KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Erősítést küld az orosz katasztrófaelhárítás Törökországba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az eddigi, több mint száz fős orosz mentőalakulat megerősítésére újabb egység indul Törökországba a földrengés áldozatainak megsegítésére – jelentette be Alekszandr Kurenkov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Danyiil Martinov, a miniszter tanácsadója elmondta, hogy az újabb, harmadik csoport több mint ötven emberből áll majd. Az orosz mentők Kahramanmaras tartományban tevékenykednek, ahol a katasztrófa a legsúlyosabb károkat okozta.

Korábban Alekszandr Csuprijan, a katasztrófavédelmi tárca helyettes vezetője közölte, hogy Moszkva segítségnyújtása mindaddig folytatódik, amíg a török hatóságok igénylik. Mint mondta, Kahramanmarasban az oroszok a város felderítését követően a legnagyobb károkat elszenvedett negyedekben végzik a mentést és a következmények felszámolását.
A TASZSZ közölte, hogy a földrengés következtében egy orosz nő életét vesztette. A Törökországba érkező katasztrófavédelmi szakemberek egy különítménye a helyszínen igyekszik utánajárni annak az értesülésnek, miszerint a Hatay tartománybeli Antakyában a romok alatt rekedt egy négytagú, kétgyermekes orosz család.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma korábban egy több mint ötven fős mentőalakulatot küldött Szíriába is. Tagjai a Szana szíriai hírügynökség szerint kedden egy kilencéves kislányt mentettek ki a romok alól Dzsebla városban.

Oleg Jegorov vezérőrnagy a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy a Szíriában állomásozó orosz katonai kontingens tagjai kedden 42 embert mentettek ki élve a törmelékből, 57 holttest kiemelése mellett. 194 lakos kapott tőlük orvosi segítséget.

Aleppóban, Hamában, Dzseblában és Sztamuban véradó állomást nyitottak az orosz erők, és nyolc humanitárius segítségnyújtó helyen 11 tonna élelmet és alapvető szükségleti cikket osztottak szét.

Az orosz katasztrófavédelem szerdán a Moszkva melletti Zsukovszkij repülőtérről egy 35 tonna humanitárius segéllyel megrakott Il-76-os repülőgépet indított Iránba, ahol a földrengés szintén áldozatokat követelt, és károkat okozott. A szállítmány cukrot, lisztet, növényi olajat, sátrakat, meleg takarókat, tűzhelyeket és egy mobilgenerátort tartalmaz.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter ma kétszer is megbuktatta a kormányt... - ja, most nem... majdan

Kiemelt kép: Orosz mentőalakulatok Szíriában dolgoznak / Izvesztyija / Dmitrij Korotajev

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük