KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

EURÓPAI ISZLÁM UNIÓ? Magyarország sorsa…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Európa, Hazánk és Nemzetünk sorsa drámai fordulat előtt áll. Az iszlám világ, kihasználva az Európai Unió liberális kommunikációját és tehetetlenségét támadást indított Európa ellen. Százmilliók fognak Európába vándorolni a jobb élet reményében, az iszlamizálás küldetésének teljesítésére. Lélekszámukat és szaporodásukat figyelembe véve néhány éven belül Európa iszlámmá válhat. Ez pedig a keresztényeknél is súlyosabban fogja érinteni a zsidóságot.

Tehát a rózsaszín humanitáriusságot és segítőkészséget hangoztató szervezetek tagjai a maguk sírját is ássák. Az azonban nem vigasz számunkra, hogy Hazánk és Nemzetünk megszűntével a hazaárulók és csatlósaik is kimúlnak. Ezek elvárásainak már most sem kíván megfelelni, akinek kinyílt a szeme.  A helyzet sokkal drámaiabb.

Az iszlám hadat üzent Európának! Az Iszlám Állam több ezer képzett katonája – közöttük azonosított terroristák – már bent vannak Európában. Ennek a muszlim előőrsnek hatalmas hátországa van az iszlám világban, mely gondoskodik róla. Görögországban elfogtak egy, a menekülteknek küldött, gépkarabélyokat és 5000 lőszert tartalmazó „segélyszállítmányt”. Vajon hány konténer csúszott át már az ellenőrzésen, és mennyi jön még? Röszkénél egyelőre még csak ezren és fegyvertelenül támadtak. És ha majd tízezren, gépfegyveresen rohamoznak? Hamarabb sor kerülhet erre, mint gondolnánk.

Az EU még nem ébredt fel liberális csipkerózsika álmából. Ám Európa államfői már kezdik leutánozni azokat a magyar döntéseket, amelyekért röviddel ezelőtt a legdurvább jelzőkkel illettek bennünket. Megint mi formáljuk a történelmet és csakúgy, mint a múltban, Európa védelmezői leszünk. Csakhogy most már tudjuk, hogy hiába várunk a nyugati felmentő seregekre, vagy az amerikai ejtőernyősökre. Félre az álmokkal! Vagy magunk végjük meg magunkat, vagy a Nyugat odadob bennünket lövészárok-tölteléknek!

A titkosszolgálat volt műveleti igazgatója elemzése szerint MÁR HÁBORÚ VAN! A magyar határt pedig nem védi meg a drótkerítés. Hathatós védelemhez aknazárra lenne szükség. Bolondság? Most még annak tűnik, mint néhány hónapja maga a kerítés!

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

A magyarságnak egyetlen esélye van. VAN!  Ha minden ellentétet félretéve a bajban egymással ÖSSZEFOGUNK!

Erdős Géza MIL

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “EURÓPAI ISZLÁM UNIÓ? Magyarország sorsa…

  1. Ezért nem kellett volna egyetlen fekete retket sem befogadni az Unióba!!!

  2. IGEN, DE EHHEZ AZ AKNA, ÉS A KERITESEK MAGASFESZULTSEGU ÁRAM ELLATASARA VAN SZÜKSÉGES. OSSZEFOGAS, OSSZEFOGAS, OSSZEFOGAS! A KATONASAG LEGYEN AZ ELSOSORBAN, UTANA A RENDOROK.

  3. IZRAELI UKÁZ A 9/11-es MOSSAD FORGATÓKÖNYV SZERINT MAGYARORSZÁG TOTÁLIS LEURALÁSA!!!
    TITKOS PAKTUM HORVÁTORSZÁG ÉS APARTHEID IZRAEL KÖZÖTT!!!
    MIGRÁNSOKNAK ÁLCÁZOTT KIKÉPZETT TERRORISTÁKKAL LEPIK EL EUROPÁT USRAEL ZSIDÓ VILÁGURALOMRA TÖREKVŐ GYILKOS CSALÁDJAI A CIA ÉS A MOSZAD FELHASZNÁLÁSÁVAL!!!
    CIONISTA ZSIDÓ VILÁGSZÖVETSÉG: MAGYARORSZÁG A CÉLPONT!!!
    „AKI MAGYARORSZÁGOT URALJA, AZ EGÉSZ VILÁGOT URALJA”!!!
    Merő provokáció és orbitális háttérpaktum Izrael és Horvátország között, hogy a a világuralmat akaró népirtó okkultista szabadkőműves kaszt lejárathassa az agy-mosott világ zsidó médiáiban tündéri Magyarországunkat eme világunk közepét! …mert, hogy a cionista lobbi Magyarországot akarja az immáron véresen komoly.
    A kiképzett terroristák = migránsok! Magyarországra szabadított pénzzel kitömött terrorista sejtjei és fertőző egyedei trójai falovakként „izraeli” parancsra oltódnak a Magyar Nemzettestbe, hogy aztán a Júdás faj legyöngítve akadály nélkül tódulhasson a rózsadombi paktumnak megfelelően Európa közepét hont foglalni!!!
    Ugyanis a Kárpát-medence, ez a kiváló adottságú térség, amely szakrális pontja a Földnek a NASA tanulmánya szerint is amerikai intézet alapján kimondták, megállapították, hogy a Föld szív csokor pontja=csakrája Magyarország.
    Aki Magyarországot uralja, az egész világot uralja!!!
    Ezt már kimondták török szultánok is. S ma is ez a külső és belső ellenségeink egyetlen igaz célja!!!
    Elfoglalni, gyarmatosítani az országot, öt-hatmillió bérrabszolgát és rabszolgát, rettegő csicska hadat képezni.
    Konzumidiótává, sörcímke áztató ingyen netért vonuló kamu diplomás zombik kibucává zülleszteni az országot.
    …és közben betelepíteni az országot olyan génsöpredékekkel, netto hülye migránsokkal, vérprofi lelkiismeretlen terroristákkal, gyilkológépekkel akik kollaboráns politikusainkhoz hasonlóan a túlélés lehetőségét is a zsidó-nyalásban látják és élik +!!!
    https://www.youtube.com/watch?v=dw_F5Ewl1dc

  4. Előzőleg azt mondták, hogy as cionisták tudják,hogy Israel fenntartása tul sokba kerül s ezért igyekeznek Magyarországra áttelepedni. Dehát ha az iszlámisták vennék itt át a hatalmat, a cionisták terveit keresztülhuznák. Nem érthető tehát az, hogy az izraeliek miért támogatnák az iszlámistákat saját terveik ellen.

  5. Ha valóban ekkora a baj, akkor semmi zokszó nélkül aknazárral védeném a határokat lehet ,hogy brutális a gondolat de nem elvethető .Ugyanis az,hogy velünk mi lesz azt biztosan tudjuk belegondolni is rossz így a hadsereg,és a katonaság lehet,hogy kevés lesz több milliós áradattal szemben akik között kiképzett terroristák is vannak és arra várnak mikor mészárolhatnak le mert egy a cél Európa pusztulása,mert keresztényt ölni a vallásuk szerint nem bűn.De az,hogy aknazárral megvédjük magunkat ez így nem kerek szerintem csatlakoznia kellene az EU-tagállamainak is mert így meglehetne állítani az áradatot.Én biztos megcsinálnám ,sok választást nem hagytak vagy ők vagy mi!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük