KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Erősödő Jobbik, gyengülő Fidesz, undor a politikától

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Narancsriasztás

Rekordarányú választói passzivitás, a Jobbik erősödése és Orbán Viktor népszerűségvesztése – többek között ez olvasható ki a HVG megbízásából készített Medián-felmérésből.

A tendenciák már egy ideje a lakosság fokozódó elégedetlenségét jelezték, szeptemberre azonban a kiábrándultság a korábbiaknál is súlyosabb jelekben mutatkozott meg. Már önmagában az is sokat elárul a magyarok jelenlegi hangulatáról, hogy abban az elméleti esetben, ha mostanában választást tartanának, a jogosultak mindössze 40 százaléka járulna az urnákhoz. A részvételi hajlandóság már lassan egy éve 50 százalék alatt alakul, de a mostanihoz fogható passzivitást 1991 vége óta nem mért a Medián. A választások utáni hetekhez képest a 30-49 éves korosztály fordult el a legnagyobb arányban a politikától: körükben szinte a felére (67-ről 36 százalékra) esett az aktív szavazók aránya. Ráadásul tovább rontja a képet, hogy a lakosság 36 százalékának nincs pártpreferenciája, sőt, még a választási részvételüket biztosnak gondolók közül is minden ötödik nem támogat egy pártot sem.

Az utóbbi időszak hangulatváltozása amúgy is mély nyomot hagyott a pártok támogatottságán. Bár a választani tudó „biztos” szavazók körében a Fidesz tovább őrzi fölényét, a kormányoldal a teljes szavazókorú lakosság egyre kisebb hányadának támogatására számíthat. A választások után mért 50 százaléknyi kormánypárti tömeg ugyanis mostanra 31 százalékosra apadt, ez pedig a Fidesz számára az elmúlt hat év leggyengébb eredménye. A lakosság csalódottságának legkomolyabb jele mindenképpen a kisebb parlamenti pártok, különösen a Jobbik megerősödése. A radikális pártnak jelenleg ugyanakkora a támogatottsága, mint az MSZP-é: mindkét párt a választókorú népesség 12-12 százalékát, a választani tudó „biztos” szavazók 20-20 százalékát tudhatja maga mögött. Azaz a Jobbik profitált a növekvő elégedetlenségből, az MSZP-nél pedig tovább tart a bénultság.

A Jobbik jelenleg is a fiatalabb szavazókat tudja a leginkább megnyerni (a 40 évesnél fiatalabb választópolgárok 19 százaléka a párt szavazója), de a 40 és 59 év közötti korosztályból is minden tizedik ember jobbikos. És bár a radikálisokat a szavazópolgárok egy része továbbra sem tartja szalonképesnek, elutasítottságuk az év elején mért 52-ről 44 százalékra csökkent, mialatt a Fideszé 29-ről 41 százalékra nőtt. Szeptember elejére egyébként a Jobbik mellett az LMP is minden korábbinál jobban növelte a támogatottságát: a teljes népesség 6 százaléka, a választani tudó „biztos” szavazók 9 százaléka adná rá a voksát.

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

A lakosság kritikus hangulata a politikusok népszerűségének változásában is tetten érhető: július óta kisebb-nagyobb mértékben minden vezető kormánypárti politikus veszített a támogatottságából. A legnagyobb (7 százalékpontos) zuhanás Matolcsy György nevéhez fűződik, a nemzetgazdasági minisztert július elején már az ismerőinek alig több mint ötöde látta volna szívesen fontos politikai szerepben. Külön említést érdemel Orbán Viktor, akinek népszerűsége már kormányra lépése óta mérséklődő tendenciát követett, és mostanra 40 százalék alá esett. Szeptember elején mért 38 százalékos kedveltsége „történelmi mélypont”, hiszen az eddig valaha mért legalacsonyabb támogatottsága (1999 decemberében) 41 százalékos volt. Az egész magyar politikai elit megítélését jellemzi, hogy a miniszterelnök még így is vezeti a népszerűségi rangsort. A júliusi eredményekhez képest egyedül Schiffer András kedveltségében látható érdemleges javulás. Vona Gábor megítélése eközben – pártjának megugró támogatottsága ellenére – alig változott, igaz, a Jobbik első emberével összességében így is csaknem kétszer annyian szimpatizálnak, mint ahányan egy mostani választáson a Jobbikra adnák a szavazatukat.

A kormányzati teljesítménnyel elégedettek aránya 30 százalék alá csökkent. A lakosság romló hangulatát ennél is drámaibb módon jelzi, hogy immár a kétharmadot is meghaladja azok aránya, akik úgy érzik, az országban rossz irányba mennek a dolgok (69 százalék). A pesszimisták aránya fideszes kormány alatt még soha nem volt ilyen magas, az eddigi negatív rekordjuk a 2001 februárjában mért 65 százalék volt. A borúlátás a gazdasági helyzet megítélésében is megmutatkozik, pedig a szeptemberi kutatás adatfelvétele még a hónap közepén nyilvánosságra került országmentő csomag, az újabb adóemeléseket ismertető bejelentések előtt készült. A gazdasági közhangulat enélkül is a Fidesz-kormányzások eddigi legmélyebb szintjére süllyedt, miután az előző év teljesítményének rossz megítélése mellett a válaszadók több mint fele (54-54 százalék) a következő időszakban is romlást valószínűsít az ország és a háztartás helyzetében.

Ez is érdekelheti:  Nyár végére kilátástalan helyzetbe kerülhetnek az ukránok

A válsághangulat már jelenidőben is teljesen általánosnak mondható: pártpreferenciától függetlenül alig akadt olyan válaszadó, aki szerint nincs probléma a magyar gazdasággal. A meghatározó többség (79 százalék) egyértelműen úgy gondolja, hogy jelenleg válság van, és a megkérdezettek további 18 százaléka, ha válságot nem is, de kisebb gazdasági nehézségeket érzékel. Azt azonban a többség már az újabb intézkedések bejelentése előtt sem hitte el a kormánynak, hogy „a megszorítás nem szerepel a kormány szótárában”. Az így vélekedők még a kormánypárti szavazótáborban is kisebbségbe szorultak: szeptember elején csupán minden harmadik fideszes hitt abban, hogy „az Orbán-kormány megszorító intézkedések nélkül is képes javítani az ország gazdasági helyzetén”. A kormánypártiak 63 százaléka, az összes megkérdezettnek pedig több mint háromnegyede ezzel szemben úgy látja, hogy „az Orbán-kormány valójában már idáig is számos megszorító intézkedést hozott, és továbbiakra lesz szükség”.

median.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

14 thoughts on “Erősödő Jobbik, gyengülő Fidesz, undor a politikától

  1. Sok öngólt rúg a Jobbik! Miért tagja még mindig a frakciónak és a pártnak a nyikos, kovács féle bolsevik bagázs? Teljesen hiteltelenné teszik minden szavukat a gyúrcsótányékkal és az orsós likud vityával szemben tett kijelentésüket! Amíg vizet prédikálnak és bort isznak, nem lesz érdemi erősödés a szavazók körében! Semmilyen körülmény között nem vállalhatnak közös platformot az lmp-vel és az mszp-vel! Ha ezt nem képesek megérteni a Vonáék akkor nem hogy erősödnek hanem az eddigi szavazók is elpártolnak tőlük!

  2. A felmérések soha sem az igazságot és a realitásokat közlik. Azonban több dologra is rávilágít ez a felmérés. A társadalom szellemi szintje, IQ-ja is lemérhető egy-egy ilyen statisztika alapján. Hiszen nem gondolhatta senki, hogy a Fidesz az egész világpolitikai csillagállást megváltoztathatja. A gazdasági érdekkörök, és az unió sokban befolyásolja a Fidesz mozgásterét, de Orbán még ebben a nehéz helyzetben is tartja a választási ígéreteket. Tehát nem indokolt ez a nekikeseredés – már ha igaz volna a felmérés. A jobbik erősödését számszakilag is bizonyítani kellene, hiszen egy néhány százalékos párt kicsit nevetségessé válik ha folyamatosan saját nagyszerűségéről beszél, miközben erkölcsileg számos kifogásolni valót takargat. Az LMP szavazói tábora nem tud nőni, mert az egy meghatározott, jól körülírható réteg pártja, s az LMP sokszaor kimutatta már, hogy szintén erkölcsi problémákkal küzd, illetve nem küzd, mert nem is tudja, hogy mi az. Gyurcsány feljelentése után azért pampogtak, mert az ügyészség ki akarja hallgatni… pedig ők jelentették fel. Szóval ez a statisztika most megcsúszott. Nincs olyan ismerősöm, a Fideszre szavazók között, aki meggondolta volna magát, és átállt volna más pártok szekértolói közé. A Fidesznek meglesz a 2/3-a 2014-ben is!

    1. Ki kell menni az emberek közé is nemcsak a fidesz táborban kell mozogni stoffán rabbi-elvtárs és akkor rögtön rájössz arra hogy a fidesz tábor erősen olvadóban van! Az hogy elfordulnak az emberek a politikától azért van mert saját bőrükön tapasztalják hogy mszp-szdsz-lmp-fidesz-kdnp-mdf egy és ugyanaz a párt csak osztódva nevezetesen mszmp ahol te is felnőttél! A Jobbik lehetne valóban nemzeti párt de ott is vannak beépített elvtársak mit a pösze is volt a nyikossal és társaival együtt. Ezért nincs nagyobb mértékű növekedés a Jobbiknál holott a fidesz erőteljes zuhanásban van és rövidesen a testvér pártja az mszp szintjére kerül.

      1. Én fidesz körökben nem járok, csak a nép között, és tudom, hogy sokan többet várnak, vártak a fidesz kormányzástól. Ám, látni kell, hogy ennek még nincs vége. A fidesz abban a tempóban tud dolgozni, amit láttok Ti is. Más sem tudna jobban haladni mint ők. Ami a jobbikot illeti, én egy picit másként látom az ő szerepvállalásukat a magyar politikában. A jobbik nem nemzeti párt! Ott, ahol jobbikos ügyvéd véd olyan jobbikos gazembert, aki a tót nemzetbiztonságnál volt besúgó, ott nem igazán lehet nemzeti politizálásról beszélni. Vagy mert jobbikos valaki, azért minden disznóságát el lehet nézni: Olyan ez mint a kommunista rendszer: a mi kutyánk kölyke. Szóval kár a fideszt ennyire gyűlölni. Inkább a közös célokat kellene megvalósítani közösen. De erre a jobbik nem képes, mert valahonnan máshonnan kapja a parancsokat. Voltam egy vidéki jobbikos gyűlésen, még a választások előtt. Vona arról beszélt, hogy a csúnya orbánviktor október 23-án otthagyta a népet és beszállt a páncélozott autóba… beszéde végén Vona egy parkon átsétált és beszállt a páncélozott autóba. Na akkor miről is beszélt ő, és miről beszélünk mi?

    2. „stoffán” megint hozta önmagát :
      – „de Orbán még ebben a nehéz helyzetben is tartja a választási ígéreteket.” –
      Tartja, de hol ? És ki látja ?
      Két hét alatt közbiztonság, és az egymillió munkahely, stb….

    3. @stoffán:
      „A felmérések soha sem az igazságot és a realitásokat közlik.”
      Soha sem? Elég lenéző álláspont a statisztikával szemben! Akkkor mi az, ami az igazságot és a valóságot jobban közli? Talán a béljóslás? A „hibaszázalék” vajjon melyikben kisebb? Mert zéró nem lehet soha, az már hóttbiztos. Emberekről van benne szó, nem elemi részecskékről, habár ott is van egy határozatlansági „h” állandó: ha az aktuális hely egyre ismertebb, a mozdító impulzus nagysága és iránya egyre véletlenebb, s ez fordítva is igaz.
      „Hiszen nem gondolhatta senki, hogy a Fidesz az egész világpolitikai csillagállást megváltoztathatja.”
      No de az a pontos csillagtérkép régóta létezik, ezt mindenki tudta.
      Ő pedig még „sohasem hazudott”; így aztán van remény, mármint a megbánásra. Minden hónapban új és ujabb jogszabályok, új csillagközi utazások kalandja, „rendezd te magad az életed, ennyi!”, meg „készíts törvényt, ne siránkozz!”. Szép az élet, na!
      „A gazdasági érdekkörök, és az unió sokban befolyásolja a Fidesz mozgásterét, de Orbán még ebben a nehéz helyzetben is tartja a választási ígéreteket.”
      Ki szavazott frakciószinten lelkes igennel? Volt valami tartózkodás? Az érdekkörök, a háttérhatalom (vagy háttérsugárzás?), a júniós csillagállás minden választás előtt majdnem ugyanaz volt, merthogy a csillagok nem igazán szaladgálnak ide-oda, akkor hol van a baj oka?
      „Befolyásolja”?? Miért nem beszélünk in ungarische Sprache?
      Földek sunyi lefoglalása (igen, főképp a „kedves sógorok”!), hungarikumok kilopása a bagóért megkapott Ajrópai Cégek „konténereiben”, cukoripar és miegymások berobbantása, nyemá makói hagyma és kalocsai paprika, „magyar mézet tartalmazó” kínai méz (sikerült egy nagy eufemizmust mondanom)…és akkor a „szponzorált” demográfiai aknamezőkről, az istentelen lisszaboni tákolmányról, a poszt-koloniális (óde)demokrata (a)morálról még egy szót sem ejtettünk…
      „A jobbik erősödését számszakilag is bizonyítani kellene”
      Azért több mint röhejes, hogy közben Gyurcsány és a kékről zöldre festett LáMPa neve kötelezően NAGY betűkkel írandó!!! Tudja maga nagyon jól, ez utóbbi az a pár hónap alatt, titokban összekalapált piti valami, amelynek *éber szponzora a gyöngyöspatai cigánybandát összecsődítette, s a keleti birodalmista H.György magyarul alig makogó kozmopolitával a „rettegők Exódusa” előtt(!) már világgá repítette a hirtelen hírt a gonosz magyar nácikról; azóta több ismerősöm nem megy el vért adni (én ezt nem helyeslem), amíg ez az alak, amúgy a hétszínű kalapos királynő és a megbokrosodott gyuri barátja, el nem takarodik.
      Belenéz néha-néha a parlamenti közvetítésekbe, kik ülnek ott éjszaka is a Haza Házában, lelkesen hozzászólnak, amíg a szuperman-ek polgár-mesterkednek, vadászkodnak, kertészkednek, eszegetnek, szórakoznak, alusznak nagy közpénzeken felrántott édes otthonuk környékén? Megmondom kik ülnek ott: nem a Fidesz! Sem a Gyurcsány, sem az LMP! A kisbetűsök? jééé!
      Nagyon boldog a kisjébetű merész merénylete okán?
      „(a pártocska) kicsit nevetségessé válik ha folyamatosan saját nagyszerűségéről beszél, miközben erkölcsileg számos kifogásolni valót takargat.”
      Hogy mennyire passzol ez az MSzP-re, már ha a „kifogásolni” szót
      a „szégyelni” szó szintjére „emeljük”!
      „Nincs olyan ismerősöm, a Fideszre szavazók között, aki meggondolta volna magát, és átállt volna más pártok szekértolói közé.”
      Sok olyan családot és barátot ismerek, akiknek 1998-ban is csak a Fidesz létezett. Pár hónapja végleg elfordultak, nem tolják a szekeret, csak autót vezetnek, messze nyugatra, én meg itt hányok tőlük, (a Hazamentő beszély alatt kb 30 hazugság vagy ócska csúsztatás van, kb dupla-annyi pingvines karrángás, mégsem totyogott ki a keretből).
      A hányás után nyugtatóként: „Térdre, imához!”
      No ennyit a kényszer(es) nem-cheguevarákról!
      „A Fidesznek meglesz a 2/3-a 2014-ben is!”
      Na ez már tényleg felszólítás a béljóslásra!
      Inkább a templomtetőkre kellene jobban vigyázni: nehogy körbe-körbe repdessék a rézmicsodájú baglyok, meg a nem-felesleges életek klónjai, merthogy az eredetiek szabályszerűen”ott se voltak”!
      Hogy mit lehet imádni egy nemzetiszínűre festett klotyón,
      azt csak a bunkó Köteles Gyurka tudná megmiondani………

    4. Láttál már életedben ilyen kérdőívet? Biztos vagyok benne hogy nem, vagy csak jó szokásod szerint hazudsz! Ezek úgy vannak megszerkesztve hogy bármilyen választ húzol be akkor is az jön ki végeredménynek amit akarnak! Volt szerencsétlenségem a sanda iposznak 2 „közvélemény kutató” kérdőívét kitöltetnem a megadott emberekkel és ott szembesültem ezekkel a dolgokkal. Nem volt munkám és hirdetés alapján voltam egy meghallgatáson ahol megfeleltem és küldték a kérdőíveket az általuk megadott személyek címével és telefonszámával. Ez pontosan a gyúrcsótány hatalomra kerülésekor volt. A kérdések úgy lettek össze állítva hogy bármit is ikszelt be az illető mindenhogyan gyúrcsótányra nézve volt kedvező és még az a satrafa felesége is szerepelt benne. A megrendelő amit ki akar hozni annak megfelelően állítja össze a kérdéseket. A második kérdőív után nem voltam hajlandó tovább dolgozni nekik mert nem vette be a gyomrom, a mai napig nem fizették ki biztos a Budai elvtársnő (Székesfehérvár) magáévá tett. Az biztos hogy nem jársz az nép az utca emberei körében mert a vityát most legalább annyira utálják az emberek mint gyúrcsótányt. Nem igaz hogy csak ezt lehetett csinálni amit ezek végeztek csak a kenyéradó gazdái ennyit engedtek neki. Sokkal aljasabbak mint gyúrcsótányék mert róluk mindenki tudta hogy lakhely árulok (nem hazaárulók mert nem ez a hazájuk) miközben a vitya és bandája nemzetinek hazudja magát, tény és való hogy azt nem teszi hozzá hogy melyiké a cigányoké vagy a metélteké mert a Magyaroké semmiképpen!

  3. És mi lenne, ha az újságírókat nem lehetne megvenni és a TV-ben is annyit és úgy szerepelne a jobbik mint legalább az emeszpé. A tömegkommunikációban szereplő szerkesztők és újságírók kb 80%-ának inkább valami ténylegesen érték teremtő munkát kellene végeznie (mondjuk átalakítani a folyó menti gátrendszert, hogy visszatérhessünk a fokrendszerhez), ahelyett, hogy azt a sok hazugságot szórnák a szélbe, amit megrendelésre kitalálnak vagy a szájukba adván, engedelmesen kürtölnek világgá.

  4. Örülhetünk,hogy veszít az MSZP meg a Fidesz a népszerűségből,azonban van egy probléma a Jobbikkkal,mégpedig az,hogy nem tudna kiállítani egy valamirevaló kormányt.Olyan kormánya lenne,mint az MDF-nek volt hajdanán,vagy még olyan sem.Nincsenek a pártban,vagy a párt közelében igazi szakemberek,csak mozgalmárok,történészek és egyéb haszontalan emberek,márpedig a kormányzáshoz elsősorban hozzáértő szakemberek kellenek.Ha ölükbe hullana a hatalom,nagy bukás lenne belőle,ami hosszú időre lenullázná a nemzeti oldalt,ahogy az első nemzeti kormány tette.Magam is a jobbikra szavaztam.

    1. Hát, a fityesznek aztán csodás egy kormánya van. Az utóbbi 61 évben Magyarországnak kijutott a csókosokból, népi káderekből, kárpótóltakból, kisebbségiekből, stb..
      Egyébként ha győz valaha a Jobbik, akkor az csakis az internacionalista háttérhatalmak jóváhagyásával történhet meg. Attól fogva pedig, értelmetlen a jövendő kormány felállásában hibát keresni.

  5. Az elmúlt 21 évben nyögött már az ország néhány „szakértői” kormányt. Majdnem belegebedtünk. Nem lenne talán jobb, ha a „szakértelem” mellé tennénk egy kis józan észt és valós nemzeti érdekképviseletet?
    Mellesleg a Jobbik célkitűzése éppen a fiatal, magasan iskolázott nemzeti elkötelezettségű szakemberek begyűjtése. Ez a folyamat zajlik jelenleg is.

  6. Huh. Van itt minden.
    Orbán olyan gyönyörűen beszél. Már néha azt hiszem, hogy történik is valami. Aztán csak felébredek és minden változatlan. Változatlan? Rosszabb.
    Szegénynek meg van kötve a keze. A mai csillagállás nem teszi lehetővé a változást. Akkor meg mi a fenének tülekedett a bársonyszékért?

  7. A kulcs Mérő László észjárások című könyve! Világnézetet meg aszerint választunk, melyikbe lehetek a kiváltságosak kasztjába! Sok önérdekű aztán haraphat a farkába! Megszívja bármely pártra szavazva! Csak a csúcson lévők kaszálnak nyereséget, az államadósság ami a tied!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük