KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Morvai Krisztina a strasbourgi eseményekről (videó + kommentár)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Morvai Krisztina a lelkiismerete szerint, őszinte, tiszta, egyenes gondolatokkal foglalja össze azokat az eseményeket, melyek a magyar elnökség első napjaiban zajlottak az EP padsorai között. Ugyanakkor jogosan tesz fel kérdéseket ugyanúgy a nemzeti radikálisoknak, mint minden józanul gondolkodó magyar embernek azt illetően, hogy vajon a nemzeti radikális EU képviselők hogyan is viszonyuljanak a magyar elnökséghez.

Hiszen itt nem tisztán pártpolitikai kérdésről van szó, hanem elsősorban nemzetpolitikai kérdésről, melyben a nemzeti radikálisok kiállása nélkülözhetetlen. A magyar szociálliberális csoport hozzáállása a magyar elnökséghez talán nem is lehet kétséges, hiszen tanúi lehettünk annak a nyers és alaptalan vádaskodásnak és támadásnak, amivel az EU szociálliberálisai illették az elnökségét még szinte meg sem kezdő Magyarországot és Magyar Kormányt. Ne higgyük, hogy ennek a támadásnak a hátterében a magyarországi neoliberális elemek nincsenek benne.

Természetesen a Magyar Kormány itthoni tevékenysége, azon belül is a médiatörvény alkalmazásának egy kézben (csoportban) történő koncentrálása sok jogos kérdést vet fel, hiszen ezt a törvényt teljesen más szempontok miatt bírálják a nemzeti radikálisok – miközben ők nem estek neki az új Magyar Elnökségnek, éppen ellenkezőleg -, mint a leszerepelt, hazánkat és a nemzetet az elmúlt nyolc évben tönkre tevő neoliberálisok. (NIFAdmin)

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=DY_U6UJt_Ok]

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Morvai Krisztina a strasbourgi eseményekről (videó + kommentár)

  1. Én magam a felkerülő hozzászólások (mind az Ep mind a hazai parlamentbeli) ~90%-át megnézem. Minden elismerésem a minket a radikális oldalon képviselő embereké. EU elnökség? Kíváncsi vagyok, hogy a szlovák nyelvtörvény, vagy a Benes dekrétumok eltörlésének a kérdése felmerül-e. Mert előre nem akarom megítélni a működést, de a személyes véleményem OV-ről az, hogy ő egy hamis ember, így lehet, hogy nem lesz úgy öltözve többek között az említett kérdéseket fölvesse.

  2. Kedves Krisztina!
    Először is üdvözlöm mint számomra mértékadó Uniós politikust. Eddig minden felszólalólását örömmel hallgattam. Ezt is . De szeretném felhívni a figyelmét arra hogy a média törvény kétélű fegyver a jobb oldal számára. Minden híresztelés ellenére 1 dolgot le kéne szegezni a Fidesz nem jobb oldali párt. Elég a párt összetételét és tagjait, vezetését szemlélni.
    Nehogy a fenti tévedésük a jobb oldal vesztét okozza! Ráadásul Magyarországon a jobbiktól sokkal jobbra álló szervezetek is vannak.
    Ne hogy a média törvény csapdája egy „„hosszú kések éjszakája”-t készítsen elő, természetesen átvitt értelemben. És persze a bal oldalra mutogatva közben a jobb oldal esik csapdába.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük