KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Eurázsia: Magyarország geopolitikai szereplővé válhatna

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Téma: Eurázsia és Magyarország 

Interjú Claudio Muttival

Claudio Mutti az “Eurasia, Rivista di studi Geopolitici” című szemle főszerkesztője, a közép-európai folklór, és ezen belül a magyar néphagyomány kiváló kutatója. Számos tanulmánya olvasható magyarul. Hamvas Béla kiváló olasz fordítója és méltatója. Hamvas Fák című esszékötete néhány hónapja jelent meg Claudio Mutti fordításában.

K. – A napokban jelent meg az “Eurasia” internetes kiadásának honlapján Magyarország új Alaptörvényének olasz fordítása. Ezek szerint a jelenlegi politikai változásokat is jelentősnek ítéli bizonyos szempontból. Hogyan látja a magyar politikai élet alakulását?

V. – Az új Alkotmány hatályba lépése után a nyugati bankhatalom által fenntartott bizonyos politikai és ideológiai erők egy szégyentelen pert indítottak Magyarország ellen és ezáltal euroszkeptikus vagy eurofóbiás érzelmeket támasztottak a magyar népben. Ez a helyzet, arra késztetheti a Magyarokat, hogy máshová fordítsák a tekintetüket, valójában még a “Washington Post” is lehetőséget lát arra, hogy Magyarország egy orosz bástyává válhat. Minden esetre Magyarországnak lehetősége van arra, hogy egy építő kapcsolatot instauráljon azzal az eurázsiai maggal, amely az orosz, fehérorosz, kazak összefogásból született és amely hamarosan Ukrajna területét is magába foglalja. Magyarország elöljáró szerepet játszhatna itt Európában belül, egy új eurázsiai rendnek az építésében.

K. – Mint tudjuk, a magyar és közép-európai folklór az Ön kutatásainak középpontjában állt. Hogyan került mindez az érdeklődési körébe?

V. – A magyar nyelv és irodalomtörténet tanulásakor az egyetemen kezdtem el foglalkozni a magyar népdalokkal. Erre Guénon és Coomaraswamy írásai késztettek, akik azt állították, hogy a nép emlékezete megőrizte, még ha csak részleteiben, reziduálisan is, azokat az elemeket, amelyek tradicionális formákból erednek, mint például a mesebeli tündérek és tündérifjak eredetileg istenek és istennők. A magyar etnográfiai hagyomány őriz sámán eredetű témákat és szimbólumokat, amelyek a honfoglalást megelőző időszakra és egy nagy eurázsiai kulturális területre tehetők vissza. A román folklór esete ezzel analóg, minthogy Mircea Eliade is rámutat, hogy ennek a gyökere ősrégi spirituális értékeknek univerzumában található, amely fundamentális egységét tükrözi nemcsak Európának, hanem Portugáliától Kínáig húzódó területnek is.

K. – Az eurázsianista világnézet prominens szószólói közé tartozik, melyhez szervesen kapcsolódik az antiglobalista, antiimperialista (amerikaellenes) politika. Kérem, néhány fogalmat tisztázzon nekünk a kérdéssel kapcsolatban.

V. – Az eurázsiai látásmód feltételeit már Mircea Eliade is kifejtette, amikor arra emlékeztet minket, hogy létezik egy alapvető egység nem csak az európai területen belül, hanem Portugáliától Kínáig és Skandináviától Ceylonig fekvő térségen belül is. Geopolitikai síkon ez a koncepció a “nagy terek” összekapcsolása tervének felel meg. Ezen belül az eurázsiai kontinens ilyen módon tagolódik: az orosz nagy-tér, az extrém-keleti nagy-tér, az indiai nagy-tér, az iszlám nagy-tér és az európai nagy-tér. E nagyterek közül, némelyek már most is egy “geopolitikai pólus” köré (például az újonnan született Eurázsiai Unió) tömörülnek, míg mások nélkülözik részben vagy teljes mértékben ezt az egységet illetve a politikai és katonai függetlenséget. És ez utóbbi az Európa esete, akit szoros kötelékek fűznek a NATO keretén belül az Amerikai Egyesült Államokhoz. És ugyanakkor ezekkel együttműködő politikai vezetősége nem tud mást kifejezni, mint egy bizonytalan gazdasági és pénzügyi egységet.

K. – Mennyiben egyeztető össze az Ön véleménye szerint a fent említett geopolitikai stratégia és világnézet a szélső- illetve ultrajobboldalisággal? Mennyiben áll ezekkel szemben?

V. – Az európai extrém jobboldalban ellentmondásos tendenciák keverednek. 1945 és 1989 között a kommunizmusban kereste a legfőbb ellenségét és az úgynevezett „Nyugat megvédésé”ért foglalt állást, úgyhogy automatikusan az amerikai imperializmussal szolidarizált. Miután megszűnt a kommunizmus, az európai extrém jobboldal új ellenséget talált magának keleten és délen, majdnem minden energiáját az emigránsok ellen összpontosította, majd hadjáratot indított az „iszlám veszély” illetve a „sárga veszedelem” ellen. Feltétlen értéket tulajdonítva a „fehér rassznak”, az extrém jobboldali mozgalom egyik része arra volt ítélve, hogy gyalog szerepet játsszon a „civilizációk összecsapásá”-nak a sakktábláján. Más csoportok a további visszafejlődésükben átléptek a kis nacionalizmusból a lokalizmusba, illetve ugyancsak mások lebénultak a neospiritualista vagy álpogány karnevál ünneplésében. Természetesen, léteznek dicséretes kivételek, de az általános kép kétségbeejtő.

K. – A közelmúlt eseményeit figyelembe véve vajon mit hoz a jövő a Közel-Keleten? Gondolok itt elsősorban a szíriai és iráni helyzetre.

V.- Az Irán elleni agressziót már régóta sürgeti a cionista kormány. Ez egy terrorisztikus támadással kezdődött, amit Szíria ellen indítottak, Nyugat szövetségei illetve nyugati erők alátámasztásával és pártfogadásával. Valójában ez az amerikai stratégiának egy újabb fázisát jelenti, amely egy geostratégiai tervhez tartozik, amit Nicholas J. Spykman dolgozott a második világháború idején. Szerinte az Amerikai Egyesült Államoknak ellenőriznie kell az eurázsiai kontinensnek a külső peremét (Rimland): az európai atlanti és mediterrán partoktól egészen Japánig és Koreáig, áthaladva Közel és Közép Keleten továbbá az ázsiai Délkeleten, Fülöp-szigeteken és Tajvanon keresztül. Csak ily módon, körbekerítve és megfojtva az eurázsiai „szívterületet” (Heartland), tudja meghódítani és szilárdon megtartani a világhatalmat. A mai gazdasági krízis, amely súlyosan kompromittálta az amerikai egypólusú hegemóniát, arra készteti őket, hogy felgyorsuljanak. Egyébként már a múltban is katonai erőhöz folyamodtak, hogy megoldják a gazdasági krízisüket. És így ezúttal egy újabb világháború küszöbén állunk.

http://szentkoronaradio.com/kulfold/2012_05_02_eurazsia-es-magyarorszag-interju-claudi-muttival

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük