KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Európában egyre nagyobb a válság – Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogásznak az EuCET októberi konferenciájára küldött beszéde

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dr. Eva Maria Barki, Bécsben élő nemzetközi jogász szerkesztőségünkhöz eljuttatta azt a beszédet, melyet az EuCET októberi konferenciájára küldött. Kísérőlevelében az alábbiakat írja:

Európában egyre nagyobb a válság. Ezekben a sorsfordító időkben Magyarország ismét nagy kihívás és feladat előtt áll: Meg kell védeni a kereszténységet és az alapvető jogokat, amelyeket nem Magyarország, hanem a Nyugat sért meg. 

Emlékeztetnünk kell arra, hogy az 1956-os forradalom nemcsak azért lett világjelentőségű, mert először leplezte le a kommunizmus igazi arcát, hanem az önrendelkezésért vívott harcáról is. Ez a nagy harc az önrendelkezésért – jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az önrendelkezési jog — amelyik  természetes jogként mindig is érvényes volt — az ENSZ Közgyűlése által 1966. december 16-án elfogadott mindkét  Emberijogi Paktumának az I. cikkében írott jogként – ( amelyik kötelező jog – ius cogens) – szerepel.

 A népek önrendelkezési joga az állami szuverenitás alapja, amelyet a nyugati elitek és politikusok megtagadnak – „Hatalom a jog előtt”. Ezért mindannyiunk feladata a nyugati jogtalanságokat és hazugságokat Magyarország ellen  megmutatni és követelni a joghoz való visszatérést.

Dr. Eva Maria Barki felszólalása:

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az egész világ mélyreható átalakulásban van, Európa is. Ha Európa jövőjéről vagy az Európa Unió jövőjéről akarunk – ami nem ugyanaz – beszélni, először a mostani helyzetet, ennek adottságait és történelmi okait kell áttekintenünk.

Kétségtelenül az Európai Unió nagy válságban van. Az emberek, főleg Közép-Európában egyre jobban érzik a brüsszeli bürokrácia kényszerét, a szabadságuk korlátozását és aggódnak a kialakuló diktatórikus rendszer miatt, melynek a következménye egy nagy, eddig még nem látott, bizalomvesztés.

Európa ma egy olyan válságban van és egy akkora történelmi változás előtt áll, mint 30 évvel ezelőtt, amikor a nyugati és keleti blokk szembenállt egymással.

30 évvel ezelőtt, pontosan 1988 márciusában az első magyar beszédemben a budapesti Jurta Színházban bíztattam az akkor újonnan alapított Magyar Demokrata Fórumot, hogy minden diktatórikus kormányzat bukásra van ítélve, mert a természetjog mint a szabadság alapjoga, erősebb minden autokratikus rendszernél és azt mondtam nekik, hogy Önök győzni fognak, mert Önök mellett van a jog és az igazság.

Ma ugyanezt mondom. A különbség csak az, hogy a támadások, szabadság, jog, államiság és állami szuverenitás szubsztanciális elvesztése most nem keletről, hanem nyugatról fenyeget. Különösen Magyarország ellen tapasztalhatjuk a méltánytalanul és hazugságokon alapuló támadásokat, sértéseket és diszkriminációt, a nyugati balliberális egybehangolt média támogatásával.

A kérdés: Miért lett elmulasztva a szovjet blokk összeomlása és a hideg háború befejezése után az új európai együttműködés megteremtése, amikor Európa népei először nem mint győztesek és vesztesek, hanem mint egyenrangú nemzetek álltak szembe egymással?

A válasz: Mert a Nyugat ezt nem akarta.

Ezt személyesen is tapasztaltam, amikor a ’80-as években Európában nemzetközi fórumokon és az amerikai kongresszusban jártam – egy magasrangú személyiség hívott telefonon és rendreutasított, hogy nem szabad megkérdőjelezni a varsói paktumot, ez realitás – ugyanezen a véleményen volt az amerikai nagykövet Warren Zimmermann, aki egy emelettel felettem lakott és akit az MDF képviselői sem tudtak meggyőzni.

A nyugat – beleértve a német politikusokat – a német egyesülést sem akarta. A határok nyitását, a berlini fal lerombolását, a szabadságot a népek egyedül („Mi vagyunk a nép“ Lipcsében) a békés forradalomban harcolták ki maguknak.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Csak ezután, az emberek eufóriája után és miután Gorbacsov a „Közös Európai Ház“ koncepcióját kinyilvánította ébredtek fel és az EBEÉ keretében Párizsban összehívott konferencián megszületett 1990. november 21-én a „Párizsi Charta az Új Európáért“.

Ebben a Chartában, amelyet az Európai Közösség is aláírt, az államok megerősítették a népek egyenlőségét és önrendelkezését, kötelezték magukat a demokrácia megerősítésére, mint a nemzetek egyetlen kormányformájára, valamint az emberi és alapvető jogok betartására. Elismerték minden állam függetlenségét és kiálltak, mivel Európa egy új időszak kezdetén áll, egy békés egységes Európa mellett.

De ezek a jó szándékok csak papíron maradtak. A nyugati országok és az Európai Közösség 1991 júniusában ellenezték – az önrendelkezési jog megtagadásával – a szlovén nép függetlenségi akaratát (Luxemburg külügyminisztere, Jacques Poos: „Szlovénia túl kicsi (sic!), hogy önálló lehessen), ugyanúgy a horvát nép referendumát, amelyben szintén meghatározták a függetlenséget. Mind a két népnek véres háborúban kellett kiharcolnia a függetlenségét, a nyugati államok és az Európai Közösség csak majdnem 1 év után ismerték el.

Mi volt ennek a politikai beállítottságnak az oka?

Az Egyesült Államok geopolitikai és külpolitikai alapelvei:

  1. Az Egyesült Államok a Szovjetunió szétesése után átvette és betöltötte– a hatalommopóliumot a világon mint egyetlen szuperha Bush elnök már 1991-ben proklamálta az „Új Világrendet“, amely a Wolfowitz doktrinán alapult és kibővitette a hegemóniakövetelést Európára is, ahol a cél a mai napig Oroszország mint ellenséges hatalom bekerítése.

A beatvatkozás Európában a „Heartland“ elméleten alapul. A Halford Mackinder által 1904- ben kidolgozott doktrina így szól: Aki Kelet-Európa felett uralkodik, uralja a szívországot. Aki a szívország felett uralkodik, uralja a világszigetet (Eurázsiát) és aki a szívország felett uralkodik, az egész világ felett uralkodik. Ahogy a magyar származású George Friedmann, a Thinkthank volt elnöke egy TV interjúban mondta, ez az elmélet, amelyet a mai napig Amerikában az akadémián tanítanak, 100 éve az amerikai külpolitika alapja. Ez konkrétan azt jelenti, hogy válaszvonalat kell húzni Nyugat és Kelet-Európa között, mert meg kell akadályozni egy együttműködést Oroszországgal, főleg Oroszország és Németország között. Egy eurázsiai kontinentális konkurenciahatalom ellenzi az amerikai érdekeket és ezt mindenesetre meg kell akadályoznia. Így kell megértenünk a politikát Ukrajna iránt, de Magyarországgal szemben is, mert Magyarország is a szívországhoz tartozik.

Európa szétosztása tehát az amerikai geopolitikai cél.

Európa szolgál az amerika sakktáblának. Soros György pár évvel ezelőtt Brüsszelben mondta, hogy Európa háborúban van Oroszországgal de az európaiak ezt nem veszik észre.

Sorosnak igaza van. Háború van Európában, de nemcsak Oroszország ellen, hanem az európai népek és nemzetek ellen.

  1. A második Egyesült Államok geopolitikai alapelve a globalizáció mint a világuralom alapja.

Ahhoz szükséges, hogy ne legyenek erős államok. Hanem gyenge államok és összekevert és egymás ellen uszított társadalmak. Ezért káoszt kell okozni, hogy ezután a gyenge államok felett lehessen uralkodni. Ez történt Ukrajnában, Közel -Keleten, főleg Szíriában, Afrikában, Afganisztánban és most Európában.

Európában ehhez az eszköz a migráció. És itt bezárul a kör. A migránsok azokról a területekről jönnek, amelyeket Amerika destabilizált, ahol törvényellenes háborút vagy agresziót robbantottak ki. De a menekülteket nem Amerika veszi át, hanem szervezett embercsempészek Európába vezetik őket.

A stratégiát az amerikai védelmi miniszter Rumsfeld volt tanácsadójának Thomas P. Barnett két könyvében „Blueprint for action“ és „A Pentagon´s New Map“  (2004 és 2005) lehet olvasni.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Thomas Bernett írja: A globalizáció alapfeltétele egy állandó erős migrációs áramlat fenntartása, amely  szétveri a társadalmakat és a  nemzetiségeket. Egy új  vegyes  népet kellene létrehozni, amely nem homogén, nem egységes, kulturális, vallási és nemzeti különbségek nélküli, amelyet könnyen lehet manipulálni. Az IQ legyen 90, túl kevés a gondolkodáshoz, de elég a munkához. Európában évente 1,5 millió bevándorlóra lenne szükség. Barnett azt is leírja,hogy senkinek sem szabad ennek a tervnek ellenállnia, mert azokat el kell tünteni – de gyorsan. Ha valaki a globalizációt veszélyezteti írja Barnett: „I say kill them“- azt meg kell ölni!

Európa nem önálló politikát képvisel, hanem erős USA, illetve az USA-hoz közeli NGOk befolyása alatt van. Az Európai Unió az USA előszobája, vazallusként  végrehajtják Brüsszelben az amerikai utasításokat, de Németország mint az UNIO legfontosabb országa is. Németország a háború óta nem szuverén állam, nem képviselhet független politikát, az ellenségklauzula az ENSZ-nél még mindig érvényben van, az amerikai csapatoknak még mindig állomáshelyük van Németországban, tehát Németország de facto még mindig egy megszállt ország.

3. A harmadik eszköz ebben a háborúban az ultra neoliberalizmus, amely aláássa az európai értékeket, az európai kultúrát és hagyományait és a jogot

Ennek a neoliberalizmusnak ugyanaz a célja mint a kommunizmusnak, csak más eszközökkel akarják elérni a  célt. Nem  fegyverrel, hanem hazugságokkal,  diszkriminációval, gazdasági szankciókkal, zsarolással a média segítségével.

Csak egy különbség van: a kommunizmus nem akarta megsemmisíteni a családokat, mert Sztalin 1936-ban rájött arra, hogy ez súlyosan gyengíti az állami fundamentokat és a Karl Marx doktrina ellenére megszüntette a családellenes politikát. Ez volt az oka annak , hogy a kommunizmus nem tudta elérni a szíveket és lelkeket, a családokon kívül maradt.  Úgy látszik, a mostani neoliberális öltönybe átöltözött kommunisták ezt a hibát nem akarják még egyszer elkövetni és meg akarják semmisíteni a családokat.

Milyen Európa legyen a cél és hogy lehet elérni ezt a célt?

Először le kell szögezni, hogy  az Európai Unió nem Európa. Európa több mint az Unió. Európához tartozik Oroszország is amit különösen figyelembe kell venni.

Oroszország nélkül nem működik egy közös Európa. Az orosz kultúra egy fontos és gazdagító része Európának.

A második megjegyzés: Egyesült Európa amerikai mintára nem lehetséges és nem is kívánatos. Nem lehetséges, mert nem létezik egy európai nép. Európa különböző népekből és nemzetekből áll, egy egységes európai nép nincs és nem is lesz. Egy állam saját nép nélkül, saját nemzeti identitás nélkül nem létezhet.

Önrendelkezett Európa

Az első és legfontosabb feltétel: Szabadulni kell az amerikai dominanciától és befolyástól. Egy önálló, önrendelkezett, független Európa szükséges, amely nem más kontinens és más államok érdekeit képvisel, hanem csak a saját érdekeit  tartja szem előtt.

Olyan politikusokra van szükség, akik nincsenek függőhelyzetben sem politikailag, sem anyagilag sem Amerikától, sem egy Amerikából vezénylett NGO-tól. Egy önrendelkezett Európa kellene az európai értékeket és hagyományokat visszaállítani és az államközi együttműködést új alapokra helyezni. Európa mindig 3 oszlopon állt, amelyek az Európai Unióban összedőltek.

A három oszlop: a kereszténység, a görög filozófia és a római jog. Ezeket vissza kell állítani.

  1. A kereszténység mint Európa jelképe, alapja és kultúrája helyet kell hogy kapjon a szerződésben. A kereszténységet és minden keresztény intézményt maximálisan támogatni és a keresztény vallás gyakorlását biztosítani és védeni k
Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Az iszlám Európában nagy veszélyt jelent, már most több városban nagy problémát is, mert

az iszlám nemcsak egy vallás, hanem saját jogrendszer is. Több városban, már megalakultak a saria bíróságok, ami a párhuzamos társadalmat még megerősíti.

2.  A görög filozófia és demokrácia.

Az Európai Unió nem egy demokratikus rendszer, minden intézménynek hiányzik a demokratikus legitimációja. A parlament sem felel meg egy demokratikus parlametnek a nem arányos képviselet miatt. Hiányzik a hatalommegosztás, amely minden demokráciának a lényege.

Az Európai Bíróságnak is hiányzik a demokratikus legitimációja, a bírákat a tagállamok politikai alapon küldik, nem szakmailag kiképzett és független bírákról van szó. A bíróságnak túl nagy a hatalma, az ítéletekkel nem dönt egy vitatott kérdésben, az ő szerepe az unió motorja. A bíróság az ítéletekkel jogtalanul bővíti a szerződéseket, túllépi a kompetenciáját, jogtalanul avatkozik bele az államok belügyeibe és csökkenti az államok szuverenitását.

3.  A jog

A harmadik fontos oszlop a jog, amely az Európai Unióban már nem is létezik. Az Unió megszegte nemcsak a saját szerződéseit a pénzügyekben és költségvetésben, hanem semmibe veszi az államok szuverenitását, de állandóan hadiállapotban van a nemzetközi joggal is. Az EU támogatja a jogtalan háborúkat, főleg az amerikai agressziókat, nem ismeri el a népek önrendelkezését mint például Ukrajnában és a Krím félszigeten, nem tartja tiszteletbe az államok belügyi jogait, sőt az alkotmányjogokat és az  alapvető  emberi jogokat sem.

Számtalan példát lehetne felsorolni. Az egyik legfeltűnőbb a kritika a magyar gyerekvédelmi törvény kapcsán született.

Az EU kritizálja a magyar gyermekvédelmi törvényt, amelyik a gyermekvédelmet és a szülők neveléshez való jog elsőbbséget élvez és tiltja az LGBTQ-ideológia gyermekek közötti terjesztését. Az EU nem csak magyar törvényeket, hanem különösen a magyar alkotmányt, de az összes nemzetközi normákat is semmibe veszi, amelyek a gyermekek jólétét és a családok védelmét helyezik előtérbe. Különösen sértve az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkelyét, az Európai Uniói Alapjogi Chartáját, valamint a Nemzetközi Emberi és Polgári Jogok Paktum 23. és 24 cikkelyét.

Ez csak egy példa, a felsorolást hosszan lehetne folytatni a számtalan jogsértésekből.

 

Európa a jövőben

A demokráciadeficit az Európai Unióban javíthatatlan. Ezért fontos, hogy a nemzetállamok, az ő szuverenetiásuk és az önrendelkezés megerősödjön, mivel csak a nemzetállamok életképesek Európában. A nemzetállamok együttműködése nem bürokratikus és diktatórikus módokkal, mint az EU-ban, hanem nemzetközi egyezmények alapján kell rendezni, amelyekben figyelembe kell venni a szubszidiaritás elvét.

A népek önrendelkezése az ENSZ Emberi Jogi Paktumokban alapvető és kötelező (ius cogens) ami azt jelenti, hogy minden ellenkező jogszabály vagy intézkedés semmis. Különösen tilos az állam belügyeibe való beavatkozás, beleértve a gyakran használt intervenciókat, hogy egy államot „demokratizáljanak”. Ez ellentmond a nemzetközi törvényeknek.

Ha az EU úgy deifiniálja magát, mint a szabadság, a biztonság és a jog területe, úgy különösen a jogokat, beleérteve a nemzetközi jogokat be kell tartania.

Az alapkövetelmény: betartani a jogokat, vissza a joghoz!

Wien, am 14.10.2021.

Eva Maria Barki

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Dr. Eva Maria Barki: Egyre agresszívabb álhírekkel és dezinformációkkal támadják Magyarországot

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük