Ész érvek, baráti hangnemben
Kedves Stoffán úr!
Valaki felhívta a figyelmemet az Ön reagálására. Elolvastam, s ismét szomorú lettem, mert már megint az „oszd meg és uralkodj” elvrendszerének a modern átszűrődését érzem a soraiban. Én nagy tisztelettel hívtam fel az Ön figyelmét pár apróságra, s írásának többi részével egyet is értettem. Nem lekezelően és cinikusan, hanem tisztelettel írtam soraimat. Ön viszont nem így tett:
„Ez mind igaz, de egyetlen dolgot kihagyott Bene doktor úr. Lehet szépen beszélni a Szent Korona jogrendről, a hagyományokról, és mindenről, ami egykor biztonságot és jövendőt biztosított a magyar állam számára. csakhogy: ennek a történelmi alkotmánynak, ennek a hagyományos és ésszerű jogrendnek a bábáit – azaz a magyar nemességet – maga a magyar nemzet irtotta ki, rabolta szét, tette a földdel egyenlővé.” Eddig az idézet öntől, s még ha igazsága is lenne ezen állításnak, akkor sem kell kidobni annak a „nemes szándékú értelmiségnek” a munkáját, amely még a vérét, sőt adómentességét is odaadta 1848-ban a Hazának. (Önnek is Stoffán úr!) Egyszerűen nincs jogunk kidobni őseink gondolatait, jogrendjét, bármi is történt azóta!
Ám Ön hivatkozik arra, hogy álomvilágomnak nincs támasztéka. Bár szerintem nem álomvilág, hanem egy bevált jogrendű realitás, de ezen ne vitázzunk!
Ám arra még nem gondolt, hogy 1956 hősei is nagyot álmodtak? Sőt, magukat is odatették az álomért! Valójában támasztéka annak nincs, amelyet most készül az Országgyűlés alsóháza elfogadni. Ők ugyanis homokra építenek, s nem 1000 éves kősziklára! Ha most, csak a hozott anyagból fog dolgozni a politika, akkor ők sem különbek az 1949-es, vagy az 1989-es hamisítóktól, mert jogfolytonosak maradnak velük. (ez annyira tény, hogy nem érdemes rajt vitázni) Ám, ha nemes szándékúak lesznek képviselőink, akkor láncainkat elveszíthetjük, erkölcsi tartásunkat visszanyerhetjük. Abban persze igaza van, hogy: ” Mindig is korcs marad minden, amit 1945-től máig tesznek a politikusok.” S ezt most nekünk, kötelességünk eltűrnünk? Ráadásul Én, nem lobbista vagy pártpolitikus, hanem nemzetpolitikus vagyok, s nekem nem kell semmi, ami korcs! A Mi feladatunk az, hogy nemzetté érleljük még a valóban erkölcstelenné züllesztett népet is, sőt adjuk vissza neki azt az alkotmányos jogtudatát, amivel 100 éve még – minden kárpát-medencei lakos rendelkezett. Ez az ÉN és Ön – tehát az írástudók – igazi felelőssége, s nem az álomvilág lesajnálása. Tudatosítani kell önnek is az emberekben az elkötelezettséget, amely őrizte egykor a Szent Korona tiszteletét és egyedülálló jogrendjét. Nem kis feladat tudom, de ez nem csak az enyém és néhány fanatikus magyaré, hanem bizony mindnyájunké, s így az öné is!
Talán eddig nem fogalmaztam elég keményen, de nem akartam Önt megsérteni. Ön viszont holdkórosnak és kimondatlanul is veszélyesnek fest le engem, pedig csak következetes vagyok. S higgye el, öntől is csak ennyit várok!
Ha Ön Krisztusban, a keresztény szellemiségben akarja egyesíteni az országot, s arra építeni egy új egységes keresztény Magyarországot, akkor azt is tudja, hogy a hívők „isteni” jogként tekintenek arra a Szent Korona Tanra, amely nem engedte a személyi túlhatalmat soha Magyarországon.(a Mi szabadságharcaink alkotmányunk védelmében folyt!) A mai politikai és társadalmi viszonyokat és kulturáltságot tekintve egy hívőnek mindenképpen ki kell állnia a Teremtő adta alkotmányosság mellet, különben nem hívő, hanem bohóc!
Szándékom továbbra sem ellenséges, hiszen Én minden megosztás ellen vagyok, s bár katolikusként gondolkodom, de tisztelek mindenkit, aki jó magyar és tisztességes ember, még ha ateista is. Ma egyébként is csak azt kell hangsúlyoznunk, ami bennünket összeköt, s majd akkor kell az elválasztás vonalait figyelni, ha már leráztuk a nyakunkból az igát! Tegye meg, hogy elgondolkodik a szavaimon, s nem a megosztást, a kioktatást vagy a cinizmust választja! Én ismét megdicsérem az eredeti írását, amelyet minden magyarnak ajánlok, mert lényeglátó.
Jogászi mivoltomat sokszor szégyellve: Bene Gábor S.
Nemzeti InternetFigyelő