KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Érdemes rájuk hallgatni…?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„A radikalizmus Gyurcsánynak köszönhető. Az emberek megelégelték ami – különösen 2006-tól történt…vannak jó barátaim a Jobbikban, akik egészséges gondolkodású emberek…a baj az, hogy gyorsan akarták feltölteni a képviselőjelölti helyeket, és itt egy nagy hibát követtek el, mert belekerültek olyan emberek, akikkel én ugyanúgy nem fogok szóba állni, mint ahogy nem állok szóba a kommunistákkal a Parlament folyosóján Wittner Mária.

„Magyarország ugyanis ráérzett a siker ízére. Az elmúlt nyolc évben ránk telepedett depressziós árnyék, ami miatt elhatalmasodott rajtunk az az érzés, hogy nem vagyunk urai a saját sorsunknak, hogy egyszerűen nincs mit tennünk, úgysem lehetünk hatással az életünket befolyásoló események alakítására, az első forduló után eltűnt, megszűnt. Felcsillant mindannyiunk előtt a lehetőség, hogy soha nem látott összefogást alakítsunk ki, és ezáltal soha nem látott mélységű és gyorsaságú változást indítsunk el. Az egész ország érzi, hogy itt és most történelmet ír, és ez a hangulat hatalmas hajtóerő.” Orbán Viktor

Éppen egy éve annak, elolvastam a fenti idézeteket és leírtam az alábbi sorokat, s most bizony úgy látom, hogy nagyon optimista voltam akkoriban. De először nézzük az írást, s utána majd elemzem a tévedéseimet is:

„Az összes hivatásos rettegő és szemkilövető félti a magyar demokráciát. Ám szerintem nem a demokráciát féltik, hanem a számonkéréstől félnek, csak ezt másként kommunikálják. Amikor a demokráciát féltik akkor a „zsákmányra” gondolnak. Arra, amiről a választópolgárok még nem feledkezhettek el, hiszem a hazugságállam megszervezése, a közvagyon szétlopása, az önkormányzati és állami tisztségekben elkövetett korrupció, a közbeszerzések árainak az egekig való tuningolása, mind-mind a szociál-liberális „zsákmányszerzés” sajátos kategóriája lett. S Márai Sándor szavainak igazságát lehetetlen feledni, mert nehéz lesz megszabadulni tőlük, akik már tényleg nem az eszmét védik. Hogyan lehet a jelen helyzetben rávenni a választókat, hogy menjenek el szavazni? Egy körülmény segíthet ebben, ha az ország ráérez a siker ízére, megérti, hogy vannak ugyan a globalista pénzkapitalistáknak bizonyos elvárásai, de nem lehet tovább vinni az elmúlt nyolc évben ránk telepedett púpot a hátunkon, nem lehet az MSZP holdudvarát és politikus bűnözőit tovább cipelni! Le kell számolni a depressziós gondolatok nyomásával, s végre hatással kell lenni a jövőnkre.Felcsillan előttünk a remény, hogy kialakul az egészséges két párti alsóház, a liberálisan nemzeti Fidesz és a radikálisan nemzeti Jobbik vetélkedése!”

Eddig az idézetem, arról a hatalmas hangulati hajtóerőről, ami akkor volt a választópolgárokban. Az is jelzésértékű lett a voksolás után, hogy 47+1 fő került be a radikálisok közül. A magyarság most szám szerint nem engedett ugyan a 48-ból, viszont a 67-es Kiegyezésnél sokkal rosszabb a helyzet. Ittmár nemcsak a hadügy, külügy és a pénzügy veszett el, hanem szinte minden. Lehetséges, hogy nehéz lett volna megszabadulni a már nem eszmét (s főleg nem a társadalmat) védő neobolsevik rablóbandától, de sajnos meg sem próbálta az akkori ellenzék. Pedig lett volna rá esély, egy eredményes népszavazással. Hiszen 15 évi küzdelem után az OVB (Országos Választási Bizottság )184/2008. (V. 6.)határozatában hitelesítette az ügydöntő népszavazásra szánt következő kérdést, amely megszüntette volna a pártlistákra történő szavazást, s így ma egyetlen „szocialistának” álcázott neobolsevik ülne a 175 egyénileg megválasztott Fideszes között. Igaz, ezzel a népszavazással a Jobbik is kimaradt volna az alsóházi képviseletből, bár ha meggondolom biztosan lett volna egy olyan körzet, ahol Krisztina megszoríthatta volna még a nemzeti liberálisokat is. No de nézzünk előre. Mi lesz majd márciusban? Valóban kapunk egy új oktrojált alkotmányt? Vagy az utolsó pillanatokban mégis a hagyományos közjogi gondolkodás kerül majd előtérbe? Talán mégis megértik majd a törvényhozók, hogy ők csak törvényt alkothatnak? Esetleg azt is, hogy Szent Korona nem a királyságnak, hanem annak a joguralmi és igazságos államnak a biztosítéka, amely mindig is ellenállt a diktatúrának? Talán még azt is megértik, hogy a szerves jogfejlődést megszakító bolsevik rendszerrel vagyunk jogfolytonosak, amíg nem térünk vissza jogrendünkhöz?

Tavaly még nagyon optimista voltam, hogy a fenti kérdőjeles mondatokat sikerül eljuttatni a megfelelő fülekbe, s még választ is kaphatunk rájuk. Ám mostanában már kevésbé hiszek ebben, de a remény hal meg utoljára. Én pedig csatolok tíz mondatot, amelyet nagyon érdemes lenne tanulmányozni, esetleg továbbítani olyanoknak, akik nem értik, mi is az alkotmányozás jelentősége.

Tíz mondat a tisztánlátáshoz!

Tények:

A bevált, fejlődőképes történeti alkotmányosságunkat, egy illegitim, kékcédulás ál-országgyűlés lecserélte: az 1949. évi XX. ál-alkotmánnyal.
Ez utóbbit, egy szintén antidemokratikusan „megválasztott” kommunista országgyűlés módosította 1988-ban.
A jogfolytonosság megtörését pedig, a mai napig nem vette tudomásul a politikai osztály, mert „érdekei” mást diktálnak.
Sőt, a Magyarok Szövetségének tavaly készített alaptörvény tervezetére sem reagáltak, inkább folytatták az idegen eredetű jogrend továbbépítését.
Ma sem az alkotmányos joghelyreállítást, hanem valamiféle „újnak” a megalkotását tűzte ki magának a törvényhozás 2/3-a.
Úgy tesznek, mintha megkerülhető lenne ezer esztendő jogfejlődése, Rákóczi, Kossuth, és az 56-os pesti srácok közjogi küzdelme.

Következtetés:

1949-ben szovjet érdekű ál-alkotmányt kaptunk Moszkvából.

1989-ben globalista érdekű ál-alkotmány született, ami nem akadályozta meg a kifosztásunkat.

2010-ben sem térhettünk vissza a magyar közjogfejlődéshez, mert a 2/3-ad egy modernizált, de szintén ál-alkotmányt akar.

A Magyarok Szövetsége viszont ragaszkodik a valódi, nemzetvédő, közjogi tradíciónkhoz, s azt akarja továbbfejleszteni, mert ez a magyar nép érdeke!

Szeged, 2011-01-25 Dr. Bene Gábor S.

Utóiratként ismét egy idézet:

„Mi tudjuk, hogy sarkalatos ügyekben nem lehet az emberek nélkül, a fejük felett dönteni, szerintük nem így van, szerintük elég kéthavonta előrukkolni egy újabb zagyva programcsomaggal, egy újabb meggondolatlan, előkészítetlen reformötlettel, és ha egy társadalmi rétegnek ez nem tetszik, hát akkor majd ráuszítanak más társadalmi rétegeket. Mi a magyar embereket a magyar nemzet képviselőinek tekintjük, akikkel lehet párbeszédet folytatni, és érdemes rájuk hallgatni, ők lakosságot látnak, akik felé ravaszul kell kommunikálni, és rögtön aranynak látják a rezet. Mi mernénk nagyok lenni, mire ők nemcsak hogy nem engednek minket, hanem megfogalmazzák, hogy merjünk kicsik lenni.” OV

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük