamatban lévő meghallgatásokról szóló állásfoglalásra irányuló indítványát, amelyben az EP sajnálatát fejezte ki, hogy a jogállamiság helyzete mindkét országban tovább romlott, és felszólította a bizottságot, illetve a tanácsot, hogy tartózkodjanak Lengyelország és Magyarország nemzeti terveinek jóváhagyásától.

Végül, idén november 24-én – pár nappal a személyével összefüggésben kirobbanó korrupciós botrány előtt – megszavazta a Molnár Csaba, Cseh Katalin, Gwendoline Delbos‑Corfield, Daniel Freund és Malin Björk által előterjesztett indítványt is, amelyben a testület balliberális többsége rögzítette, hogy Magyarországon továbbra is fennáll az uniós forrásokkal való visszaélés veszélye, éppen ezért ismételten felszólította a bizottságot, hogy tartózkodjon Magyarország tervének pozitív értékelésétől.

A teljes cikket A hazai korrupció és jogállamiság miatt aggódó, magyarellenes baloldali hálózat fontos szövetségesét vesztette el Eva Kaili bukásával címmel a Tűzfalcsoport oldalán olvashatja tovább.

Kiemelt kép: Eva Kaili (Fotó: Europress/AFP/Eric Vidal)

Magyar Nemzet

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük