KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

EP-választás – Finisébe ért az ajánlásgyűjtés, még tucatnyi párt van versenyben

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

ep választásAlig két napjuk maradt a pártoknak arra, hogy összegyűjtsék a májusi európai parlamenti (EP) választáson az induláshoz szükséges legalább 20 ezer érvényes ajánlást; tucatnyi szervezet folytat még aláírásgyűjtést országszerte azért, hogy felkerülhessen a szavazólapra.

Bár a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 36 pártot vett nyilvántartásba, közülük csak 22 párt, illetve pártszövetség kérte ki az ajánlóíveket a Nemzeti Választási Irodától (NVI) a támogató ajánlások gyűjtéséhez. Közülük öten – az MSZP, a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció – már le is adták a szükséges 20 ezer érvényes ajánlást, és a Nemzeti Választási Bizottság már nyilvántartásba is vette a listájukat, így ezek a listák biztosan szerepelnek majd a szavazólapon.

Az NVB által a választásra nyilvántartásba vett pártok közül több is bejelentette, hogy mégsem indul a választáson, így tucatnyi párt maradt versenyben, amelyeknek az aktivistái még dolgoznak azért, hogy a kedd délután 16 órai határidőig összegyűjtsék és leadják a listaállításhoz – és így a szavazólapra kerüléshez szükséges – 20 ezer érvényes ajánlást.

A határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a Nemzeti Választási Bizottság már nem fogadhatja el. Az ajánlásokat a bizottság mellett működő NVI-nek kell ellenőriznie.Ajánlásokat a választópolgárok zaklatása nélkül bárhol lehet gyűjteni. A törvény azonban tiltja az ajánlás gyűjtését az ajánló és a gyűjtő munkahelyén munkaidőben vagy munkavégzése közben, a fegyveres erőknél és a rendvédelmi szerveknél, a Magyar Honvédségnél és a központi államigazgatási szerveknél szolgálati viszonyban lévőtől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben.

Tilos ajánlást gyűjteni közösségi közlekedési eszközön, állami, helyi és nemzetiségi önkormányzat hivatali helyiségeiben, felsőoktatási és köznevelési intézményben, valamint egészségügyi szolgáltató helyiségeiben is. A választópolgároknak figyelniük kell arra, hogy csak az az ajánlóív hiteles, amelyen szerepel a választási iroda pecsétje, az ív sorszáma, és fel van tüntetve rajta az aláírásgyűjtő polgár neve és aláírása.

Ez is érdekelheti:  Az amerikai képviselőház elnöke szavazásra bocsátja az ukrán segélytörvényt

A gyűjtés befejezésekor az összes ívet (azt is, amelyen egy ajánlást sem tettek) le kell adniuk a pártoknak, különben le nem adott ívenként a minimálbér felének megfelelő bírságot szab ki a Nemzeti Választási Bizottság. Az országgyűlési választásokon a pártokat összesen 1,8 milliárd forintra bírságolták az időben le nem adott ajánlóívek miatt.

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük