KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

EP-képviselők levele mutatja, hogy a bevándorláspárti európai baloldal és a Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Európai parlamenti (EP-) képviselők levele mutatja, hogy a bevándorláspárti európai baloldal és a Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba, mert el akarják érni, hogy az Orbán-kormány ne tudja folytatni a munkáját – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

A politikus elmondta: olyan levelet fogalmaztak meg európai parlamenti képviselők, amely szerint Magyarországon nincs biztosítva a demokratikus és szabad választás, ezért megfigyelőkre van szükség. Hozzátette: a levél „egy a sok hasonló dokumentum közül”, és „teljesen nyilvánvalóan politikai hergelésről van szó”.

Mint mondta, erről árulkodik az, hogy kik a levél aláírói, illetve kik kezdeményezték. Márpedig itt „a jól ismert”, Soros-hálózathoz tartozó szervezeteket illetve képviselőket lehet megtalálni, akik „évek óta nyíltan a Soros-féle hálózat érdekében lépnek fel”, a bevándorlás mellett foglalnak állást és az LMBTQ-témában támadják Magyarországot”, és mindenáron el akarják érni, hogy az Orbán-kormány ne tudja folytatni a munkáját – fogalmazott Hidvéghi Balázs.

Úgy vélte, a támadások hátterében az áll, hogy Magyarország nem enged azokban a fontos kérdésekben – mint például a bevándorlás, az illegális migráció, vagy a gyermekek védelme – amelyben ezek a képviselők és politikai erők azt akarják elérni, hogy az ő világképüknek megfelelően diktáljanak Brüsszelből a tagállamoknak és az európai embereknek.

Magyarország azért veszélyes példa számukra, mert itt egy nemzeti alapú, konzervatív kormányzás folyik évek óta, és ez egy sikeres kormányzás, az országot megvédtük, saját kultúránkra, hagyományainkra büszkék vagyunk, ez alapján szervezzük meg Magyarországot és a magyar emberek érdekeiből indulunk ki, ez az, amit ők a brüsszeli buborékban nem tudnak megbocsátani – mondta.

Hidvéghi Balázs szólt arról is, a levél aláírói között vannak a magyar baloldal EP-képviselői, „a Gyurcsány-párt négy EP-képviselője és a Magyarország ellen mindig nagy lelkesedéssel uszító momentumos képviselők” is.

Ez is érdekelheti:  140-re emelkedett a Moszkva melletti terrortámadás halálos áldozatainak száma

Látható, hogy számukra mindig fontosabb, milyen külső elvárás van Magyarországgal szemben és arra számítanak, hogy külső segítséggel tudják a hatalmat átvenni – jelentette ki a politikus. Hidvéghi Balázs megjegyezte: a baloldal mindig külföldi erők beavatkozása alapján akart Magyarországon pozícióba kerülni, és „úgy tűnik, ez most sincs másként”.

A Fidesz EP-képviselője a jogállamisággal kapcsolatban azt mondta, az olyan fogalom, ami tagállamonként eltérő, mivel különböző hagyományok, illetve államszervezeti hagyományok jellemzik a tagállamokat.

„A jogállamiság akkor kerül elő az ő támadásaikban, ha politikailag kell valakit zsarolni. Mindig ott van baj a jogállamisággal, ahol éppen kereszténydemokrata kormányzás zajlik, mindig ott van baj a demokráciával, szerintük, ahol éppen ellene megy egy kormány a Brüsszelből erőltetett elképzeléseknek” – fogalmazott. Ezt szenvedi Magyarország és Lengyelország is – tette hozzá.

MTI

NIF 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük